Mivel ilyen téma még nincs,ezért bátorkodtam én lenni az aki létrehozza e csodás magyar metalbanda témáját itt Starity-n, nos, akkor dióhéjban leis írnám,hogy kikről és miről is van szó!
A Wisdom zenekar a magyar power metal színtér egyik legismertebb csapata, amely 2001-ben alakult Budapesten. Minden daluk egy idézeten alapul valamely híres gondolkodótól. A zenekar életét végigkíséri az öreg bölcs, Wiseman története, amelyet a borítók és a dalszövegek is bemutatnak. A zenekar nevének ötlete egy 1986-os filmből származik, amelynek Bölcsesség a címe, és amelyben Emilio Estevez játszotta a főszereplő, John Wisdom szerepét. Elsőre remek választásnak tűnt a Wisdom név, de hamar kiderült, hogy egy német old school együttes valamint egy rapzenekar is használta már ezt a nevet. Az old school együttes már feloszlott addigra, a rapzenekar pedig a stílusok különbözősége miatt nem okozott gondot, így el is dőlt a kérdés.Korán kialakult, hogy a zenekar elsődleges dalszerzője Kovács Gábor lesz, ugyanis az első próbák során már megmutatta a többieknek az első Wisdomnak írt dalát, amely ma Fate címen ismert. Ezt pedig nem sokkal a középtempós King Of Death követte.
Egy évvel a megalakulásuk után az ismertségük növelése érdekében egy házi körülmények között felvett 3 számos demó felvétellel próbálták megismertetni magukat híresebb magyar együttesekkel, míg végül a Kalapács zenekar úgy döntött, hogy elviszi őket az őszi turnéjára előzenekarnak. Szinte pontosan egy évvel a megalakulásuk után Miskolcon mutatkozott be a Wisdom. Ezen a fellépésen a saját dalok mellett két feldolgozást is játszottak, az Aces High-t az Iron Maidentől, illetve az I'm Alive-ot a Helloweentől.
"Talán csoda folytán, vagy netán az Istenek akaratának megtestesüléseképp", a demófelvétel eljutott a megfelelő emberekhez, ennek eredményeképp a zenekar felléphetett 2003-ban az Iron Maiden Give Me Ed... 'Til I'm Dead turnéjának hazai állomásán a 15 000 férőhelyes Kisstadionban. A kezdeti löketet mindenképpen ez a koncert jelentette, ráadásul a Wisdom jelenlegi énekese és dobosa is itt ismerte meg a zenekart.Az első önálló Wisdom koncertre 2005. november 19-én, egy fővárosi helyszínen került sor. Az eseményt Keep Wiseman Alive névre keresztelték, mely arra utalt, hogy minél többen jönnek el a koncertre, annál inkább életben tudják tartani Wiseman-t, és így a zenekart. Mivel a tagok helyi illetőségűek, így lehetőség volt nagyobb látvánnyal készülni; pirotechnikát használtak és díszleteket építettek. Az eredetileg egyszeri alkalomnak tervezett koncert az évek során a zenekar egyik legfontosabb eseménnyé vált, és csaknem minden évben megrendezésre került. 2006-ban maga Wiseman is színpadra lépett, pár perc erejéig megjelent az aktuális lemez címadó dalában. Utána azonban csak hét évvel később, 2013-ban a harmadik nagylemez bemutatóján szerepelt újra.
Tagok:
Nagy Gábor - ének (2010–től)
Kovács Gábor - gitár, vokál (2001–től)
Bodor Máté - gitár (2012–től)
Molnár Máté - basszusgitár (2001–től)
Ágota Balázs - dob (2008–tól)
Korábbi tagok:
Galambos Zsolt - gitár (2001–2012)
Nachladal István – ének (2001–2007)
Kern Péter - dob (2006–2008)
Czébely Csaba - dob (2004–2005)
Hornyák Balázs - dob (2001–2003)
És íme némi csoda a zenekartól!
Wisdom
2015. november 03. 12:40
#1
TarjaNightwishBruja de Oz |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.03.26. Hozzászólás: 2036 Csatolások: 235 Azonosító: 198762 offline |
2016. január 31. 13:38
#2
Imádom őket. Ciki vagy sem, a tavalyi Rockmaratonon hallottam először a zenekart, de akkor azonnal megtetszett a zenéjük. Azóta pedig képtelen vagyok megunni őket, mert fantasztikusak, és mindig tudnak valami újat mutatni.
Az új albumot pedig már nagyon várom, természetesen elő is van rendelve.
Az új albumot pedig már nagyon várom, természetesen elő is van rendelve.
1 felhasználónak tetszik:
TarjaNightwish
Kapcsolódó sztárok
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Ő Bill Kaulitz párja.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Most először nyilatkozott hosszabban.
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Sokakat bántalmazott a producer.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.