Starity

Shawn Mendes

Shawn Mendes Shawn Mendes nemzetisége 274. 1345rajongó 152vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 98%
  • stílus: 97%
  • szimpátia: 98%

Shawn Mendes életrajza

ÉLETE
Shawn Peter Raul Mendes 1998. augusztus 8-án született Torontóban, Kanadában. Édesanyja, Karen ingatlanügynök, édesapja, Manuel éttermi felszerelések eladásával foglalkozik. Van egy húga, Aaliyah, aki öt évvel fiatalabb. Vallásos családban nevelkedett. Kiskorát Pickering-ben töltötte és itt is végezte általános-és középiskolai tanulmányait. Középiskolás évei alatt futballozott és jégkorongozott, emellett pedig csatlakozott az iskolai kórushoz és gyakorolta a színpadon szereplést is. 2016 júniusában érettségizett.

KARRIER
2013-2015: Handwritten
2012-ben, 14 éves korában tanult meg gitározni Youtube tutorial videók alapján. Egy évvel később kezdett cover videókat posztolni Youtubera. Miután feltöltötte Justin Bieber As Long As You Love Me című számának feldolgozását a Vine-ra 2013-ban közel 10.000 követőt szerzett a feltöltés utáni napokban. Az azt követő hónapokban több millióra nőtt a nézettsége és rengetegen kezdték el követni is. 2014 augusztusáig a legjelentősebb előadó volt a Vine-on. Ennek az appnak hála figyelt fel rá Andrew Gertler is 2013 novemberében, aki 2014 januárjában az Island Records gondozásaiba juttatta Mendest. 2014 áprilisában megnyerte a Legjobb feldolgozás kategória díját a Say Something című dallal. 2014 májusában leszerződött az Island Recordsszal.

Első kislemeze Life of the Party címmel 2014. június 26-án jelent meg. A legfiatalabb előadó lett az amerikai Billboard Hot 100-as és 25-ös toplistán. Szintén ebben az évben turnéra indult Austin Mahone társaságában, mint előzenekar. Júliusban kiadta debütáló EP lemezét. Az EP elérte az ötödik helyet a Billboard 200-on és 48 ezer példány kelt el belőle az első héten. 2014-ben megnyerte élete első nagyobb díját, méghozzá a Teen Choice Awardson Webstar in Music kategóriában. 2014. november 6-án megjelent második kislemeze Something Big címmel.

2015. április 14-én Mendes kiadta a Handwritten című stúdióalbumát, melyből az első héten több mint 100.000 példány kelt el. Mendes ezután a legfiatalabb előadó lett, aki első helyen debütált a Billboard 200-as listáján. Az album harmadik kislemeze a Stiches lett. 2015-ben Mendes nyitotta meg Taylor Swift 1989 nevű turnéját Észak-Amerikában. Szintén ebben az évben rögzítette a Believe című dalt a Disney Channel Utódok című filmjéhez. 2015 év végén együttműködött Camila Cabelloval és megjelent közös szerzeményük, mely az I Know What You Did Last Summer címet kapta. A dal a Handwritten album újbóli kiadásán kapott helyet.

Mendes 2014-ben szerepelt a Time's 25 legbefolyásosabb listáján.

2016–2017: Illuminate
2016. január 21-én debütált színészként a The CW nagysikerű The 100 című sorozatában. 2016-ban elindult második önálló turnéjára, mely a Shawn Mendes World Tour nevet kapta. A turné 2016. március 5-én vette kezdetét és következő év március 18-án ért véget. Összesen 45 helyszínen adott koncertet a fiatal énekes. 2016. júliusában megjelent Treat You Better című kislemeze, mely második stúdióalbumának vezető kislemeze volt. Az album második kislemeze, a Mercy 2016. augusztus 18-án jelent meg. 2016. szeptember 23-án jelent meg második stúdióalbuma Illuminate címmel. 2016. december 3-án a Saturday Night Live vendége volt.

2017 áprilisában harmadik turnéjára indult, mely az Illuminate World Tour nevet kapta. A turné közel fél évig tarott és összesen 60 helyszínen lépett fel Shawn. Április 20-án kiadta a There's Nothing Holdin 'Me Back című albumát, amely az Illuminate deluxe kiadásán szerepel. A dal Mendes harmadik kislemeze volt, amely elérte a top 10-es helyet az Egyesült Államokban. 2017 augusztusában az első 20 évesnél fiatalabb előadó lett, aki három számjegyű számot kapott a Billboard Adult Pop Songs listán.

2018-2019: Shawn Mendes
2018. március 22-én kiadta In My Blood című számát, mely vezető kislemeze volt közelgő harmadik stúdióalbumának. Ezt a kislemezt a Lost in Japan követte, mert rögtön másnap jelent meg. Ez év május 3-án megjelent Khaliddal közös szerzeménye, mely a Youth címet kapta. Az önmagáról elnevezett harmadik stúdióalbuma 2018. május 25-én debütált és rengeteg pozitív kritikát kapott, különös dicsérettel a dalszerzésre. Kanadában az első helyen debütált. Az amerikai Billboard 200-as listán szintén első helyen debütált, így Mendes lett a harmadik legfiatalabb előadó, akinek három albuma is az első helyen nyitott.

Az album népszerűsítése érdekében Mendes 2019-ben ismét turnéra indul. A turné mellett számos zenei fesztiválon is fellépett az elmúlt időszakban többek között Magyarországon is vendégeskedett a Sziget-fesztiválon. 2018. április 21-én II. Erzsébet királyné 92. születésnapján is tiszteletét tette. Júniusban szerepelt a The Late Late Showban, később pedig a The Tonight Showban láthattuk, ahol Lost in Japan című számát adta elő. Lost in Japan című számát az iHeartRadio MMVA díjátadón is előadta, ahol 8 jelölést kapott és végül 4 díjat vitt haza. Szerepelt a Youtube sztár Casey Neistat dokumentumfimjében. Egy interjút adott és egy backstage videót láthattunk a turnéjáról. A film szeptember 28-án jelent meg. Mendes és Neistat tartottak egy előzetes partit a debütálás előtti napon, ahol kiválasztottak néhány rajongót, akik megnézhették a filmet.

A Lost in Japan remixelt változata, melyet az orosz-német DJ Zedd készített el szeptember 27-én jelent meg. Ezt a remix változatot Mendes a 2018-as American Music Award keretein belül adta elő október 9-én Los Angelesben. Zedd is csatlakozott hozzá a színpadon. Mendes és a Zac Brown Band feltűnt a CMT Crossroads című műsorban. Az epizódot október 24-én sugározták az amerikai televíziók. A banda és Shawn kilenc számot készítettek, ahol egymás dalait énekelték. 2018. november 1-jén jelentették be, hogy a 2018-as Victoria's Secret Fashion Show egyik előadója lesz, amelyet decemberben rendeztek meg. December 21-én kiadta Shawn Mendes: The Album címmel következő EP lemezét, amelyen remix dalok hallhatóak.

2019. május 3-án megjelent következő kislemeze az If I Can't Have You a hozzá készült videóklippel együtt. Ez a dala végzett eddig a legjobb helyen a Billboard Hot 100-as listáján, a 2. helyen. Július 19-én megjelent a dal Gryffin remix változata. Június 21-én megjelent második közös dala Camila Cabellóval, a Señorita. Augusztus 29-én a dal első helyre került Amerikában, ezzel Shawn első listavezető dalává vált. Július 27-én megjelent a Shawn Mendes album deluxe változata, amire felkerült az előzőleg említett két dal.

2020-jelenleg: Wonder
2020. szeptemer 30-án bejelentette, hogy új albuma Wonder néven fog megjelenni december 4-én. A korong első kislemeze szintén a Wonder címet kapta és október 2-án jelent meg. A promóciós videók keretein belül az album első dala az Intro is megjelent. Szintén ebben a hónapban bejelentette, hogy érkezik dokumentumfilmje, az In Wonder, ami az elmúlt pár évét fogja bemutatni. A film november 23-án érkezett a Netflixre. November 20-án megjelent a második kislemez az albumról, ami a Justin Bieberrel közös Monster volt. A dal egészen a 8. helyig jutott a Billboard listáján. Első élő előadására a 2020-as AMA keretein belül került sor, Shawn pedig ezen kívül előadta a Wonder-t is. December 4-én megjelent az album is, első helyen debütálva az USA-ban és Kanadában. Két nappal később tartott egy koncert eseményt, a Wonder: The Experience-t, ahol a dalok előadása mellett kérdezz-feleleket tartott és beszélt az album elkészítéséről. 

2021. augusztus 20-án megjelent új dala, a Summer of Love Tainy-val közösen. 2021. szeptember 23-án bejelentette, hogy turnézni indul a Wonder: The World Tour keretein belül Észak-Amerikán, az Egyesült Királyságon és Európán keresztül. A koncertsorozat 2022. március 14-én startolt el a koppenhágai Royal Arénában. Shawn összesen hét koncertet adott, mielőtt három héttel elhalasztotta koncertjeit mentális egészségi állapota miatt, majd végül lemondta a fennmaradó nyolcvan tervezett koncertet. Ennek ellenére kijelentette, hogy folytatja a zenélést, és hogy reméli, hogy újra fog majd tudni turnézni. 2021. december 1-jén megjelent új kislemezel az It'll Be Okay.

2022. március 20-án, az SXSW 2022-en való fellépése során bemutatta új dalát, When You're Gone címmel. Szintén ebben az évben Bernard Waber amerikai író gyermekkönyv-sorozatának filmadaptációjában, a Lyle, Lyle, Crocodile című filmben a címszereplő hangját adta. 

2023. júniusában megjelent egy új dala, a What the Hell Are We Dying For?.


MAGÁNÉLET
Mendes nyitott a szorongásából adódó nehézségekkel kapcsolatban, amiket nyíltan az In My Blood című slágerében fedett fel. Nyilatkozott arról is, hogy terápiára járt annak érdekében, hogy ezt enyhítse. Gyakran megkérdőjelezték Shawn identitását, amiről így nyilatkozott: "Először is, nem vagyok meleg. Másodszor, ennek nem kéne különbséget tennie, ha az vagyok vagy ha nem vagyok. A lényegnek a zenémnek kellene lennie és nem a szexualitásomnak"

Ami a párkapcsolatait illeti, nem volt nyilvános kapcsolata karrierjének korai éveiben. Bár 2015 óta folyamatosan összeboronálta a média Camila Cabello énekesnővel, mindketten úgy nyilatkoztak, hogy csak barátok. Második daluk, a Señorita megjelenése után ismét szárnyra kaptak ezek a pletykák, főleg az erotikusan túlfűtött videóklip miatt. Először mindketten tagadták, azonban egyre többször kapták őket lencsevégre a paparazzik félreérthetetlen helyzetekben. Hivatalosan 2019. szeptemberében vállalták fel kapcsolatukat. Későbbi interjúkból kiderül, hogy 2019. július 4.-e alkotnak egy párt, azonban Shawn már sokkal régebb óta táplált érzéseket iránta. A pár 2021. novemberében jelentette be szakításukat. Másfél évvel később, 2023. áprilisában a Coachella fesztiválon ismét közelebb kerültek egymáshoz, ahol az egész estét együtt töltötték, és néhány csók is elcsattant. Ezt követően még 6 hétig találkozgattak, de ismét elváltjak útjaik. 

MŰVÉSZI ÉS ZENEI HATÁSOK
A fő zenei inspirációi John Mayer, Ed Sheeran és Justin Timberlake. Felnövése során (ez értelmes?) reggae műfajt hallgatott, például Led Zeppelin és Garth Brooks, valamint country zenét a szüleinek köszönhetően. Elmondta, hogy második stúdióalbumát Mayer munkássága ihlette, míg a harmadikat Timberlake, a Kings of Leon, Kanye West és Daniel Caesar.

A Clash Magazin számára készített interjújában így nyilatkozott a zenéjéről: "Himnuszokat szeretnék készíteni az embereknek. Himnuszokat a nagy pillanatoknak az életükben.. Nem akarom hogy a zenémet pár hónapig játsszák aztán eltűnjön örökre. És nem csak ezt, hanem szeretnék különleges dolgokat, amik különbséget hoznak. Szerintem ez nem csak a zenéről szól, amit kiadsz, hanem a dolgokról amiket csinálsz, miközben a zenét készíted."

REKLÁMARC ÉS MODELLKEDÉS
2016-ban aláírt a Wilhelmina Model céggel. 2017 júniusában részt vett az olaszországi Emporio Armani Tavaszi bemutatóján. Mendes az olasz márka új okosóráját viselte a show alatt. 2018. június 6-án az Emporio Armani nagykövete lett. 2019. február 16-án jelentette be, hogy a Calvin Klein #MyCalvins kampányának márkajelöltje lett.

JÓTÉKONYSÁG
2014-ben Mendes és a DoSomething.org elindították a Notes from Shawn nevű kampányt. 2015-ben együttműködött a BlendApp-pal azzal a céllal, hogy 25 ezer dollárt gyűjtsön össze. Ő is közreműködött a Pencils of Promise-szal, amely egy nonprofit szervezet, iskolákat épít és segít a fejlődő országok oktatásának minőségének javításában és 25 ezer dollárral támogatta, hogy iskolát építsenek Ghánában.

2017 szeptemberében, miután látta a mexikói földrengés okozta pusztítást, Mendes az amerikai Vöröskereszttel együtt létrehozta a Mexikói Földrengés Segélyalapot, és 100 000 dollárt adományozott. 2018-ban együtt dolgozott az Omazenal, hogy adományokat gyűjtsön a WE Schools program támogatására. Mendes arra ösztönözte a rajongókat, hogy segítsenek az ügyben, így lehetőséget biztosított néhány adományozónak, hogy részt vehessenek a közelgő koncertturnéján.

2018 szeptemberében részt vett a Global Citizen fesztiválon, amelyet a Central Parkban rendeztek meg. 2018 októberében a Teddy Geiger gyártóval dolgozott együtt és kiadta az Under Pressure-t. Az ebből származó bevételt a Mercury Phoenix Trustnek adta, mely segít a HIV/AIDS elleni küzdelemben. Október 20-án Mendes más művészekkel együtt fellépett a The Hollywood Bowlban, Los Angelesben a We Can Survive esemény keretein belül. A rendezvény célja a Young Survival Coalition támogatása volt, akik támogatják a mellrákban diagnosztizált fiatal nőket.

TURNÉK
ShawnsFirstHeadlines (2014-2015)
Shawn Mendes World Tour (2016)
Illuminate World Tour (2017)
Shawn Mendes: The Tour (2019)

Selz1992

2013: Metegol – Young Jake (szinkronhang)
2015: Yo quisiera – önmaga
2016: The 100 – Macallan
 

Stúdióalbum
2015: Handwritter
2016: Illuminate
2018: Shawn Mendes
2020: Wonder

Élő album
2016: Live at Madison Square Garden
2017: MTV Unplugged

EP
2014: The Shawn Mendes EP
2018: Shawn Mendes: The Album (Remixes)

Kislemez
2014: Life of the Party
2014: Somegthing Big
2014: Oh Cecilia (Breaking My Heart) (The Vamps ft. Shawn Mendes)
2015: Stitches
2015: I Know What You Did Last Summer (ft. Camila Cabello)
2016: Treat You Better
2016: Mercy
2017: There's Nothing Holdin' Me Back
2018: In My Blood
2018: Lost in Japan
2018: Youth (ft. Khalid)
2018: Where Were You in the Morning?
2018: Nervous
2019: If I Can't Have You
2019: Señorita (ft. Camila Cabello)
2020: Wonder
2020: Monster (with Justin Bieber)
2020: Call My Friends
2021: Kesi (Remix) (with Camilo)
2021: Summer of Love (with Tainy)
2021: It'll Be Okay
2022: When You're Gone
2023: What the Hell Are We Dying For?  

Promóciós kislemez
2015: A Little Too Much
2015: Never Be Alone
2015: Kid in Love
2015: Believe
2016: Ruin
2016: Three Empty Words
2016: Don't Be a Fool
2018: Under Pressure (ft. teddy<3)
2020: Intro

Utolsó frissítés: 2023.12.20. 14:02 Selz által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace