Starity

Jay Kay

Jay Kay Jay Kay nemzetisége 8939. 18rajongó 1vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%

Jay Kay életrajza


A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.

Jason Luis Cheetham 1969. december 30-án látta meg a napvilágot az angliai Wangfordban. Zenészcsaládból származik, hiszen édesanyja, Karen Kay énekesnő (és televíziós személyiség), édesapja pedig portugál gitáros. Az utóbbival mindössze 32 éves korában találkozott először.

Jaynek volt egy egypetéjű ikertestvére, aki születésük után pár héttel sajnos elhunyt. Édesanyja egyedül nevelte őt, aminek következtében rengeteget ingáztak Suffolk és Devon között.

Karrier

Az énekes 1992-ben alapította a Jamiroquait, mely azóta több mint harmincmillió lemezt adott el világszerte. A Sony Music Entertainmenttel való szerződésük 2007-ben ért véget, amikor Jay vagyonát egyébként 15 miliárd forintra becsülték. Tervei szerint még legalább 15-20 évig a zeneiparban lesznek, és bár egy pletyka szerint korábban félbe akarta szakítani karrierjét, az állításokat megcáfolták.

Bandájával hét stúdióalbumot dobtak piacra, melyekről számos világsláger (pl. Canned Heat, Cosmic Girl) is származik.

Botrányok

HAMAROSAN

Érdekességek

- vallásellenes
- 2003 óta nem nyúl drogokhoz
- állatvédő
- több tucat luxusautója volt már, nagyrészt sportkocsik

Az adatlap egyelőre hiányos, még szerkesztés alatt áll!

Stúdióalbumok

1993 – Emergency on Planet Earth
1994 – The Return of the Space Cowboy
1996 – Travelling Without Moving
1999 – Synkronized
2001 – A Funk Odyssey
2005 – Dynamite
2010 – Rock Dust Light Star

Válogatásalbumok

1996 – Jay's Selection
1997 – In Store Jam
2003 – Late Night Tales: Jamiroquai
2006 – High Times: Singles 1992-2006

Koncertalbumok

1998 – JAZZiroquai

Utolsó frissítés: 2014.07.12. 13:01 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace