Sense8 / Nyolcadik érzék (2015-2017)
2018. június 09. 19:07
#41
|
|
Ellie Andrews*homo sensorium* |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 10.08.18. Hozzászólás: 6949 Csatolások: 3307 Azonosító: 133484 offline
|
Tegnap éjjel ez is eljött végre. Megnéztem. Egyelőre nem tudok mit mondani, nem igazán találom a szavakat. Van is hiányérzetem, meg nincs is. Amit tudtak, lehetőség szerint megtettek egy tisztességes lezárásért. Arról nem ők tehetnek, hogy két és fél óra alatt nem lehet dolgokat lezárni, úgy, hogy az igazán jó lehessen. Volt, amiben sikerült és volt, amiben nem. Nem az ő hibájuk. Ennyi idő jutott nekik, és megtették, amit tudtak. A maga nemében csodálatos volt. Megnevettetett és megbőgetett. Imádtam. Izgultam, szorongtam, szerettem, éreztem, ámultam, örültem, éltem közben. Szóval alapjában véve elégedett vagyok, de továbbra is sírok a folytatásért. Még most se lenne késő. Még reménykedem.
Kapcsolódó sztárok
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Nem teljesen erre számítottunk.
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
Nem kendőzte el a véleményét.
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.

offline
0 felhasználónak tetszik:














