Starity

Mauricio Ochmann

Mauricio Ochmann Mauricio Ochmann  nemzetisége 3598. 119rajongó 7vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 98%
  • stílus: 90%
  • szimpátia: 98%

Mauricio Ochmann életrajza


A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.

KEZDETEK
Mauricio Ochmann Siordia
néven látta meg a napvilágot 1977. november 16-án Washington D. C.-ben. Amerikai színész. 
Az édesanyja zsidó származású, az édesapja pedig egy örmény üzletember. Mauricio már tizenhat évesen csatlakozott a helyi színházhoz, később pedig Héctor Suárez La Otra cosa című tévé komédiájában szerepelt két évig.

19 évesen már Los Angelesbe költözött, hogy színművészetet tanulhasson. Miután visszatért Mexikóba ajánlatot kapott a Televisától és a Tv-Aztecától is. Mauricio végül a Tv-Azteca ajánlatát fogadta el. Első telenovella főszerepe, az Azul Tequila-ban volt. Mauricio az ezt követő novellákban nagy sikert aratott, leginkább a 2001-es Como en el cine az, aminek kapcsán az egész világot meghódította, a novella hazánkban is látható volt.

SZÍNÉSZI KARRIER
1999-ben szerepet kapott a Háblame de amor című telenovellában, amelyben Maximiliano szerepében csillogtathatta meg a színészi tehetségét. Még ugyenbben az évben megkapta élete első filmszerepét is, mégpedig a Message in a Bottle (Üzenet a palackban) című filmben. 2000-ben megkapta Samuel szerepét a That's Life (Édes élet olasz módra) című televíziós sorozatban. Ezt követte egy évvel később a Como en el cine (Mint a filmekben) című sorozat, amelyben Joaquín 'Joaco' Borja karakterét formálta meg.

2003-ban szerepelt a Ladies' Night című filmben, ezt követően pedig megkapta José Chacón szerepét, mégpedig a Mirada de mujer: El regreso című sorozatban. 2005-ben két filmszereppel is gazdagodott, emellett szerepelt az Amarte Así című telenovellában, mint Ignacio 'Nacho' Reyes. 2006-ban főszerepet kapott a Marina című telenovellában, mint Ricardo Alarcón Morales. Azonban nem sokáig vett részt a forgatásokon, ugyanis egészségügyi problémák miatt ott kellett hagynia. A helyét Manolo Cardona vette át.

2007-ben szerepelt a Corazón marchito című filmben. Ezt követően szerepet kapott a Dame Chocolate című telenovellában, amelyben Fabián Duque szerepét játszhatta el. Ezután Jerónimo Ernesto Acosta szerepében láthatták őt a nézők, mégpedig a Victoria című telenovellában. Két évvel később szerepet kapott a Victorinos című telenovellában, amelyben Victorino Mora szerepét játszhatta el. 2010-ben főszerepet kapott az El Clon (A klón) című telenovellában, amiben három karaktert is életre keltett, vagyis ő volt Lucas Ferrer / Diego Ferrer / Osvaldo Daniel.

2011-ben szerepet kapott az  El Sexo Débil (Szenvedélyek hálójában) című sorozatban, amelyben Julián Camacho-t játszotta. Ezt követte 2012-ben a Rosa Diamante című telenovella, amelyben José Ignacio Altamirano szerepében tűnt fel. Majd pedig szerepet kapott a Capadocia-ban, mint Iker. 2013-ban megkapta Sergio szerepét a Lluvia adentro című rövidfilmben, egy évvel később pedig kapott egy kissebb szerepet a Los Caminos del Señor-ban. 2015-ben megkapta Santiago szerepét az A la mala című romantikus filmben. Utána pedig feltűnt az Entrenando a mi papá című filmben is.

2015-ben két sorozatba is feltűnt, mégpedig az Azul Violeta-ban és a Ya Te La Sabes!-ben. 2016-ban kapott egy kissebb szerepet a Noches con Platanito című sorozatban, majd pedig a Te juro que yo no fui című filmben játszotta el Ludwig szerepét. 2013-ban megkapta az egyik főszerepet az El Señor de los Cielos című narkónovellában, mint José María 'Chema' Venegas. Ebben egészen 2016-ig játszott. Ezután főszerepet kapott a José María 'Chema' Venegas életéről készült sorozatban, vagyis az El Chema-ban. Emellett feltűnt az Easy-ban, mint Martin.

2017-ben két filmben is szerepet kapott, mégpedig a How to Be a Latin Lover-ben, valamint a Hazlo como hombre-ben, emellett pedig készülőben van a God's Equation című sorozata, amiben Ramón Corona-t alakítja.

MAGÁNÉLET
2008-ban vette feleségül barátnőjét, María Josét. Az esküvőjük után nem sokkal megszületett első gyermekük, a kis Lorenza. Ám a házasságuk nem tartott sokáig. 2016-ban Mauricio feleségül vette Aislinn Derbez színésznőt, akivel az A la mala című filmben játszottak együtt. 2017-ben bejelentették, hogy első közös gyermeküket várják. A kislány 2018. február 25-én látta meg a napvilágot és a Kailani Ochmann Derbez nevet kapta.

TELENOVELLÁK, SOROZATOK
?: God's Equation - Ramón Corona (utómunkálatok)
2016-2017: El Chema - José María 'Chema' Venegas
2016: Easy - Martin
2013-2016: El Señor de los Cielos - José María 'Chema' Venegas
2016: Noches con Platanito
2015: Ya Te La Sabes!
2015: Azul Violeta - Dex
2014: Los Caminos del Señor
2012: Capadocia - Iker
2012: Rosa Diamante - José Ignacio Altamirano
2011: Szenvedélyek hálójában / El Sexo Débil - Julián Camacho
2010: A klón / El Clon - Lucas Ferrer / Diego Ferrer / Osvaldo Daniel
2009: Victorinos - Victorino Mora
2007: Victoria - Jerónimo Ernesto Acosta
2007: Dame Chocolate - Fabián Duque
2007: Decisiones - Federico
2006: Marina - Ricardo Alarcón Morales
2005: Amarte Así - Ignacio 'Nacho' Reyes
2003: Mirada de mujer: El regreso - José Chacón
2001: Mint a filmekben / Como en el cine - Joaquín 'Joaco' Borja
2000: Édes élet olasz módra / That's Life - Samuel
1999: Háblame de amor - Maximiliano
1998: Azul tequila - Santiago Berriozábal
1997: La cosa

FILMEK
2017: Hazlo como hombre - Raúl
2017: How to Be a Latin Lover
2016: Te juro que yo no fui - Ludwig
2015: Entrenando a mi papá
2015: A la mala - Santiago
2013: Lluvia adentro - Sergio
2007: Corazón marchito - El
2005: Tres - Carlos
2005: Ver, oir y callar
2004: 7 mujeres, 1 homosexual y Carlos - Carlos
2003: Ladies' Night
1999: Üzenet a palackban / Message in a Bottle - Mail Boy

SZÍNHÁZI DARABOK
2013: Cuatro XXXX
2011: La dama de las camelias
2010: Veintidós Veintidós
2004: El graduado
2000: Equus - Alan
?: Sueños de juventud - Carlos
?: Profanación
?: Médicos a palos - Bartolomé
?: La dama del alba
?: El juicio - Juez
?: Las damas de las camelias.
?: 22.22

Utolsó frissítés: 2019.04.12. 17:05 allisonhale. által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace