Kodály Zoltán

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

Kecskeméten született. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), pénztárnok, majd állomásfőnök, édesanyja a lengyel származású Jalovetzky Paulina (1857–1935). Szüleitől örökölte a zene iránti rajongását, ők maguk is szívesen énekeltek és hangszeren játszottak.

A galántai népiskolában, majd a nagyszombati érseki főgimnáziumban tanult, 1900-ban kiváló eredménnyel érettségizett. Ezután a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakán és az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző szakán folytatta a tanulmányait. Már diákként kitűnt a többiek közül, műveit iskolai hangversenyeken mutatták be. 1904 júniusában zeneszerzői diplomát kapott.

1906-ban megírta doktori disszertációját, majd falura ment népdalokat gyűjteni. Kutatásai során ismerkedett meg Bartók Bélával, akivel életreszóló barátságot kötött. 1906-ban Magyar népdalok címmel együtt jelentettek meg népdalokat. Diplomamunkája, a Nyári este bemutatása után fél éves bonni és párizsi tanulmányúton vett részt. 1907-től a Zeneakadémia a zeneelmélet-, majd a következő évtől a zeneszerzés tanárává nevezték ki.
1910-ben rendezte meg első szerzői estjét, majd augusztus 3-án feleségül vette a zeneszerző-műfordító Sándor (Schlesinger) Emmát.

1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Nemcsak a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verset használta fel, hanem a kortárs alkotókét is.
Az első világháború kitörése megakadályozta abban, hogy folytassa a népdalok gyűjtését, így ismeretterjesztő és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és a Zenei szemle című folyóiratokba.

1919-ben a Zeneakadémia (Zeneművészeti Főiskola) aligazgatója lett. 1920 és 1923 között nem írt új műveket, viszont 1923-ban alig két hónap alatt készítette el a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált.

1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel jutalmazták munkásságát. Ezután létrehozta a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratokat, majd gyermekkórusok számára komponált műveket. A Háry János, Marosszéki táncok, Galántai táncok című műveinek köszönhetően a nemzetközi zeneszerető közönség is megismerte a nevét - a Felszállott a páva és a Concerto már külföldi megrendelésre készült.
1937-ben megírta A magyar népzene című művét, majd a zenei nevelésnek szentelte az idejét és számos zenepedagógiai írást vetett papírra. 
1938-ban tiltakozott a zsidótörvények ellen, 1940-ben Weöres Sándor versének, a Norvég leányok megzenésítésével mutatta ki megdöbbenését Norvégia német megszállása felett, majd forradalmi kórusművekkel hirdette a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét.

1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián. A kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki, a Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége pedig az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította.
1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta.
A második világháború utolsó két évében részt vett a zsidók menekítésében, majd egy budapesti zárda pincéjébe költözött, ott írta meg a Missa brevis című miséjét, amit 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.

1958. november 22-én elhunyt a felesége, Emma, majd egy évvel később, 1959. december 18-án Kodály újranősült: a 19 éves Péczely Saroltát vette feleségül.

A második világháború után meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Ő lett a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének és a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnöke, majd később parlamenti képviselőnek is megválasztották. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként tevékenykedett, majd 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnöke lett.
1947 és 1965 között a Szovjetunióban, Nyugat-Európában és az USA-ban járt, népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957).

1967. március 6. reggelén szívroham következtében hunyt el Budapesten.

Színpadi művek

Háry János, op. 15 (1926)
Székelyfonó (1924–1932)
Czinka Panna balladája (1948)

Zenekari művek

Nyári este (1906), átdolgozás (1929)
Fölszállott a páva (variációk egy magyar népdalra) (1939)
Marosszéki táncok (1930) (zongorára is)
Galántai táncok (1933)
Concerto (1939–1940)
Szimfónia (1930-as évek–1961)

Kórusművek (a cappella)

Kb. 147 mű:
24 a cappella férfikari mű (Karádi nóták, Huszt, Felszállott a páva, Esti dal, Rab hazának fia stb.)
45 vegyeskari mű (Mátrai képek, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, Norvég leányok, Békesség-óhajtás, Zrínyi szózata, Miserere stb. kánonok: A magyarokhoz);
78 gyermekkari és nőikari mű (gyermekkarok: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Juhásznóta, Pünkösdölő stb., nőikarok: Két zoborvidéki népdal, Hegyi éjszakák, 4 olasz madrigál stb.)

Pedagógiai művek

333 olvasógyakorlat, Bicinia Hungarica I–IV, Tricinia, 77/66/55/44/33/22/15 kétszólamú énekgyakorlatok, Énekeljünk tisztán!, Kis emberek dalai (saját kompozíciójú gyermekdalok óvodai tanításra), Ötfokú zene I–IV. V–X. stb.

Hangszerkíséretes kórusművek

Psalmus Hungaricus, op. 13 (1923. november 19.)
5 Tantum ergo (1928)
Pange lingua (1929)
Budavári Te Deum (1936. szeptember 2.)
Vértanúk sírján (1945)
Kállai kettős (1951)
114. genfi zsoltár (1958)
Laudes organi (1966)

Kamarazenei művek

Romance lyrique (1898)
Intermezzo (1905)
Adagio (1905)
I. vonósnégyes, op. 2 (1908–1909)
Szonáta, op. 4 (1909–1910)
Duó, op. 7 (1914)
II. vonósnégyes, op. 10 (1916–1918)
Szerenád, op. 12 (1919–1920)
Epigrammák

Szólóhangszerre írott művek

Romance Lyrique (1898)
Szonáta, op. 8 (1915)
Prelúdium (orgonára) (1931) (a Pange lingua c. ciklushoz)
Organoedia ad missam lectam – Csendes mise (1942)

Misék

Csendes mise (1942)
Missa brevis (orgonaváltozat–1942; zenekari változat–1948)
Magyar mise (1966)

Dalok

Négy dal (1907–1917)
Énekszó, op. 1 (1907–1909)
Két ének, op. 5 (1913–1916) (zongorára is)
Megkésett melódiák, op. 6 (1912–1916)
Öt dal, op. 9 (1915–1918)
Három ének, op. 14 (1918–1923)
Himfy-dal (1925)
Epithaphium Ioannis Hunyadi (1965)
Epigrammák
Magyar népdalok I–XI. ének-zongorára. Összkiadásuk 2009-ig nem jelent meg.
Úttörő induló

Írásai

Zoborvidéki népszokások (Ethnographia, 1909);
Ötfokú hangsor a magyar népzenében (Zenei Szemle, 1917);
Béla Bartók (La Revue Musicale, 1921);
Erdélyi magyarság. Népdalok (Bartókkal együtt, Budapest, 1923);
Gyermekkarok (Zenei Szemle, 1929., 2. sz.);
Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében (Pécs, 1935);
A magyar népzene (Budapest, 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952);
A folklorista Bartók (Új Zenei Szemle, 1950. 4. sz.);
Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Budapest, 1953);
A zene mindenkié (Szőllősy András szerkesztésében, Budapest, 1954);
Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Budapest, 1965).