Kumich Tamás
- Születési név
- Kumich Tamás
- Becenév
- Tomi
- Születési idő
- 1987. július 31.
- Születési hely
- Kelebia, Magyarország
- Foglalkozás
- Énekes, értékesítő
- Családi állapot
- nős
- Partner
- Kumich Nóra
- Magasság
- 178 cm
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- kék
- Csillagjegy
- Oroszlán
- Linkek
- Facebook-oldal
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
-
Kumich Tamás életrajza
Kumich Tamás 1987-ben született egy kisebb településen, Kelebián, Magyarországon. Általános iskolában négy évig tanult zongorázni. Akkoriban nem szerette, de már megbánta, mert most már szeretne jól zongorázni. 13 évesen kezdett el gitározni, amit mindig is szeretett volna, azóta is imádja. 2004 és 2006 között a gimnáziumban szerepelt két musicalben, a Gospelben és a Képzelt riportban. A 2004/2005-ös tanévben beiratkozott a kiskunhalasi zeneiskolába, ahol Hardy-Horváth Máriától tanult énekelni. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Anglisztika szakának hallgatója. Egy ideig dolgozott Pick szalámigyárban is.
2011-ben jelentkezett a hazai X-Faktor második szériájába. Eredetileg egyedül jelentkezett, ám a tábor során kiesett volna, de felajánlották neki, valamint még Nánássy Tibornak és Varjú Renének, hogy maradhatnak, csapatként. A fiúk természetesen elfogadták az ajánlatot, így alakult meg az Apollo23. Sajnos igen korán, a negyedik döntő során kiestek, amin sokan megdöbbentek. A csapat továbbra is együtt marad, az azonban kérdéses, hogy mit tartogat számukra a jövő.
Az Apollo23 tagjai szeretnének olyan magyar fiúcsapattá válni, mint a Take That. “Voltak már próbálkozások itthon, de nem sikerült ennek a műfajnak meghonosodnia. Eddig. Szeretnénk megtalálni azt a határt, ami még bejön az embereknek a Take That-es stílusból, és a magyar ízléshez illeszkedik” – árulta el Tomi.
Az együttes első száma az I Run To You, ami 2012. május 14-én debütált.
Tomi mindemelett továbbra is tanul. 2012 őszén tervezték, hogy majd jelentkeznek a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál hazai küldöttségének versenyére, ám ez valamiért elmaradt. Az együttes végül 2013-ban feloszlott, jelenleg külön utakon járnak. 2014-ben eljegyezte barátnőjét. 2015 júliusában elkezdett dolgozni a Mercedes-Benz - Hovány Csoportnál, ősszel pedig összeházasodtak kedvesével.
Apollo 23 - I Run To You (2012.05.14.)
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervezőzől választott.
Jim Parsons nyomorultul érezte magát az Agymenők forgatása alatt
Jim Parsons nyomorultul érezte magát az Agymenők forgatása alatt
Elárulta, miért érzett így.
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Josh Duhamel elmesélte a pillanatot, amikor rájött túl öreg a feleségéhez
Josh Duhamel elmesélte a pillanatot, amikor rájött túl öreg a feleségéhez
Kb. 20 év van kettejük közt.
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
