Eddig egyfolytában azt hajtogatta milyen szörnyű élete volt. Most meg azért hisztizik, hogy megsértették a magánéletét. Demi te akartál hírnevet ,tessék.
Már egyenesen elegem van ebből a csajból. Mitn említettem már többször ez a lány azt se tudja mit akar, mert egyszer azzal jön milyen erős, aztán pedig, hogy borzalmas élete volt most meg újonnan azzal jön ,hogy nem kell turkálni a magánéletébe.
Sok elvakult azt gondolja, hogy Deminek tényleg szörnyű élete van. Ép ma kutattam kicsit Észak-Korea felé, ahol táborok vannak és rendesen megfenyítik azt, aki nem engedelmeskedik. Ehhez képest Deminek aranyélete van.
Éppen ezért már nagyon unom ,hogy sajnáltatja magát. Másoknak ezerszer nehezebb életük van, éppen ezért nem is tudom sajnálni. És, hogy ne csapjatok hisztit az elején mikor szanatóriumba vonult én is sajnáltam őt. De, ahogy kezdte folyamatosan hangoztatni ,hogy milyen volt neki már egyszerűen unszimpatikussá vált. Alapból utálom, ha valaki sajnáltatja magát azt meg még jobban, hogy sok ember be is veszi.
Hiába, aki nem ért semmihez annak muszáj valahogy pénzt szereznie, jelen esetben Deminek az a megoldása, hogy beadja a jó kislány szerepet, amivel sokakat megetet azzal, hogy ,,valamire való".