5x01 - Love, Love, Love stills HQ
Glee / Sztárok leszünk! (2009-2015)
2014. április 02. 18:13
#1270
SPOILERES!!
Szóval megnéztem az 5. évad 14. epizódját (felirat nélkül, szóval itt-ott nem annyira értettem) és meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett, így hogy már csak ennyien vannak, így jobban tudtak koncentrálni minden karakterre, mindegyiküknek volt valami storylineja, ráadásul, volt egy pár Artie jelenet (aki az egyik kedvencem) és ő és Rachel énekelhettek is együtt (ami igazán tetszett, pedig nem is kedvelem Rachelt) Rachel és Sam is elmentek, sőt, Sam-et már úgy-ahogy kedvelem is (pedig sose volt nagy kedvenc, de ha újra összejönne Mercedesszel, én annak örülnék). Na és a lényeg: VÉGRE MUTATTAK KLAINE JELENETEKET!! Komolyan, annyira zavart már hogy az eljegyzésük óta max. háttérjeleneteik voltak, semmi nagy beszélgetés vagy duett. Na most mindettő megvolt, hála az égnek. Nagyon jók voltak, a kémia még most is megvan. És a csókjaik, basszus, nagyon jó volt, de tényleg! Bár egy kicsit hülyeségnek tartottam, hogy Blaine végül elköltözött, de végül is megértem, szóval, összességében, jó rész volt, FURA ezt mondani, főleg, hogy egy másik kedvenc sorozatomat eléggé elcseszték így a végére, de na.

Kapcsolódó sztárok
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervezőzől választott.
Jim Parsons nyomorultul érezte magát az Agymenők forgatása alatt

Elárulta, miért érzett így.
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában

Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában

Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról

Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre

Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
Josh Duhamel elmesélte a pillanatot, amikor rájött túl öreg a feleségéhez

Kb. 20 év van kettejük közt.
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja

Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.

offline
1 felhasználónak tetszik: