Sziasztok!
Szeretném elkérni Morita Takahiro lapját és mivel életrajz híján van egy kisebbet összeállítottam hirtelen.
Morita Takahiro 1988. április 17-én született Tokióban. 2003-ban figyelt fel rá a japán nagy közönség mikor debütált a NEWS együttes tagjaként, ám még debütálásának évében (2003 végén) elhagyta a csapatot. Ezt követően egy feldolgozás zenekar énekeseként folytatta, majd 2005-ben Toru (aki a One Ok Rock alapító atyja) átcsábította zenekarába, így került végül a One Ok Rock kötelékébe.
Az együttest Toru a csapat gitárosa alapította a basszusgitáros Ryota-val és a már nem a csapat kötelékében lévő Alex-el, aki szintén, mint gitáros volt jelen. Valamint 2006-ban került a csapatba Tomoya, aki Tomo helyett vette át a dobos szerepet, akkor még csak ideiglenesen, majd 2007-ben hivatalosan is a csapat része lett, így alakult ki az eredeti ötös fogat.
Az Együttes megalakulásukat követően főleg koncerteket adtak, de 2006-ban két mini albumuk is megjelent One Ok Rock és Keep It Real címekkel. Ezt követően figyelt fel rájuk az A-Sketch kiadó, így 2007-től kezdve már itt folytatták tovább és kezdték meg hódító útjukat…
Előre is köszönöm!
Adatlapos topik
2014. január 25. 08:11
#3162
szandi99visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.17. Hozzászólás: 202 Csatolások: 3 Azonosító: 143503 offline |
Sziasztok!
Curtis és BLR adatlpja még tavaly márciusban volt szerkesztve. Mind a kettőjük ezren felül vannak. Én szívesen elvállalnám a szerkesztésüket!
Köszönöm
Curtis és BLR adatlpja még tavaly márciusban volt szerkesztve. Mind a kettőjük ezren felül vannak. Én szívesen elvállalnám a szerkesztésüket!
Köszönöm
2014. január 25. 14:04
#3163
2014. január 25. 15:23
#3165
Évike12Ŧยckiภgρєяƒєct*♛ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.07.21. Hozzászólás: 6857 Csatolások: 4984 Azonosító: 131678 offline |
Starityre légyszi:
http://starity.hu/sztarok/kocsis-orsolya/
http://starity.hu/sztarok/nichola-burley/
http://starity.hu/sztarok/nelly/
http://starity.hu/sztarok/david-villa/
http://starity.hu/sztarok/kocsis-orsolya/
http://starity.hu/sztarok/nichola-burley/
http://starity.hu/sztarok/nelly/
http://starity.hu/sztarok/david-villa/
1 felhasználónak tetszik:
Bessie
2014. január 25. 16:33
#3169
Lilla06The Supreme |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.27. Hozzászólás: 2852 Csatolások: 100 Azonosító: 176629 offline |
Idézet (Camila99 @ 2014.01.25. 15:42)
Sziasztok remélem nem baj de elkérhetném Vanessa Villela adatlapját mert több hónapja nem szerkeztette a gazdája.
Szia!
Ha a szerkesztője 6 hónapig nem nyúl a laphoz, csak akkor kérheted el, és mivel még csak 3 hónapja nem volt frissítve nem elkérhető.
1 felhasználónak tetszik:
Bessie
2014. január 25. 17:38
#3170
Sziasztok!Kelsey Chow adatlapja lejárt,és szivesen szerkezteném!Ha lehet szeretném megkapni a szerkeztési jogát!előre is köszönöm!
2014. január 25. 18:08
#3171
2kyra2új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.11. Hozzászólás: 32 Csatolások: 1 Azonosító: 68705 offline |
Sziasztok.
Ha nem szerkeszti senki ennek a színésznőnek az adatlapját,
szívesen átvenném szerkesztését.
http://starity.hu/sztarok/dominique-swain/
Üdv:Klau
Ha nem szerkeszti senki ennek a színésznőnek az adatlapját,
szívesen átvenném szerkesztését.
http://starity.hu/sztarok/dominique-swain/
Üdv:Klau
1 felhasználónak tetszik:
Bessie
2014. január 25. 20:37
#3173
UnchartedPs gamer |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.08.27. Hozzászólás: 2066 Csatolások: 0 Azonosító: 210588 offline |
Sziasztok!
Egy cseréről lene szó szertném,ha Gera Zoltán adatlapját hozzácsatolnátok és hozzám pedig Mario Götze-t .Köszönöm.
Egy cseréről lene szó szertném,ha Gera Zoltán adatlapját hozzácsatolnátok és hozzám pedig Mario Götze-t .Köszönöm.
1 felhasználónak tetszik:
Bessie
2014. január 26. 12:01
#3174
Éowyna Nazgúlok Réme |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.02.22. Hozzászólás: 3292 Csatolások: 6247 Azonosító: 24869 offline |
Szeretném elkérni a "hegedűbűvész" David Garrettet tokkal-vonóval, mert lejárt a szerkesztési idő és siralmas az adatlapja, 4 sor, diszkográfia sehol
Csavardi Samut is frissíteném, mert 2012 májusa óta történt vele egy s más.
Köszönöm
Csavardi Samut is frissíteném, mert 2012 májusa óta történt vele egy s más.
Köszönöm
1 felhasználónak tetszik:
Bessie
2014. január 26. 12:05
#3175
Lilla06The Supreme |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.27. Hozzászólás: 2852 Csatolások: 100 Azonosító: 176629 offline |
Sziasztok!
vikike0614 nekem adta az ő lapját, kérlek csatoljátok hozzám.
vikike0614 nekem adta az ő lapját, kérlek csatoljátok hozzám.
2 felhasználónak tetszik:
vikike0614,
Bessie
2014. január 26. 13:01
#3177
Gabe LoganPrince of Playstation Platinum♛ |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 13.08.27. Hozzászólás: 3338 Csatolások: 30 Azonosító: 210618 offline |
Helló mindenkinek!
Már rég igényeltem új lapot,ezért most ezen a héten szeretnénk 3-at is mindegyik egy német válogatott labdarúgó lesz és nem mostanában frissitették őket és szeretném kiegészíteni is őket. Thomas Müller Philipp Lahm és Lukas Podolski Előre is megköszönöm!
Már rég igényeltem új lapot,ezért most ezen a héten szeretnénk 3-at is mindegyik egy német válogatott labdarúgó lesz és nem mostanában frissitették őket és szeretném kiegészíteni is őket. Thomas Müller Philipp Lahm és Lukas Podolski Előre is megköszönöm!
1 felhasználónak tetszik:
Bessie
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Beperelték az egyik dala miatt.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Új színész kaphatja meg a szerepet.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Ilyen cuki volt Gigi Hadid és Zayn Malik kislányának 4. szülinapja!
Ilyen cuki volt Gigi Hadid és Zayn Malik kislányának 4. szülinapja!
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.
Lehet, hogy Eva Mendes végleg felhagy a színészettel - elárulta, ennek Ryan Gosling az oka
Lehet, hogy Eva Mendes végleg felhagy a színészettel - elárulta, ennek Ryan Gosling az oka
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Pharrell Williamsnek elege lett Taylor Swiftből
Pharrell Williamsnek elege lett Taylor Swiftből
Elárulta, hogy miért.
Hailey Bieber először posztolt magáról azóta, hogy megszületett a kisfia
Hailey Bieber először posztolt magáról azóta, hogy megszületett a kisfia
Új fotót posztolt magáról a modell.