Starity

Yoson An

Yoson An Yoson An nemzetisége 19189. 1rajongó 0vélemény

Yoson An életrajza


A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.

KEZDETEK, MAGÁNÉLET
Yoson An 1992. június 23-án látta meg a napvilágot Macau-ban, Kínában. Kínai származású, új-zélandi színész. Még kínában kezdte meg iskolai tanulmányait egy nemzetközi iskolában, ahol angolul is tanult. Mikor hét éves volt, a szüleivel Új-Zélandra, Aucklandba költöztek. Folyékonyan beszél kantoni és mandarin nyelven. Yoson An képzett harcművész, fekete öves karatés, illetve még több küzdősportban is jeleskedik, emellett pedig súlyemelő is.

SZÍNÉSZI KARRER
2013-ban kezdte meg színészi karrierjét, mikor szerepet kapott a The NoteBook című rövidfilmben, amelyben Blythe szerepében csillogtathatta meg a színészi tehetségét. Ezt követően megkapta Jason szerepét a Ghost Bride című filmben, majd egy kissebb szerep erejéig feltűnt a Bemuse című rövidfilmben. 2014-ben játszott még a Flat3 című websorozatban, valamint a Grace című minisorozatban is. 2016-ban kapott egy kissebb szerepet a Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny című Netflix filmben. 2018-ban szerepelt a Between the Parallel című rövidfilmben.

Nem sokkal később szerepet kapott a The Meg (Meg - Az őscápa) című filmben, amelyben egy helikorpter pilóta szerepében tűnt fel. Ezt követte a Mortal Engines (Ragadozó városok), amelyben Major Chen karakterét formálta meg. Még ugyanebben az évben megkapta Wen szerepét a Mega Time Squad című filmben, valamint megkapta Charlie Fung szerepét a Dead Lucky című sorozatban. Még ugyanebben az évben bejelentették, hogy ő lesz a Mulan című Disney mese élőszereplős váltpzatának egyik, főszereplője, mint Chen Honghui. Mulan szerepében Liu Yifei lesz látható. ez 2020-ban jelent meg. 2019-ben a Fresh Eggs és a The Luminaries című sorozatokban kapott szerepet. 2020-ban a Mulan mellett látható a Weirdoes című filmben is, mint David.

FILMEK
2013: The NoteBook - Blythe
2013: Ghost Bride - Jason
2014: Bemuse
2016: Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny - Boxer
2018: Between the Parallel
2018: Meg - Az őscápa / The Meg - Chinese News Helicopter Pilot
2018: Ragadozó városok / Mortal Engines - Major Chen
2018: Mega Time Squad - Wen
2020: Weirdoes - David
2020: Mulan - Chen Honghui

SOROZATOK
2014: Flat3 - Yoson (websorozat)
2014: Grace - Ricky (minisorozat)
2018: Dead Lucky - Charlie Fung
2019: Fresh Eggs - Justin
2019: Tales of Nai Nai - Shizi
2020: The Luminaries - Sook Yongsheng (minisorozat)

VIDEÓJÁTÉKOK
2012: Path of Exile - Tasuni

SZÍNHÁZI DARABOK
2015: The Mooncake and the Kumara - Yee

Utolsó frissítés: 2020.09.08. 12:12 RubySaw által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace