Starity

Ignazio Boschetto

Ignazio Boschetto Ignazio Boschetto nemzetisége 4977. 50rajongó 5vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%

Ignazio Boschetto életrajza

GYEREKKOR

Ignazio 1994. október 4-én született az olaszországi Bolognában, de a szicíliai Marsalában nőtt fel. Édesapja Vito Boschetto, édesanyja Caterina Licari, van egy nővére, Antonina (Nina). Egy interjúban elmondta, hogy már három évesen azzal készítette ki otthon a szüleit, hogy Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának La donna è mobile című áriáját énekelte. A későbbiekben az iskolai kórusban, valamint helyi rendezvényeken énekelte.
2007 májusában részt vett a marsalai Teatro Impero 'Streetlight' című előadásában, augusztusban a Festival Satiro d'Orón, majd decemberen pedig a szintén Marsalában megrendezett Premio Nave Punica dalversenyen indult, ahol korosztályában a harmadik helyezést érte el. 2008-ben ismét elindult a Satiro d'Orón, majd ugyanebben az évben, augusztusban 13 évesen megnyerte a 11. Festival della Canzone di Custonaci nevű versenyt az Il mare calmo della serra című dallal. Év végén pedig megnyerte azt a Premio Nave Punicát, ahol előző évben harmadik lett.

KEZDETEK (2009)

2009-ben az Olaszországban igen népszerű Ti Lascio Una Canzone nevű gyerekeknek indított tehetségkutatóban az egész országnak megmutatta tehetségét. Ugyanennek a műsornak ugyanebben az évadában tűnt fel Piero Barone és Gianluca Ginoble is, akikkel ma az Il Volot alkotják. A műsorba külön-külön jelentkeztek és versenyeztek, először a negyedik epizódban énekelték együtt, amikor közös produkcióként elénekelték az O Sole Miót. A dalversenyt Gianluca nyerte meg Andrea Bocelli egyik dalával, az Il mare calmo della serával nyerte meg, de a közös fellépés mérföldkőnek bizonyult a későbbi közös karrierjük szempontjából, hiszen a műsorban nyújtott teljesítményükre figyelt fel a Los Angelesben élő legendás olasz énekes, producer és színész Tony Renis, aki megkereste a műsor rendezőjét, hogy szívesen segítene a fiúknak lemezszerződéshez jutni és közvetítői szerepkört vállalt az amerikai Geffen Records és a trió között. A megbeszélésen mindannyian 18 éven aluliak voltak, így szülői beleegyezésre volt szükségük a szerződés aláírásához. Természetesen megkapták, így ők váltak az első olyan olasz művészekké, akik közvetlenül szerződtek le egy amerikai lemezkiadóhoz.

A csapat először a I Tre Tenorini nevet viselte, amit később The Tryo-ra változtattak. 2010-ben rögzítették első dalukat, egy jótékonysági dalt, We Are The World 25 for Haiti címmel, amely az 1985-ös sláger a We Are the World átdolgozása volt. Ugyanebben az évben felléptek a 60. Sanremói dalfesztiválon, majd 2010 végén döntöttek a névváltoztatás mellett és találták ki a mai is jól ismert Il Volo nevet.

ELSŐ ALBUM: IL VOLO (2010-2012)

Szintén 2010-ben vonultak stúdióba és kezdtek el dolgozni első nagylemezükön, amely a nemzetközi és olasz slágerek mellett, saját dalokat is tartalmazott nem kisebb nevek közreműködésével, mint a dalszövegíró Diane Warren és Walter Afanasieff. Az album 2010. november 30-án jelent meg Il Volo címmel és az olasz slágerlista 6-ig helyéig tört magának utat. Később elérte a platina lemez státuszt. Az album nemzetközi verziója 2011. április 12-én került a boltok polcaira az Egyesült Államokban a Geffen Records gondozásában. Első promóciós fellépésük az American Idol 10. évadában volt, de feltűntek többek között a The Tonight Showban, a Good Morning Americaban és a The Ellen DeGeneres Showban is. Az album felkerült a Billboard 200-as listájára és számtalan országban ért el top10-es helyezést, beleértve Belgiumot, Franciaországot, Németországot és Hollandiát, az osztrák rádiós játszási listán pedig egészen az első helyig menetelt. 2011. júniusban megjelent a lemez spanyol nyelvű verziója szintén Il Volo (Edición en Español) címmel, amely főként az Egyesült Államokban és Mexikóban aratott osztatlan sikert, így nem meglepő módon két jelölést is kaptak a 12. Latin Grammy Awardson a legjobb új együttes, illetve a legjobb album duótól vagy együttestől kategóriákban.

2011. október 27-én felléptek a neves detroiti Operaházban és rögzítették első koncert dvdjüket. November 21-én megjelent az első EP-jük digitális formában, Christmas Favourites címmel, melyen Pia Toscanóval énekeltek duettet. Ugyanezen a napon új kiadásban a boltok polcaira került az első nagylemezük speciális változata is, rajta az említett duettel.

2012. február 28-án jelent meg első koncertlemezük és a hozzá tartozó DVD, amely az Il Volo …Takes Flight – Live from the Detroit Opera House címmel, melyet egy évvel korábban Deotritban rögzítettek. Októberben és Novemberben nem kisebb megtiszteltetés érte őket, mint hogy együtt turnézhattak a legendával, Barbra Streisanddal. Két dalt közösen adtak elő (Smile és Make My Garden Grow) és ugyancsak két dallal egyedül álltak színpadra (O Sole Mio és Un Amore Cosi Grande).

MÁSODIK ALBUM: WE ARE LOVE (2013-2013)

2012. november 19-én jelent meg a második nagylemezük We Are Love címmel, amely 12 dalt tartalmazott három különböző nyelven (olasz, spanyol és angol) és olyan legendákkal énekeltek duetteket, mint Plácido Domingo vagy Eros Ramazzotti. Ezen az albumon kapott helyett a Luna Nascosta című dal is, amely a Hidden Moon című film egyik betétdala és az akadémia beválasztotta a legjobb 75 dal közé, melyek indulhattak a 2013-as Oscar legjobb betétdaláért járó díjért.

2013. április 9-én érkezett meg a We Are Love spanyol verziója Más Que Amor címmel, mely a mexikói énekesnővel Belindaval közös duettjüket is tartalmazta. Az album első helyet ért el Billboard legjobb latin pop albumának listáján, és második helyet a legjobb latin album listáján. Mexikóban és Argentínában aranylemezt vehettek át érte. Ebben az évben két kiemelkedő fellépésre is sor került: énekeltek a 40. Emmy díjátadón, illetve az amerikai himnuszt a Los Angelesi Dodger stadionban a Colorado Rockies – Los Angeles Dodgers baseball meccs előtt.

KARÁCSONYI ALBUM: BUON NATALE (2013-2014)

2013. október 26-án megjelentettek egy ünnepi lemezt Buon Natale: The Christmas Album címmel, amely a legnépszerűbb amerikai karácsonyi dalokat tartalmazza, így megtalálható rajta többek között az O Holy Night, a Silent Night és a Santa Claus Is Coming To Town is. Az album első helyen nyitott a Billboard karácsonyi albumainak listáján és szintén első helyet szerzett a legjobb klasszikus albumok listáján. Novemberben kiadták az album speciális olasz verzióját olyan dalokkal, mint a Bianco Natale és a Astro del ciel.

2014-ben két jelölést kaptak a Latin Billboard zenei díjátadón és nyerték meg az év legjobb együttese latin pop album kategóriában, illetve övék lett az El Pulso Social díj, melyet a díjátadó alatt a közösségi médiákban legtöbbször említett előadó nyerhet el. Ezek után 15 állomásos koncertturnéra indultak az Egyesült Államokban és Kanadában legsikeresebb dalaikat előadva. Júliusban és szeptemberben hazatértek és népszerűvé válásuk óta először Olaszországban adtak koncerteket.

SANREMÓI DALFESZTIVÁL ÉS EUROVÍZIÓS DALVERSENY (2015)

2014 decemberében bejelentették, hogy indulnak a 2015-ös Sanremói dalfesztiválon egy eddig kiadatlan dalukkal, amely a Grande Amore címet viseli. A fesztivál az olaszok számára a nálunk A dal néven futó műsorral egyezik meg, azaz ott döntenek róla, ki képviselje hazájukat az Eurovíziós dalfesztiválon. A 2015. február 14-én tartott döntőn kihirdették, hogy a fiúk a szavaztok 39.05%-át begyűjtve képviselhetik Olaszországot a 60. Eurovíziós dalfesztiválon, amelyet Bécsben rendeztek meg. Mivel Olaszország tagja a „nagy ötnek” (Franciaország, Németország, Spanyolország, Egyesült Királyság és Olaszország), akik selejtező nélkül automatikusan a fináléba jutnak, így csak a május 23-án megrendezett döntőben léptek fel először a verseny során. Daluk végül 292 pontot összegyűjtve a harmadik helyet szerezte meg a nyertes Svédország (Mans Zelmerlöw) és a második helyezett Oroszország (Polina Gagarina) mögött. 2015. február 20-án jelent meg hivatalosan a dal egy kislemezen, néhány feldolgozás társaságában Sanremo grande amore címmel és háromszoros platinalemez lett.

NEGYEDIK ALBUM: L’AMORE SI MUOVE (2015)

Negyedik stúdióalbumuk 2015. szeptember 25-én jelent meg a Sony Music Latin gondozásában három különböző verzióban: a nemzetközi és a spanyol kiadás a Grande Amore címet viseli, az olasz pedig a L’amore si muove címet. Az album olasz, illetve világslágerek feldolgozásait tartalmazta. A dalok producere többek között a Sony Music egyik fejese, Emilio Estefan volt. Az album Olaszországban rögtön az első helyen nyitott, de első helyezést ért el a Billboard klasszikus és latin pop albumok listáján is, illetve elérte a dupla platinalemez státuszt.

2015. november 27-én jelent meg második koncert DVD-jük Live From Pompeii címmel, amelyet az időszámításunk előtt 80-ban épült, majd időszámításunk után 79-ben a Vezúv által elpusztított Pompeii romjai között rögzítettek. Az amfiteátrumban utoljára a Pink Floyd adott koncertet 1972-ben.

ÖTÖDIK ALBUM: NOTTE MAGICA – A TRIBUTE TO THE THREE TENORS (2016-2017)

2016. július 1-jén Firenzében egy nagyszabású fellépés során rögzítették a Plácido Domingóval közös nagylemezüket, a Notte Magica – A Tribute To The Three Tenorst, amely 2016. szeptember 30-án megjelent meg CD és DVD formátumban is. A névválasztás nem véletlen, hiszen az album tisztelgés a három világhírű tenor, Luciano Pavarotti, José Carreras és Plácido Domingo felejthetetlen dalai és koncertje előtt, amelyet 1990. július 7-én Rómában rendeztek meg először, ezzel összehozva a világ egyik legnagyobb komolyzenei koncertjét. Az albumon olyan klasszikusok hangzanak el, mint a My Way, az O sole mio, a Nessun Dorma, a La Traviata vagy éppen a Maria, amely a West Side Story című musical egyik legnépszerűbb dala. Külön érdekesség, hogy az album megjelenését nem más, mint maga Plácido Domingo segítette. A fiúk 2017 márciusától a lemezt népszerűsítve járják a világot, hozzánk legközelebb Bécsben lépnek fel június 28-án.

ÉRDEKESSÉGEK:

- Játszik zongorán, gitáron és dobon.
- A mai napig szívesen visszatér vendégként azokra a fesztiválokra, vagy műsorokba, ahol gyerekként elindult.
- Több interjúban is elmondta, hogy élete egyik legjobb pillanata az volt, amikor díjat nyertek a Latin Billboardon, de a a legnagyobb álma, hogy egyszer Grammy-t nyerjenek.
- Őt tartják a csapatban a vicces fiúnak, hiszen a fellépéseken rendszeresen szórakoztatja saját magát, Pierót és Gianlucát, valamint a közönséget.
- 2012-ben úgy döntött, hogy életmódot vált, többet fog mozogni és egészségesebb ételeket enni. Az eredmény nem maradt el: 35 kg-ot fogyott.
- Kilenc tetoválása van.
- Kedvenc étele a pizza, a tészta és a sushi.
- Azt nyilatkozta, hogyha nem énekelne, akkor pilóta lenne, de mivel ez a valóság, minden bizonnyal a testvérével dolgozna a pizzériában.
- Amikor csak teheti, hazamegy Marsalába, ahol van egy kutyája, Buddy. Ilyenkor ő főz a családjára.
- Szereti a focit. Kedvenc csapata a Juventus.
- Példaképe Stevie Wonder.
- Legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nagyon féltékeny.
- Folyékonyan beszél angolul, és kitartóan küzd a spanyollal. Ha utóbbit használja, rendszeresen ránéz a társaira, hogy jól mondja-e.
- Hangszíne: tenor.

VIDEÓKLIPPEK

2011: O Sole Mio
2013: Más Que Amor
2013: We Are Love
2015: Grande Amore
2015: Canzone Per Te
2015: L’amore Si Muove
2015: Per Te Cí Sarò
2015: Si Me Falta Tu Mirada
2016: Turandot: Nessum Dorma

 

KONCERT DVD-K

Il Volo... Takes Flight: Live from the Detroit Opera House
Megjelenés: 2012. február 28.
Rögzítés: 2011. október 27., Detroit

 

Live From Pompeii
Megjelenés: 2015. november 27.
Rögzítés: 2015. június 11., Pompeii

 

Notte Magica - A Tribute to the Three Tenors
Megjelenés: 2016. szeptember 30.
Rögzítés: 2016. július 1., Firenze

ALBUMOK:

Il Volo (2010)

We are love (2012)  

Buon Natale: The Christmas Album (2013)

Sanremo grande amore (2015) 

Utolsó frissítés: 2017.04.27. 01:01 szavy által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace