Starity

Reece Bibby

Reece Bibby Reece Bibby nemzetisége 7435. 20rajongó 3vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 93%
  • szimpátia: 83%

Reece Bibby életrajza

KEZDETEK

Reece Jamie Bibby 1998. augusztus 13-án született az angliai Lancashire-ben, Lyndsey és Jamie Bibby gyermekeként. Van egy húga, Lexi. Édesapja zeneszeretete már gyerekként nagy hatással volt rá.

___________________________________________________________________________________ 

BRIT X-FAKTOR (2014)

2014-ben, az X-Faktor 11. évadában kezdetben szólistaként vett részt a meghallgatáson, de egyedül nem tarották elég jónak. A zsűri őt és hét másik embert egy csapatba helyezett, így alakult meg a Stereo Kicks. A csapat sikeres volt a verseny korai szakaszában, de végül kiestek, ezzel az 5. helyen végezve. 2015 júniusában adták ki bemutatkozó kislemezüket, a Love Me So-t. A dal 31. helyen végzett az UK Single Chart-on, azonban nem sikerült jelentős lemezszerződést kötniük, ami érthető módon frusztrálta Reece-t és a többieket. Végül úgy döntöttek, hogy feloszlanak.

NEW HOPE CLUB (2015 – JELENLEG)

Ezt követően Reece 2015 októberében csatlakozott a Blake Richardson és George Smith által alapított New Hope Clubhoz. A zenekar mindhárom tagja Észak-Angliából származik. Kezdetben különféle bandák, köztük a The Vamps feldolgozásaival próbálkoztak. Végül 2015 decemberében szerződtette le őket a Steady Records, amely a The Vamps tulajdonában lévő lemezkiadó.

2017. május 5-én adták ki debütáló EP-jüket, a Welcome to the Club-t a Hollywood Recordsnál a Steady Records-on keresztül. A Perfume dalukhoz készült klip 2017 januárjában jelent meg. A Fix című dal klipjét az EP-vel együtt adták ki. Tíz hétig megőrizték helyüket a Billboard Next Big Sound listáján, egyszer még az ötödik helyet is elérték.

A 2017-es Teen Choice Awardson jelölték őket a Choice Next Big Thing díjra. A csapat 2017. október 6-án kiadta EP-jének negyedik, egyben utolsó videoklipjét, a Water című dalhoz. 2017. december 1-jén egy karácsonyi dalt jelentettek meg, Whoever He Is címmel, amihez egy videó is készült.

A zenekar 2018. június 1-jén adta első élő nagy koncetjét a londoni O2 Shepherd's Bush Empire-ben. Ezek a fellépések teltházasak voltak, és olyan előadók támogatták őket, mint a Max & Harvey és a RoadTrip. 2018 elején kiadták a Start Over Again című kislemezük videoklipjét, valamint az Early Man filmzene két dalát (Good Day és Tiger Feet). Ugyanebben az évben kiadták a Medicine című daluk videoklipjét. Ez volt a leggyorsabb klipjük, amely elérte az 1 millió megtekintést a YouTube-on. 2018 októberében adták ki második EP-jüket, a Welcome to the Club Pt. 2-t.

A srácok három nagy turnén is előzenekarként támogatták a The Vamps-t, 2017, 2018 és 2019-ben.

2019. február 1-jén megjelent a Permission című daluk, 2019. május 3-án pedig a Love Again, ami hatalmas sikert aratott. 2020 februárjában debütált az együttes első stúdióalbuma, a New Hope Club, amely összesen 13 számot tartalmaz. 2022-ben rövid világkörüli turnéra indultak új albumukkal.

___________________________________________________________________________________ 

TURNÉK

▶ NYITÓELŐADÓ

2019: The Vamps – Four Corners Tour
2018: The Vamps – Night and Day Tour
2017: The Vamps – 2017 World Tour
2017: Tini Stoessel – Got Me Started Tour
2017: Sabrina Carpenter – The De-Tour

▶ SAJÁT TURNÉK

2022: New Hope Club - World Tour

___________________________________________________________________________________ 

MAGÁNÉLET

2015 és 2016 között Anais Gallagherrel, Noel Gallagher lányával járt. Később Mae Newbernnel randizott.

 

ÉRDEKESSÉGEK

▶ Játszani tud basszusgitáron, dobon és cajónon is
▶ YouTube-videók nézegetésével tanult meg gitározni

___________________________________________________________________________________ 

ELÉRHETŐSÉGEK

YouTube | Facebook | Instagram | Twitter | Hivatalos oldal 

NEW HOPE CLUB

▶ STÚDIÓALBUMOK

2020: New Hope Club

▶ MINIALBUMOK / EP-K

2018: Welcome to the Club Pt. 2
2017: Welcome to the Club

▶ KISLEMEZEK

2020: Worse
2020: Let Me Down Slow
2019: Know Me Too Well
2019: Paycheck
2019: Somebody That You Loved
2019: Love Again
2019: Permission
2018: Karma
2018: Crazy
2018: Medicine
2018: Start Over Again
2018: Tiger Feet
2018: Good Day
2017: Whoever He Is
2017: Fixed (Brad Simpson Remix)
2017: Water
2017: Fixed
2017: Make Up
2017: Perfume

▶ EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

2020: Let Me Down Slow (R3hab)
2019: Know Me Too Well (Danna Paola)
2019: Paycheck (Rookies)

___________________________________________________________________________________ 


STEREO KICKS

▶ KISLEMEZEK

2015: Love Me So
 

Utolsó frissítés: 2023.10.31. 11:11 LDreamP által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace