Starity

Lena Meyer-Landrut

Lena Meyer-Landrut Lena Meyer-Landrut nemzetisége 1329. 366rajongó 45vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 87%
  • stílus: 86%
  • szimpátia: 86%

Lena Meyer-Landrut életrajza

KEZDETI ÉVEK

Lena Johanna Therese Meyer-Landrut (művésznevén: Lena) 1991. május 23-án, született a németországi Hannoverben. Andreas Meyer-Landrut, egykori moszkvai nagykövet unokája. Lena érdeklődése a zene iránt igen korán kibontakozott. A család egyetlen gyermekeként öt évesen táncot tanult, balletozott, majd a hip-hop és jazz felé mutatott érdeklődést. A középiskolában előrehozott érettségit tett, 2010 áprilisában, mert májusban már az Eurovíziós Dalfesztiválra készült...


KARRIER

A My Cassette Player albuma 2010. május 7-én jelent meg, és egyből a német albumlista elején nyitott. A szintén 2010-ben, még márciusban megrendezett német válogatón, az Unser Star für Oslo-n (A mi sztárunk Oslóba) aratott győzelmével vívta ki magának a jogot, hogy a 2010-es Eurovíziós Dalversenyen Németországot képviselhesse, a Satellite (magyarra fordítva: Műhold) című számmal. 2010. május 29-én megrendezett döntőben, 22.-ként adta elő a dalát. Összesen 246 pontot szerzett, amivel megnyerte a Dalversenyt, ezzel elnyerte Németország számára a következő évi rendezés jogát, és nem utolsó sorban, sikere hazája második Eurovíziós győzelmét is jelentette. Nem sokkal az Osloban aratott győzelem után, bejelentették, hogy meg szeretné védeni a címét, ezért a hazai rendezésű 2011-es Eurovíziós Dalversenyen is ő képviselte Németországot, amely versenyt Düsseldorf-ban rendeztek meg. 2011 februárjában az "Unser Song Für Deutchland" című showműsor keretében választották ki a dalt, amivel Lena a 2011-es Fesztiválon képviselte hazáját. Két eldöntőt rendeztek, melyek során 6–6 dalt énekelt el, melyből 3–3 jutott be a február 18-i döntőbe. Itt így ismét hat dal hangzott el, ahol a közönség a telefonos szavazás segítségével először kiválasztotta a két kedvencét, majd folytatódott a szavazás erre a két – úgynevezett szuperfinalista – dalra. A végső győztes, nagy különbséggel, a Taken By A Stranger (Egy idegen vitt el) című dal lett, így ezt a dalt adta elő Németország színeiben 2011. május 14-én az Eurovíziós Dalverseny döntőjében, ahol 107 pontot szerzett és a tizedik helyen végzett.

Lena 2012. augusztus 1.-én a twitter profilján jelentette be, hogy a Stardust lesz az első kislemez, a következő stúdióalbumáról, amely szintén a Stardust címet kapta. A kislemez szeptember 21.-én jelent meg és több, mint 150 ezer példányban adták el, ezért aranylemez lett. Az album október 12-én jelent meg és a második helyig jutott a német albumlistán. A nagylemezen található számok közül 2013-ban a Neon és a Mr. Arrow Key dalok is megjelentek kislemez formájában, a Stardust valamint a Neon című számokhoz pedig videóklip is készült, mindkettő Bode Brodmüller rendezésében.

Lena 2013 áprilisában a No One Can Catch Us turné keretében tizenhárom német városban lépett fel, mely április 2.-án Stuttgartban kezdőtött és áprilisi 21.-én Offenbach-ban ért véget, az utolsó koncert élőben követhető volt az interneten is. Április végén és májusban Lena volt az egyik bírája a The Voice Kids shownak. Szintén májusban a 2013-as Euróvíziós Dalversenyen, Ő volt Németország szóvívője, aki ismertette a németek pontjait. A németek a legtöbb pontot, 12-őt, a magyar énekesnek, ByeAlexnek adták. 2013. júliusában hangját kölcsönözte Luca majomnak, két hangoskönyvhöz amelyek a Zsiráf majmok Itt vagyunk, valamint Zsiráf majmok Kincsvadászat címmel 2013. októberében jelentek meg. 2014-ben Lena volt a szinkronhangja Spencer Locke által megformált Jane-nek a Tarzan 3D német változatában.

2014 novemberében jelent meg a Zsiráfmajmok 3 és az I Love Disney válogatásalbum, az előbbin a Schlaft alle című dal (a Pippi in Taka-Tuka-Landból), a másikon az A Whole New World (Aladdin) coververzióját énekelte el. 2014 augusztzusában Twitteren erősítette meg, hogy negyedik stúdióalbuma a Crystal Sky címet viseli. Az első single, a Traffic Lights 2015. május 1-jén jelent meg, maga az album május 15-én. Lena több szociális platformon is jelen van, így a Twitteren, Snapchaten és Instagramon is, valamint elindította saját YouTube-csatornáját helloleni címmel, ahová rendszeresen töl fel vlogokat, zenei videókat és más, szórakoztató műsorokat.

2015 szeptemberében jelent meg Wild and Free címre hallgató kislemeze, melyen a Fák jú tanár úr 2. című film főcímdala hallható. 2015 októberében került sor harmadik turnéjára, mely hat német nagyvárost érintett (Berlin, Hamburg, Leipzig, Stuttgart, Frankfurt am Main és Köln). Előzenekaraként és háttérvokáljaként is fellépett Kat Vinter ausztrál énekes-dalszövegíró, valamint Lary (Berlinben, Frankfurtban és Kölnben), emellett Berlinben fellépett a The-Voice-Kids két versenyzője, Noah-Levi és Samuel is.

2016 februárjában csatlakozott a Carry You Home Tour 2.0 turnéhoz, mely tíz német városon és Luxemburgon keresztül került megrendezésre: Hannover, Bielefeld, Erfurt, München, Frankfurt, Luxemburg, Bremen, Dortmund, Hamburg, Berlin és Köln nagyszínpadain lépett fel Lena. Ezeken a koncerteken Emma Bale belga énekesnő volt az előzenekara, míg háttérénekesnőként Jenniffer Kae működött közre. 2016. április 8-án jelent meg Beat to my Melody című kislemeze, mely a dal remixváltozatait is tartalmazza.

2016 júniusában Lena a DreamWorks Animation Studios los angelesi székhelyére utazott, ugyanis őt választották ki Poppy hercegnő szerepére a Trollok című animációs film német szinkronjához. Az eredetiben Anna Kendrick kölcsönzi a rózsaszín troll hangját. A film németországi bemutatójára 2016. október 20-án kerül majd sor. Szintén júniusban osztotta meg rajongóival, hogy ötödik stúdióalbumán dolgozik, melynek megjelenése 2017-ben várható.

DÍJAK

2013 MTV - Europe Music Awards - Best Central Europe Act
2013 MTV - Europe Music Awards - Best German Act
2013 Echo Awards - Best Video

2012 MTV Germany Jahresvoting - Queen of Pop

2011 MTV - Europe Music Awards - Best European Act
2011 MTV - Europe Music Awards - Best German Act
2011 Viva Comet - Best Female Artist
2011 Echo Awards - Best Female National Artist
2011 Echo Awards - Best National Newcomer
2011 Goldene Kamera - Best Music National

2010 Eurovision Songcontest - Winner
2010 1LIVE Krone Awards - Best Artist
2010 1LIVE Krone Awards - Best Single
2010 SWR3 New Pop Festival - Newcomer of the Year
2010 Goldene Henne Honor Award - Ambassador of Charm

SOROZATOK

2011: Ladykracher - Dina / Kati (2 Epizód)
2009: K11 - Kommissare im Einsatz - Mia Gorbunow (1 Epizód)
2009: Richter Alexander Hold - Carola Tietge (1 Epizód)

NAGYLEMEZEK
2015 Crystal Sky
2012 Stardust
2011 Good News
2010 My Cassette Player

KISLEMEZEK
2016 Beat to My Melody
2015 Traffic Lights
2013 Mr. Arrow Key
2013 Neon (Lonely People)
2012 Stardust
2011 Taken by a Stranger
2011 What a Man
2010 Satellite
2010 Touch a New Day
2010 Bee
2010 Love Me

Utolsó frissítés: 2024.04.01. 23:11 Gabe Logan által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace