Az önbántalmazás okai

Nehéz megérteni az önbántalmazókat azoknak, akik nem szenvednek ilyen problémában, vagy nincs a környezetükben legalább egy ilyen ember.
A teljes cikkhez kattints ide!

Sosem találkoztam még ilyen emberrel. Szomorú, hogy sokan magukat büntetik más helyett.

Szomorú hogy ennyi ember küzd ezzel a problémával. : | Egyébként gratulálok a cikkhez, nagyon tanulságos és elgondolkoztató.

Nagyon érdekes cikk. Bár én általában mérges vagyok, ha azt látom, hogy valaki bántja magát. Sokkal jobb mód is van arra, hogy megoldódjanak a problémáid, az önbántalmazás, pedig egyáltalán nem megoldás, hiszen ahogy a cikkben is olvasható: a fájdalom csak egy kis időre tereli el a figyelmedet a gondokról.

Szerintem is , inkább azokat kéne büntetni akik " Valaki ( valakik ) " mások miatt büntetik saját magukat , nekem is van egy sötét múltam ám mégsem büntetem magam , nem szabad .

Én régebben (lassan 2 éve, azóta kigyógyultam, nyugi ) igen jó viszonyba kerültem a fürdőszobából ellopott borotvával és a csuklómmal >.< Most már szerencsére eszembe sem jutna vagdosni magam, mert van olyan heg ami még mindig látszik és baromi ronda -.-" Magamon kívül egy ilyen embert sem ismertem/ismerek Amúgy ha egy szülő egy kicsit is figyel a gyerekére akkor észreveszi.

ez nagyon durva. :/ nekem nincs ilyen ismerősöm.

Gratulálok a cikkhez, ez egy fontos és nagyon elhallgatott téma és az írója ügyesen összefoglalta a lényeget.
Nem ismerek személyesen olyan embert, aki így büntetné magát, de az egyik kedvenc zenekarom ritmusgitárosa is vagdosta magát. Ő egy tehetséges, okos és intelligens férfi volt, mégsem bírt el a saját démonaival.
Sajnos vannak olyanok is, akik az interneten ezzel próbálják felhívni magukra a figyelmet, számtalan fotót töltenek fel magukról és az összekarcolt lábukról vagy karjukról.
Aki azonban komoly lelki problémákkal küzd, az nem szokta a nagyvilág elé tárni a sebeit.

Ez nem egy probléma, ez egy betegség. Erre nincs gyógymód. Ez benne van egyes emberekben, és a cikkben jól olvashatjuk: akiben ez nincs benne az nem is érezheti ezt az egészet. Igazából a fájdalom nem kis időre tereli el az ember gondolatait, hanem nagyon is sokáig, pláne mikor az ember egyre többször és többször teszi meg, mert egyszer csak rájön, hogy ez megoldás, mert minden egyes új alkalommal nagyobb a fájdalom az igaz, de nagyobb részben is tereli el a figyelmet.
Ha minden áron gyógymódot akarunk keresni akkor a hozzánk legközelebb állókban kell megtalálni. Lehet ez egy családtag, egy barát vagy akár a házi kedvenc is mindegy, csak valaki akinél úgy érezhetjük, számít valamit az életünk.

(Kis megjegyzés: aki ilyen nyíltan elmondja, hogy ekkora és ekkor bántalmazta magát, az bizony egy okból tette: feltűnési viszketegségből, mert máskülönben erről az ember nem dicsekszik, inkább mélyen hallgat, és nem adja ki idegen embereknek!)

Egyetértek azzal, amit írtál - különösen a "kis megjegyzés"-eddel!

ha segítséget kérsz, nem ér semmit. egy darabig abbahagyod, de utána megint elkezded.

Ez elég érdekes... Ugyanis az én családom sem a legfényesebb. Sőt, ha azt mondhatjuk úgy, egyáltalán nem az. Nekem általában a családi ügyekkel vannak problémáim. A tinédzser kor a legrosszabb, ugyanis ilyenkor érezzük azt hogy minden teher ránk nehezedik, ami valójában igaz is, de nem is. Én régebben gondolkoztam az önbántalmazáson, de most már valahogy jobban viselem a terheimet. Nincsen ilyen problémával rendelkező ismerős, még ez a szerencse.

Gratulálok a cikkhez.
Én nem ismerek olyan embereket, akik ezt teszik, de nekem is fájna látni, hogy egy hozzám közel áló ember ezt csinálná. Nem is értem, hogy azoknak ettől mivel lessz jobb. Nagyon szörnyű látni, hogy egyesek ezt teszik magukkal...

House Of Wax írta:
Ez nem egy probléma, ez egy betegség. Erre nincs gyógymód. Ez benne van egyes emberekben, és a cikkben jól olvashatjuk: akiben ez nincs benne az nem is érezheti ezt az egészet. Igazából a fájdalom nem kis időre tereli el az ember gondolatait, hanem nagyon is sokáig, pláne mikor az ember egyre többször és többször teszi meg, mert egyszer csak rájön, hogy ez megoldás, mert minden egyes új alkalommal nagyobb a fájdalom az igaz, de nagyobb részben is tereli el a figyelmet.
Ha minden áron gyógymódot akarunk keresni akkor a hozzánk legközelebb állókban kell megtalálni. Lehet ez egy családtag, egy barát vagy akár a házi kedvenc is mindegy, csak valaki akinél úgy érezhetjük, számít valamit az életünk.
(Kis megjegyzés: aki ilyen nyíltan elmondja, hogy ekkora és ekkor bántalmazta magát, az bizony egy okból tette: feltűnési viszketegségből, mert máskülönben erről az ember nem dicsekszik, inkább mélyen hallgat, és nem adja ki idegen embereknek!)

egyetértek teljesen

Ez a legegyszerűbb, elfordulni, homokba dugni a fejeket vagy lesajnálni az illetőt, aki így vezeti le a feszültségét.
Nekem tinikoromban volt néhány olyan évem, ami megkeserítette az életemet, volt, hogy iskolából jövet sírtam ki magamat, amikor senki nem látta, és néha elgondolkozom, hogyan lehet, hogy nem kezdtem el vagdosni magam vagy nem lettem öngyilkos. Az akkori "élményeim" még mindig hatással vannak rám, máig nem sikerült teljesen feldolgoznom.
De ha mi nem is nyúltunk a pengéhez, akkor sincs jogunk elítélni azt, aki megtette. Mert nem láthatunk a másik ember szívébe, fejébe, fogalmunk sem lehet arról, mit és hogyan érez.
Itt a példám, Richey James, a Manic Street Preachers tagja. (Híres walesi rockbanda) Jóképű, intelligens srác volt, szerető családdal, jó barátokkal, remek eredménnyel végzett a főiskolán és a bandája is sikeres volt. Mégis alkoholba, öncsonkításba és anorexiába menekült, majd depressziós lett. Intézetben is járt, majd egyszerűen kisétált a hotelből és eltűnt. Mindene megvolt - látszólag. Mégis volt valami, amit senki nem vett észre, amiről senkinek sem mesélt, ami ennyire kínozta, hogy ezekbe menekült.

Ez érdekes. Én is inkább az a típus vagyok, hogy inkább nekem fájjon, minthogy megoldjam a problémákat (persze ez nem minden esetben igaz). Néha mikor dühös vagyok, rendkívül durva dolgokat tudnék megtenni, de aztán elnyomom magamban. Nehezen fogadom a veszteséget, a negatív kritikát, és minden ilyen dolgot.

Magamból kiindulva, szerintem ezek az emberek nem tudják hogy kiadni a feszültséget, a fájdalmat. Én is ilyen típus vagyok, de még nem jutottam el odáig, hogy ilyet csináljak, és nem is szeretnék! House Of Way leírásával egyet értek én is. Kétféle ember létezik: aki hajlamos erre, és aki soha nem tudná megtenni.

Én még a szerelmi bánatot is ide sorolnám mert az tinédzser korban a legrosszabb.

Nekem sose fordult meg ilyen a fejemben, értelmetlennek tartom. De ismerek olyanokat akik ilyet tesznek magukkal, és őket is próbálom meggyőzni, hogy haggyák abba.

Ez ember függő, kedves House of Wax. Vannak emberek akik divatból, feltűnési viszketegségből csinálják. Viszont vannak olyanok is, akiknek ez egyfajta megoldás. Sajnos találkoztam ilyen emberrel a környezetemben, és ő pontosan a 3. kategóriába tartozott. Nem beszélt róla, titkolta és megoldásnak találta. De megtörtént, a baj ugyan is a sterilizálatlan tűszurkálástól, és penge vagdosástól vérmérgezést kapott, amiről természetesen szintén nem szólt. Az utolsó pillanatban vette észre az édesanya, nem sokon múlott az élete...
Ezért szeretnélek itt és most megkérni arra, hogy gondolkozz az ilyen kijelentéseiden. Mert lehet ezen az oldalon is vannak ilyen emberek. Bár lehet, hogy te úgy gondlod, hogy most megírtad az 'Óriási igazságot' ők viszont egyet fognak érteni veled, (mivel mindennel egyet értenek ami ellenük szól) és ez egy újabb ok lesz számukra, amiért bántani kell önmagukat!

Jolie_77 ez így van ahogy leírtad!!!
Tiszteletre méltó amit leírtál, nagyon sok embert ismerek akik ezt olyannyira elítélik hogy szinte megvetik az olyan embereket akik saját maguknak okoztak fájdalmat ilyen-olyan okokból!
És igen én is sokat vagdostam magam és még jelenleg is azon vagyo hogy leszokjak erről...de higgyétek el ez nem olyan könnyű mikor az ember utál a figyelem középpontjában lenni és inkább nem szól erről senkinek..mert tudja hohy hogy felfújnák ezt az egész dolgot!+még hülyének is nézik az ilyen embereket-.-
Én próbáltam titkolni egy ideig de az alapozó nem mindig tudott segíteni, és hiába hittem hogy elvan takarva mégis sokan látták és volt olyan is hogy elfelejtettem eltakarni őket!

Képzeld el, végiggondoltam. És elhiheted, hogy nem csak üres szavakat írok, bár ezt te honnan is tudhatnád, könnyebb ítélkezni, mint kérdezni
Nem mellesleg ez az én véleményem, nem tetszik, így jártál, senki nem kért rá, hogy olvasd el, nem fogok másképpen gondolkozni mert te azt mondod
Jah és nem azt mondtam, hogy mindenki feltűnési viszketegségből csinálja, azt mondtam, hogy aki beszél róla és mutogatja az csinálja feltűnési viszketegségből Előbb olvasd el figyelmesen és értelmezd a véleményeket