Idézet (trina @ 2012.08.01. 23:39)
Sziasztok! Szeretném elkérni
Thomas Daley lapját, mivel utoljára 2011-ben volt frissítve. Írtam egy életrajzot, viszont ide nem másoltam be helyezéseit, mivel nagyon sok van, és elhúzta volna a topicot.
Thomas Robert Daley angol műugoró. 1994 május 21-én született. Hét éves korában kezdett el foglalkozni a műugrással, és kilenc évesen már túl volt első nagyobb versenyén. 2008-ban képviselte Nagy-Brittaniát az Olimpián, ahol ő volt az egyik legfiatalabb versenyző. 2012-ben szintén ő képviseli Nagy-Brittaniát az Olimpián, Londonban. 10 évesen ő volt az egyik legfiatalabb a Nemzeti Bajnokságon.
2007-ben a fiatalok Olimpiáján egyéniben negyedik, míg színkronban második helyezést ért el. Bár a korhatár szerint 15 év alatt nem lehet versenyezni, vele mégis kívételt tettek, így elindulhatott a versenyen.
2008-ban az eindhoveni EB-n aranyérmet nyert, így ő lett a legfiatalabb bajnok. A pekingi Olimpián pedig hetedik, illetve nyolcadik helyezést ért el.
2009-ben világbajnok lett Rómában.
2010-ben kétszer is első helyezést ért el különböző játékokon.
2012-ben az eindhoveni EB-n, szintén aranyérmet nyert, illetve ebben az évben eddig ötször nyerte el az első helyezést különböző versenyeken.
A 2012-es Olimpián, szinkronban 4. helyezést ért el.
Tom édeasanyjával és két testvérével él Plymouth-ban. Édesapja 40 évesen, 2011 május 27-én elhunyt.
Az iskolában emelt szinten tanulta a matematikát, a spanyol nyelvet, és a fotózást.
2007-ben, 2009-ben és 2010-ben elnyerte a "Young Sports Personality of the Year" díjat.