Az egykori "rózsa", Duff McKagan február 5-én tölti be 50. életévét. Ez alkalomból tekintsük meg mit ért ez ezalatt, és hova jutott el az egykori seattle-i punk-rocker.
A teljes cikkhez kattints ide!
50 éves lett Duff McKagan
2014. február 05. 18:57
#5
Istenem, annyira büszke vagyok rá! Mindarra, amit elértek, amit az egykori társaival tettek értünk, azt nem lehet kitörölni a szíveinkből, még akkor is, ha Axl ezzel próbálkozik. Duff nélkül nem lett volna Guns, ugyan úgy, ahogy a többi négy tag nélkül sem. Biztos lett volna a helyén más, de ezt elképzelni sem tudom. Annyira szerves része, annyira alkotóeleme volt a bandának és a mai napig az, hogy elképzelhetetlen, persze, nem ő volt főként a reflektorfényben, hiszen kicsit háttérbe szorultak Axl-höz és Slash-hez képest. Duff kitartott Axl mellett egészen '97-ig, ahogy a cikkben is olvashatjuk, nem véletlenül. A szíve mélyén ő sem akarta ott hagyni az együttest, ahogy Slash is említette. Ha visszagondolunk azokra az időkre, akkor tudjuk és emlékszünk, hogy sosem voltak botránymentesek, és kevés olyan időszak a volt zenekarban, amikor semmi nem zavart be a képbe, és nem voltak az együttesen belül is viták. Mindenesetre szép volt úgy is az egész, ahogy volt, és ezt Duff is tudja nagyon jól. Sok hülyesége volt neki is, és alaposan meggyűlt a baja mindenféle szerrel, ha éppen nem drogozott, akkor keményen ivott. A lányai, a felesége mégis büszkék lehetnek rá, mert amit alkotott, az nem kicsit maradandó. Mind a Guns-ban, és egyénileg is. A punk életérzést iszonyatosan jól át tudja adni a mai napig is, és amellett, hogy kőkeményen élte az életet annak idején, sosem züllött felismerhetetlenségig. Hihetetlen, hogy ÖTVEN éve született meg az a csoda Seattle-ben, amit ma csak Duff McKagannak hívunk. Paint my house, boldog születésnapot, drágám!
2014. február 05. 19:44
#9
|
SzandiiiiP |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.02.21. Hozzászólás: 1306 Csatolások: 3 Azonosító: 196466 offline
|
Végre egy tartalmas, izgalmas, hírértékű cikk Starityn, jól esett olvasni.
Hát akkor, nagyon sok boldog születésnapot kívánok, Duff!
1 felhasználónak tetszik:
Pöttömke
2014. február 05. 19:52
#12
|
|
mind1nekedA Starity macskásnénije^^ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.01.22. Hozzászólás: 5547 Csatolások: 0 Azonosító: 194508 offline
|
Happy B-day! <3333333
1 felhasználónak tetszik:
Pöttömke
2014. február 05. 20:06
#14
|
|
TheTruthAboutLovefolklore |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.16. Hozzászólás: 4209 Csatolások: 58 Azonosító: 203823 offline
|
Yeyy.. happy birthday. ☆☆
1 felhasználónak tetszik:
Pöttömke
2014. február 05. 21:58
#19
Óhó, you just made my day! Ezért a cikkért már megérte feljönni (mégha fél órája is vacakolok a koleszos nettel...) Pöttömke, örök hála!
Nagyon boldog szülinapot az én Egyetlenemnek, és még legalább ennyit Neki! Számomra Ő A Basszusgitáros! A magas, nyurga, szexi, szőke punk srác <3 Rengeteg mindent köszönhetek ennek a bandának, egyszerűen Ők a zene nekem! Duff, drágám, nagyon-nagyon boldogságos szülinapot!!!
Nagyon boldog szülinapot az én Egyetlenemnek, és még legalább ennyit Neki! Számomra Ő A Basszusgitáros! A magas, nyurga, szexi, szőke punk srác <3 Rengeteg mindent köszönhetek ennek a bandának, egyszerűen Ők a zene nekem! Duff, drágám, nagyon-nagyon boldogságos szülinapot!!!
2014. február 05. 22:59
#20
|
|
Mrs.Bieber19 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.08.20. Hozzászólás: 646 Csatolások: 0 Azonosító: 209822 offline
|
Boldog Szuletesnapot !
1 felhasználónak tetszik:
Pöttömke
Kapcsolódó sztárok
Megvan, ki örökli Liam Payne vagyonát
Megvan, ki örökli Liam Payne vagyonát
Megvolt a hagyatéki eljárás.
Kiderült, melyik volt az a pillanat, amikor Zendaya beleszeretett Tom Hollandba
Kiderült, melyik volt az a pillanat, amikor Zendaya beleszeretett Tom Hollandba
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Tom Holland Pókember tetoválása váratlan problémát okozott a Pókember forgatásán
Tom Holland Pókember tetoválása váratlan problémát okozott a Pókember forgatásán
Az egyik tetoválása problémát okozott.
Cara Delevingne bevallotta: összejött Amber Hearddel
Cara Delevingne bevallotta: összejött Amber Hearddel
A magánéletéről mesélt.
Millie Bobby Brown szerint kibírhatatlan volt az Enola Holmes 3. forgatása
Millie Bobby Brown szerint kibírhatatlan volt az Enola Holmes 3. forgatása
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Britney Spears fiai modellnek álltak - kifutón sétáltak a párizsi divathéten
Britney Spears fiai modellnek álltak - kifutón sétáltak a párizsi divathéten
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.

offline



