Starity

Robert Picardo

Robert Picardo Robert Picardo nemzetisége 7237. 30rajongó 3vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%

Robert Picardo életrajza


A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.

Robert Picardo 1953 október 27-én látta meg a napvilágot Philadelphiában, itt töltötte gyerekkora nagy részét és itt is diplomált. Az egészségügyi középiskola után a Yale Egyetem színművészeti karára járt. A színészi karrierjében 1975-ben debütált egy rövidke filmben, a Dubletalk-ban, amit később 1976-ban Oscar díjra is javasolva volt a rövid film kategóriában. Ezután több bsorozatban és filmen is kapott kisebb-nagyobb szerepeket, ilyen például a Kojak vagy a The Howling. időközben, 1984-ben megházasodott, két lánya született. Az 1988-tól 1993-ig futó The Wonder Years-ben való szerepléséért újra díjra jelölték, ezúttal egy Emmy-re (1989). Első igazi főszerepét  a z1988-as China Beach tévésorozatban kapta, a fősebészt alakította, elismerést is kapott a sorozatban nyújtott alakítása miatt. A színészi karrierjában az áttörést a Star Trek: Voyager (1995-2001) című sorozat jelentette. Ezért az alakításáért 2000-ban ismét jelölve lett a legjobb mellékszereplőnak járó díjra, a Satum Award-ra. A Voyager epizódjai közül kettőt Robart rendezett, valamint egyet ő is írt. Legutóbb, a Mentalista című sorozatban kapott szerepet, 2012-ben. Egyik leghíresebb szerepe  a Doktor, a Star Trek Voyagerben.

???? - Last Stop
2012 - Monster School
2012 - Atlas Shrugged: Part II
2012 - Mansion of Blood
2012 - Rock Jocks
2012 - Austin & Ally (TV series, 1 episode)
2012 - Femme Fatales (TV series, 1 episode)
2012 - The Legends of Nethiah
2012 - Camilla Dickinson
2012 - The Mentalist (TV series, 1 episode) / A mentalista
2012 - Body of Proof (TV series, 1 episode) / A hidegsebész
2012 - Harry's Law (TV series, 1 episode)
2011 - Beethoven's Christmas Adventure (video)
2011 - NTSF:SD:SUV (TV series, 1 episode)
2011 - Morlocks (TV movie)
2011 - Ask Alphonso (short)
2011 - United States of Tara (TV series, 1 episode) / Tara alteregói
2011 - Stargate: Universe (TV series, 1 episode) / Csillagkapu: Univerzum
2011 - No Ordinary Family (TV series, 1 episode)
2011 - Trail of Blood
2011 - End of the Road
2010 - Mega Shark vs. Crocosaurus (video) / Megacápa az óriáskrokodil ellen
2010 - Supernatural (TV series, 1 episode) / Odaát
2010 - Call of Duty: Black Ops (Video Game) (voice)
2010 - Monsterwolf (TV movie) / A szellemfarkas bosszúja
2010 - Persons Unknown (TV series, 1 episode)
2010 - Justified (TV series, 1 episode) / A törvény embere
2009-2010 - Castle (TV series, 2 episodes)
2010 - Quantum Quest: A Cassini Space Odyssey (voice)
2010 - The Odds (TV movie)
2010 - The Candidate (short)
2009 - Chad & The Alien Toupee (short)
2009 - Pushing Daisies (TV series, 1 episode) / Halottnak a csók
2009 - Chuck (TV series, 1 episode)
2009 - Chasing the Green
2006-2009 - Stargate: Atlantis (TV series, 26 episodes) / Csillagkapu: Atlantisz
2009 - Sensored
2009 - The Awakened
2009 - Get the Dime (short)
2008 - Smallville (TV series, 2 episodes)
2008 - P.J.
2008 - Universal Signs
2007 - Ben 10: Race Against Time (TV movie) / Ben 10: Harcban az idővel
2007 - Women's Murder Club (TV series, 1 episode) / Született nyomozók
2007 - CSI: NY (TV series, 1 episode) / New York-i helyszínelők
2007 - The Closer (TV series, 1 episode) / A főnök
2007 - Pirates of the Caribbean: At World's End (Video Game) (voice)
2007 - Universal Remote
2007 - The Blacksmith and the Carpenter (short)
2004-2007 - Stargate SG-1 (TV series, 7 episodes) / Csillagkapu
2007 - Cold Case (TV series, 1 episode) / Döglött akták
2006 - Rocketboy (short)
2006 - A.I. Assault (TV movie) / Gépek lázadása ~ Támadás a harci robotok szigete ellen
2006 - Love Hollywood Style
2006 - Eve (TV series, 1 episode)
2005-2006 - E-Ring (TV series, 4 episodes) / Titkos küldetés
2006 - The O.C. (TV series, 1 episode) / A narancsvidék
2006 - Revenge (video short)
2005 - Masters of Horror: Homecoming (TV series, 1 episode) / A horror mesterei: Hazatérés
2005 - The 4400 (TV series, 1 episode)
2002-2004 - Justice League (TV series, 6 episodes) (voice) / Az igazság ligája
2004 - The West Wing (TV series, 1 episode) / Az elnök emberei
2004 - Star Trek: The Experience - Borg Invasion 4D (short)
2003 - The Lyon's Den (TV series, 7 episodes)
2003 - Roddenberry on Patrol (video short)
2003 - Looney Tunes: Back in Action / Bolondos dallamok - Újra bevetésen
2003 - The Dead Zone (TV series, 1 episode) / A holtsáv
2003 - Sabrina, the Teenage Witch (TV series, 2 episodes) / Sabrina, a tiniboszorkány
2002 - The Practice (TV series, 1 episode) / Ügyvédek
2002 - Grim & Evil (TV series, 1 episode) (voice) / Billy és Mandy kalandjai a Kaszással
2002 - Until Morning
2002 - Crossing Jordan (TV series, 1 episode) / Nyughatatlan Jordan
2001 - Frasier (TV series, 1 episode) / A dumagép
1995-2001 - Star Trek: Voyager (TV series, 170 episodes)
2001 - Seven Days (TV series, 1 episode) / Seven Days - Az időkapu
2000 - Buzz Lightyear of Star Command (TV series, 1 episode) (voice)
2000 - The Amati Girls
2000 - Star Trek Voyager: Elite Force (Video Game) (voice)
2000 - The Eddie Files (TV series, 1 episode)
2000 - Slice of Life (short)
1999 - Ally McBeal (TV series, 1 episode)
1998 - Archibald the Rainbow Painter
1998 - The Outer Limits (TV series, 1 episode) / Végtelen határok
1998 - Small Soldiers / Chipkatonák
1997 - Early Edition (TV series, 1 episode) / A kiválasztott - Az amerikai látnok
1997 - Pfish and Chip (TV movie)
1997 - The Second Civil War (TV movie) / A második polgárháború
1997 - Star Trek: Deep Space Nine (TV series, 1 episode)
1997 - Menno's Mind / Virtuális elme
1997 - The Blues Brothers Animated Series (TV series, 3 episodes) (voice)
1997 - Women Without Implants (short)
1996 - Star Trek: First Contact / Star Trek: Kapcsolatfelvétel
1995 - Out There (TV movie)
1995 - ER (TV series, 1 episode) / Vészhelyzet
1995 - Short Pfuse (TV movie) (voice)
1995 - VR.5 (TV series, 1 episode)
1995 - Capitol Critters (TV series, 1 episode) (voice)
1995 - Ripple (short)
1994 - The Pagemaster (voice) / Reszkessetek, nem hagyom magam!
1994 - Wagons East / Elég a vadnyugatból!
1994 - Runaway Daughters (TV movie) / Csajok az országúton
1994 - White Mile (TV movie) / Bátorság próba
1994 - Revenge of the Nerds IV: Nerds in Love (TV movie) / A suttyók visszavágnak 4: Házasodj, suttyó!
1993 - Tales from the Crypt (TV series, 1 episode) / Mesék a kriptából
1993 - Fatal Deception: Mrs. Lee Harvey Oswald (TV movie)
1993 - Home Improvement (TV series, 2 episodes) / Házi barkács ~ Lakásfelújítás
1993 - The Adventures of Brisco County Jr. (TV series, 1 episode) / Vadnyugati fejvadász
1993 - Batman 
1993 - Matinee / Matiné
1992-1993 - Dinosaurs / A dinoszauruszok
1992 - The Powers That Be
1992 - Deadly Matrimony  / Fogadkozások és hazugságok
1992 - Samantha
1992 - A Murderous Affair: The Carolyn Warmus Story / Gyilkos viszony
1992 - The Witches of Eastwick 
1992 - CBS Schoolbreak Special 
1987-1991 - L.A. Law 
1991 - She Says She's Innocent 
1991 - Motorama / Száguldás a milliókért
1988-1991 - China Beach
1988-1991 - The Wonder Years
1991 -  L. A. Story  / L. A. Story - Az őrült város
1991 - Cobra Attack
1990 - Gremlins 2: The New Batch / Szörnyecskék 2. - Az új falka
1990 - Total Recall / Az emlékmás
1989 - Loverboy / Örömkölyök
1989 - Newhart 
1989 - The 'burbs / Ami sok, az sokk
1989 - The Cover Girl and the Cop 
1988 - 976-EVIL / 976 - A sátán hívószáma
1988 - The Ripper
1988 - Dead Heat / Nyugodjak békében
1987 - St. Elsewhere / Egy kórház magánélete
1987 - Mr. President 
1987 - Amazon Women on the Moon / Amazonok a Holdon
1987 - Bates Motel 
1987 - Innerspace / Vérbeli hajsza
1987 - The Man Who Fell to Earth
1987 - Roses Are for the Rich 
1987 - 21 Jump Street 
1987 - Paul Reiser Out on a Whim 
1987 - Munchies
1986 - Throb 
1986 - Back to School / Vissza a suliba
1986 - Scarecrow and Mrs. King 
1986 - Amazing Stories 
1986 - Hardcastle and McCormick 
1986 - The Golden Girls  / Öreglányok
1986 - Benson 
1985 - Legend / Legenda
1985 - Explorers / Űrrandevú
1982-1984 - Alice 
1984 - Oh, God! You Devil / Uramisten, ez az ördög!
1983 - Get Crazy
1983 - Steambath 
1983 - Star 80 / Egy aktmodell halála
1983 - The Other Woman 
1983 - Dixie: Changing Habits
1983 - It Takes Two 
1983 - Archie Bunker's Place
1982 - Silver Spoons 
1982 - Lois Gibbs and the Love Canal 
1981 - Golden Gate 
1981 - The Violation of Sarah McDavid / Sarah McDavid bántalmazása
1981 - The Howling / Az üvöltés
1980 - The Dream Merchants / Az álomgyár
1979 - Taxi
1977 - Kojak
1976 - Theatre of the Absurd: Luigi Pirandello, Six Characters in Search of an Author
1975 - Doubletalk

Utolsó frissítés: 2015.08.31. 21:09 MadHatter által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace