Veronica Roth

Olvastam a Beavatottat, A lázadót,a Hűségest és Négyes kiegészítő kötetét is. Mikor nekikezdesz a trilógiának, új életet kezdesz. Megismersz egy új világot, a világot, amit Veronica teremtett. Beleéled magad. Elgondolkodsz rajta, mi is vagy te. Egy Barátságos, akinek semmi más nem számít, csak a szeretet és a béke? Egy Őszinte, aki mindig kimondja mit gondol? Talán egy Művelt, akit éget a tudásszomj? Vagy Önfeláldozó, aki mindig másokra gondol? Esetleg Bátor, aki leküzdi a félelmeit? Vagy ami titokban mindenki szeretne lenni, egy Elfajzott? Csak a tetteiden múlik. Itt otthonra és barátokra lelsz. Minden karakter életszerű, és csodálatos. Azt reméled sohasem lesz vége.
A Beavatottban átélted Beatrice izgalmát, majd a félelmet, hogy mi is ő valójában. Majd Trisként új életet kezdhet, de a múlt mindig beárnyékolja a jövőt. Időközben menthetetlenül beleszeretsz Négyesbe. Aztán átéled a fájdalmat, mikor elveszt egy barátot. Majd a többi barátját is. És a szüleit. Rájössz, hogy az öngyilkosság önző dolog. De mindig ott a remény, hogy jöhet még szebb jövő.
A Lázadóban rájössz, hogy nem mindig az a jó neked, ami jó másoknak. Trissel egyetemben elejinte küzdesz, aztán már képes lennél feláldozni magad a szeretteidért. Majd rájössz, hogy nem mindig az a helyes, amit te elsőre annak gondolsz. Még küzdened kell. Összetörsz, mikor rájössz, mit tett Caleb, de látod hogy Tris megy tovább. Kiderül, hogy Peter is lehet hasznos, ha muszáj neki. Váltakozik a kínzó fájdalom és a remény.
Aztán ott van a Hűséges. Ismét egy zseniális mű. Imádom és utálom is miatta az írónőt. Az elején nevetsz és mosolyogsz, mert túl vagy a nehezén. Tris eléri a szabadságot. Aztán aggódsz, mit is akar Nina. Majd attól félsz, mi lesz Uriah-al. De itt még elmosolyodsz és boldog vagy, hogy legalább biztonságban vannak, úgy nagyjából. Izgulsz azért, hogy a kis csapat megmenthesse a várost, amit óriásiként ismertél meg, de kiderült, hogy jelentéktelen hazugság. Mégis, nem tudod nem szeretni Chicago-t. Sírva fakadsz az örömtől és a meghatottságtól, mikor Evelyn megbocsát Tobiasnak. Eltölt a remény, mikor Tris legyőzi a halálszérumot. Aztán egészen másfajta sírás tör rád. Kétségbeesett zokogás, ami fojtogatja a torkod. A szavak a szívedbe döfik azt a bizonyos vajazókést. Amikor Tobias a memóriaszérumot akarja használni, te is mérhetetlen ürességet érzel. Nehéz, és mindig az is marad. A sebek behegedhetnek, de a helyük örökre ott marad. Egyszerűen nem tudod elfogadni, hogy ez nem a valóság.
Négyes kiegészítő kötete meghosszabbítja a varázslatot, és még jobban elmerülsz a világában.
Veronica legalább egy hétig maximális depressziót okozott nekem. Nem tudom eldönteni, jó lenne-e a memóriaszérum. Elfelejteni a fájdalmat... De vele együtt a csodát is.
Nos, mindenképpen elfogult vagyok. Négy mondat örökre megragadt bennem.
"Vajon megbocsátható-e mindaz, amit elkövettem azért, hogy eljuthassak idáig?
Lenni szeretnék.
Képes vagyok rá.
Hiszem, hogy így van."

Sokszor gondolkodtam el azon, vajon én vagyok-e az egyetlen, aki a nap minden egyes percében csak a csoportokra gondol? Hogy a vízről a Műveltek, a fekete, szegecses bakancsokról a Bátrak, a fekete-fehér táskákról az Őszinték, a színes ruhákról a Barátságosak, a párok egymást összekulcsoló kezeiről pedig az Önfeláldozók jutnak eszembe? Nem telik egy perc sem, hogy ne gondolnék rájuk. Beleivódtak az elmémbe, egyszerűen kitörölhetetlenek. Veronica Roth nem csupán szereplőket teremtett, hanem életeket. Igazi, lélegző életeket. Elképzeltem, amint lesiklok a Hancock-épület tetejéről, ahogy Zeke hátrahúzza a hevedert, és már suhanok. Repülök, akárcsak Tris. Olyan erős és kitartó szeretnék lenni, mint Négyes (aki a kiábrándító szülei mellett is normális tudott maradni). Szeretnék olyan hűséges és jókedvű barátokat, mint Christina, Uriah, Marlene és Lynn. A harmadik rész viszont... kicsapta nálam a biztosítékot. Egy könyv nem érhet így véget! Patakzottak a könnyeim, lélegzetvisszafojtva és fájó szívvel olvastam el az utolsó hét fejezetet. Ha más lett volna a befejezés, valószínűleg A beavatott állna az első helyen a listámon. De így... És még így is imádom azt a világot, amit Roth megalkotott.

Én nagyon szeretem a könyveit, az összesen végig futottam pár hét alatt. Imádtam olvasni a Beavatott trilógiákat mert részben hasonlítunk a főszereplővel. Amikor kiolvastam az első könyvét nem tudtam, hogy van folytatása és nem is tudtam a kezembe más könyvet venni annyira megragadott a történet, aztán ahogy megtaláltam a másik két könyvét egyből megvettem mind a kettőt! Olvastam, hogy van +3 könyv ami Tobiasról (Négyesről) szól amikor még ő volt beavatva a bátrak közé. Még Magyarországon nem jelent meg de ahogy kijön én tuti megveszem. :) Fhú kicsit sokat írtam úgyhogy szerintem ennyi :D.

Úgy tűnik én leszek az első aki véleményezi Veronica Roth-ot. :D
Nos úgy gondolom róla, hogy fantasztikus író, nagyon tehetséges. A beavatott nekem nagyon tetszett, nagyon jól kitalálta a karaktereket, fantasztikus csak ezt tudom rá mondani. :D A könyv története is alapból nagyon tetszik, érdekes és imádom azokat "pillanatokat" (máshogy nem tudom mondani) Tris és Négyes között, amikor olvastam, akkor szó szerint pillangók repkedtek a gyomromban, nagyon megfogott a könyv, és feltétlenül elolvasom a többi részét is. :D Bízom benne, hogy még sok ilyen jó könyvet ír. :D