Szabó Szandra
- Születési név
- Szabó Szandra
- Becenév
- Szandi,
- Születési idő
- 1987. július 25.
- Születési hely
- Budapest, Magyarország
- Foglalkozás
- színésznő,modell
- Családi állapot
- férjezett
- Magasság
- 174 cm
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- barna
- Csillagjegy
- Oroszlán
- Linkek
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
-
Szabó Szandra életrajza
Szabó Szandra
Szabó Szandra 1987. július 25.-én született Budapesten. A Vajk-szigeti Általános Iskolában végezte tanulmányait, majd a Hunyadi Mátyás Gimnáziumba járt, ahol emelt angol tagozaton tanult tovább. 2007 és 2008 között pedig OKJ képzésben részesült, mint rendezvényszervező.
Első szakmai tapasztalatát 2006-ban szerezte, ugyanis ekkor kezdett el komolyabban modellkedni. Emellett hostesskedett is. A Miss Hungary nevet viselő szépségverseny 5.helyezettje lett, majd a Miss Internet harmadik helyét birtokolta 2008-ban. Ugyanebben az évben kezdték el forgatni az Álom.Net című magyar tinivígjátékot, amelyben Szandra az egyik főszereplő barátnőjét, Dettit játszotta el. Saját bevallása szerint ezelőtt a filmszerep előtt nem érdekelte komolyabban a színészkedés. A sikeres pompomfilm meghozta számára a kellő löketet, s 2010-től Kommunikáció és Média szakon tanul. A tanulás mellett a mai napig is fotómodellként tengeti mindennapjait.
Hobbijai közé tartozik a lovaglás, a jazz balett és az aerobic, emellett szívesen jár moziba, illetve zenét hallgatni és táncolni is nagyon szeret.
írta: pink_bunny
2008 - Álom.Net (Detti)
Árulkodnak Sydney Sweeney új képei: tényleg ennyire összeugrottak Zendayával?
Árulkodnak Sydney Sweeney új képei: tényleg ennyire összeugrottak Zendayával?
Tényleg ennyire összeugrottak?
Újra férjhez ment James Van Der Beek volt felesége
Újra férjhez ment James Van Der Beek volt felesége
A színésszel 2010-ben váltak el.
Frizuraváltás - Selena Gomez átfestette a haját
Frizuraváltás - Selena Gomez átfestette a haját
Kipróbált egy új hajszínt.
Ez lett a sárdobálásból: most így áll egymáshoz Joe Jonas és Sophie Turner
Ez lett a sárdobálásból: most így áll egymáshoz Joe Jonas és Sophie Turner
A híresség mesélt az exéről.
Nagyon édes! Ez volt Callum Turner reakciója, amikor meglátta a menyasszonyát, Dua Lipát
Nagyon édes! Ez volt Callum Turner reakciója, amikor meglátta a menyasszonyát, Dua Lipát
Nemrég házasodtak össze.
Az Üvöltő szelek rendezője bánja, hogy nem mutatta meg Margot Robbie szőrös testrészét
Az Üvöltő szelek rendezője bánja, hogy nem mutatta meg Margot Robbie szőrös testrészét
Utólag kivágta a jelenetet.
Sosem ér véget: Justin Baldoni és Blake Lively visszatérnek a bíróságra
Sosem ér véget: Justin Baldoni és Blake Lively visszatérnek a bíróságra
Újabb kalamajka az ügyben.
Kiderült, miért szakított a párjával Mika Abdalla, az Off Campus sztárja
Kiderült, miért szakított a párjával Mika Abdalla, az Off Campus sztárja
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.



