Starity

Keeley Hazell

Keeley Hazell Keeley Hazell nemzetisége 3134. 279rajongó 1vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%

Keeley Hazell életrajza

Élete

Keeley Rebecca Hazell - angol színésznő és modell - 1986. szeptember 18-án született Lewisham-ben, a Grove Park-ban cseperedett fel. Bromley-ben járt a Ravensbourne iskolába. Az anyja Amber szakács az apja Roy ablakszerelõ. 13 éves korában a szülei elváltak. Hárman vannak lánytestvérek ebből Keeley a középső! A legidősebb lány Roxanne a legfiatalabb pedig Georgia. Tizenéves korában gyakran kerülte az iskolát, éjszakában ivott a barátaival. A matekból és angolból ettől eltekintve jeleskedett. Az iskola mellett fodrászként dolgozott.

 

Modellkarrier

16 évesen Keeley úgy döntött, otthagyja az iskolát és dolgozni kezd fodrászként. A már ekkor sem éppen átlagos testi adottságai miatt munkatársai később meggyőzték, hogy próbálja meg a modellkedést. Bár kacérkodott a modellkedéssel is, de a nagy álma az volt, hogy színésznő legyen, de akkor ezt az álmát egy időre félretette az első érdekében. Keeley megfogadta a tanácsot (ami élete egyik legjobb döntése volt) és beiratkozott a Lewisham Főiskolára ahol divat szakon tanult. 17 évesen a The Daily Star 'Searching for a Beach Babe' versenyén vett részt, amit meg is nyert. Később egy barátja ajánlotta figyelmébe a The Sun 'Idol' nevű versenyét amivel kapcsolatban Keeley elsőre bizonytalan volt, de végül is elhatározta magát és beküldött magáról pár fotót a lapnak. Az újabb siker ezúttal sem maradt el és 2004 decemberében meg is nyerte a versenyt, amin 10000 font értékű szexi ruhát valamint egy éves tagságot nyert a Rex moziba és bárba. Ám a legnagyobb nyeremény az volt, hogy egy éves exluzív glamour modell szerződést kötött vele a The Sun és decemberben már meg is jelentek az első erotikus fotói a híres Page 3 oldalon.

Keeley debütáló fotóinak egy része! A fiatal tehetség kétség kívül olyan idomokkal rendelkezett amikről más csak álmodhatott!

És innen indult el a modell pályafutása majd később a világhírnév felé vezető útja. Keeley ezzel gyakorlatilag az ötödik olyan glamour modell lett aki már a Michelle Marsh által lefektetett alapokat követték. Az első Michelle volt őt Lucy Pinder, Sophie Howard és Malene Espensen követte és ekkor jött Keeley. Keeley után a későbbi legjobb barátnője Peta Todd jött 2005 februárjában.

 

Egyértelmű volt, hogy Keeley nem fog megmaradni csak a Page 3 oldalain hanem nemsokára valamelyik nagy brit férfimagazinban is szerepelni fog. Ez a pillanat 2005 áprilisában jött el a Nuts jóvoltából ráadásul Keeley egyenesen címlappal debütálhatott! Mellette Peta is ekkor szerepelt először a lapban. Azt érdemes kiemelni, hogy itt a lányok fehérneműnél tovább nem vetkőztek!

Ugyan öten szerepeltek a fotózáson, de egyértelműen Peta és Keeley lopták a showt. Az itt készült interjúban Keeley érdekes dolgokat árult el arról mik történtek vele az Idol győzelme után. Éppen egy bárban vacsorázott vasárnap mikor felhívták telefonon és elmondták neki, hogy nyert. Keeley ezután hátradőlt a székben és nem volt képes felfogni a dolgot. A győzelme után nem sokkal az akkori barátja szakított vele. Keeley szerint a győzelme csak hab volt a tortán mert több oka is volt, hogy szétmentek. A férrfi valószínűleg élete hibáját követte el, hogy az ország egyik legjobb nőjét dobta. Ezen túl elmondta, hogy nagyon szerencsés genetikája van mert szinte semmit nem kell tennie azért, hogy így nézzen ki. Saját bevallása szerint rengeteg gyorskaját eszik, de nem tudnak megmaradni rajta a felesleges kilók ami meg mégis az mind a mellére megy ahol viszont pozitív hatást válltanak ki. Egy évben maximum egyszer szokott edzőterembe járni.  

2005 júniusában jött a második címlapja Maxim magazinnak köszönhetően. Ez mondhatni még az előbbi Nuts megjelenésnél is fontosabb volt Keeley karrierje szempontjából. Itt volt az első (de messze nem az utolsó) alkalom ahol Keeley teljesen meztelenre vetkőzött. A modell a címloldalon egy vörös magassarkú cipőt leszámítva teljesen pucér volt, de az egész fotózás a meztelenségre épült így minden fotón teljes meztelen valójában lehetett megcsodálni a testét a legnemesebb testrészét leszámítva. Peta ezúttal is mellette volt és ő úgyszintén ekkor szerepelt először évakosztümben. Mind a kettejüknek nagyon jól állt a ruhátlanság. Ugyan őmellettük ezúttal is volt öt másik lány, de azok nem voltak egy súlycsoportban a két kebelcsodával így azok nem sok vizet zavartak.

A harmadik címlapját 2005 szeptemberében kapta meg köszönhetően az FHM-nek.

Itt kaphatott a nagyközönség először infót Keeley mellméretéről amit 30E-nek mértek. Ezek természetesen elég angy méretek és ezért Keeley sokszor meg is kapta másoktól, hogy meg vannak csináltatva. Keeleyt ez mindig is bosszantotta mert kebleiben egy deka szilikon sincs.

Természetesen mind az FHM mind a Maxim magazinokban és azoknak a címlapján való szereplés hatalmas előrelépés volt neki, de az összes brit glamour modell vágyálma a Nuts és a Zoo magazinok voltak ugyanis azok jelentették a szakma csúcsát. Ugyan Keeley mint már láthattuk szerepelt a Nuts címlapján, de az már több mint hét hónapja volt és ott ruhában volt látható. Keeley azóta rengeteget fejlődött így ideje volt már, hogy végre újra szerepeljen valamelyik nagy magazinban a kettő közül. Csakhogy ezeket a lapokat zömmével három modell uralta: Michelle Marsh, Lucy Pinder és Sophie Howard. Ők hárman voltak a brit glamour modellek csúcsai és őhozzájuk ekkor még Keeley sem nagyon tudott felérni. De világos volt, hogy hiába a három nagy modell uralma előbb-utóbb bővíteni kell a glamour modellek listáját és más fiatal lányoknak is teret kell engedni. Michelle, Lucy és Sophie sem akarta azt, hogy csak ők hárman szerepeljenek állandóan vagy, hogy olyan modellek legyenek mellettük akik nincsenek velük egy szinten. Ezért például szükség volt az olyan modellekre mint Keeley akiben megvolt a potenciál mind testileg mind tudásilag, hogy csatlakozzon a legnagyobbakhoz.

 

És ezt a Zoo realizálta is így 2005 szeptemberében első ízben tették ők a címlapra Keeleyt. Ez a sorozat kicsit hasonlított a februári Nuts fotózásoz ugyanis Keeley hiába bizonyított már teljesen meztelenül is a Zoo úgy döntött valamiért, hogy csak bugyiig vetkőztetik le a modellt és még a melleit sem mutatják meg. Keeley itt elmesélte, hogy 16 éves kora körül a rajztanárának mesélt arról, hogy szeretne egyszer Page 3 lány lenni, de a tanár azt mondta neki sosem lesz az mert túl kicsik a mellei. Nos mint látható ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

 

Végül 2005 szeptemberében debütált szintén címlappal a Nuts legnagyobb riválisánál a Zoonál. Ezt decemberben Keeley 1 éves modellkarrierjének az évfordulóján követte a második címoldal. Bár ez a kettő abban a tekintetben fura volt, hogy ugyan Keeley máshol már rég megtette, de ezeknél még nem mutatott mellbimbót. 2006 februárjában jött a harmadik sorozata(ami egyébként valószínűleg egy időben készült a másodikkal) és itt viszont már végre teljesen fedetlenül megmutatta a híres csodakebleket.

Ekkoriban Lucy Pinder, Michelle Marsh, Sophie Howard és Keeley gyakorlatilag  leuralták a hazai férfimagazinokat és Keeley lett a Zoo magazin elsőszámú modellje elég hosszú időre! Nem beszélve róla, hogy hazájában már ekkor az egyik leghíresebb modell volt!

Keeley minden szempontból fantasztikus volt! 100%-ig természetes mellei ekkor 30E méretűek voltak. Azonban keblei folyamatos növekedésben voltak és az idő múlásával előbb 32E-re később pedig 32F méretűre növekedtek 2008-ban ami Keeley valaha mért legnagyobb mellmérete volt. Óriási mellei miatt sokan vádolták azzal, hogy csak a szilikontól ekkorák, de hiteles bizonyítékot erre sosem tudtak felmutatni és Keeley számtalanszor elmondta, hogy keblei hatalmas méretét a természetnek köszönheti. Egyébként Keeley sokáig átlagos méretűnek gondolta a melleit egészen addig amíg valaki azt nem mondta neki, hogy kicsi a melltartója. Saját elmondása szerint akkor  eszmélt rá, hogy melle minden csak nem átlagos! Volt, hogy a férfimagazinok világán kívül is kihasználta adotsságait. Mikor az aktuális barátjával el akartak menni egy kocsmába, de Keeley pasija otthon hagyta a személyi igazolványát így az őr nem engedte be őket. Ekkor Keeley látványosan megigazította a ruháját és ezzel felfedte a dekoltázsát és a biztonsági őr rögtön beengedte őket.  Mint minden híres brit glamour modell ő is a Page 3-nál kezdte, de később azonban számtalan férfi magazinban volt látható, mint például a Zoo, Nuts, FHM, Boxer, GQ. Óriási hírnevet szerzett magának és az egyik valaha volt legsikeresebb brit glamour modell lett annak ellenére, hogy viszonylag rövid ideig volt a pályán. Népszerűsége és sikere már már a glamour modellek etalonjával Lucy Pinderével vetekedett bár kettejük közül hazájukban mindig is Lucy maradt a népszerűbb! Külföldön bizonyos országokban azonban talán jobban ismerték Keeley nevét mint legendás modelltársáét.

   

Magánéletben barátnők szakmai téren viszont kő kemény riválisok voltak Lucy Pinderrel. Mind a kettőjüket imádták a férfimagazinok és azok olvasói néhány fotósorozatuk pedig sok hasonlóságot is mutatott. Bár Keeley szakmai sikerekeket tekintve nagyon sokszor megszorongatta Lucyt, de a brit glamur királynő egyeduralmát sem neki és sem másnak nem sikerült soha megtörnie!

Keeley és Lucy "párharca" mondhatni megfelelt a Zoo és a Nuts párharcának. Keeleynek kezdetben óriási előnye volt, hogy kebleit már kezdettől fogva takarás nélkül is megmutatta míg Lucy nem. Keeleyt a Zoo magazin gyakorlatilag 2005 és 2008 között az első számú modelljévé tette. Nem is volt csoda, hogy Keeley a Nutsban a 2005-ös áprilisi címlapja után nem is tűnt fel hosszú ideig ugyanis a Zoo nem engedte, hogy az "aranytojást tojó tyúkját" a nagy rivális is fotózza. A Zoo ezzel éveken át sikert-sikerre halmozott mert Keeleyt imádta a közönség és azok a lapszámok amiben ő szerepelt hatalmas mennyiségben fogytak.

 

Keeley első 2005 szeptemberi és utolsó 2008 januári Zoo címlapja. Ez alatt az időszak alatt nagyjából 18 Zoo címlapja volt, de a tényleges megjelenése a lapban ennél sokkal magasabb! Ekkoriban Keeley adta a Zoo magazin gerincét!

2007 áprilisában azonban jött a fekete leves. Ugyanis ekkor jelent meg a Nuts jóvoltából az a mára már legendás fotósorozat ahol Lucy Pinder először mutatta meg melleit takarás nélkül. Ez a sorozat egyből felborította az erőegyensúlyt és gyakorlatilag Lucy ezzel egyedül újrarendezte a Nagy-Britanniai férfimagazinok piacát.  Attól fogva egyértelmű volt, hogy a Nuts a legnagyobb férfimagazin és Lucy szinte hetente jelent meg az újság hasábjain és azok a lapszámok ahol a vele készült fotósorozatokat mutatták be rekord eladásokat döntögettek folyamatosan. A Zoo eladásai csökkeni kezdtek és azok is amikben Keeley szerepelt. Végül a Zoonak be kellett látnia, hogy Lucy ellen se Keeleynek se az akkori modelljeik közül senkinek nincs esélye. De a Nutsnak Lucyn kívül is voltak ütőkártyái. Továbbra is ott volt Sophie Howard és Michelle Marsh valamint egyre több új fantasztikus modellt mutatott be a lap így összerakták túlzás nélkül az akkori világ legjobb és legszebb modelljeinek elitjét akik minden szempontból jobbak voltak mint bármilyen rivális magaziné. Így a Zoo is kénytelen lett új modellek után nézni és már nem kötötték ki, hogy Keeley nem szerepelhet a rivális lapban. Keeley helyét a későbbiekben Alice Goodwin, Sam Cooke, Melissa Debling és leginkább Sammy Braddy tudta betölteni. 

  

Így esett meg, hogy szinte napra pontosan az első Nuts fotózása után három évvel Keeley aláírt a Nutshoz és 2008 májusában újra a lap címlapján pózolt. Ez még júniusban és szeptemberben is megtörtént. Azonban ezek a lapok bár még mindig jól fogytak, de közel sem annyira jól mint az új fiatalabb modellekkel készült lapszámok vagy Lucy Pinderé. Az egykori egyik legnagyobb nevű glamour modell már nem tudta tartani a lépést a többi új riválisával (Iga Wyrwal, Lindsey Strutt, Rhian Sugden, Rosie Jones...stb) és mindenek előtt persze Lucyval.

A Nuts 2007 áprilisától a 2014-es megszűnéséig gyakorlatilag végig a Zoo előtt járt és ezt kétség kívül javarészt Lucynak köszönhette akinek a népszerűsége Keeleyével ellentétben soha nem esett vissza.

Sokan pedig az új Kelly Brookként tekintettek rá, de Keeley szerénységét bizonyítja, hogy szerinte ez az elnevezés túlzó mert ő meg sem közelítheti a híres modelltársának az eredményeit. Sőt Keeley konkrétan nem csak a példaképének tekintette Kellyt hanem a hősének. Ezen felül Keeley a "glamour modell" megnevezést sem szerette soha mivel ő magát csak egy átlagos modellnek tartja annak ellenére, hogy hazája sőt modnhatni a világ egyik legszebb és legkiemelkedőbb tehetsége volt! 2007-es falinaptárából csak a megjelenése utáni első napon 30000 példány fogyott el ami a mai napig rekordnak számít!

Keeleyt valódi személyi kultusz övezte! Nem túlzás, hogy az elképesztően gyönyörű glamour modell nevét a világ minden részén ismerték. Tökéletes és óriási mellei a szigetorszában Keeley aktív modellkarrierje idejében valóságos nemzeti kincsnek számítottak! Nem hiába tartják Keeley Hazellt mind a mai napig Nagy-Britannia egy valaha volt legjobb keblekkel megáldott hölgyének!

A britek nehézbombázója 2009-ben bejelentette hogy felhagy a modellkedéssel és inkább a színészi karierjére összpontosít és az akkori utolsó megjelenése a 2009-es The Sun naptárja volt. Ebből a kiadásból több, mint 30000 példányt adtak el ami a mai napig kiemelkedő darabszám. A modellszakma elhagyása kicsit elkapkodott kijelentés volt mert 2012-ben Keeley visszatért az FHM oldalain és ezzel újra gyönyörködtetve a férfi szemeket igaz közel sem mutatott már meg annyi mint régebben. 2014 februárjában újra az FHM címoldalán mosolygott vissza az olvasókra és később 2015 januárjában is.  2008-ban ő és ügynöke, Ginny Mettrick létrehoztak egy modellügynökséget. Annó a Playboy is megkörnyékezte a brit kebelcsodát ám annak ellenére, hogy Keeley sokszor nyilatkozta, hogy számára a vetkőzés örömöt jelent és, hogy a topless fotózások teljesen természetesek számára mégis nemet mondott. Elmesétle, hogy mikor az első topless fotózására készült abszolút nem volt sem ideges sem izgatott. Inkább zsibbadást érzett és úgy állt a dologohoz, hogy ez is csak egy munka amit meg kell csinálnia! Sosem volt szégyenlős ennek hála nem csak toplessben hanem sokszor lehetett anyaszült meztelenül is látni úgy, hogy egyedül az intim testrészét nem mutatta meg, de minden mást igen! Szóval annak ellenére, hogy valószínűleg kisujjból ment volna neki mégis vissza utasította a nyuszis magazin ajánlatát mert a teljesen kitárulkozó "playmate" jellegű fotókat nem kedvelte.

 

Mert egy Keeley nem elég! Rengeteg csodálatosabbnál-csodálatosabb fotó készült róla az évek alatt, de mind közül a Zoo magazin által készített 2006 júniusában megjelent fotósorozata a legikonikusabb! Ennek a fotósorozatnak az elkészítésében Keeley mellett több más modell is rész vett úgynevezett "testdublőrök". Ő nekik az volt a dolguk, hogy együtt pózoljanak Keeleyvel majd végül őket kivágva illesztették rá Keeley képeit a helyükre. Fontos, hogy nem Keeley arcát vágták rá a többi modell testére hanem Keeley mellé azért kellettek a többiek, hogy aszisztáljanak neki és a modellnek legyen kivel kapcsolatot teremtenie a fotókon. Minden pózban és minden mezben megcsinálták a fotókat (ez még nehezebb volt mint egy átlagos fotózás)majd végül Keeleyn kívül a többi modellt kivágták a képekről és a helyükre illesztették Keeley azonos pózban és mezben készült fotóját így keltve azt a látszatot mintha Keeley önmagával pózolna!

 

Külön érdekesség, hogy ezen testdublőr modellek egyike volt a dán származású Malene Espensen is aki mint fentebb említettük szintén hivatásos glamour modell volt és profizmusát tekintve semmivel nem maradt el Keeleytől. A szerkeztőknek a többi modellnél nem volt probléma kicserélni a képüket Keeleyvel viszont a modelltársai által egyszerűen csak "Big D"-nek becézett Malene kihívás elé állította őket. Ugyanis ő volt az egyetlen modell a fotózáson akinek a G kosaras keblei nagyobbak voltak mint Keeley F kosaras mellei. Ezért plusz munkába telt míg a dán modellt a gigantikus kebleivel kivágták a fotóról és a helyére beillesztették Keeleyt a szintén óriási, de valamivel kisebb idomaival! A jobb oldali fotó az egyik olyan amit kettejük közös munkájának az eredménye és ez a fotózásról készült videófelvételből derült ki. Amikor Keeley piros pólóban van ott valójában Malene tépi a brit társának a piros felsőjét. Amikor pedig Keeley fehér mezben látható ott is a dán modell az aki szinte leszakítja a brit ikon mezét. A kézfejek amik a piros és fehér mezt fogják azok minden esetben Malene kézfejei! Amikor a 11 Keeley együtt szerepel akkor a hármas számú mezben feszítő Keeley mellett is Malene van.

Hozzá hasonlóan mellei is igazi legendának számítanak hazájában, de aktív modellkarrierje alatt a világon is a legszebb mellek között tartották számon büszkeségeit. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy három darab öntött bronz szobrot készített melleiről a neves szobrászművész Leigh Heppell megörökítve ezzel az irigylésre méltóan tökéletes 32F-es kebleket és Keeley felső testét az örökkévalóságnak. Ebből kettő a The Sun magazin szerkeztőségében egy pedig Keeley otthonában talátható.

  

Keeley melleinek nem csak a mérete, de a rajongótábora is hatalmas volt. 2005 márciusában három darab bronz szoborban örökítették meg a legendás idomokat és felsőtestét az örökkévalóságnak! Pedig Keeley ekkor még alig négy hónapja modellkedett és bár a glamour szakmában már ekkor az egyik legjobb volt, de országosan nem volt annyira ismert. Ilyenre szobor készítésére a brit glamour modelleknél korábban nem volt példa még.

Később Michelle Marshról készült hasonló, de az ő 32G méretű melleiről csupán egy darab gipsz lenyomatot készítettek!

  

A szintén ikonikus glamour modell Sam Cooke legendás felső teste lett még hasonló módon megörökítve ráadásul az övé van a legrészletesebben kidolgozva. Még a mellbimbóit is a lehető legrészletesebben kimunkálták.

Keeley egyik legjobb barátnője a szintén gyönyörű és híres glamour modell Peta Todd. Mind a ketten karrierjük kezdetekor sokat szerepeltek együtt férfimagazinokban és ez idő alatt szövődött köztük egy életre szóló barátság. Miután Keeley kiköltözött Los Angeles-be Peta utána is tartotta vele a kapcsolatot!

Keeley szerint manapság nagyon nehéz dolguk van a topless modelleknek a megbélyegzés miatt, de szerinte ő sem szalaszthatta el a lehetőséget annó. Sok modelltársával együtt mindig is tagadta az ellenzők azon véleményét, hogy a férfimagazinok csak tárgyiasítanák a nőket. Ő saját magát úgy jellemezte egy Loadednek adott interjú során: "Nem tárgynak tekintem magam hanem fantáziának a férfiak számára!" A glamour modellek szerint látszik is,hogy ellenzők jó része még csak a közelében sem volt egy ilyen jellegű fotózásnak, nem tudják milyen munka ez és magukat a modelleket sem kérdezték meg erről soha holott ha már egyszer őket "tárgyisítják" ezzel akkor talán erről ők tudnák a legtöbbet mesélni. De nem kérdezték őket valószínűleg azért mert az összes glamour modell azt mondta volna, hogy ez szimplán nem igaz! Kérdezték tőle, hogy mint mondana mondjuk 80 évesen az unokáinak ha majd azt kérdezik milyen volt fiatalon a nagymamájuk! Keeley nem próbálná eltitkolni előlük, hogy mit csinált hanem őszintén vállalná. Viccesen azt nyilatkozta, hogy azt mondaná nekik: "A nagymama egy kib*szottul jó csaj volt akinek a mellei a gravitációnak is ellenálltak!"

2007 márciusában a Zoo magazinak azt mondta, hogy 18 éves korában igen csak sok bajt okozott az, hogy a melleinek az óriási méretei mellett túl nagy volt a súlya is, de később ez valamelyest enyhült és úgymont fel kellett, hogy nőjjön hozzájuk nem csak testileg hanem fejben is. 22 évesen írt egy 70000 szót tartalmazó emlékiratot aminek viccesen : "Everyone's seen my tits" (Mindenki látta a melleimet) címet adta!

Miből lesz a cserebogár! Keeley 8 és 19 évesen!

2019 szeptember 18-án a 33-ik születésnapja alkalmából feltöltött magáról több fotót az Instagram profiljára! Ezek közül az egyiken anyaszült meztelen! Intim testrészét és mellbimbóit csupán három kis fehér firka takarja ki! Keeley a kép mellé csak annyit írt: "Birthday Suit!"

 

Színészi karrier

Mint említettük Keeley mindig is vonzódott a színészethez, de ezt hanyagolta addig amíg modellkarrierje dübörgött. Végül hosszas vacilálás után döntött úgy, hogy a színészi pályát választja a modellezés helyett. Az vezette a színészkedés felé újra, hogy bár a korai modelléveiben mikor a brit férfimagazinok eldásai szárnyaltak akkor Keeley elképesztően sok pénzt keresett akár 30000 fontot fotósorozatonként (bár ez az összeg még mindig kicsinek számít Lucy Pinder vagy Michelle Marsh fizetése mellett akik fotózásonként akár 100000 fontot is hazavihettek), és ezzel hazája egyik legjobban fizetett glamour modellje volt. Viszont idővel a modellek fizetése elkezdtek csökkenni. Ez annak volt betudható, hogy a klasszikus férfimagazinok háttérbe szorultak az online pornóval és tartalmakkal szemben. Később Keeley már csak átlagosan 5000 fontot kapott fotósorozatonként, de a nála kevésbé híres modellek is csak 1000 fontot kaptak fotózásonként majd ennél is lejjebb estek számok és csak 100 fontot fizettek naponta a modelleknek. Mégis nem a kevés fizetés volt neki az utolsó csepp a pohárban hanem az amikor a Zoo magazinnak készítettek fotókat róla és egy a stúdiónak dolgozó férfi (nem a fotós) nem volt elégedett a képekkel és elkezdte okítani a régóta a szakmában lévő vérprofi Keeleyt akinek a kisújjában volt glamour modell szakma, hogy hogyan is kéne helyesen "passzív-agresszív" módon tartania a melleit. Keeley nagyon meglepődött, hogy egy 30-40 év közötti férfi próbálja meg pont neki megmondani, hogy hogyan is kéne a melleit fognia. Keeleynek ez adta meg a végső lökést, hogy hátat fordítson a modellszakmának!

2006-ban szerepelt a Visszajáró pénzben. 2007-ben a Byte Me TV sorozatban szerepelt, ahol saját magát alakította. 2008-ban a Page Three Teens dokumentum filmben játszott. 2010-ben a  Venus & the Sun-ban láthattuk. 2011-ben az Őrülten hiányzol filmben játszott, ahol olyan színészekkel játszott együtt, mint Jennifer Lawrence. Még ugyanebben az évben szerepelt a Queen of Hearts-ben és a How to Stop Being a Loser-ben. 2012-ben a St George's Day-ben láthattuk és még ebben az évben a The Beauty Inside mini sorozatban szerepelt. 2012-ben még a My Funny Valentine-ben Amy karakterét játszotta el. 2013-ban egy sorozatban láthattuk, a Happily Divorced-ben. Még ebben az évben szerepelt a Awful Nice-ban és 2014-ben új filmje a Whispers, ahol főszerepet játszotta. Ebben az évbn feltűnt a Förtelmes Főnökök 2-ben ahol egy szexi titkárnőt alakított. A Ted Lasso című sorozatban is többször visszatért mint vedégszereplő.

Arra is volt esély, hogy Keeley szerepeljen a Szürke Ötven Árnylatában ráadásul női főszereplőként mert részt vett egy meghallgatáson ahol Anastasia Steele szerepére keresték a megfelelő színésznőt. A szerepet végül persze Dakota Johnson kapta.

 

Egyéb médiai megjelenések

Keeleynek kétszer is volt autóbalesete. Az első és egyben súlyosabb 2005-ben akkor az arca sérült meg az autója egyik ajtóoszlopától, de szerencsére sérülése nem volt maradandó. A második 2006-ban mikor Mini Cooper kocsijával egy lámpaoszlopnak ütközött. Bár itt nem sérült meg, de saját bevallása szerint féltette az életét. Keeley volt az arca a Sony Computer Entertainment Europe a Formula 06 videójátéknak a Play station 2, Play Station portable, valamint az F1 CE PlayStation 3 számára. A Pacific Rift nevű PlayStation 3 játéknak is az egyik reklámarca volt ugyan úgy ahogy a Lynx dezodormárkának is. Keeley-nek volt egy kisebb szerepe a Cashback (Visszajáró pénz) című film teljes hosszúságú változatában ahol szrepe szerint egy bevásárlóközpontban vásárol félmeztelenül. 2007-ben és 2008-ban, Keeley és az informatika szakértő Gary Schwartz bemutatták a Byte Me TV-t, amely egy online program, ami megpróbálta könnyen érthető módon elmagyarázni a technológát. 2008-ban kiadta a 'Voyeur' címen ismert kislemezét. Rajzolt karaktere a Simpson családban is feltűnt!

Keeley és rajzfilmbeli énje!

Az már a vele készült férfimagazinos interjúk alatt is kiderült, hogy Keeley nem éppen prűd. Elmesélte, hogy például fényes nappal parkban, de még repülőgépen is volt szexuális együttléte. Azonban arra nem számított, hogy a házi pornó videója is kiszivárog az internetre 2007 január elején. A videó az előző év májusában készült akkor mikor Keeley akkori barátjával Lloyd Miller-el a Kanári szigetekhez tartozó Tenerifén nyaralt. A közel 10 perces házi videóban az látható ahogy Keeley orálisan kényezteti partnerét majd hevesen egymásnak esnek. Bár a hírnevét ez is csak növelte, de mikor Keeley megtudta idegesen fordult a rendőréghez és feljelentést tett, de azóta se sikerült kideríteni ki volt a tettes aki feltöltötte az internetre a házi videót. Bár megpróbáták letiltani a videót, de persze az interneten futótűzként terjed el és mind a mai napig megtekinthető! 2012 júliusában is foglalkozott vele a búlvár mert a  "Sötét lovag - Felemelkedés" című Batman film amerikai premierjén James Holmes 12 embert megölt és 58-at megsebesített. Keeley úgy került a képbe, hogy Holmes nagy rajongója volt a brit glamour modellnek és egy héttel a támadás előtt egy fotót közölt magáról amin egy Keeley poszter mellett látható. 2015-ben Keeleyről egy olyan fotósorozat és videó amiben a legendás sorozat a Baywatch ikonikus fürdőruhájában látható! Sokan rögtön Pamela Andersonhoz hasonlították bár egyértelmű, jogy Keeleyn sokkal jobban állt a híres fürdőruha!

2022 október 18-án a közösségi oldalain Keeley örömteli hírt közölt a követőivel ugyanis az "Everyone's Seen My Tits" című emlékirata nemsokára könyv formájában is meg fog jelenni a Grand Central Publishing kiadó jóvoltából. A összefoglalva a könyv Keeley fiatal koráról fog szólni, hogy a munkásosztályba született Keeley, hogyan vált Nagy-Britannia egyik leghíresebb glamour modelljévé és ezáltal szeximbólummá az egész világon valamint, hogy az idáig vezető út valójában mennyire rögös is volt. A könyv feszegetni fogja a feminizmus, hírnév, bántalmazás, szexuális erőszak és a női lét témáját is.

 

Szavazások és kitüntetések


The Sun's Page 3 Idol győztese - 2004
#17 in Loaded's 100 Peachiest Celebrity Chests 2005
#1 in Zoo's Britain's 10 Sexiest Models
#1 in Zoo's 100 Sexiest Bodies 2005
#1 in The Sun's Favourite Page 3 Girls of All Time
Szavazás - "Best Page 3 Girl" in the FHM Bloke Awards 2006
#2 in FHM's 100 Sexiest Women In The World 2006
The Sun Online's Reality Babe Cup győztese
#1 in Zoo's 100 Sexiest Bodies 2006
Best Celeb Body 2006 (More readers' survey)
#19 in AskMen.com Top 99 Most Desirable Women 2007 Edition
#9 in FHM's 50 Most Eligible Women 2007
#2 in FHM's 100 Sexiest Women In The World 2007
#3 in FHM's 100 Sexiest Women In The World 2008
#2 in IGN Babe Election 2008
#4 in AskMen.com Top 99 Most Desirable Women 2009 Edition."
#5 in FHM's 100 Sexiest Women In The World 2009
#3 seed in KJR-AM's Bigger Dance Bracket, eliminated in Championship by Megan Fox
#5 in FHM's 100 Sexiest Women In The World 2010
#8 in FHM's 100 Sexiest Women In The World 2012

Magánélete

2021 februárjában állítólag összejött Jason Sudekis színésszel. Miután Sudeikis otthagyta előző párját Olivia Wildeot (aki Harry Styles miatt szakított vele) utána állítólag az egykori brit glamour legendánál keresett vigaszt. Keeley és Jason 2014-ben a Förtelmes Főnökök 2 forgatásán találkoztak először és azóta nagyon jó barátok. "Amikor Jason megtudta, mi van Olivia és Harry között, Keeley volt az egyik, akihez fordulhatott. Ez idő alatt teljesen érthető módon maga alatt volt, de Keeley fantasztikus volt és mindenben támogatta Jasont"- nyilatkozta egy forrás. A forrás azt is elmondta: "Jason elhívta Keeleyt vacsorázni néhány barátjával együtt egy Los Angeles-i étterembe, de nem tudtak nem flörtölni egymással a többiek előtt sem. Azóta randiztak már, de természetesen ez az egész nagyon új. Jason úgy érzi, hogy még túl korai teljesen átadnia magát egy új kapcsolatnak, egyáltalán nem siet, de most már csak idő kérdése, hogy hivatalosan is kimondják: ők egy pár."

Külön érdekesség, hogy Sudeikis a Ted Lasso című sorozatban a Juno Temple által megformált Keeley Jones nevű karaktert magáról Keeleyről nevezte el és részben róla is mintázta. Egyébként a modell többször is visszatérő vendégszereplője volt a sorozatnak ahol egy Bex nevű nőt alakított.

Szintén említést érdemel, hogy Keeley ügynöke ugyan az aki Harry herceg feleségének Meghan Markle-nek.

Jótákonyság

A brit glamour modelleknél mondhatni hagyomány, hogy kiállnak különböző jó célok mellett. Ez alól Keeley sem volt kivétel ő ugyanis mindig is hatalmas figyelmet fordított arra, hogy a hírnevét és a rengeteg pénzt amit modellként majd színészőként keresett jó célok mellé is adja.

Keeleyt a brit konzervatív párt vezető politikusa David Cameron "környezetvédelmi hősnek" nevezte ugyanis a modell rendszeresen osztott meg környezetvédelmi tippeket sokszor humoros formában a The Sun magazinban. Ilyen volt például az, hogy ő és a barátja szex közben mindig lekapcsolják a villanyt vagy, hogy együtt zuhanyoznak. Keeley neve felkerült még a Toryk listájára is olyan illusztris személyek mellé mint: Károly herceg,  David Attenborough vagy Arnold Schwarzenegger.

A modell a brit Breakthrough Breast Cancer nevű jótékonysági szervezet mellrákkal foglalkozó tudatosító kampányában is részt vett ami azt tűzte ki célul, hogy felhívja a figyelmet a mellrák veszélyeire és előjeleire. Keeley csatlakozott a szervezet azon kutatásához is amit több mint 40 éven keresztül csináltak és közel 100000 nőt vontak be a kutatásba.

Külön érdekesség, hogy 2009-ben ő maga indított el egy petíciót amely azt ellenezte, hogy Nagy-Britannia egyik legnagyobb fehérnemű gyártó cége a Marks and Spencer megemelje a D-nél nagyobb kosarú melltartók árát 2 fontal. Keeley mellett kiállt modelltársa a szintén profi glamour modell Rosie Jones is és mind a ketten kiemelték ezt nem magukért teszik hanem minden olyan hölgyért akiket az átlagosnál nagyobb kebleik miatt akarnak plusz összegekkel "lehúzni". A petíciót siker koronázta és a cég végül nem emelt árat és ez nagyrészt a két glamour modellnek köszönhető! 

Keeley nagyságát mutatja, hogy a szépségét és tehetségét akkor is gond nélkül felhasználta ha jó célért kellett vetkőznie! Az elképesztő modell egyik legérdekesebb jótékonysági munkája kétség kívül az volt mikor a Peta-nak dobta le a ruháit, de nem úgy ahogy azt sok más női híresség tette előtte vagy utána. Ugyanis máig Keeley az egyetlen híresség aki úgy vetközött a Peta-nak, hogy közben ezt egy férfimagazinnak készült fotózással kötötték egybe. Ezeket a félmeztelen és meztelen fotókat ugyanis a Loaded férfimagazin készítette róla a Peta megbízásából és először a magazinban is jelentek meg. Keeley egyébként egy centet nem kért a vetkőzésért hanem az egész fizetését felajánlotta a szervezetnek és az ezen lapszám eladásából befolyó összeget a Loaded magazin is a Peta-nak adta.

Méretek:

Mell: Természetes

Mellbőség: 93 cm

Kosárméret: F

Derék: 61 cm

Csípő: 81 cm

Egy szegény munkáscsaládba született lány aki hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb modellje lett majd ezt követően az Hollywood-ban színésznőként is bizonyítani tudott ezen felül a popkultúrába örökre is beírta a nevét. Ő Keeley Hazell!

Filmek

2008 - Page Three Teens (TV dokumentumfilm)- Keeley Hazell
2006 - Visszajáró pénz - Keeley Hazell
2010 - Venus & The Sun - Keeley
2011 - Őrülten hiányzol - Sabrina
2011 - Queen of Hearts - Amy
2011 - How to Stop Being a Loser - Kirsty
2012 - St George's Day - Peckham Princess
2012 - My Funny Valentine - Amy
2013 - Awful Nice - Petra
2014 - Förtelmes főnökök 2 - Mrs. Lang
2014 - Whispers - Catherine Caldwell

 

Sorozatok

2007 - Byte Me TV - Keeley Hazell

2012 - The Beauty Inside - Alex

2013 - Happily Divorced - Brook

2015 - Mr. Hollywood - Maggie

2020 - Ted Lasso - Bex

Sabine Jemeljaonova

Ez a rész nem Keeley diszkográfiája lesz hanem Sabine Jemeljanova lett származású brit glamour modell életrajza.

Sabine 1991 Június 26-án született a Lettországban található Jelgava városában. Nem tudni sokat a fiatalkoráról, de 2007 körül 16 évesen Nagy-Britanniába költözött családjával és Londonban folytatta tanulmányait. Nem volt könnyű mert senkit nem ismert és még a nyelvet sem beszélte, de persze gyorsan elsajátította. Hogy mikor kezdte érdekelni a modellszakma nem tudni csak annyi a biztos információ, hogy az iMM London és a  Body London modellügynökségeknél kezdett először dolgozni amik elsősorban reklám és divatmodellezéssel foglalkoztak.

A fiatal lett lány szépsége páratlan volt ezt pedig csak tetézni tudta a nem éppen átlagos testi adottságaival. És ezek mellé társult az is, hogy nem bizonyult szégyenlősnek. Ez pedig megadta neki az alapot, hogy sokkal több lehessen mint egy egyszerű divatmodell.

És Sabineon nem is állt jól a ruha vagy a fehérnemű. Pontosabban jól állt, de kiderült, hogy azok nékül van igazán elemében. Ez volt talán az első erotikus fotózása 2011 januárjában  a fotókat pedig a híres fotós Frank White csinálta róla.

Nem volt kétség, hogy Sabine erre született. White csodás fotókat készített a lett szépségről aki probléma nélkül dobta le magáról a ruhákat és úgy pózolt a fényképezőgépnek ahogy ezt a profik teszik. A fotós több fotósorozatot csinált vele különböző helyeken és stílusban, de a lett modell mindehol remekelt. Ezeket a fotósorozatokat látva nem volt kérdés, hogy Sabine nagyobb figyelmet és több lehetőséget érdemel mert még rengeteg minden van benne. És ezeket a fotókat látva figyelt fel rá egy férfimagazin ráadásul nem is akármelyik.

2011 februárjában ugyanis Nagy-Britannia legnagyobb férfimagazinja a Nuts a híres modell Lacey Banghard vezetésével négy új modell mutatott be a nagyérdeműnek és közöttük volt Sabine.

Ez volt e Sabine legelső olyan fotózása ami országszerte nagy nyilvánosságot kapott. Sabineon itt is érződött, hogy ő nem csak egy átlagos újjonc. Sokkal karizmatikusabb és szebb volt mint a másik három kezdő lány és fotóinak a minősége és erotikus tartalma bőven vetekedett a tapasztalt és rutinos Laceyéivel is. Képei alapján olyan mintha egy régóta a szakmában lévő profi glamour modellt látnánk holott Sabine elmondta, hogy még csak három hónapja modellkedik aktívan. Sabine elárulta, hogy egzotikus neve miatt néha franciának hiszik, de volt már rá példa, hogy ázsiainak. A Sabine név egyébként nem túl gyakori Lettországban sem. Nagyon szeret táncolni és zenélni, de nem fogyaszt sok alkoholt. Egy ideig pompomlány is volt. A lett szépséget Lacey is magasztalta és külön kiemelte a mellei szépségét.

Ennél jobb kezdést Sabine aligha kívánhatott volna magának. A Nuts-nak hála fotói az ország minden területére eljutottak sőt az internetnek hála világszinten is rá lehetett bukkanni. A Nuts látott is benne potenciált és mikor 2011 márciusában összeállított egy listát a 100 legszexibb brit nőről azon még Sabine is helyet kapott holott ő ugye lett. Ráadásul a 46-ik helyet szerezte meg és így megelőzött nem kis névnek számító más glamour modelleket és hírességeket.

Sabine a Page 3 érdeklődését is felkeltette akik szintén 2011 márciusában ki is adták az első vele készült fotókat. Sabine ezzel azon kevés modellek táborát erősítette akik előbb szerepeltek férfimagazinban mint a Page 3-ban mert az esetek zömmében ez fordítva szokott lenni. 

2011 áprilisában jött a második Nuts fotózása ráadásul ezúttal egyedül kellett bizonyítania.

A lett széspég viszont bebizonyította, hogy egyedül is helyt tud állni. Sőt egyértelmű volt, hogy annak ellenére, hogy  címlap nem az övé volt viszont a magazin ezen kiadásának a főszereplője igazából mégiscsak ő mert szépségben, bevállalóságban és tehetségben is messze túlszárnyalta a fő atrakciónak szánt Jennifer Metcalfet.

Az látszott, hogy Sabinet igen nagy keblekkel áldotta meg a sors itt pedig kiderült a pontos méretük is ami 32F-es. Sabine rendkívül boldog volt, hogy szerepelhet a lapban és persze nagy megtiszteltetés is volt neki. Testrészei közül a szemeit a fenekét és persze a melleit szereti a legjobban. Nem is fukarkodott mikor utóbbiakat dícsérte mert szép formájúaknak tartja őket a mellbimbói is megfelelő helyen vannak és a méretük is jó. A képeket nézve pedig ezzel nem is lehetett vitatkozni. Glamour modellek közül Lucy Pindert tartja a legnagyobb példaképének valamint Rhian Sugdent. Kiemelte még persze Lacey Banghardot aki az első nagy nevű modell volt akivel együtt dolgozhatott. Gyerekként szerette a meséket főleg a Pinokkiót és a Csizmás Kandúrt. Filmekből a vígjátékokat preferálja leginkább a Másnaposokat. 

Sabine betörése a brit glamour modell iparba azért is volt fontos mert ebbe a szakmába nagyon kevés nem brit származású nő tudott bekerülni és közülük is igazából csak ketten tudtak igazán sikeresek lenni. Az egyik a dán Malene Espensen a másik a lengyel Iga Wyrwal. Malene 2009 körül míg Iga 2010-ben vonult vissza glamour tevékenységektől így az ő távozásukkal nem volt külföldi származású modell a szakmában. Ennek az állapotnak vetett véget Sabine érkezése. 

A lett újjonc egyre népszerűbb lett. Nagyon jól szemlélteti népszerűségének a megugrását a fotósorozatát közvetlenül követő Nuts szám is mikor 100 félmeztelen nőt válogatott össze a lap. Persze ezen a listán szerepeltek sztárok is, de zömmével a legjobbak-legjobbjai a brit glamour modellek uralták a mezőnyt. Sabine ebben a nagyon erős mezőnyben lett a 13-ik ezzel megelőzve nem egy legendás modellt. Köztük pl Rosie Jonest is aki közvetlenül Sabine után a 14-ik lett. A képzeletbeli koronát pedig Holly Peers rakhatta a fejére.

Sabine hírneve persze a netnek hála külföldre is eljutott. 2011 májusában a francia FHM-ben volt látható a gyönyörű modell három fotó erejéig. A fotókat Nagy-Britanniában csinálták róla majd ezeket vette át a francia lap. Itt volt látható legelőször Sabine teljesen meztelenül(intim részt nem mutatva) és ez nagyon jó jel volt a jövőre nézve.

Még szintén májusban Nagy-Britanniában meghódított egy újabb nagy férfimagazint. A Loaded döntött úgy, hogy készít róla egy önálló fotósorozatot és Sabine itt is remekelt.

Már a Loaded is úgy nyilatkozott róla, hogy ő a modellvilág egyik legfelkapottabb újjonca és ez igaz is volt. Itt is megerősítést nyert a 32F-es mellmérete. Egy igazán érdekes esetet is megosztott magáról. Régebben egy Devonban található klubban dolgozott és az egyik este az amerikai rapper Flo Rida lépett ott fel. Ő megkérdezte Sabinetól, hogy modell e? A lány nemmel válaszolt, de hozzátette, hogy egyszer az lesz. A rapper azt mondta jöjjön vele amerikába és legyen a barátnője. Sabine visszautasította az ajánlatot, de hozzátette most szívesen beszélne a rapperel és elmondaná neki, hogy sikerült elérnie a kitűzött célját és reméli, hogy látja majd a magazint. Megtudhattuk azt is, hogy jól tud főzni főleg a sajtleves az igazi specialitása és barátai is nagyon szeretik. Érdekesség, hogy ezeket a fotókat ugyan az a Zoe McConnell készítette róla aki a modell francia FHM-es fotóit is. De a májusi férfiagazinos szerepléseinek a száma itt nem állt meg.

Még a Nuts is betette a lapba. Sabine egy közös, de mégis önálló fotósorozatban szerepelt ezúttal. Ugyanis a fotósorozatban ő, Danica Thrall, India Reynolds és Ema Frain szerepeltek, de mindegyik modell külön-külön más helyszínen. Sabine egy pub-os képsorozatot kapott.

Sabine tehát töretlenül tört felfelé. 2011 júniusában a Nuts 100 "melles csaj" listáján a 38-adik lett. Július 1-én pedig megjelent az eddigi pályafutásának kétség kívül legjobb és legszexisebb fotósorozata.

A Nuts egy nagyon kemény fotósorozattal jelentkezett. Ött modell eresztett egymásnak: Sabinet, Lacey Banghardot, Courtnie Quinlant, Kelly Hallt és egy élő legendát Rosie Jonest.

Már önmagában a modellgárda is impozáns volt, de ezt tetézték azzal, hogy ez egy teljesen meztelen fotózás volt így mindegyik lány full pucéran szerepelt az egész forgatás alatt. Sabinet eddig csak egyszer a francia FHM-es képnél lehetett látni meztelenül, de az egy visszafogott fotó volt. Itt ilyenről szó sem volt. Ez egy olyan fotózás volt amilyenben Sabine korábban még nem vett részt, de látszott rajta, hogy annyira felszabadult volt a fotózás alatt mint még soha korábban és lubickol abban, hogy nem kell ruhát viselnie. Persze glamour fotók voltak így az intim testrészt nem lehetett látni, de azon kívül a modellek semmit nem bíztak az olvasók képzeletére.

Sabine tehát nagyon könnyen megugrotta a meztelen fotózással kapcsolatos kihívást így biztos volt, hogy később is lehet számítani rá ha ilyen fotózások lesznek.

Júliusban még egy nagy volumenű fotósorozata jelent meg a Nutsban.

Július 22-én jelent meg ez a sorozat és ha az előző meztelen fotózásán a szereplőgárda impozáns volt akkor itt ez hatványozottan igaz volt. India Reynolds, Emma Glover és Holly Peers hatalmas nevek voltak a szakmában, de itt volt még Sophie Howard is aki aztán tényleg a szakma egyik "nagy öregje" volt. 

Sabinet nem kellett persze félteni mert a szakmai tudása és a tapasztalata eddigre már régen megvolt neki is így tökéletes partnere tudott lenni a nagyoknak. Sőt egy picivel még több is volt náluk abból a szempontból, hogy a fotózáson mindenki farmer shortban volt, de Sabine volt az egyedüli aki ezt is letolta magáról a bugyijával együtt. Még a meztelen fotók legnagyobb híve Emma sem tette ezúttal meg ezt pedig neki szokása volt, hogy belecsempész a ruhás fotózásokba is egy-egy meztelen képet. Sabine egyébként lenyűgözte a kolléganőit főleg a feneke az amire kb mindenki irigykedett a forgatáson. Emma Glovert szó szerint meglepte mikor a fotózás reggelén meglátta a lett csaj fenekét, hogy mennyire tökéletes. Az interjúban is azt mondta, hogy élőben Sabine fenekénél még nem látott jobbat.

Még szintén július végén a Nuts egy újabb listát rakott ki a 100 "legszexibb félmeztelen csaj" listáját ahol Sabine lett a 50-ik míg a győztes Rosie Jones.

Ez után egy kisebb szünet jött legalábbis fotósorozat megjelenés terén és legközelebb csak szempemberben bukkant fel újjra, de ez egy igen fontos pontja volt Sabine karrierjének. Ugyanis ekkor lett bemutatva, hogy a lett lánynak elkészült az első saját naptára amit majd 2012-től meg is lehet venni. A Nuts szokta támogatni a modelljeit azzal, hogy ősszel egy kiadást a modellek jövő évi naptárainak a bemutatására szán és ezek között kapott most helyet Sabine is.

Októberben a Nuts újabb listával jelentkezett ás ezúttal 101 "szexi barna hajú nőt" válogatott össze. Ebből a válogatásból persze Sabine sem maradhatott ki aki a 60-ik lett bár nem kérdés, hogy neki azért ennél jóval előrébb kellett volna végeznie.

Nem kétséges, hogy Sabine már szerves részét képezte a brit glamour modell iparnak. A fiatal lány lett származása ellenére be tudott törni ebbe a szakmába és meg is vetette a lábát és tényező lett. Az olvasók imádták és nem tudtak vele betellni míg a tapasztalt modelltársainak a tiszteletét és elismerését vívta ki. Sabine bizonyította, hogy nincs fotózás ami kifogna rajta legyen az önálló fotózás, csoportos munka vagy full meztelen képsorozat. Mindegyikben otthonosan érezte magát. Első 2012-ben megjelenő naptárával ahogy említettük újabb fontos mérföldkőhöz ért viszont egy dolog még hiányzott neki. Ez pedig egy rendes címlap. Ugyan Sabine már négyszer volt látható a Nuts címoldalán (rögtön az első megjelenésekor is), de ott sosem ő volt a központi figura így azok nem tekinthetők címlapnak pedig nem volt kérdés, hogy nagyon kijárna neki egy. Szerencsére a Front magazin úgy döntött, hogy a 2011 novemberi borítójukat odaadják neki.

Sabine élete első címlapján. A glamour modelleknél a legnagyobb presztízsnek és elismerésnek az számított ha valamelyik nagy férfimagazin címoldalán lehettek. Persze a csúcsot a Nuts és a Zoo jelentette, de a Front sem volt éppen kis lap így azzal, hogy Sabine ennek a címlapján szerepelhetett hatalmas megtiszteltetés volt.

Persze a lap sem panaszkodhatott, hogy egy ennyire kiváló ifjú modellt tudtak fotózni. Sabine így már négy férfmagazint is behúzott magának: a Nuts-ot az FHM-et a Loaded-et és a Front-ot. A fotózás igen érdekes témát kapott ugyanis horrofilmek körül forgott a téma. Ezt igen érdekes megközelítéssel vegyítették Sabine elképesztő erotikájával és a modell képei utalások voltak egy-egy adott filmre vagy könyvre. A fent látható meztelen képe az 1992-es Kampókézre utal, de volt még a Rémálom az Elm utcában, Poltergeist - Kopogó szellem, Sikoly, Gonosz Halott 2, Ragyogás vagy a Haunted című könyv is.

Sabine persze nagyon boldog volt, hogy megkapta az első címlapját és büszke is volt rá. Érdekesség, hogy a címlapfotóján animált zombikezek tartják a melleit. Az eredeti fotón azonban látszik, hogy a modelle kebleit valójában igazi kezek fogták és a zombikezeket nem csak úgy odatették Sabine méretes melleire hanem a valódi kezekre vágták rá.

Sabine innentől vált igazán teljes értékű glamour modellé be is bizonyította, hogy több címlapot kell neki majd adni a jövőben mert a Front igen szép eladásokat ért el ezzel a kiadással szóval az embereknek igényük volt a lett kebelcsodára. Pedig Sabinenak nem volt könnyű dolga mert az ő címlapjával párhuzamosan a Loaded borítóján Rosie Jones a Nuts címapján pedig Sophie Reade szerepelt.

Az ezt követő héten Sabine újfent a Nuts-ban tűnt fel szintén novemberben ahol egy újabb csoportos fotósorozatban volt látható.

Danica Thrall, Rhian Sugden és Arabella volt a partnere. Bár a borító fókuszában Danice volt, de Sabie is szerepel rajta a jobb szélen.

A partnerek közül mindenképpen Rhiant kell kiemelni aki az egyik legtapasztaltabb modell volt a szakmában és Sabine példaképe is áppen ezért a lett modellnek nagy megtiszteltetés volt, hogy együtt dolgozhatott vele. A két modell a fotózáson nagyon testközeli erotikusabbnál-erotikusabb fotókon szerepeltek együtt kiváló kémiával. Sabine szerint ő maga volt a legszemtelenebb a fotózáson és ezt Rhian is megerősítette mert szerinte a lett lány volt a "legmocskosabb" közülük és ő élvezte a legjobban a fotózást is. Rhian látva azt, hogy Sabine mennyire szemtelenkedik a különböző szexi verőeszközökkel megkérte lett társát, hogy amikor együtt fotózzák őket ne is fogja vissza magát hanem legyen "perverz" vele amennyire csak tud. Arabella szerint pedig nagyon élvezetes volt Sabinet elfenekelni. Ez a fotósorozat később 2015 áprilisában a lengyel CKM-ben is megjelent.

Szintén a Nuts november végén összeszedte 2011 50 "legdurvább pillanatát" persze ami az erotikát illeti. Sabine ezen a listán három momentummal is képviseltette magát. A 41-ik magának Sabinenak a felfedezése volt aki egyértelműen az év felfedezettje volt. A 19-ik a nagy meztelen fotózása volt Rosieval, Laceyvel, Kellyvel és Courtnieval. A 6-ik pedig a legutóbbi Rhiannel, Danicával és Arabellával közös sorozata volt.

Ez utáni héten decemberben pedig a lap a 2011 100 "legszexibb nőjét" válogatta össze. Az abszolút előséget Rosie Jones érdemelte ki teljesen jogosan míg Sabine a 38-adik lett.

December 16-án pedig megjelent a Nuts 2011-es karácsonyi száma benne nem kevesebb mint 4 különálló nagy fotósorozattal. A fő szám a Sophie Reade vezényletével és címlapjával készült karácsonyi fotósorozat volt benne Sophie mellett olyan ikonokkal mint Rosie Jones, Holly Peers, Emma Frain és India Reynolds. A másik fotósorozatban a "Towie" nevű reality sorozatból ismert Billie Faiers szerepelt aki egyértelműen a műsor legjobb nője volt és már glamour modellként is népszerűnek számított míg partnernek műsorbeli társát Chloe Brockettet kapta. A harmadik sorozatban egy ismeretlen ikerpár szerepelt Laura és Klaudia. A negyedik képsoroaztban szerepelt Sabine partnerének pedig magát Emma Glovert kapta meg. A két első rangú modell nem is finomkodott egymással hanem testközeli félmeztelen fotókkal forrósította fel a hideg téli hangulatot. Egyébként a képsorozatuk a magazinokban létható fehérnemű bemutatókra akart hajazni mert oda volt írva, hogy milyen fehérneműt viselnek valamint annak az ára is maguk a modellek pedig véleményt is mondtak róluk. Persze ők jóval tovább mentek mint egy fehérnemű modell mert magukat sem voltak restek megmutatni. Sabine és Emma egyébként azoknak a férfiaknak akart ezzel a sorozattal segíteni akik karácsonyra a párjuknak fehérneműt akartak venni, de persze nőknek is akik úgy akartak maguknak szexi fehérneműt venni, hogy azzal a pasijukat lepjék meg. 

A Nuts December 30-án adta ki 2011 utolsó lapszámát ami persze 2012 első lapszáma is volt mert Január 5-ig tartott. Itt a magazin egy "Topless 2012" képsorozatot mutatott be és az év mind a 12 hónapjához társított egy adott modellt. Sabine az áprilist kapta meg és húsvéti nyuszis jelmezben volt ami annyit takart, hogy egy szál tangában volt a fején egy nyuszifüles pánttal. 

Sabine tehát jött látott és győzött. A 2011 elején debütált fiatal kezdő lett lány nevét az év végén már a legnagyobb brit glamour modellek között említették. Négy férfimagazint hódított meg és első címlapját is megszerezte. A Nuts pedig 7 fotósorozatot csinált vele nem beszélve az egyébb megjelent képeiről. És 2012-ben kiadásra került a naptára is. Sabinenal tehát nagyon meglódult a szekér, de az első 2012-es képsorozatára még várni kellett. Első képei is ha a 2011-ben utolsóként kiadott Nuts lapszámot ami 2012-be is átnyúlt nem vesszük akkor januárban jelent meg a Page 3-ban valamint februárban. Ha szintén nem számítjuk az első 2012-es Nuts számot akkor a következő képe ebben az évben a lapban Március 16-án jelent meg. Itt a csodás Holly Peers felvezetésével 101 "félmeztelen csajt" rangsoroltak és közülük Holly érdemelte meg az első helyet míg Sabine a 65-ik lett. De az ezt követő Március 23-án megjelent Nuts számban végre rendes fotósorozattal jelentkezett. 

A fotósorozat szuperhősös témát kapott és stílusosan "szupermellek" címet. A négy modell Rosie Jones, Lacey Banghard, India Reynolds és Sabine pedig valóban szupermellekkel rendelkezett.

A fotózáson Rosie-Supergirl, Lacey-Macskanő, India-Hulk míg Sabine-Vasember "ruhájába bújt" pontosabban bújtak ki belőle. Sabine esetében szerencsére a Vasember páncél csupán egy piros melltartóból, tangából és cipőből valamint sárga feszülős nadrágból és karperecekből állt csupán. Sabine azt mondta viccesen ha szuperhős lehetne akkor azt csinálná, hogy megkeresné az összes kocka pasit akik félnek a lányoktól és olyan férfit csinálna belőlük akik tudnak bánni a nőkkel. Sabine kedvenc szuperhőse amúgy Batman. Rosie megmelítette Sabinet mikor arról kérdezték, hogy ő maga hős vagy gonosz lenne. Rosie magát hősnek tudná elképzelni, de Sabinenak szerinte a gonosz szerep állna jól.

De nem csak ez volt Sabine egyetlen márciusi felbukkanása.

A Front 167-ik kiadásának címlapján ő pózolt egy szál semmiben (cipőben) a nagyérdeműnek.

Sabine két társat is kapott maga mellé Alice Seyt és Courtnie Quinlant. A két lány is persze szép volt és viszonylag kezdőnek sem számítottak, de itt egyértelműen maximum csak aszisztálhattak Sabinenak aki a fotózás főszereplője volt. Sabine tudásbeli és testi fölénye nem volt kérdés, mellei nagyobbak és szebbek voltak mint társaié.Sabine itt már belekóstolhatott abba is milyen az ha ő a mentor és az ha társai tőle lesik el és tanulják meg a különböző pózokat és mozdulatokat. A közös fotókon látszik is, hogy mind Alice mind Courtney a lett legendát nézni és őt próbálják utánozni nem véletlenül. És Sabineról lehetett is példát venni. Érdekesség, hogy ez a fotósorozat a lengyel CKM-ben is megjelent 2012 októberében szintén Sabineal a címlapon.

Sabine itt a Sabina nevet kapta és a lengyelek valamiért pár módosítást csináltak az eredeti képhez képest. A Jordan cipőnek amit Sabine viselt a forgatáson leretusálták a logóját. Az eredetin Sabine nyakláncán is egy Jordan logó van azt itt kicserélték a Béke jelre. Valamint a modell hajszallagja az eredetiben rózsaszínes árnyalatú és ahhoz igazodott a Front felirat színe is míg itt sárga és a CKM felirat is sárga.

A Nuts mellett Nagy-Britannia másik legnagyobb férfimagazinja a Zoo volt. A két lap között folyamatos rivalizásás ment és azon ment leginkább a verseny, hogy melyik lap tudja a legtöbb nagy nevű glamour modellt magukhoz szerződtetni. A legtöbb modell persze mind a két lapban szerepelt ám jellemzően nem egy időben. Sok olyan eset volt amikor egy modell egy ideig a Nuts-nak dolgozott majd utána a Zoo-nak, de fordítva is igaz volt. Amikor egy modell leszerződött valamelyik nagy laphoz akkor kikötés volt az adott magazintól, hogy a rivális nagy lapnál nem szerepelhet csak a szerződés lejárta után. Ez a tilalom a kisebb magazinokra (Front, Loaded, FHM..stb) valamint a független stúdiókra nem vonatkozott így az adott modell ott továbbra is szerepelhetett. Sabine a 2011 februári Nuts debütálása óta persze jó pár magazinban megfordult, de a Zoo-ban még soha. Valószínűsíthető, hogy a Nuts már a debütálásakor szerződést köthetett vele így biztosítva azt, hogy a szépség elsősorban náluk fog szerepelni míg a Zoo-ban nem. Egyértelmű persze, hogy a Zoo is figyelte a lett lányt és annak munkásságát és látva azt, hogy milyen sikeresek a képei a rivális lapban és a kisebb magazinokban nem csoda, hogy fájt rá a foga. Persze a glamour modelleknek is az volt a legnagyobb elismerés ha mind a két nagy lapban szerepelhetnek így Sabine szerette volna bevenni a Zoo-t is, de a Nuts szerződés miatt erre nem volt lehetősége. De persze a szerződések sem örökre szólnak és így történt meg, hogy 2012 májusában Sabine végre bemutatkozhatott a Zoo közönségének is.

Persze a Zoo-nak is fontos kérdés volt, hogy a csúcs glamour modellnek számító Sabine-ról fotósorozatot csináljanak mert így két legyet üthettek egy csapásra. Egyrészt nyilván Sabine már bőven volt akkora név, hogy miatta nagyon sokan vették a lapokat így ő elég nagy eladásokat tudott generálni másrészt így a rivális Nuts-ot meg tudták fosztani egy kicsit az egyik fontos modelljüktől.

Persze Sabine is boldog volt, hogy a másik nagy férfimagazinnál is bizonyíthat és itt is hozta a tőle megszokott magas színvonalat. Elmondta, hogy a fotózás végig csak róla szólt és, hogy imád az ilyen fotózásokon levetkőzni. Elmondta, hogy a lett lányok elég szenvedélyesek és szeretnek vezető szerepet betölteni. Ezért olyan férfiak kellenek melléjük akik nem ijednek meg ha párjuk dühös lesz. "Ha túl gyenge vagy egy lett lány végigsétát rajtad!" - mondta.  Viccesen elmondta, hogy találnia kell egy férfjet magának mert a britek képtelenek kimondani jól a vezetéknevét ezért páran inkább csak Sabine J-nek hívják. Bár ennek a számnak a címoldalán valamiért Kim Kardashian szerepelt, de az nem vitás, hogy Sabine miatt volt érdemes beszerezni a lapot.

Júniusban a Nuts a "melles csajok" 100-as listáját adta ki és Sabine itt a 35-ik lett míg az első Stacey Poole. De ezzel párhuzamosan a Zoo-ban is feltűnt egy az első Zoo fotósából származó képe ahol ugyancsak a kebleken volt a fő hangsúly. A lap 32DD méretet adott meg neki ami viszont egyértelműen jóval kisebb szám mint Sabine valódi 32F-es mellmérete. És ezt a hibát a Zoo nemsokára javította is ráadásul nem akárhogy.

Sabine ugyanis egyenesen címlapot kapott a 2012 Június 22-én megjelenő számban. Társai is voltak Kheenah Fossey, Melissa Debling, Sophie Alexandra és Jodie Gasson képében.

Nyilván óriási eredmény volt, hogy Sabine karrierjében, hogy a Zoo-ban címlapot szerzett és a galmour modellek között ez preztízsértékkel bírt. Főleg úgy, hogy a Zoo egyik első számú modellje Melissa Debling is itt volt aki általában mindig címlapot kap ha feltűnik a lapban így e tekintetben Sabine borítóképe még értékesebb. A lap mindegyik hölgy kebelméretét megadta. Sabine, Kheenah és Jodie egyaránt 32F-es mellmérettel rendelkeznek míg Melissa és Sophie 32E-vel azt meg nem is kell mondani, hogy mindegyik kebel valódi. Viszont Melissa esetében biztos tévedés vagy elírás történt mert ő is 32F-es méretű mellekkel rendelkezett és ez a képeken is látszik. Bár mindegyikük jó modell volt azért Melissa és Sabine fölötte állt profizmus szintjén a többieknek és nem is csoda, hogy csak kettjükről több páros fotó is készült.

Amíg Sabine a Zoo-nak készítette ezt a két fotósorozatot addig Nutsban csak a régebbi fotói tűntek fel. Pl Június végén az egyik 2011 novemberi képe szerepelt. Ám júliusban a Nuts is nagyot gurított és a lett szépséget egy négyes felállásban kapta lencsevégre egy mallorcai tengerparton.

Sabine oldalán látható volt Lacey Banghard akivel ez már a negyedik közös munkája volt így ők ketten már egy bejáratott párost alkottak. Ezen felül Emily O'Hara is velük volt, de a legnagyobb név a fotózáson kétség kívül maga a glamour modellek királynője Lucy Pinder volt.

Sabine egyik ha nem a legnagyobb példaképe volt Lucy így az, hogy az ő oldalán szerepelhetett a lett lány számára hatalmas megtiszteltetés volt. Az interjúban Sabine elmondta, hogysokszor napozik félmezetelenül ha tehetimert nem szereti ha fehér vonalak éktelenkednek rajta. Pont ezért nem csak férfiak hanem sok nő szokta őt vizslatni, de elmondta, hogy nem csodálkozik ezen elvégre ő is meg szokott nézni más szép hölgyeket.

De Nuts úgy látszik elkezdett teperni a lett modellért mert rögtön a következő heti számban ami Július 20-án jött ki is szerepelt.

Sabine ezúttal egy önálló fotósorozatot kapott a laptól ahol mint mindig lehengerlő volt.

Az nagyon enyhe megfogalmazás, hogy Sabine szemrevaló lány volt. Szépségével már balesetet is okozott mert egy férfi vezetés közben őt nézte és felhajtott a járdára és nekiment egy táblának.

Az, hogy vagy a Zoo vagy Nuts a modellgárdájuk tagjának tekintheti Sabinet hatalmas presztízsnek számított volna így a két lap a háttérben őérte is elég keményen küzdött. Persze a két rivális lap harcából az ekkor független Sabine (és az olvasók is) csak győztesként tudott kijönni mivel megtehette már azt, hogy nem mond igent az első modellszerződésre amit kap. Neki ezen a szinten már nem kellett attól tartania, hogy nem fogják alkalmazni a nagy magazinok ha nem szerződik le egyből valamelyikkel mert a profi és híres glamour modellek kegyeiért már a lapok versengtek nem pedig fordítva. Így bőven váloghathatott mind a két lap fotózási ajánlataiból természetesen nem kevés pénzért és egyszerre szerepelhetett mind a kettőnél ami csak tovább növelte az amúgy sem kicsi népszerűségét és hírnevét.

De közben Sabine a kisebb magazinokról sem feledkezett el és örömmel szerepelt ott is.

2012 augusztusában a Loaded magazinnak mondott igent és egy Ellis Cooper nevű ismeretlenebb modellel szerepelt együtt.

Itt igazából Sabine profizmusának, szépségének és karizmáján volt köszönhető, hogy egy emlékezetes fotósorozat született mert Ellis nem sokat tett hozzá az egészhez. Amíg ő javarészt bikiniben vagy ruhában van és csak pár képen mutatja meg kebleit addig Sabineon csupán egy alkalommal van melltartó a többinél csak egy szem tangában (vagy abban sem) van kebleit pedig simán megmutatja így a két modell képességei között óriási szakadék volt. A fotózási helyszín egy nyugat londoni uszoda volt.

Augusztus 31-én a Nuts egy újabb 100-as listát rakott össze a "legszexibb félmeztelen nőkről". Az abszolút elsősőget Lucy Pinder szerezte meg míg Sabine a 43-ik helyik jutott. A Szeptember 28-án megjelnő számban pedig újra egy naptáras reklámkiadás következett ahol Sabine 2013-as naptára is be lett harangozva aminek a tematikája a domina stílus volt. Ezt októberben egy kicsi kibővítették mert a naptárából konkrétan öt fotót betettek a magazinba. 

2012 decemberében már harmadik Front címlapját szerezte meg.

Sabine még ha akart volna se tudott volna nem szexi lenni és itt is olyan képeket tett le az olvasók elé amitől megőrülhettek. Nem sokkal a fotózás előtt jött haza Törökországból ahol egy hatalmas bulin vett részt és szenvedélyes tearajongó. Ebben a számban egyébként az újjoncnak számító, de zseniális Jessica Davies is szerepelt. Bár külön-külön sorozatuk is nagyon jó volt, de a szőke brit és a barna lett együtt még fantasztikusabb fotósorozatot hoztak volna össze.

2012 November végén a Nuts megválasztotta 2012 100 "legszexisebb nőjét". Sabine a tavalyi 38-adik helyéhez képest rontott mert az 50-ik lett. Az első helyet Lucy Pinder szerezte meg. Sabine ezt követően már csak a Page 3-ban tűnt még fel 2012-ben.

2013-as évét a magazinoknál viszont egyből egy címlappal indította februárban.

A Loaded címlapján feküdt a lett ikon stlusosan egy legend feliraton. Bár nem ez volt az első szereplése itt, de ez volt Sabine első címlapja ennél a lapnál.

Bár sok legendás személyről írtak a lapban a legend szó mégis leginkább magára Sabinra akart utalni aki ekkor már rég legendás státuszba emelkedett a glamour szakmán belül. A lett legenda itt is megmutatta milyen az ha egy valódi nagyágyút kapnak lencsevégre és a fotósorozat felében totál meztelen volt a cipőjét nem számítva.

Utolsó frissítés: 2024.04.23. 18:06 metalfren által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace