Kevin McGarry
- Születési név
- Kevin McGarry
- Születési idő
- 1985. március 19.
- Születési hely
- Kanada
- Foglalkozás
- színész, író, rendező, énekes
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- kék
- Csillagjegy
- Halak
- Linkek
- IMDB-adatlap
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
-
Kevin McGarry életrajza
A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.
Kevin McGarry 1985. március 19-én született Kanadában. 2006-ban mutatkozott be a Rock and a Hard Place című rövidfilomben színészként. 2007-ben aztán epizódszerepet kapott a Lovebites című televíziós sorozatban. 2009-ben aztán újabb rövidfilmben láthatta a közönség, ugyanis a Cigarettes Hurt Babies című alkotásban szerepelt. Ugyanebben az évben a hazánkban is bemutatott Erica világa című szériában játszott. Az újabb epizódszerep után 2010-ben megkapta jelentősebb szerepét a Turn the Beat Around című mozifilmben, amelnyek köszönhetően a szélesvásznú produkciók világába is sikerült betörnie.
2010-ben aztán újabb mozifilmben játszhatott, méghozzá a Fűrész 3D című horrorban, amelyben Charlie szerepét kapta. 2012-ben aztán bemutatták az általa írt Lucky című rövidfilmet, amelyet ő is rendezett. 2013-ban látható volt a The Shaw Festival: Behind the Curtain című dokumentumfilmben is. 2015-ben aztán nagyobb televíziós munkát is kapott, ugyanis Dr. Timothy Hudsont formálhatta meg a népszerű Open Hearts című drámasorozatban, amelynek főszerepét Karis Cameron játszotta. Ugyanebben az évben láthatta a közönség az Elveszett levelek című sikersorozat filmváltozatában is, amely Signed, Sealed, Delivered: From Paris with Love címen volt látható. Ugyanebben az évben epizódszerepelt a Murdoch nyomozó rejtélyei című sikersorozatban is. Közreműködött Elena Juetco Away (Coming Home To You) című dalában és szerepelt annak videoklipjében is. Nem sokkal később bejelentették a Country Crush című musical főszereplőinek listáját is, így kiderült, hogy ő is kapott benne szerepet. 2016-ban több fesztiválon is bemutatták a filmet, de a mozikban csak 2017-ben mutatkozott be és akkor jelent meg DVD formájában is. Az alkotásban Jana Kramer szerelmét játszhatta és olyan színészekkel dolgozhatott, mint Madeline Merlo, Sophie Tweed-Simmons, vagy éppen Munro Chambers. A filmben ő maga is megmutatta énektudását, így a filmzenei albumon is.
Az imént említett film megjelenése előtt azonban még olyan produkciókban szerepelt, mint a Brace for Impact című mozifilm, az Éber szemek című széria, vagy éppen a Man Seeking Woman című sorozat, de ezekhez hasonlóan epizódszerepelt még a Saving Hope című alkotásban is. Mindeközben újabb jelentősebb tévés szerepet kapott, ugyanis Mitch Cutty szerepét játszhatta a Heartland több epizódjában is. Újabb rövidfilmet is rendezett, amely a Happy F#@%Ing New Year címet kapta. 2017-ben aztán bemutatták Love at first Bark című tévéfilmjét is, amelyben Jana Kramer oldalán látható.
Rövidfilmek:
Cigarettes Hurt Babies (2009)
Dokumentumfilmek:
The Shaw Festival: Behind the Curtain (2013)
Filmek:
Turn the Beat Around (2010)
Fűrész 3D (2010)
Signed, Sealed, Delivered: From Paris with Love (2015)
Brace for Impact (2016)
Country Crush (2017)
Love at first Bark (2017)
Sorozatok:
Lovebites (2007)
Erica világa (2009)
Open Heart (2015)
Éber szemek (2016)
Heartland (2016-2017)
Man Seeking Woman (2017)
Saving Hope (2017)
Kislemezek:
Away (Coming Home To You) /feat. Elena Juatco (2015)
Videoklipek:
Away (Coming Home To You) /feat. Elena Juatco (2015)
Filmzenei albumok:
Country Crush - Original Motion Picture Soundtrack (Dalok: Doin' Some Good /feat. Munro Chambers; One and Only You /feat. Jana Kramer; Crimson Sky) (2017)
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervezőzől választott.
Jim Parsons nyomorultul érezte magát az Agymenők forgatása alatt
Jim Parsons nyomorultul érezte magát az Agymenők forgatása alatt
Elárulta, miért érzett így.
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.


