Starity

Nikki Reed

Nikki Reed Nikki Reed nemzetisége 125. 2982rajongó 186vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 93%
  • stílus: 92%
  • szimpátia: 93%

Nikki Reed életrajza

Nicole Houston ’Nikki’ Reed 1988. május 17-én született nyugat Los Angelesben, Kalifornia államban, az Amerikai Egyesült Államokban, Cheryl Houston, kozmetikus és Seth Reed díszlettervező lányaként. Egy bátyja van, Nathan August Reed és egy féltestvére Joey Reed, aki fiatalabb, mint Nikki. Édesanyja Cherokee és olasz ősökkel rendezkedik, valamint keresztény vallású, míg édesapja zsidó. Amikor Nikki két éves volt, szülei külön utakon jártak és végül el is váltak. Reed több interjú alkalmával úgy jellemezte korábbi életét, hogy komplikált. Nagyobbrészt édesanyja nevelte őt, azonban vallás nélkül tette ezt vele, és végül a zsidóság mellett kötelezte el magát. A zsidó vállasban gyakorolt feladatokat is megcsinált, csak úgy mint bátyja, akinek Bar Mitzvah-ja is volt. 2002-ben, amikor Reed tizennégy éves volt, elköltözött édesanyja házában, hogy élje a saját életét, többnyire Los Angelesben bérelt apartmanokat. 2003-ban a Tizenhárom című film sikere bután Reed visszatért a Los Angeles-i Alexander Hamilton Középiskolába, azonban egy év múltán újból otthagyta az iskolát és végül magántanulóként érettségizett le.

Karrierje

Catherine Hardwicke édesanyja egyik közeli barátnője, aki meghívta őt, hogy dolgozzon vele, mikor kiderült, hogy Nikkit érdekli a színészkedés. Hat nap alatt teljesen befejezték a forgatókönyv írását a Tizenhárom című filmér, mikor is a producer felkérte őt, hogy játssza el a főszerepet. Döntését azzal indokolta, hogy a szereplőgárdával problémák léptek fel, nem voltak túl megbízhatóak révén, hogy többnyire fiatal színészekből állt. A filmben Evan Rachel Wood barátnőjét a menő és már korántsem tapasztalatlan Evie-t alakítja, aki bevezetni a még tapasztalatlan Tracyt a felnőttek világába. 2003-ban megjelenő film pozitív visszajelzéseket kapott, aminek következtében Reed elismerést kapott, mint színész és mint forgatókönyvíró.

Reed egy interjú során azt nyilatkozta, hogy korai döntés volt elkerülnie a színészkedést TV sorozatokban, és hogy naiv volt akkoriban. Bár úgy gondolja, hogy talán korához képest nem volt megfelelő ez, de viszont hihetetlen tapasztalatot adott neki.

2005-ben szerepet kapott az Amerikai fegyver című amerikai drámában, ahol Tally szerepét kapta meg. A következő film, amiben szerepelt a Dogtown urai című amerikai-német életrajzi film, ahol Kathy Alva-t alakította. Ezenkívül feltűnt még a Man of Godban, ahol Zane Berg szerepét játszotta el.

2006-ban feltűnt a Mini beindul című komédiában, ahol Alec Baldwin oldalán Minerva "Mini" Drogues karakterét alakította. Mini gazdag szép, de neki ez nem elég. Megpróbálja életét terjeszteni és sokkal gazdagítani, színesíteni az élményskáláját. Olyan hajmeresztő dolgokat talál ki, aminek már nem tud határt szabni, és eközben, még egy igen fiatal és jóképű nyomozó is a képbe kerül. Reed egyszer azt nyilatkozta, hogy Mini karaktere nem érzi tetteinek a súlyát és annak következményét. Reed, mivel csak 16 éves volt, így a szex jelentnél el takarta az arcát, minek következtében „legális” úton is leadhatták a filmet. Még ebben az évben szerepet kapott A narancsvidék című amerikai sorozatban, ahol Sadie Campbell szerepét kapta meg. Sadie Johnny Harper unokatestvére, aki segített Johnny anyjának miután meghalt a fia, később összebarátkozott Tyan Atwooddal, aki segített neki kidekorálnia a házát, illetve pénzt is kapott Johnny apjától. Néhány probléma után miután Ryan szakított Melissával randizni kezdtek, azonban mivel Ryan felvételt nyert a Berkeley-re, Sadie viszont nem akarta, hogy miatta adja fel az álmát, így végül szakításra került sor. Végül New Portba költözött, ahol beindította ékszer üzletét.

2007-ben szerepet kapott a Cherry Crush című filmben, ahol Shay Bettencourtot alakította. A fiatal fotós elkövette élete legnagyobb hibáját, beleszeretett Shaybe, egy igen fiatal és bájos modellbe.

2008-ban felkérték Stephenie Meyer: Alkonyat című könyv film adoptációjában Roisalie Hale szerepére, amire igent mondott. A filmben Rosalie alig bírja elviselni, hogy egy levegőt kell szívnia Edward barátnőjével, az ember Bella Swannal, azonban végül kezd megbarátkozni a helyzettel, és később próbál rá családtagként tekinti. Még ebben az évben feltűnt a Familiar Strangers című amerikai komédia-drámában, ahol Allison-t alakította.

2009-ban feltűnt az Alkonyat: Újhold című filmben, ahol Rosalie Hale szerepét játszotta el. Rosalie kezd belenyugodni abba, hogy Edward ember társat választott magának, azonban Bella születésnapi buliján elszabadul a pokol, és a Cullen család tovább áll. Rosalie Emmett oldalán távozik. Még ebben az évben feltűnt a Nyár utolsó napja című amerikai filmdrámában, ahol Stefanie szerepét kapta meg. A filmben Stefanie-t elrabolja Joe, aki éppen főnökét akarta megölni azért, amiért megalázta őt, és ki is rúgta. A lányt egy szállodába viszi, ahonnan meg is próbál szökni.

2010-ben szerepelt a Chain Letter című horrorfilmben, ahol Phillip és Jane Campbell lányát, Jessie Campbell-t alakította. A következő film, amiben szerepelt a Privileged című amerikai drámafilm, ahol Lauren Carrington karakterét alakította. Még ebben az évben feltűnt az Alkonyat: Napfogyatkozás című filmben, ahol Rosalie Hale-t alakította. A történetben Bellát nem hagyja békén James barátnője Victoria, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy megölje Bellát, aki elvette tőle örök szerelmét. Rosalie és családja megpróbálja megvédeni és biztonságban tudni Bellát és leszámolni Victoriával, azonban, nem vár esemény következik, csatlakozik a Voltiak is. Novemberében szárnyra kapott a hír. miszerint Hayden Panettiere oldalán szerepelni fog a Downers Grove című filmben, amely Michael Hornberg regénye alapján készült. A történet szerint a Chicago-i középiskola végzős osztályából egy diák meghalt az érettségizés előtt. Még ebben az évben felröppent a hír, miszerint Kristen Stewart és Nikki Reed szerepelni fognak Stewart anyukája által rendezett K-11-es filmben, amely a Los Angeles-i megyei börtönben játszódik. Egy évvel később Nikki kijelentette, hogy már nem tagja a film castjának.

2011-ben szerepet kapott a Catch .44 című amerikai akciófilm, ahol Kara szerepét játszotta el Bruce Willis, Malin Akerman és Deborah Ann Woll oldalán. A filmben Kara és másik két barátnője beülnek egy étkezőbe, miközben várnak valakire, azonban senki sem hitte volna, hogy a helyzet idáig fokozódik. A három lány pisztolyt ránt és lövöldözés tör ki, addig míg nem megérkezik az, akire vártak. Feltűnt az Alkonyat: Hajnalhasadás című film első részében, ahol Rosalie Hale szerepét kapta meg. A filmben Rosalie Bella segítője lesz, miután kiderül, hogy Bella terhes lett Edwardtól. A fiatal szőkeség mindvégig támogatja és Bella mellett van, míg meg nem születik Edward és Bella gyermeke: Reneesme.

2012-ben szerepet kapott az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részében, ahol Rosalie Hale-t alakította. A filmben Rosalie családjával együtt próbálja megvédeni Bella és Edward gyermekét, valamint kiutat találni az ellen, hogy a Volturiak ne vegyék fel a versenyt velük szemben.

2013-ban szerepet kapott a Snap című thrillerben, ahol Wendy szerepét kapta meg. Még ezenkívül leszerződtették az Empire State című amerikai akciófilmre is, ahol Emma Roberts és Liam Hemsworth oldalán fogja majd alakítani Lizzette karakterét. Sean Faris mellett feltűnik majd a Pawn című amerikai krimiben, mint Amanda. A történet szerint három fegyveres betör egy étkezdébe, amit tervük szerint kirabolnak, azonban a helyzet másmilyenre fordul. Ezenkívül mellékszerepet kapott az In your Eyes című amerikai romantikus filmben, ahol Zoe Kazan mellett alakította Donna karakterét. A filmben Donna egy igazi belevaló nő, aki randizni kezd Dylannel - akinek nagyon bejön a nő vad külseje -, azonban a randi szerencsétlenül sül el, emaitt többször nem találkoznak.  A filmet Új-Mexikóban és New Hampshire-ban forgatták le, ezenkívül 2014. április 20-án jelent meg a fil a 2014-es Tribeca-i Film Fesztiválon. 

2014-ben feltűnik a Rekviem egy macskáért című komédiában, ahol egy nyomozó macskájának a gyilkosságát nyomozza ki ehhez nyújt Clintonnak segítséget Greta Chiplinsky. Együtt sikeresen kinyomozzák az ügyet, és meglepő igazságra derül fény, amely még több összeesküvés elmélethez vezet. A filmet 2014-ben a Tribecai Film Fesztiválon mutatták be. Szerepet kapott az Intramural című amerikai sportról szóló vígjátékban, ahol Meredithet alakította. A film címét a későbbiekben megváltoztatták Balls out-ra.  Érdekesség, hogy a forgatókönyvet Bradley Jackson írta a Texasi egyetemen másodéves korában. A filmet 2013. júliusban kezdték el forgatni Texasban, hat hétig tartott, augusztus 22-ér ebe is fejeződött a film forgatása. A filmet április 19-én mutatták be a 2014-es Tribecai Film Fesztiválon, majd május 4-én a Montclair Film Fesztiválon debütált, június 6-án pedig a Seattle-i Film Fesztiválon mutatták be. A filmet csak pár helyen mutatták be, 2015 június 19-én DVD-n is megjelent a film. A film pozitív visszhangzást kapott, a Rotten Tomates 80%-ra ítélte meg a filmet.

2015-ben szerepet kapott a About scout című drámában, ahol Georgie szerepét kapta meg. A film díjat nyert, sé további négy díjjelölést kapott. A filmet 2015. április 25-én mutatták be a Newport Beach Film Fesztiválon, 2016 márciusában DVD-n is megjelent a film. 2015 októberében kezdődtt meg a forgatás, Reed-t lencsevégre kapták a paparrazok, ahogyan forgatják a filmet.

2016-ban szerepet kapott a Jack Goes Home című amerikai horrorfilmben, itt Crystal szerepét kapta meg, Britt Robertson mellett. SXSW Fesztiválon jelent meg a film 2016. március 14-én. Még ebben az évben szerepet vállalt a The Sunday Horse című életrajzi filmben, mint Debi Walden.

2015 és 2016 között szerepet kapott a Az Álmosvölgy legendája című amerikai misztikus sorozatban, ahol Betsy Ross szerepét kapta meg. A sorozatban tizennyolc részben szerepelt. Elizabeth Phoebe "Betsy" Ross a harmadik évadban tűnt fel, ahol jelentős szerepe volt, hiszen ismerte Ichabod Crane a 18. században, akivel romantikus kapcsolatban állt. Mint varrónő részt vett az első amerikai zászló elkészítésében, mindemellett George Washingtonnak jelentett kémmel kapcsolatos dolgokat. Betsy volt Washington legmegbízgatóbb küldönce. Bölcsessége révén eltudta rejteni a táskájában az üzeneteket és dekódolni azokat, hogy senki ne tudja elolvasni. Jól forgatja a fegyvert, és mesterien űzi a kémkedést is. Jelenleg új filmen, sorozaton nem dolgozik. 

2018-ban nem vállalt szerepet sehol, ekkor kislányára fordította minden szabad idejét. 2019-ben egy rész erejéig a Dollface című sorozatban tűnt fel, mint Bronwín, majd a V-Wars - Vérháború volt látható, mint Rachel Thompson.

2020 és 2022 között nem tűnt fel sorozatban, filmben.

2024-ben narrátorként tűnt fel a Voices of Hope ~ Words of Wisdom by Dr. Jane Goodall dokumentumfilmben. 

Zene
Reed rendezte a 100 Monkeys című amerikai független rock banda egyik klippjét, amelynek a front embere az Alkonyatban jól ismert Jackson Rathbone. Reed férje közreműködésével készített számot, amelynek a címe a "Now That I've Found You", amely Ryan Seacrest rádiójában debütált 2011. november 15-én.A pár 2012. október 29-én adták ki első EP-jüket. Az "All I've Ever Needed" című szám az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részének filmzenéi közt szerepel. 2013. januárjában Reed filmezte a Hanson nevű banda számára videóklippet, a "Get The Girl Back”-nek, férjével együtt. A videó 2013 áprilisában jelent meg, ahol olyan ismert arcok tűntek fel, mint Kat Dennings, Drake Bell, Amy Paffrath és Alex Beh.

2014-ben Nikki újabb számot adott ki, amelynek a címe Fly With You volt. A szám bevételét az Állatok megmentésére, illetve javára fordította.

2016-ban a Black Eyed Peas öt perces rövidfilmjében tűnt fel, a  The Black Eyed Peas: #WHERESTHELOVE Feat. The Worldben.

2017-ben terhessége alatt nekilátott elkészíteni az önálló albumát, amelyre olyan régóta vágyott. Ian és Nikki második házassági évfordulójukat úgy ünnepelték, hogy a színésznő épp a studióban vette fel legújabb dalát, Ian azt állítja, hogy ennél nincsen szebb a világon.

Aktivista megmozdulásai

Reed a Staplesszel és a Do Something-gal közösen részt vettek a 3rd Annual School Supply Drive eseményt 2011-ben. A színésznő az állatok jogaiért is küzd. Néhány állatmenhelyen önkéntesen is dolgozott, illetve több állatkiegészítőt (például pórázt) dobott a piacra. 2014. október 22-én az ASPCA Compassion Award-cal tüntették ki a színésznőt, azért, amit az állatokért tett. 2015-ben a macskák örökbefogadását kezdte el szorgalmazni Instragram fotók által.

Magánélete
Reed találkozott Paul McDonalddal A lány és a farkas premierjén 2011 márciusában, aki énekesként és dalíróként tevékenykedik, és az American Idol 10. évadjának a versenyzője volt. Ez pont azaz év volt, mikor a versenyzők részt vettek a Lány és a farkas premierjén. A pár randizni kezdett, majd nemsokára össze is költöztek. A 2011-es MTV Movie Awardson már jegygyűrűvel fotózkodott. Egy hónappal később McDonald megerősítette az eljegyzést egy interjúban.

A pár 2011. október 16-án mondta ki a boldogító igent Malibuban, Kaliforniában. Az Alkonyat forgatásán ismerkedett meg Jackson Rathbone-nal, akivel igen jó barátokká váltak az elmúlt évek óta, ő Jackson fiának a keresztanyja. Jó barátja Alexa Vegának is, aki az esküvőjén a tanú szerepét töltötte be. Reed tagja volt a Taples-szel és a Do Something-gal az általuk megrendezett 3rd Annual School Supply Drive-nak 2011 nyarán. 2014. márciusában azonban a közkedvelt sztárpár véget vetett két évnyi házasságnak, egy közeli barát hozzátette, hogy hiába ért véget Paul és Nikki házassága, akkor is jó barátok maradnak. A házasság felbontását hivatalos 2015. január első hetében mondták ki.

2014-ben a Vámpírnaplók sztárjával Ian Somerhalderrel kapták le, amint kéz a kézben sétálgattak. A pár kapcsolata egyre komolyabbra fordult, már közös lakást is vásároltak, illetve  a házasságot is fontolóra vették. egy bennfentes 2015. januárjának végén azt nyilatkozta, hogy Ian és Nikki össze fognak házasodni, és Nikki fel is fogja venni a lagzi után - természetesen kötőjellel Ian Somerhalder nevét is. 2015. április 26-án férjhez ment Ian Somerhalderhez, szűk családi körben tartották meg az esküvőt. 2016 nyarán szárnyra kelt egy pletyka, miszterint Nikki és Ian házassága válságban van, és külön válnak útjuk, azonban ezt sem Nikki, sem pedig Ian nem erősítette meg, sőt a paparazzi képekről boldogság árad, így több mint valószínű, hogy a pletykák nem igazak. Sőt 2015-ben közös produkciós céget is alapítottak. 2017. május 4-én az Instragramon keresztül jelentette be, hogy első gyermekével várandós. Az Instragramon lévő képen a színésznő kék ruhát viselt, amit sokak annak tudtak be, hogy a gyermek fiú nemű lesz, azonban a sztárpárnak kislányuk született. A színésznő 2017. július 25-én adott életet első gyermekének Bodhi Soleil Reed Somerhaldernek. 2022 végén jelentette be az Instragramon, hogy második gyermekével várandós a színésznő.

Saját márkája

Nikki 2017. májusában indította be a BaYou With Love saját márkáját, amelynek elsődleges célja az újrahasznosítás és a fenntarthatóság. A márka ruhákat, szépészeti eszközöket árul, amely 100 és 300 dollár között mozog – az ottani keresethez képest középkategóriájú.  Ian az Instragramon keresztül fejezte ki, mennyire büszke feleségére, hogy véghez vitte tervét, és megalapította saját márkáját. 

Díjai
2003-ban jelölték a Nantucket Film Festival – Screenplay Award-on, Best Feature Screenplay kategóriában a Tizenhárom című film miatt, amelyet meg is nyert, itt osztozkodott Catherine Hardwickekel. Még ugyanebben az évben jelölték és meg is nyerte a Young Hollywood Awards-ot, One to Watch – Female kategóriában szintén a Tizenhárom című film miatt.

2004-ben jelölték, majd meg is nyerte az Independent Spirit Award-ot, Best Debut Performance kategóriában szintén a Tizenháromban elért eredményéért.

2006-ban megnyerte a Solstice Film Festival Award-ot, Best Actress kategóriában, a Mini beindul című filmért, rá két évre, 2008-ban szintén megnyerte a Delray Beach Film Festival Awardot, Best Ensemble kategóriában az Ismeretlen ismerősök filmért, Method Fest Independent Film Festival Awardot, Best Ensemble kategóriában az Ismeretlen ismerősökért.

2010-ben szintén megnyerte a Young Hollywood Awardsot, Superstar in the Making kategóriában az Alkonyat: Újhold című filmért, illetve a Teen Choice Award-ot, Most Fanatic Fans kategóriában szintén az Alkonyat Újholdért.

2011-ben jelölték a Teen Choice Awardson Choice Vampire/ Vámpír választás kategóriában az Alkonyat: Újhold című flmben nyújtott alakításáért. 

2012-ben jelölték Teen Choice Awardson  Choice Movie: Female Scene Stealer! Film választás: Női jelenet-lopás kategóriában jelölték Az alkonyat: Hajnalhasadás 1. című filmben nyújtott teljesítményéért. 

Érdekességek
- Seth Reed lánya
- A Tizenhárom című film írója, és egyben rendező szinte teljesen átvette az akorra fiatal Reed életének mozdulatait.
- Egy idősebb testvére van Nathan August Reed, aki 1986. november 23-án született, és profi fotósként dolgozik

- Culver Cityben nőtt fel, Kalifornia államban, ahol édesanyja még mai napig is él
- Imád lovagolni
- Nagyon jó barátja lett Evan Rachel Woodnak és Catherine Hardwicke-nek, akiket nagyobb részt a Tizenhárom című film forgatásán ismert meg közelebbről
- Illinois államban Ruma városában lakott egy évet. Ezen az egy éven kívül többet nem lakott itt, de ha teheti évente egyszer biztosan ellátogat ide
- Közeli barátja Kellan Lutz, Taylor Lautner, Peter Facinelli. Elizabeth Reeser, Kristen Stewart, Ashley Greene és Jackson Rathbone, akikkel az Alkonyat című film forgatásán ismerkedett meg
- a 2009-es Maxim magazin „Tüzes 100 nő” listáján a 42. helyet szerezte meg
- Igen nagy rajongója Liam Neesonnak
- Ian és Nikki is igen nagy állatrajongó
- Nikkinek és Iannak egyaránt van Instragram fiókja.
- A színésznő 29 éves korában szüle meg legelső gyermekét
- Nikki az Alkonyatban, míg Ian a Vámpírnaplókban alakított vámpírt
- 2016-ban az Amerikai Elnökválasztáson támogatta Bernie Sanders-t
- Nikki a szülés után rekordsebességgel nyerte vissza bombázó alakját, 2017 augusztusában tett fel az Instragramra egy képet, ahol testvérével gyakorolnak jógapozíciót.
- Ian érzelmes üzenetet írt kedvesének Nikkinek, ahol kifejezte mennyire büszke és hálás azért, mert életet adott elsp gyermeküknek
- Annak ellenére, hogy Nikki rögtön Nina Dobrevvel való szakítás után kezdett el randizni, sokáig találgatták, hogy a két színésznő kedveli-e vagy ki nem állhatják egymást. Azonban bevallották, hogy semmi problémájuk nincsen a másikkal, sőt szinte baráti viszonyt ápolnak egymással.
- Egy időben az a pletyka terjengett, hogy a színésznő szerepet vállalt a Vámpírnaplókban, de úgy tűnik ez a hír kacsa volt. 
- 16 évesen találkozott Ian Somerhalderrel egy after partyn New Yorkban, amikor Ian 26 éves volt
- Nikki a People magazinban adott interjúja során elárulta, hogy sosem plasztikáztatta magát 

FILMEK
Voices of Hope ~ Words of Wisdom by Dr. Jane Goodall (2024) - Short Narrator (voice) 
Jack Goes Home (2016) - Crystal
The Sunday Horse (2015) - Debi Walden
About Scout (2015) - Georgie
Rekviem egy macskáért (2014) - Greta
Intramural (2014) - Meredith
In Your Eyes (2013) - Donna
Pawn (2013) - Amanda
Empire State (2013) - Lizzette
Snap (2013) - Wendy
Alkonyat: Hajnalhasadás - 2. rész (2012) - Rosalie Hale
Catch .44 (2011) - Kara
Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész (2011) - Rosalie Hale
Chain Letter (2010) - Jessie Campbell
Alkonyat: Napfogyatkozás (2010) - Rosalie Hale
Privileged (2010) - Lauren Carrington
Alkonyat: Újhold (2009) - Rosalie Hale
Last Day of Summer (2009) - Stefanie
Alkonyat (2008) - Rosalie
Familiar Strangers (2008) - Allison
Cherry Crush (2007) - Shay Bettencourt
Mini beindul (2006) - Mini
Amerikai fegyver (2005) – Tally
Dogtown urai (2005) - Kathy Alva
Man of God (2005) - Zane Berg
Tizenhárom (2003) - Evie Zamora

SOROZATOK
V-Wars - Vérháború (2019) - Rachel Thompson (5 epizód)
Dollface (2019) - Bronwyn (1 epizód)
Az Álmosvölgy legendája (2015-2016) - Betsy Ross (18 részben szerepelt)
CollegeHumor Originals (2011) - Jayna (két epizódban szerepelt)
Reaper - Démonirtók (2007) - Andi (egy részben szerepelt, de a jelentét törölték)
Igazság (2006) - Molly Larusa (egy epizódban szerepelt)
A narancsvidék (2006) - Sadie Campbell (hat részben szerepelt)

RENDEZTE
Last Day of Summer (2009)

ÍRTA
Tizenhárom (2003)

Eddig még csak két dal jelent meg Nikkitől, amelyet közösen férjével, Paullal énekel:

1. "Now That I've Found You",
2. "All I've Ever Needed"

Utolsó frissítés: Tegnap, 17:56 AmyVie által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace