Na jó, lehet hogy nem is olyan borzasztó ez a szerb tábor vagy kurzus (vagy minek nevezzem), mint amire számítottam. Rájöttem arra is, hogy stresszhelyzetben olyan jól tudok szerbül, hogy még én is meglepődtem, viszont nyugalmi állapotban nehezemre esik beszélni Magyarán csak akkor tudok szerbül, ha muszáj tudnom
Egyébként csak most, közel 18 évesen kezdem érezni, hogy mennyire jó lett volna, ha még kiskoromban megtanultam volna normálisan szerbül. Én egy olyan városban élek, ahol a lakosság legalább 80%-a magyar és az a pár ezer szerb lakos is tud folyékonyan magyarul, akik velünk is általában magyarul beszéltek. Az iskolában is csak magoltunk a szerb órákon, viszont tényleges tudást nem szereztünk
miregondoltokmost?
2016. július 05. 16:45
#9123
Idézet (Beyla @ 2016.07.05. 11:58)
Képzeljétek, osztatlan sikert aratott az orvosok körében a plüssállatom. Amikor utoljára ebbe a topikba írtam, annyira megrémültem, hogy felkaptam a legkedvencebb plüssállatomat és bevittem magammal. Mindig ezt ölelgettem meg szorongattam. A dokim kék manónak nevezte el (tény, én sem tudom milyen állat ez), egy másik meg vizitnél megszólal, hogy biztosan az őrangyalom. A felnőttek/idős emberek közül egynél sem láttam ilyesmit, és oké már én sem gyerek vagyok, de amikor olyan fájdalmaim voltak, hogy a falat kapartam, nagyon jól esett valamit magamhoz szorítani. Na, mindegy.
De ééééédes. Az oviban sok gyerkőcnél látok ugyanilyen alvós állatkát - ők így nevezik - csak másféle színekben, és van, amelyiknek még mintája is van; mindig úgy irigylem tőlük.
10 felhasználónak tetszik:
Lil98,
riri17,
Kincses Bogi,
LaDySmIth,
InoriGothGirl,
habibi,
Beyla,
MadHatter,
Szandi0820,
Phaedra
2016. július 05. 18:45
#9125
Wyrd |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.06.12. Hozzászólás: 647 Csatolások: 42 Azonosító: 244797 offline |
Idézet (Szandiii_1992 @ 2016.07.05. 16:45)
De ééééédes. Az oviban sok gyerkőcnél látok ugyanilyen alvós állatkát - ők így nevezik - csak másféle színekben, és van, amelyiknek még mintája is van; mindig úgy irigylem tőlük.
Nekem is van ilyenem, csak pingvinben, és őt Olaszországban vettem Akkor még nem tudtam, hogy van itthon ilyen, kb. két héttel utána láttam meg egy csomót
2016. július 05. 19:41
#9126
Fannycska999rrrromantic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.09.04. Hozzászólás: 3681 Csatolások: 163 Azonosító: 160042 offline |
Nem tudom, hogyan adagoljam be a szüleimnek, hogy újabb lyukakat tervezek a füleimbe. Pár éve megcsináltam magamnak is, de ez az élmény egyszer elég volt; most meg már kinéztem a helyet, összespóroltam a pénzt, csak tartok tőle, hogy anyámék nem adnák rá áldásukat
9 felhasználónak tetszik:
Lil98,
LaDySmIth,
Nothing,
Jody,
riri17,
MadHatter,
Rose Rowan,
Szandi0820,
ilus1996
2016. július 05. 20:36
#9127
Rose Rowanliving doll |
Csoport: Tag Csatlakozott: 16.07.05. Hozzászólás: 3045 Csatolások: 2846 Azonosító: 257763 offline |
Oké, szóval 4 hónap után ismételten megtettem, profilt váltottam. (MissKyloVader voltam)
Imádtam azt a nevet, nade...
Igazából semmi rossz, csak egy hete megpróbáltam a nevembe bele erőltetni a Spideypoolt, tegnap pedig a Malfoyt. És rájöttem, hogy sok fandomban benne vagyok, ha a Star Wars is a legkedvencebb, és nem tudom mindet megmutatni egy névben. Inkább valami komolyabbra váltottam, ami már egy éve megvan, és amit tényleg művésznevemnek, hacsak nem igazi nevemnek szeretném használni később.. Ez nem mutat semmit, így nem érzem úgy hogy bármit is kizárnék, továbbá annak neveztem el magam, ami a kedvenc nevem/álomnevem.

2016. július 05. 20:45
#9128
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline |
Esküszöm, hogy tegnap egyetlen percnél többet nem ültem kint a kövön, erre nem felfáztam így is (de annyira, hogy még a derekam is rohadtul fáj egész nap)? Bezzeg a Kriszta ott ült vagy negyed órát és semmi baja sem lett
9 felhasználónak tetszik:
Lil98,
LaDySmIth,
Szandi0820,
Beyla,
Fannycska999,
Phaedra,
riri17,
Jody,
ilus1996
2016. július 05. 21:05
#9129
riri17coup d'état |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.18. Hozzászólás: 15998 Csatolások: 3351 Azonosító: 141001 offline |
szerintem a hétvégén megszületett életem videoja, mikor egy kibszott macskát üldözök részegen a nyakig érő fűben gügyögve. tuti macskákkal halok meg egy apácazárdába bezárva.
2016. július 05. 22:37
#9130
Ma sikeresen begyulladt a szemem, és emiatt hihetetlenül bök és szúr, nagyon kellemetlen az egész. Elmentem ma az ügyeletre, igazából a kedves doktornő meg se vizsgált, csak felírt valamilyen szemcseppet, amit csak holnap délután tudok kiváltani, mivel megyek dolgozni reggel.
2016. július 05. 22:37
#9131
PhaedraMythic Dawn☼ |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.05.08. Hozzászólás: 1244 Csatolások: 96 Azonosító: 243591 offline |
A szürke-romantikus és aszexuális létnek az a kibaszott nagy előnye, hogy krvára nem vagyok magányos.
Rájöttem, miért vagyok most kevésbé náthás, mint suli közben... mert ritkábban mosok hajat. Viszont most nagyon durva, olyan vagyok, mint akit fejbebasztak egy tízkilós kalapáccsal... ugyanis hirtelen páratartalom-változásra jön elő.

8 felhasználónak tetszik:
Lil98,
InoriGothGirl,
LaDySmIth,
Jody,
MadHatter,
Szandi0820,
Beyla,
ilus1996
2016. július 05. 22:57
#9132
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline |
Hátha ti és két 30-35 éves pasi is über cukinak találta, akkor be kell látnom azt a tényt, hogy tényleg cuki. Álmomban nem gondoltam, hogy bejönnek vizitelni és rögtön a plüss állat az első. Egy biztos - k*rvára beteg volt, amikor bejött este az egyik, tegnap meg a dokim érdeklődött, hogy honnan van, mert, hogy milyen szuper. Az a helyzet, hogy én hozzá vagyok szokva az ilyen plüssökhöz, hisz gyerekosztályon dolgozom és nálunk minden sz*rásig van játékokkal. Ezek szerint egész f*szán feldobta ez a kék manó (ha már ilyen elnevezést kapott a dokimtól ) a kórtermemet.
Na, hogy ne csak offoljak. Nem tudok betelni a Skillet legújabb dalával (Feel Invincible). Ma egész nap ezt hallgattam, kíváncsi vagyok, hogy mikor unom meg. Műtét utáni első napon néztem meg a klipjét, és iszonyú erőt adott nekem. Zokogok, hogy nem lehettem Sopronban 30-án, hisz pont aznap műtöttek, ám még így is lelkileg támogattak a zenéjükkel. Istenem, hogy mennyire szeretem őket!

2016. július 05. 23:36
#9133
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline |
Az ofőm belájkolta egy régebbi profilképemet és egy dalt amit kitettem az idővonalamra még két hete tehát ráment a profilomra és nézegette a képeimet és az adatlapomat nem tudom miért, de ez olyan félelmetes de ezek szerint azt is olvashatta, amikor a haverommal ránkjött az ötperc egy poszt alatt úrrrristennn
2016. július 05. 23:53
#9134
Jodynot quite my tempo |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.23. Hozzászólás: 2249 Csatolások: 352 Azonosító: 204319 offline |
Idézet (MadHatter @ 2016.07.05. 23:36)
Az ofőm belájkolta egy régebbi profilképemet és egy dalt amit kitettem az idővonalamra még két hete tehát ráment a profilomra és nézegette a képeimet és az adatlapomat nem tudom miért, de ez olyan félelmetes de ezek szerint azt is olvashatta, amikor a haverommal ránkjött az ötperc egy poszt alatt úrrrristennn
Van rosszabb. Egy ismerős nő, akinek kb. az a napi elfoglaltsága, hogy Facebookozik, lájkolja (még jobb, hogy reagál rá) az összes fotódat, azt is amin meg vagy jelölve és hozzá is szól. Hát majdnem levert a víz, mikor megláttam az értesítéseket.
2016. július 06. 00:05
#9135
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline |
Idézet (Jody @ 2016.07.05. 23:53)
Van rosszabb. Egy ismerős nő, akinek kb. az a napi elfoglaltsága, hogy Facebookozik, lájkolja (még jobb, hogy reagál rá) az összes fotódat, azt is amin meg vagy jelölve és hozzá is szól. Hát majdnem levert a víz, mikor megláttam az értesítéseket.
Jaj, nekem ezt a nagyim csinálja, méghozzá két profilja is van és mindkettővel mindenre reagál, ahol a nevemet látja És a capslock állandóan be van kapcsolva természetesen "ÁLDOTT SZÉP SZOMBAT DÉLUTÁNT KÍVÁNOK KISUNOKÁM ÜDVÖZLÖM A CSALÁDOT IMÁDKOZOK HOGY A HÚGODNAK RENDBE JÖJJÖN A HÚGYÚTI FERTŐZÉSE. MINDEN JÓT." - kb így
2016. július 06. 03:14
#9136
Az állapot, mikor túl éber vagyok ahhoz, hogy aludjak, de túl álmos ahhoz, hogy valami értelmes dolgot csináljak. Ez mondjuk inkább tegnap hajnali 5-kor volt aktuális, mikor csak vegetáltam az ágyamban laptoppal a hasamon, és az egyetlen dolog, amire képes voltam, hogy gondolkozzak azon, hogy Cameron Monaghan miért néz ki ilyen jól. :'D
Még lehet tudnék olvasni. Vagy ha nem, max sikerül elaludnom.
Még lehet tudnék olvasni. Vagy ha nem, max sikerül elaludnom.
2016. július 06. 04:26
#9138
PhaedraMythic Dawn☼ |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.05.08. Hozzászólás: 1244 Csatolások: 96 Azonosító: 243591 offline |
A szomszédok gcire örülhetnek, amiért én hajnalok hajnalán Florence + the Machine maratont tartok. Már világos van, de legalább nem fogok félni cigizés közben...
Ez a nő egy csoda, amennyit ott vigyorog és poénkodik az interjúkban... egyszer úgyis összepuszilgatom. nyáladzás és fogyatékosság off
Ez a nő egy csoda, amennyit ott vigyorog és poénkodik az interjúkban... egyszer úgyis összepuszilgatom. nyáladzás és fogyatékosság off
2016. július 06. 05:34
#9139
Pár napja megettem egy dobozos jégkrémnek a maradék harmadát, majd az üres dobozt leraktam az ágyam mellé, hátha jó lesz még valamire.
...
Időugrás a jelenbe:
Mikor végre elhatározom, hogy alszok.. Lekapcsolom a lámpát, betakarózok nyakig, lehunyom a szemem.
Aztán váratlanul valami idegen eredetű dolog, egy zaj következtében találkozik a takarómmal. Zavart érzek az erőben. Óvatosan felülök, felkapcsolom a kislámpám. Látom, hogy valami teremtmény ott van a takarómon, kislányos zavaromban nem tudom eldönteni, mi az. Sok lába van, feltehetőleg az anyja szöcske, de az apja sárkány. Teljességgel állítható, hogy ez a példány nem olyan aranyos, mint amilyenekkel megboldogult fiatalkoromban játszottam a mezőn. Próbálom lerázni a takarómról. Nem megy. Megijedek. Egy üres energiaitalos dobozzal ütöm le a takaróról a földre. Western-filmes farkasszemet nézünk egymással, én és a sárkány. (Valóság: szörny: "ennek meg mi baja van" én: "KÉRLEK NE ÖLJ MEG")
Aztán kicsit távolabb megy. Én, aki minden bogarat zsebkendővel visz ki az udvarra, felkapom gyilkos fegyveremet, a jégkrémes dobozt. Az ezt követő csattanásba beleremeg az univerzum, mivel tudniillik hajnalban, mikor mindenki alszik, törvényszerűen hangosabb minden cselekvés. A hüllőrovarhibrid szemeiből kihuny a fény.
Öcsém egy krvanagy csattanásra ébredt fel, én pedig hősiesen elmagyaráztam neki, hogy "ja csak megöltem egy szörnyet".
Azt hiszem, ma nem alszok.

exoverdose,
Phaedra,
Beyla,
ilus1996,
ScreamQueen,
Zsófi765
2016. július 06. 07:17
#9140
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline |
Ez a koránkelés nagyon cseszegeti a biológiai órámat. Amikor éjszaka 2 órától reggel 9-ig alszok az jó, viszont ha este 11-től reggel 6-ig, akkor olyan vagyok mint egy kriptaszökevény Nem is tudok olyan korán elaludni, éjfélig csak fetrengek, meg kínomban telefonozok
off: Phaedra, te szoktad a hajadat vasalni? Csak mert ma azt álmodtam, hogy együtt készülődtünk valahova és totál késésben voltunk és addig nem akartál kilépni a házból, míg nincs meg a hajvasaló, és ezért nekiálltunk keresni
off: Phaedra, te szoktad a hajadat vasalni? Csak mert ma azt álmodtam, hogy együtt készülődtünk valahova és totál késésben voltunk és addig nem akartál kilépni a házból, míg nincs meg a hajvasaló, és ezért nekiálltunk keresni
8 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
LaDySmIth,
CandUs,
Fannycska999,
Beyla,
ilus1996,
ScreamQueen,
Bátor Ventillátor
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?