Idézet (Pheebs @ 2020.05.09. 21:42)
Egy lányról, akivel 5 évig voltunk legjobb barátok (legalábbis én hittem) és valami miatt berántott a kocsink csomagtartójába, rám csapta az ajtót, majd valahogy átcibált az első ülésre (én sem értem..) és lehajtott egy hídon a Tesco mellett, bele a patakba. A kocsi orra totálisan tönkre ment, a többi egész jól megúszta. Majd egy pillanattal később kint álltunk az úton, a szakadó hóban és azon pánikoltam, hogy apa ki fog nyírni, mert imádta a kocsit, amúgy én is És csak később, a jelenet után esett le, hogy amúgy meghaltunk.
Elég durva volt, főleg, hogy én nem emlékszem az álmaimra, csak néha a rémálmokra. Viszont durva volt, hogy aznap érettségin láttam hónapok után először a lányt
A tiéd?
Azt álmodtam, hogy egy szavaló versenyre készültem és egy régóta ismert verset mondtam el, de egy sort elfelejtettem, pont mielőtt fel kellett mennem a színpadra, így meg akartam nézni a szöveget, de a tanárom nem engedte. Rég pánikoltam annyira, mint abban az álomban. Ennél durvább álmaim is voltak, de most hirtelen erre emlékeztem.
Hogyan foglalod el magad, ha unatkozol?