Még egyszer nekifutva: ezzel a kezdetleges életrajzzal jelentkeznék
Van der Sar lapjára.
Edwin van der Sar 1970. október 29-én született Hollandiában, Voorhout városágban. Sportpályafutását szülővárosa csapatában, a Foreholteban kezdte, később pedig a VV Noordwijk kapusa lett.
Húsz évesen szerződött le az Ajaxhoz, amelynek 1999-ig volt tagja. Egyike azon játékosoknak, akiket a klub arany csapatának tartanak. Ez idő alatt a csapat egy-egy bajnoki címet szerzett az Európa-ligában illetve az UEFA-bajnokok ligájában. 1995-ben megválasztották a legjobb európai kapusnak, és összesen négyszer nevezték ki az év holland kapusának. 1999-től 2001-ig a Juventus tagja, amikor is a Fulhamhez szerződött. 2005-ben kötött ki végül a Manchester Unitednél, ahol 2011-es visszavonulásáig védte a kaput. Itt töltött ideje alatt a csapat négyszer nyerte meg az angol labdarugó-bajnokságot, egyszer pedig az UEFA-bajnokok ligáját. 2009-ben ismét a legjobb európai kapusnak választották.
Van der Sar 1994-ben lett a holland válogatott tagja, ahonnan a 2008-as EB-t követően vonult vissza. 130 meccsével ő tudhatja magáénak a legtöbb mérkőzést a válogatott történelmében. 2000-ben és 2004-ben Euróba-bajnoki, 1998-ban pedig Világbajnoki elődöndőig segítette csapatát.
2012 óta az Ajax sportigazgatója.