Starity

Rebecca Breeds

Rebecca Breeds Rebecca Breeds nemzetisége 7783. 40rajongó 2vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 50%
  • stílus: 45%
  • szimpátia: 45%

Rebecca Breeds életrajza

KEZDETEK
Rebecca Elizabeth Breeds Sydney-ben Ausztráliában született 1987. június 17-én. Tanulmányait a Sutherland Shire Christian Schoolban kezdte meg, és egészen 10 éves koráig ott is tanult. Később a St Andrew's Cathedral School növendéke lett, kinevezték a drámacsoport kapitányának és végül itt fejezte be középiskolás éveit is.

Az University of New South Wales állami kutatási egyetemre kezdett járni ahol mindössze hat hónapot töltöt. Két szakirányt tanult, zene és előadóművészetek, majd a halasztás mellett döntött színészi pályafutása érdekében.

KARRIER
Legelső szerepét még 2000-ben kapta meg, amikor is a Vízizsaruk / Water Rats című széria egy epizódjában volt látható. Ezt követően főleg csak reklámfilmekben tűnt fel. Később pedig, 2006-ban kapott szerepet a Szörfsuli / Blue Water High című széria harmadik sorozatában, ami végül az utolsó is lett. 2007 októberében kezdődtek meg a forgatások. Az előzőekből visszatért Kate Bell mint Bec, valamint új arcok is feltűntek, Kain O'Keeffe, Lachlan Buchanan, Eka Darville, Cariba Heine és Amy Beckwith. 2008. április 3-án kezdték el sugározni.

2008-ban megkapta Leah Pointin szerepét a Newcastle filmben. Újra együtt dolgozhatott Lachlan Buchanan színésszel, ugyanis ő a főszereplő srácot, Jesse Hoffot keltette életre, aki egy fiatal szörfös és mindig bátyja árnyékában kellett élnie. Néhány baráttal egy távolabbi tengerpartra mennek kemping-szörfözni, ahol sorra történnek a tragédiák.

Amíg a Szörfsuli / Blue Water High sorozaton dolgozott, jelentkezett az Otthonunk / Home and Away című ausztrál szappanoperába Ruby Buckton szerepére. A meghallgatása sikeres volt, első jelenete 2008 júniusában került bemutatásra. Alakításáért két jelölést is kapott a  Logie Awardon, ezek közül az egyik a Legnépszerűb színésznő / Most Popular Actress 2010-ben. 2012 júniusában, TV Weeknél dolgozó Erin Miller jelentette be, hogy 4 év után a színésznő otthagyja a sorozatot, és az utolsó epizódját 2012. augusztus 15-én vetítették le.

A Deadline.comtól Nellie Andreeva jelentette be 2012 augusztusában, hogy szerepet kapott Rob Greenberg nevéhez fűződő We Are Men című sorozatban. Az első amerikai TV szerepében Abby Russoként látható 4 epizódon keresztül, amelyben olyan színészek mellett volt látható, mint Kal Penn, Chris Smith, Jerry O'Connell és Tony Shalhoub. Sorozatbeli édesapját a Monk által híressé vált Tony Shalhoub alakította. A pilotepizódot 2013 januárjában vették fel, majd pedig szeptember 30-án vetítették. A második rész október 7-én jelent meg, a maradék 9 részt pedig nem sugározták az egyre alacsonyabb nézettség miatt.

2013-ban szerepelt a hindi nyelvű Bollywood filmben, a Bhaag Milkha Bhaag filmben, melyben angol címe a Run Milkha Run lett. Az indiai életrajzi sport drámában Stellaként volt látható. 

2015-ben kapta meg a Hazug csajok társasága / Pretty Little Liars című sorozatban Nicole Gordon Johnson szerepét a 6. évadban. Emily Field egyik barátjaként tűnik fel, akit még a nyári önkénteskedés során ismert meg. Arra kéri Emily-t, hogy ezúttal Thaiföldre utazzanak egy project keretein belül. Az időugrást követően Ezra FItz barátnője lesz,majd Dél-Amerikában lesz önkéntes, ahol forradalmárok elrabolják. 7. évadban ismét visszatér, és kiderül róla, hogy életben van.

Ezt követően A sötétség kora / The Originals című szériába is beválogatták, mint Aurora de Martel. Karaktere Tristan de Martel húga és Count de Martel lánya. Ő az első vámpír akit Rebekah Mikaelson átváltoztatott. 2016-ban jelent meg a Molly című mini-sorozat, melyben Molly menyasszonyát, Camille-t alakította.

2016. február 19-én jelentették be, hogy megkapta a Miranda's Rights című széria főszerepét, amely jogi ügyvégyek csoportjáról fog szólni, akik nem csak együtt dolgoznak de együtt is élnek. A pilotepizód 2016 májusában debütált. Egy epizód erejéig látható volt a Notorious című sorozatban Avery Whitsell bőrében. 

2017. augusztus 12-én került bemutatásra Ben Elton által rendezett Three Summers című romantikus vígjáték filmje. Ezen kívül látható a Threesome című rövidfilmben is, amelyet Los Angelesben forgattak.  Ebben az évben volt a premiere a Slam filmjének, amelyben a főszereplőt, Ricky Mansourt Adam Bakri kelti életre. A fiatal ausztrál Ricky nyugodt külvárosi élete pokollá változik amikor húga nyomtalanul eltűnik.

2018-ban várható volt Noir című sorozata, amelyről azóta sem lehet sokat tudni. Két gyönyörű női gyilkos utazik a nagyvilágban és feladatokat fogadnak el, amelyek szerint meg kell ölniük különböző bűnösöket, közben pedig ellenük halálos csapdákat állított a saját munkáltatójuk. Az Új-Zélandon forgatott szériában Mireille Bouquet-et alakította mindössze egy epizódban, ugyanis nem készült több hozzá.

2019-ben indult a The Code névre keresztelt széria, melynek főszereplői Dana Delany és férje, Luke Mitchell. A sorozat két epizódjában  látható  NCIS ügynök, Scout Manion szerepében. Főszereplője lesz Ally-ként az Air című rövidfilmnek.

2020. február 20-án válogatták be a Clarice névre keresztelt sorozatba, melyben Clarice Starlingként lesz látható. A nő egy FBI ügynök, aki egy év kihagyás, A bárányok hallgatnak / The Silence of the Lambs után visszatér a pályára. CBS május 8-án berendelte a 2021-es évre. A széria február 11-én debütált. A csatorna átköltöztette a sorozatot a második évadtól a Paramount +-ra.

2021-ben újra Aurora de Martel szerepében volt látható a Legacies sorozat negyedik és egyben utolsó évadában.

MAGÁNÉLET
2009-ben kezdett randevúzni Luke Mitchell színésszel, akit még az Otthonunk / Home and Away forgatásán ismert meg. 2012. május 13-án került sor a lánykérésre Hayman szigetén, melyet még ebben a hónapban be is jelentettek. Esküvőjüket 2013 januárjában tartották Kangaroo Valleyben. 

írta: kia08
bővítette: Bessie

FILM
2018: Slam - Sally McLeary - Nasser 
2017: Three Summers - Keevey
2013: Bhaag Milkha Bhaag - Stella 
2008: Newcastle - Leah  

SOROZAT
2021: Clarice - Clarice Starling ... 10 epizód
2019: The Code - NCIS ügynök, Scout Manion - 2 epizód
2018: Noir - Mireille Bouquet - 1 epizód
2017: The Brave - Megan James - 1 epizód
2016: Notorious - Avery Whitsell - 1 epizód 
2016: Miranda's Rights - Miranda Coale - 1 epizód
2015-2017: Hazug csajok társasága / Pretty Little Liars - Nicole Gordon - 6 epizód
2015-2016: A sötétség kora / The Originals - Aurora de Martel - 14 epizód
2013: We Are Men - Abby Russo - 5 epizód
2008-2012: Otthonunk / Home and Away - Ruby Buckton - 389 epizód
2006-2008: Szörfsuli / Blue Water High - Cassie Cometti / Tina - 27 epizód
2000: Vízizsaruk / Water Rats - 1 epizód

RÖVIDFILM
202?: Air - Ally ... utómunkálatok
2017: Threesome - Olivia 
2011: Scent - Emma  

MINI-SOROZAT
2016: Molly - Camille - 2 epizód

Utolsó frissítés: 2022.07.17. 03:03 Bessie által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace