Jim Morrison

Jim Morrison neve mindig is ismerősen csengett, életem első Doors-dalát viszont csak 14 éves koromban hallgattam meg egy novemberi estén - a Light My Fire volt az. Éretlen, tapasztalatlan fejjel - nem mintha most annyival idősebb lennék - nem igazán ragadott magával a dal, tetszeni viszont tetszett. Néhány hónappal később egyre komolyabb érdeklődést mutattam a 20. század rockzenéje iránt, így alap volt, hogy a Doors-dalokat is megismerjem. A folyamat, míg a szívembe lopták magukat, fokozatos volt és hosszú hónapokat vett igénybe, viszont megérte; nincs még egy hozzájuk hasonló együttes. Nem a hangzásról, nem a dalszövegekről beszélek, hanem Morrison kisugárzásáról, odaadásáról, elszántságáról. A dalszövegei költőiek, amelyekhez kell egy bizonyos szellemi érettség, hogy az ember át tudja érezni, vagy legalább fel tudja fogni. Valamint a kisugárzása egyedi volt és utánozhatatlan. Amit a színpadon vagy éppen a stúdióban művelt, valami bámulatos, spiritualitással teli. Valahol sajnálom, hogy nem élt sokáig (már ha nem hiszem el, hogy valójában nem halt meg), így viszont sokkal érdekesebb a hozzá kapcsolódó mítosz, amit nem lehet úgy leírni, hogy visszaadja azt az érzést, amit ez az ember vonzott magával. Ő is azáltal vált halhatatlanná, hogy váratlanul és szinte fájdalmasan fiatalon hunyt el, viszont a szinte gyertyalángnyi élete során amit alkotott, az pótolhatatlan, megismételhetetlen.

Még annyi mindent mondhatnék neked,
mégis évek óta írok egy levelet.
Csak egyetlen sornyi hazugság - röviden:
"Már megtanultam élni nélküled." Ezen a szövegen is látszik, hogy mennyire értett az íráshoz, a zenéhez. Ha meg kéne határoznom pontosan a zenei ízlésem, akkor ő jutna előre eszembe, talán még Kurt. Persze a black metal után . :)

Nehéz róla véleményt írni, én egyszerűen csak úgy tekintek rá, mintha ma is itt lenne. A költői vénája máig jórészt rejtve van, de anélkül is hihetetlen népszerűség övezi. Nála karizmatikusabb, intelligensebb, gyönyörűbb lelkű/testű ember még nem élt a földön. Imádom a kaotikus, földöntúli hangulatot, amit a színpadon tud létre hozni. Imádom, hogy a versei igazak és van tartalmuk. Imádom, hogy senki sem tudna elsétálni mellette, anélkül, hogy megbámulná, mind 67'ben, mind 69'ben. Imádom, hogy művelt, intelligens, karizmatikus, merész, egyedi, költői, mély és elbüvölő. Gyönyörű ember kívül-belül, de örülne, ha 180 centi lenne...

Nem tudom mit is írhatnék ide, hogy kifejezzem, mekkora csodálattal tekintek Jim Morrisonra. Egészen kicsi voltam, amikor először hallottam a Doors zenéjét. Egyből magába szippantott Jim energiája, a hangja, a zenéjük. Valami egészen emberfelettire volt képes, ő tényleg mindent megtehetett. Ő mert más lenni, újfajta életszemléletet vitt a befásult amerikaiak életébe, és amellett, hogy fantasztikus zenész, hatalmas költő is volt. Rettentő kár, hogy ilyen fiatalon kellett távoznia, bár ettől volt az egész ember olyan misztikus és megfoghatatlan, hogy mindig a föld fölött járt. A mai napig imádom Jimet, és a Doorst, és el sem tudnám képzelni, milyen lenne az életem az ő zenéje nélkül! Ő egy igazi művész volt, és sokkal több ilyen ember kellene a mai világba. Rest in peace Lizard King. <3

Akinek a művészete még 40 év után is ugyanúgy hat, és az elvei ugyanúgy igazak az emberiségre. Néha azt is alig hiszem el, hogy egy ilyen nagy személyiség egyáltalán létezhetett. Lenyűgöz a zenéje, a költészete. És az a megfoghatlan, misztikus légkör, ami körülveszi. Mintha a mélyről fakadó ordításai is már a túlvilágról jöttek volna. A padlóra küld az egész ember, mintha a lelkembe látna. Szabadság, függetlenség: erre vágyott csak, ahogy én is. Tudta mit akar mindenki, és el is tudta hihetni velük. Egy bohóc volt. Egy legenda maradt. De mindegy is, mert ő a gyíkkirály, és bármit megtehet.

Lázadó volt, a maga módján. Amit a The Doors csinált az utánozhatatlan, megismételhetetlen.
Az irodalom máig nagy óvatosságal nyúl a verseihez.
'Halálom napja a legbensőségesebb magányom.'
Wake up!

Negyven évvel ezelőtt lett öngyilkos, Ő, az utolsó amcsi költő, a beat sztár, a rock sztár, az intellektuális barbár, akibe egyszerre szeretett bele mindenki, akibe egyszerre törtek felszínre a sivatag elhalló sikolyai, aki egyszerre b.szta seg.en az amerikai társadalmat, úgy, hogy közben, tudatosan, vagy tudat alatt, minden zegzugát megtermékenyítette a morrisoni világ sötét, rím lelkű gyermekeivel. Olyan volt talán, mint a szifilisz valami új fajtája, amiről tudták az emberek, hogy káros, mocskos és maga a halál, de nem érdekelte őket, hisz mellé megkapták az orgazmus órákon át nyúló varázsát. Talán ez a varázs lett a halála. Belehalt a saját művészetébe, s igy a halála is művészete része lett. Mindenesetre, zseniális költő volt, a hatvanas évek hippivirágai közt a virágzó nevadai kaktusz, a téboly angyala alkoholtól fűtött LSD szárnyakon, bálvány imádat tárgyává lett szexisten. Bohóc volt. Egy igazi bohóc, s mint minden ilyen igazi nagy bohóc, nem volt képes saját boldogságára...
(elnézést az elfogult szövegért:D )

Egy kitűnő énekes, és versíró volt Jim. Ő és a zenekara nagy változásokat hozott a rockzenében, és mind a popkultúrában. Dalai legendássá váltak, és mindmáig értékállóak. Sajátos világnézete volt, aminek köszönhetően sajnos belefolyt rossz dolgokba is, és valószínűleg ennek köszönhette halálát is.