Sziasztok. Nem tudom, hogy olvastátok-e már ezt a szöveget, de én majdnem elsírtam magam rajta. :')
Egy lány írta valahol az interneten.
Mi is az a Directioner?
Valakinek a Directionerek csak One Direction rajongók.
Valakinek a valaha volt legjobb fandom.
Valakinek a legrosszabb.
Valakinek csak: 'ők kik?'
Valakinek csak egy név.
És nekem? Nos… én. Az, aki én vagyok. Az, ami én vagyok. Egy emlékeztetés, emlékeztetés, hogy a része vagyok valami hatalmasnak. Az én fandomom. Az én családom.
Sok lány mondja magát Directionernek, de csak néhányan tudják, mit is jelent valójában.
Directionernek lenni nem azt jelenti, hogy minden egyes dolgot tudsz róluk, nem azt jelenti, hogy mindig tudod, hol vannak a nap minden egyes percében. Nem azt jelenti, hogy tudod mikor kivel vannak, mit csinálnak…
Directionernek lenni azt jelenti, hogy fent maradsz hajnali kettőig, csakhogy nézd a twitcamjeiket. Sorban állni órákon át azért, hogy jegyet vehess egy koncertre, vagy legyen egy aláírásod tőlük. Tudni Jimmyről, Kevinről, a répákról, a kanalakról, a tükrökről, Justin Bieberről, a kajáról, a házasságról…Tudni, hogy a Torn mit is jelent nekünk. Sírni, mikor meghallod, mosolyogni, miközben olvasod a tweetjeiket, vagy mikor eszedbe jut valami, amit ők mondtak. Mindez arról szól, hogy szereted őket minden egyes nap minden egyes percében.
Directionernek lenni azt jelenti, hogy támogatsz minden egyes döntést, amit meghoznak, nem számít, mennyire fáj is ez neked. Tisztelni a fiúk barátnőit, testvéreiket, barátaikat és az egész családjukat. Szeretni őket még akkor is, ha hibáznak.
Ilyen egy igazi Directioner.
Mindannyian tudjuk, hogy egy Directioner az olyasvalaki, akinek mindent a fiúk jelentenek, de MINDENT. Megváltoztatták az életünket, és ezt nem csak mondom, tényleg így van. Reményt adtak nekünk, reményt, hogy kitartsunk valami mellett. Megnevettettek minket, mikor magunk alatt voltunk, kihúztak minket a szomorúságból, és mindig is ott voltak nekünk a zenéjükön keresztül, a hangjukkal, a twitcamjeikkel, a videónaplóikkal, a tweetjeikkel, a képeikkel…
A One Direction nem inspiráló?
Nos, engem nagyon is inspiráltak! Louis megtanította nekem, hogy teljesen rendben van az, hogyha mások vagyunk, és hogy élnünk kellene az életünket, mert csak egy van belőle. Harry megtanította, hogy természetes, hogy megbántanak, hogy nem szégyen sírni, és hogy mindig azt kellene tennem, amit akarok, nem érdekelve, mit gondolnak mások. Zayn megtanított rá, hogy szeressem önmagamat, azért, aki vagyok. Hogy mindig önmagam legyek, szeressem az életet, hogy hozzam ki belőle a legjobbat, és hogy nézzek szembe a félelmeimmel. Niall megtanította, hogy mindig tartsak ki, és higgyem, hogy igenis van valaki, akit nekem teremtettek. Hogy a szerelem megvár, és nekem csak várnom kell, mert a hercegem már úton van. De leginkább arra tanított meg, hogy tudjak mindenen tudjak nevetni. A One Direction tanított meg élni, szeretni, nevetni, másnak lenni, megőrülni, mosolyogni, élni a gyerekkoromat és a legjobbat kihozni belőle. És Liam, nos… Ő megmutatta nekem, hogy vannak emberek, akik nem változnak meg, s megtanította, hogy az álmok valóra válnak.
A One Direction minden egyes embert közülünk más és más módon inspirált, megváltoztatták az életünket, ahogyan minket is, és egyikünk sem emlékszik arra, milyen volt az életünk, mielőtt a One Direction megalakult volna. De nem ezért írom le ezeket, hanem azért csinálom, mert tudom… tudom, hogy milyen érzés Directionernek lenni.
Azt hiszed, Directionernek lenni könnyű? Gondold át újra.
Ez a legnehezebb, de egyben a legjobb döntés is, amit egy Directioner valaha meghozott az életében.
Directionernek lenni nem könnyű.
Directionernek lenni fáj.
Directionernek lenni fájdalmas. Tényleg az.
Tudom, hogy közülünk milyen sokan sírják magukat álomba.
Tudom, milyen érzés tudni, hogy millió és millió rajongó szereti a fiúkat.
Fáj tudni, hogy valószínűleg soha nem fogjuk megölelni, megcsókolni, a karjainkban tartani őket, beszélni velük…
Tudom, hogy ez mennyire fáj, mikor valaki a fiúk közül bekövet valakit, és téged nem.
Fájdalmas a sötétben ülni, és azt gondolni: „Mi értelme? Soha nem fogják megtudni, hogy egyáltalán létezem.”
Itt tartottam. És most is itt vagyok. És épp ezért írom ezeket, miután olvastam a tweetjeiteket. Tudtam, hogy mindezt le kell írnom, mert néhány hónappal ezelőtt végigjártam a poklot is emiatt, és szükségem volt valakire, akinek elmondhatom, szükségem volt valakire, aki reményt ad, tudnom kellett, hogy nem vagyok egyedül…
Szóval itt van:
Nem vagy egyedül, senki sincs közülünk egyedül. Ezért is vagyunk család tagjai.
Ugyanazokat az érzéseket és helyzeteket éltük át, ez az, amiért idekerültünk, ez az, amiért a One Directiont választottuk, hogy szeressük őklet. SENKI nem érti meg, hogy egy Directioner jobb csak egy egyszerű rajongónál.
Nem én vagyok a legszerencsésebb lány a világon, valójában szerencsés sem vagyok. Sokszor sírtam magam álomba, sokszor sírtam a tudat miatt, hogy soha nem fogok találkozni a fiúkkal. Én Narniában élek, és ők soha nem fognak idejönni. Sokszor kérdeztem meg magamtól, hogy vajon megéri-e ennyi fájdalmon keresztülmenni egy együttes miatt, akik soha nem fognak tudni még csak a létezésemről sem.
De aztán eljött a nap, mikor a dolgok megváltoztak. Egy átlagos nap volt, mikor a fiúk feltöltöttek egy videót YouTube-ra. És akkor megjelent az én tweetem. Egy kisebb szívrohamot kaptam, háromszor kellett megnéznem a videót, hogy elhiggyem. De képtelen voltam elhinni. Aztán mindez újra megtörtént, néhány nappal később a fiúk tartottak egy UStreamet és ismét, AZ ÉN TWEETEM.
Emellett az 1DCP tweetelt nekem körülbelül hatszor, ami nagyon-nagyon boldoggá tett, és azt hittem, ennél jobb már nem lehet. De rosszul hittem.
2011. szeptember 22-e életem legrosszabb, és egyben a legjobb napja volt. Az egész akkor kezdődött, mikor Liam tweetelt erről a követéses/albumos/képes izéről. Nagyon izgatott lettem, és miután egy órát töltöttem csak azzal, hogy megcsináljak egy képet, türelmetlenül ültem a gépem előtt, és vártam Liamre. De mikor végre online volt… Pontosan, pontosan akkor a gépem leállt, és tönkrement a netem. Próbáltam feltölteni a képet a telefonomról, de nem sikerült. Liam két óráig, KÉT ÓRÁIG maradt, de az internetem nem működött egy másodpercig sem. Úgy éreztem, hogy vége a világnak, hogy szerencsétlen vagyok. Sírtam, ok nélkül veszekedtem anyukámmal, kiabáltam, és ismét sírtam. Nem bírtam tovább. Úgy éreztem, összetört a szívem. Csak erre tudtam gondolni: „Narniában élek. Soha nem fogok találkozni a fiúkkal. Soha nem fognak észrevenni.”
Végigjártam a poklot, és sírva hívtam fel a barátnőmet támogatásért, ő meg azt mondta, hogy „Ne aggódj emiatt, hagyd abba a sírást.” De nem tudtam. És nemcsak hogy végigjártam a poklot, de előző nap (azt hiszem) az 1DCP meghirdette ezt a versenyt, és a nyertest az ÖSSZES fiú bekövette Twitteren, én pedig annyira közel voltam hozzá, hogy a eltaláljam a helyes választ, ami egy szám volt. Már csak két szám kellett, és azt tweetelte nekem, hogy közel vagyok, de még csak időm sem volt, hogy egy másik válaszra gondoljak. Egy másik lány tweetelte a helyes választ.
Az a pillanat, az a nap, az a hét volt az, mikor komolyan azt gondoltam, hogy vége az életemnek. Minden bajom volt, amúgy is borzalmas napom volt aznap a suliban, erre még ez is… Nem bírtam már.
De Liam, a legkedvesebb fiú a világon, megígérte, hogy visszajön, és bekövet több embert még aznap, szóval összeszedtem magam, vettem egy mély levegőt és imádkoztam, hogy majd észrevegyen.
Több mint kétszázszor küldtem el neki a képemet, és folyamatosan újratöltöttem az oldalt, néztem, hogy kiket követ, és reméltem, imádkoztam, hogy meglátom majd magamat, de egy csepp hit sem volt bennem. Tudtam, hogy úgysem fog megtörténni…
A „Never Say Never” (Soha ne mondd, hogy soha) és a „Dare To Dream” (Merj álmodni) egészen eddig csak két mondat volt számomra, amit ugyan sokszor kimondtam, de soha, SOHA nem hittem el! Egészen addig a napig.
Ötven perc folyamatos tweetelés után aztán… megtörtént. LIAM PAYNE BEKÖVETETT. A szívem esküszöm, megállt. A kezeim remegtek, nem is éreztem őket.
Képtelen voltam elhinni. Ötször kellett frissítenem az oldalt, és az első tweetem valami olyasmi volt, hogy „Álmodom, vagy Liam tényleg épp most követett be? Valaki mondja meg. Szerintem meg fogok halni.”
Nem akartam elhinni, túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. De megtörtént. MEGTÖRTÉNT.
Napokig csak mosolyogtam, és sírtam, akárhányszor csak eszembe jutott. Nem én vagyok az egyetlen, akit észrevett, de látta az ÉN képemet. LIAM PAYNE LÁTOTT ENGEM.
Egy narniainak egy hatalmas dolog!
Liam miatt újra HITTEM. Liam megváltoztatta az életemet. Ekkor valami megváltozott bennem. Máshogy érzek. Jó értelemben máshogy…
De a dolgok nem álltak meg itt.
Körülbelül két héttel később volt egy 1D hirdetés egy feladatra, és a győztes nyereménye egy dedikált album volt. Nagyon nyerni akartam, szóval a barátom és én bementünk a belvárosba, és úgy tettünk, mintha totál idióták lennénk, úgy kiabáltunk mint az őrültek az út közepén, és lefilmeztük.
És találjátok ki, mi történt.
MINDEN egyes videó, amit csináltunk, véletlenül törlődött. MINDEGYIK.
Egy napunk volt már csak hátra, hogy feltöltsük a videót, és nem volt már időnk újravenni mindent, szóval meglévő videókat felhasználva csináltuk meg.
És megint… mi történt?
A hirdetés, amit készítettünk, nem töltődött fel. A YouTube-nak technikai problémái voltak.
Aztán az 1DCP adott még mindenkinek pár órát, hogy befejezzük a munkánkat és feltöltsük a videókat.
Nem, nem nyertünk.
De mi lettünk a második helyezettek, és nyereményként a @onedirection bekövetett minket.
Tudom, hogy nem találkoztam velük, vagy bármi. Tudom, hogy ez nem olyan sok, de nekem elég. Hálás vagyok mindenért, ami velem történt.
Minden Directioner megérdemli, hogy azt érezze, amit én, mikor a fiúk bekövettek. Mikor megláttak. Mikor Zayn a nevemet mondta...
Nem hencegésből írom le mindezt. Tényleg nem. Azért írtam, hogy megmutassam nektek, hogy mindez megtörténhet. És meg is fog! A fiúk észre fognak venni titeket! Találkozni fogtok velük! Meg fogjátok ölelni őket, megköszönni nekik mindent, amit tőlük kaptatok! Minden, amiről valaha is álmodtál, valóra fog válni! És soha, de soha nem kéne azt kérdezned magadtól, hogy ez a sok fájdalom megéri-e, megéri-e mindössze egy banda miatt. Higgyetek nekem, hogy megéri!
Directionerré válni, szeretni a fiúkat, támogatni őket minden nap minden percében a valaha volt legjobb döntés volt, amit életemben meghoztam.
Igaz, hogy Liam változtatta meg a életemet, és engem is, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretném a másik négy fiút. Mindannyian csodálatosak!
Remélem, hogy mindez jelentett nektek valamit, bárhol is élsz, bárki is vagy…
SOHA NE ADD FEL.
MERJ ÁLMODNI.
SOHA NE MONDD, HOGY SOHA.
Mi, Directionerek, összetartunk. Nagyot álmodunk, és soha nem tudhatod, mikor válik valóra az álmod.
Sok szerencsét. Őszintén remélem, hogy ez az egész veletek is meg fog történni, és egy nap találkoztok velük. Soha nem tudhatjátok!
Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem, segítettem. Nekem is ezt kellett volna hallanom pár hónappal ezelőtt, amikor össze voltam törve. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik értékelni fogják azt, amit most leírtam nektek.Imádom ezt a fantasztikus családot. Köszönöm, hogy velem vagytok, hogy mindig itt vagytok nekem. Köszönök mindent.
SOHA NE ADD FEL.
MERJ ÁLMODNI.
SOHA NE MONDD, HOGY SOHA.
Mi, Directionerek, összetartunk. Nagyot álmodunk, és soha nem tudhatod, mikor válik valóra az álmod.
Sok szerencsét. Őszintén remélem, hogy ez az egész veletek is meg fog történni, és egy nap találkoztok velük. Soha nem tudhatjátok!
Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem, segítettem. Nekem is ezt kellett volna hallanom pár hónappal ezelőtt, amikor össze voltam törve. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik értékelni fogják azt, amit most leírtam nektek.Imádom ezt a fantasztikus családot. Köszönöm, hogy velem vagytok, hogy mindig itt vagytok nekem. Köszönök mindent.
Bocsánat, ha kicsit sok, de szerintem megéri elolvasni.
offline
Amúgy meg, ha én magamból indulok ki, tudom, hol születtek és mikor, és sok érdekes tényt róluk. Láttam az összes fellépésüket az X-Factorban, az összes Video Diary-t, és sok más videót is és rengeteg képet. Én olvasok 1D-s blogokat, és követem őket twitter-en! Az összes számuk címét tudom, és szinte az összes szövegét is tudom fejből kisebb-nagyobb eltérésekkel! És nekem nincs semmilyen 1D-s cuccom, még poszterem sem, nem tudom hogyan, de ennek ellenére én Directioner-nek vallom megam! És most kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is! 
23 felhasználónak tetszik:
BichGirl,
selena arwa,
Lolla,
Diinaa,
Judy 2000,
kesty,
Lisa Veronicas,
riri17,
anna21,
MycySmiley,
Amcs28,
Sugarbabes,
niki62,
Small Selena .,
Barbii,
Rebíí97,
one direction zoé,
Andi23,
Ayame.01,
FruzShina.,
iannina,
atticusfan-noncsi,
DisneyFans
