Starity

Janina Uhse

Janina Uhse Janina Uhse nemzetisége 14936. 11rajongó 0vélemény

Janina Uhse életrajza

Életrajz
Janina Uhse 1989 október 2.-án született a németországi Husumban; szülei cirkuszi mutatványosként dolgoztak, így a színésznő gyerekkorának nagy részét, utazással töltötte. Városról városra járt a társulattal; szerette ezt a világot, ugyanakkor már kislányként arról álmodozott, hogy egyszer színésznő lesz belőle. 2008-ban szerencsét próbált Németország legsikeresebb szappanoperájának a ,,Gute Zeiten, schlechte Zeiten'' castingján, ahol őt választották ki Jasmin (Nowak) Flemming szerepére.

Karrier
Már gyermekkora óta színészkedik. Az első komolyabb szerepét a ,,Der Landarzt'' című sorozatnak köszönheti, ahol 6 éven kereszül játszotta Melanie Peschke szerepét. De már előtte is foglalkozott színészettel. 1997-ben a ,,Die Ärztin''-ben és a ,,Feuerengel''-ben is feltünt. 3 évvel később az ,,Die Kinder vom Alstertal''-ban láthattuk, majd egy évvel később a ,,Der Rattenkönig'', ,,Die Kinder vom Alstertal'' és a ,,Pfefferkörner'' szereplője is volt. Ebben az évben kezdett el játszani a ,,Der Landarzt''-ban is. Az igazi áttörést azonban 2008-ban ért el, amikor Németország legnagyobb szappanoperájában a ,,Gute Zeiten schlechte Zeiten''-ben szerepet kapott. Igaz, csak másodszorra sikerült neki bekerülni a sorozatba. Először amikor Castingra jelentkezett, Lucy Cöstert szerette volna eljátszani, de ezt a szerepet nem kapta meg. Később azonban amikor a sorozat újra Castingot hírdetett, megkapta Jasmin Flemming karakterét. Azóta folyamatos főszereplője a GZSZ-nek. 2012-ben egy kis időre távozott a sorozatból, és Amerikában próbált szerencsét. Az év vége felé azonban visszatért és jelenleg is a sorozatban játszik.

Érdekességek:
- hobbija a telefonálás és a vásárlás
- szereti a thai ételeket
- kedvenc állata a delfin
- a kedvenc könyve a ,,Két Lotti''
- akárcsak a ,,GZSZ''-ben alakított karakterének, neki is fontos a divat
- kedvenc tervezője Vera Mont

2007 - től Gute Zeiten, Schlechte Zeiten
2007 - 2001 Der Landarzt
2001 - Pfefferkörner
2001 - Die Kinder vom Alstertal
2001 - Der Rattenkönig
2000 - Die Kinder vom Alstertal
1997 - Feuerengel
1997 - Die Ärztin

Utolsó frissítés: 2015.12.19. 11:11 hana001 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace