Miért szeretünk írni?

érdekes cikk lett!

Juj, szerintem is nagyon jó cikk lett.
Jó pár éve kezdtem én is bele ebbe a remek hobbiba, ami a mai napig életem része. Nehéz elképzelni anélkül a napomat, hogy ne gondolkodjak az adott történetemen vagy, hogy ne üljek órákat a word felett.
Én, mint aki blogokon publikál, az egyik legjobb érzésnek tartom, mikor emberek, akiket nem ismersz, megdicsérik és elismerik az írásod.
A cikkben említett wattpadhoz, pedig csak annyit fűznék, hogy a "könyvek" szócska, amivel az oldal promózza az oda feltöltött műveket, messze van a valóságtól. Mivel könnyebben lehet használni, mint mondjuk a Bloggert, a tapasztalatlanabb írók elsősorban oda teszik fel az alkotásukat, amiket a legtöbb esetben nem feltétlen kéne még publikálni. Persze a Wattpadon is találhatóak nagyon jó történetek, de a többség, mégis csak az előbb említettek táborát erősítik.

Teljesen egyetértek ezzel a cikkel. Végre valami jó!

Teljesen egyetértek, mindenki írónak nevezi magát csak azért, mert valami firkálmányt feltöltött wattpad-ra vagy arra a bizonyos Merengőre. Nem attól lesz valaki író, hogy olcsó könyveket ad ki (például az Alkonyatot vagy a Szent Johanna Gimit is kiadták sajnos), hanem hogy megtalálja a saját stílusát, és abban nyújt valami kiemelkedőt.

Nagyon szép, tartalmas cikk lett

Az írásról én akkor kezdtem el filozofálni, amikor realizáltam, hogy az országban egy oldalt képtelenek a gimnázium 12. osztályában írni az emberek egy adott témáról. Filozófián nem kellett nagy dolgot írnunk, szimplán annyit, hogy diplomáciát vagy diktatúrát választanánk e, és miért, két okkal. Az más kérdés, hogy van aki a két fogalmat se értette, hogy micsoda, de miután el lett magyarázva, hogy "szeretnél e szabad lenni vagy nem" (virágnyelven, értelemszerűen ez nem ennyire egyszerű, én egyébként a diktatúra mellett pártoltam), még azután se tudtak dönteni vagy két gondolatot összeszedni. Jött a következő, írjanak a kedvenc könyvükről/filmjükről. Hihetetlen, hogy soknak még a fél oldal sem ment.

Ezért mondom azt, hogy szerintem az írás igenis jó dolog. Fejleszti a fogalmazóképességet, a szókincset, a helyesírást, a fantáziát, a személyiséget. A tehetség kérdését megkérdőjelezném, sajnos tényleg sok kőgazdag tehetségtelen ember van - személy szerint én a Pixel c. Tóth Krisztina könyvet kívántam, hogy bár soha ne olvastam volna - ezért valóban nem csak tehetségtől függ a dolog.
Maga az író fogalom nekem más kérdés. Van, aki fanfiction után tekinti magát Pulitzer díjas írónak, van aki szerényen de azért magabiztosan közli ezt, hogy igen, ő ír és írónak tekinti magát, és van, aki talán irodalmi Nobel után sem fogja magát annak tekinteni. Lehet választani, ki melyiket preferálja.

Az írás pedig addig jó, míg hobbi. Aki már az első leütésektől kezdve kiadónak ír, szerintem nem a legjobb megközelítés, lennie kell egy szenvedélynek, egy belső késztetésnek is. Ha végeztünk, szerintem akkor jó, hogy eldöntjük e, marad a fiókban, vagy megosztjuk a világot más emberekkel is. Én legalábbis szabadidőmben írok, el nem tudom képzelni, ki az, aki szépirodalmi prózát munka gyanánt venne, és sorra írná a kiadónak a leosztott köteteket is.
A lentebb említett Szent Johanna Gimit kicsit megvédeném, mert valóban tök silány a sztori, azért a poénok tudnak benne ütni, és nem hinném, hogy olyan botrányosan rossz életképet közvetítene a fiatalok felé - a Szürke 50-t pedig ha nem vesszük komolyan, igazából egy pár estés röhögőgörcsnek simán felér. Olvastam mindkettőt, az SzJG-n nőttem fel, még sem lettem álomvilágban élő elfuserált emberke, és igen, jó pár éve, még a megjelenéskor olvastam a Szürke 50-t is, de nekem a nyelvtani és a szerkezeti hibák jobban szemet szúrtak, mint a tartalom. Na az már tényleg mese habbal.

Egyébként, én szeretek írni Egy időben kiadóra mentem, aztán a utóbbi 1 évben csak a fióknak mennek a novellák. Olvasásból mostanában kicsit megihletődtem, Fitzgerald Gatsbyjától nehezen szabadultam, de amit még most is mindig újraolvasok az írótól, az "Azok a szomorú fiatalok" c. novelláskötet. Eszméletlenül jó, sajnos a "Szerelem az éjszakában"-t már nem tudtam ennyire szeretni...nagy kár érte. Jöhet a "Hajnali takarodó"!


U.i.: Én erről a Wattpad őrületről mostanában hallottam egy másik topicban. Egyszer mentem fel rá, de hagytam is. Szerintem ez az a dolog, amit a 12-13 éves lányoknak meg kell hagyni, hagy éljék ki magukat nyugalomban és békességben, de idősebbként komolyan venni már nem szabad.

Nem is értem, hogy miért csak most futok össze ezzel a cikkel, pedig amióta tudomást szereztem róla, hogy be lett küldve, rendszeresen elkezdtem nézegetni a főoldalt... bár szerencsére ami késik nem múlik.

Jómagam is egy aktívan fejlődő írópalánta volnék, öt évvel ezelőtt, borzasztóan fiatalon, mindössze 11 éves koromban jött meg a kedvem a saját történetek alkotásához. Emlékszem, hogy egy One Direction fanfiction indította ezt be nálam, mindig elképedve olvastam a magyarra lefordított fanficeket, hogy mekkora sikernek örvendhetnek mind külföldön és mind hazánkban egyaránt. Felébredt bennem a versenyszellem, elkezdtem dolgozni én is saját fanficeken, a későbbiekben pedig ez kialakult egy egyfajta szenvedéllyé. Bár őszintén szólva nem sokáig írtam fanfictionöket, sokba belekezdtem, még többet abbahagytam, az idő előrehaladtával valahogy eltávolodtam ettől a műfajtól és sokkal jobban megkedveltem a saját magam által megalkotott karaktereket és világokat, plusz akkoriban a zenei ízlésem is teljesen átalakult, így 12-13 éves koromban végképp felhagytam a fanfictionök írásával.

Onnantól kezdve kezdődött el nálam az igazi „alkotás”, nem telik el olyan nap, hogy ne foglalkoznék a saját kis történeteimmel, legfőképpen azzal a könyvvel, amit ha egyszer lesz lehetőségem, istenbizony szeretnék kiadatni. Szeretek elmerülni a mindennapokban, elalvás előtt, a buszon ülve, szünetekben, vagy éppenséggel hazafelé sétálva írásaimban, folytonosan gondolkozni újabb és újabb történeteken, szereplőkön, világokon, jeleneteken, szálakon, egyszóval mindenen, ami egy-egy novellám, regényem előrehaladásában nagy szerepet szolgál. Nem is tudnám, hogy mi lenne velem enélkül, szörnyű érzés lenne, ha nem tudnék elmenekülni a fantáziámba, belegondolni is szörnyű.

Leginkább hosszabb novellákon, esetlegesen rövidebb regényeken szoktam dolgozni, bár – ahogy előbb is említettem – van egy sokkal nagyobb „projekt” is a fejemben, amit nagy álmom válna valóra, ha az emberek kezében láthatnék, és persze ha az égiek is úgy akarják, a folytatásait is szívesen publikussá tenném. Bár ezek még a fejemben is csak nagyon kezdetleges fázisban vannak… régebben próbálkoztam a versírással is, de rá kellett jönnöm, hogy nekem egyszerűen nincs türelmem a gondolataim rímbeszedéséhez, így ezzel nagyon hamar felhagytam. Persze ha egyszer úgy döntök, hogy komolyabban szeretnék megismerkedni ezzel a stílussal, látok rá esélyt, hogy össze tudnék hozni egy viszonylag normálisnak mondható versikét, de ehhez nagyon sokat kellene még tanulnom.

Nem mondom, hogy én vagyok a következő J. K. Rowling, tisztában vagyok a gyengéimmel ezen a téren, tudom, hogy min kéne még csiszolnom és persze a gyakorlás sem szokott megártani, de határozottan kijelenthetem, hogy én lennék a világ legboldogabb embere, ha sikerülne ténylegesen ebben a szakmában elhelyezkednem. Világéletemben nagy fantáziával rendelkeztem, gyerekkoromban is sokszor jutottak eszembe játék közben olyan sztorik, amiket egy kis átdolgozással simán meg mernék osztani a nagyközönséggel - bár ezek egyszerűségük miatt nagyon erősen a 9-10 éves korosztályt céloznák meg, természetesen. Szerencsére a vélemények alapján igenis van tehetségem hozzá, és én sem gondolom magam a világ legrosszabb írópalántájának (a három-négy évvel ezelőtti írásaimat is bátran meg merném osztani a nyelvezete és a stílusa miatt ha szükséges lenne, csak hát ugye a sztori nem éppen a legeredetibb, legkomolyabb és legösszetettebb), úgyhogy örülök, hogy sikerült megtalálnom azt a tevékenységet, amihez tudom, hogy konyítok is valamit. Ha mást nem akkor az újságírást vagy a forgatókönyvírást választanám, ezek talán ki tudnák tölteni azt az űrt, amit a könyvkiadás hiánya okozna (hát még a média- kommunikációval kapcsolatos szenvedélyemet). Bár a szívem szakad meg, ha belegondolok, hogy épp most hirdettek állást az egyik kedvenc webhelyemen, mint újságíró-szerkesztő… de majd egyszer, én mondom, majd egyszer! Egyébként Laini Taylor hatalmas példaképem ebben a szakmában, rá nézek fel leginkább, számomra az alkotásai felbecsülhetetlenek, gyönyörűek és mindezek mellett olyan... másak.

A cikket pedig nagyon szépen köszönjük, öröm volt ebben a témában is olvasni egy kicsit!

Úgy vettem észre, hogy mostanában nagyon divatba jött az írás és mindenki írónak nevezi magát meg dobálózik a szóval, pedig attól, hogy valaki ír valamit még nem ért el semmit, még az egykönyves írók sem számítanak annak.
Sok ember viszont azt hiszi, hogy az írás álommeló, mert otthon ülsz és csak gépelsz, pedig ennél jóval több és még ki sem fizetődik. Nagyon kevés író van, aki tényleg ebből él meg, aminek a fő oka az illegális letöltések. De mint a hobbi az egyik legszebb dolog.

Régebben szeretem