miregondoltokmost?

Akinek nincs allergiája, az becsülje meg az életét, hogy rendesen lát, nem viszket a szemgolyója, és kap levegőt. :c
És hogy nem néz ki indokolatlanul úgy, mint egy betépett koreai háttértáncos, akit már nagyon megviselt az élet.
Ha nem lenne két jó barátom, akik szem- és orrcsepp néven léteznek, már ásnám a síromat.
És még a nyakamat is elaludtam.

Hiszti vége.

Rég voltam itt, pedig mostanában sok gondolat futott át rajtam.

1. Tegnap egy anyuka a kicsi leányzójának 70!!! ezer forintért vásárolt ruhákat őszre. Ezzel nem az a baj, hogy megteheti, hanem az, hogy ez a kislány nagyobb korában -az esetek legnagyobb részében- egy olyan tini lesz, aki azt gondolja, hogy a világ tökéletes és minden szép meg jó. Nem hiszem el, hogy annak a gyereknek nincsen ruhája, hogy ennyi mindent kell venni -és nem, nem téli ruhák voltak, hanem egyszerű pólók és nadrágok, amiket azért 2-3 hónap alatt nem nő ki egy gyerek, hogy ennyi utánpótlás kell.

2. Tegnap munka előtt vásároltunk barátnőmmel, és amikor fizetett a kasszánál, én megköszöntem az eladónak a vásárlást -már tudat alól ez jön, na

3. Tegnap a nagynéném még engem basz le, hogy este 22 órakor, amikor jövök haza, a két macska kiszökött a lábam alól a lakásból és ketten két irányba mentek. És még én vagyok a barom, hogy a tányérukat a földhöz ütögetve próbálom becsalogatni őket. Azt azért ne felejtsük el, hogy konkrétan itthon sem vagyok, egyfolytában dolgozom...

4.Azért jó árut feltölteni hajnalban, mert az embernek van ideje gondolkodni. Rájöttem, hogy tök jó, hogy keresek, meg spórolok, de azzal azért illene is kezdeni valamit, befektetni valamibe. És rájöttem, hogy magamba fogom fektetni: meg fogom csinálni a jogsit. Annyi pénzt bsztam már el minden fél szarra (kozmetikus, kaja, plusz egyéb fiszemfszom), hogy máe 2x megcsinálhattam volna. A jogsi szinte olyan, mint még egy szakma, és ez aztán igazán hosszú távra szól -nem egy telefon, amit megveszek és 2 év után cserélnem kell. Szóval, most tudatosan állok a pénzügyeimhez

Arra, hogy holnap indultunk volna egy utolsót nyaralni, de nem tudunk, mert a szállodában gondok vannak, és átrakták a dátumot szeptemberre. Szuper..

Ma összesen kemény 5 gyerek volt, ezért azt hittem nem lesz fárasztó a nap, hát tévedtem. Hulla vagyok. Ráadásul mielőtt indultam volna haza majdnem megint megsirattak; Bogi és a szülei is elköszöntek, mert ma volt az utolsó napja ovisként és az anyukája a fülembe súgta, hogy mindig azt mondja nekik, hogy olyan mintha a nővére lennék. Reggel a boltból jövet meg az egyik csoportomba járó leányzó kapott el és alig akart elengedni úgy ölelgetett a kishúgával együtt. Szegény mamájuk már úgy könyörgött nekik, hogy indulás van, plusz emiatt pár percet késtem is a munkából.

Ami pedig durva, hogy jobban megérint az, hogy a kedvencem - Demi Lovato - holnap tölti a 24. életévét, mint amikor két hónappal ezelőtt én ünnepeltem a 24-et. Tegnap óta őrült nosztalgiázásokban vagyok. Hova repült el ilyen gyorsan az idő? Mintha csak most lett volna, hogy elvarázsolt az a 15 éves kislány a hatalmas mosolyával és tehetségével. Aki a kezdetekkor 200 ember előtt játszott, most viszont arénákat tölt meg. Aki mostanra kész nővé cseperedett és A listás vokalistaként emlegetik a kritikusok és a legendák is. [Lionel Richie, Mary J Blige, Alanis Morissette, Elton John, Patti Labelle] Olyan vagyok, mint egy büszke anyuka.

utálom, mikor az emberek általánosítanak, az egész facebook erről szól.
irtó idegesítő, az is mikor embert megszólják azért, mert műkörme van. vagy hogy így meg úgy sminkeli magát. hogy szeret kihívóan öltözködni. hogy mindig eltakarja magát. hogy csak feketét hord. hogy ilyen meg olyan cipője van. hogy valaki nem egyedi. hogy valaki egyedi. és még sorolhatnám..
jó lenne, mikor az emberek végre egyszer csak saját magukkal foglalkoznának és nem mással. mert rohadtul unalmas már, hogy szinte mindenért megszólnak mindenkit.

egyébként azon húztam fel magam, hogy egy "kedves" ismerősöm képes volt elküldeni nekem egy olyan képet, ami arról szól mennyire krva az a lány akinek műkörme meg ájfonja van.
hát köszi.

Nagymami mondta, hogy vigyem el a fodrászomhoz, de aztán rájött, hogy a fodrász leszbikus, a segédje pedig biszex és mostmár nem is akar jönni. Nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek. De megígértem, hogy elviszem egy másik szalonba, csak azt nem tudja, hogy az ottani fodrász is meleg, hanem majd akkor mondom, amikor majd megyünk haza

Ha mesélek a vágyaimról, mindenki hű de kibaszottul okos, én meg vakmerő hülye, aki éhenhal, ha meg nem mesélek, akkor meg egy utolsó haszontalan, céltalan szutyok vagyok.
Bocsmá, hogy nem megyek el olyan modellnek, akiből valami szar divatmajmot csinálnak.

Hogy miért ilyen idegesítő a Cat Mario. Komolyan! Már a zene is idegfeszítő!

Éppen arra hogy mit fogok holnap csinalni..

épp az előbb bukfenceztem az udvaron unokatesóm kislányával, igazából soha az életben nem gondoltam volna, hogy én még tudok bukfencezni, ráadásul józanul.

Nem tudom, hogy egyeseknek mi van a fejében rakományként agy helyett, de annak a pár b*romarcnak biztosan töklé folyik ott, akik éjfél előtt pár perccel (!!!!) álltak neki üvöltözni az utca egyik végéből a másikba. De még közel álltak egymáshoz, akkor is üvöltöttek vagy 20 percig, mint a fába szorult féreg... és nem, nem veszekedtek. Csak szimplán jólesett nekik, legalábbis gondolom én. Nem mintha aludtam volna, de az üvöltözésükkel felverték a környék összes kutyáját, szóval ha nem jó alvó valaki, akkor megszívta. Legszívesebben jól megsimogattam volna sodrófával a felettébb intelligens és illedelmes fejüket.

Csütörtök óta arra, hogy hoztam egy meggondolatlan, elhamarkodott, nem kellőképp hátsó ismeretekkel rendelkező, hülye döntést. Szóval, nyalogatom a sebeimet és átkozom magam, hogy nem figyeltem oda néhány intő jelre...

Kezd a nemlétezőm megint ki lenni abból, hogy amikor itt starityn vissza akarok írni az üzenetekre telefonról, akkor folyamatosan eltünik a billentyüzet. Egy órába telik míg válaszolok rájuk...

Nagyon rég éreztem utoljára azt, hogy ennyire tele van a tököm mindennel. Szó szerint mindennel. Szeretek optimista maradni, és a lehető legjobbat meglátni a dolgokban, és nem hagyni, hogy a sok apró sz*rság maga alá temessen, de most egyszerűen nem megy. Belefáradtam.
Annyira fáj - mert tényleg fáj - látni, hogy mit művelnek az emberek egymással. Nem kell a híradóban hallható gyilkosságokról meg mindenféle borzalmakról beszélni ehhez. Elég szétnézni a hétköznapokban. Mindenki fikáz, sérteget, átver és kihasznál másokat. Valamiért mindenki jobban tudja, hogy kéne másoknak élnie, csak épp a saját kis életét nem tudja rendben tartani. Tudom én, hogy ne legyek naiv, és ne kezdjek el hirtelen világbékében reménykedni, de belegondolni abba, hogy egy nap majd ilyen emberek között kell felnevelnem a gyerkőceimet, basszus olyan hideg zuhanyként ért, hogy az nem igaz. Már most olyan borzalmak történnek itthon is, hogy a szőr feláll a hátamon tőle. Mi lesz így 10-20 év múlva? Lehet, hogy jobban járok, ha az első kölköm megszületéséig spórolok minden pénzemen, aztán lelépünk egy saját kis szigetre, távol ettől az egész elcseszett társadalomtól.
A másik: aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nem vagyok nagy facebook-párti. Tényleg nem. Bosszant, meg az ottani ismerőseim egy részével sincs jó tapasztalatom. Természetesen nem mindenkivel. Akkor sem szeretem. Ha nem kellene a suli miatt, meg, hogy azokkal beszélgethessek, akik az ország másik végében laknak, biztosan nem is használnám. Néha-néha - meg nem mondom, hogy milyen indíttatásból - fogom magam, és linkelek egy zenét. Ez is ritka, és nagyon rá kell legyek kattanva a dalra, hogy "életjelként" használjam az oldalon. Ettől függetlenül előfordul, igen. Egyik nap esett meg, hogy Elvis Can't Help Falling in Love-ját méltóztattam kitenni, ami tudniillik, az egyik Destiel-történetben kulcsfontosságú tényező. Nem is kellett sok idő, egyik barátnőmmel nekiálltunk beszélgetni a videó alatt, ő pedig mert néhány képet küldeni. Hozzá kell tennem, hogy nem valami provokatív képeket, az ismerőseim toleranciáját ismerve még jó is.
Másnap felhív anya azzal, hogy tudom jól, hogy nem szokott soha beleszólni abba, hogy mikor mit posztolok, de ezt lehet, hogy nem kéne, meg legközelebb nem így, mert vajon ki mit fog gondolni róla és hasonlók. Én csak pislogtam nagyokat. Kezdjük azzal, hogy kinek mi a franc köze van hozzá, hogy mi van az én falamon? Az én facebook-om, nem? Nem félpucér képeket pakolok fel, mint néhány itteni hetedikes. Két fiú van a fotókon, akik egy idióta történetben egymásba szeretnek. Akkora nagy tragédia ez? Talán megtudja a világ, hogy vannak olyan párok is, ahol mindkét fél ugyanazt a nemet erősíti? Komolyan csak bámultam magam elé, mert nem értettem, mi a baj ezzel. Még mindig nem, hogy őszinte legyek.
Ha valaki utál, ettől nem fog megváltozni a véleménye, ha pedig jó barátom, ezután sem fog kevésbé szeretni. A jó barátok mellesleg már rég kívülről fújják a történetet velem együtt. Kicsit kiakadtam, meg kell mondjam, mert még ha nem is tetszik valakinek, oké, ott van az ismerős törlése gomb, vagy ha nem akar törölni, kövessen ki. Nálam is akadnak személyek, akik napi 2-3 szelfit posztolnak, én meg picit meguntam ezek nézegetését, így kikövettem az illetőt/illetőket. Nem lesz belőle gond, komolyan.
Mellesleg, amíg 12 éves lánykák bugyi-melltartós képét látom az idővonalamon, nem hinném, hogy én vagyok, aki túl messzire ment.

A pillanat, amikor fekszel a strandon és napszemüvegben (fő a biztonság) nézel egy dögös pasit.



Telik az idő, már már túl szép, hogy igaz legyen, főleg mert néha rád is néz (na nem mintha neked ő kellene...). És megjelenik még egy srác.

Szeretnék játszani a Sims 3-al, de tudom, hogy a gépem nem bírná. Szóval muszáj vagyok beérni a Sims Freeplay-el, ami nem éppen az igazi.

Megint én jöttem panaszkodni, de ma annyi negatív impulzus ért, hogy muszáj kiadnom magamból.
Az egyik része a család felől. Nem értem mi a sz.rért kell cseszegetni mindenért, de tényleg, minden kis apró dolgon muszáj kiakadniuk. Na meg azon poénkodtak, hogy öreglány lesz belőlem. Szerintem is nagyon vicces
A másik dolog, egy állítólagos barátom nagyon mondta, hogy találkozzunk, keresni fog így meg úgy, mert milyen régen beszéltünk, stb. Meg is beszéltünk mára egy időpontot, de sz.rott eljönni pedig hívtam is előtte, de más végett. Nem említette, hogy nem ér rá vagy valami, én meg feleslegesen vártam rá (otthon) pedig jobb dolgom is lett volna. Végette átszerveztem a hétvégém Tudom, felhívhattam volna, de a büszkeségem visszatartott. Ha valaki annyira akar tőlem valamit akkor nem én fogok utána futni. Ha legközelebb találkozom vele legszívesebben leordítanám a hajhagymáit a fejéről.

Nyavajgás off.

A házban, ahol barátom lakik, rengeteg a tücsök. Mindig kirakjuk a kis betolakodókat. Ma reggel barátom éppen hajolt hozzám, hogy adjon egy puszit, és OTT ÜLT EGY TÜCSÖK AZ ARCÁN!!! Iszonyúan tartok a pókoktól, és közelről a tücskök olyanok, mint azok a nagy fekete pókok, amiktől infarktust lehet kapni. Nos, akkorát sikítottam, hogy szerintem két utcára tőlünk is lehetett hallani, mert azt hittem, pók. Barátom meg nem tudta, mi bajom, mert a kis sunyi csak később mozdult meg, és nem érezte addig, hogy az arcára ugrott. Még mindig ezen a szürreális szituáción röhögök, természetesen miután meggyőződtem róla, hogy 'csak' egy tücsök, akkor is jót nevettünk, de azért nagyon megijedtem. XDD

Emberségből csillagos ötös, legyél büszke magadra, annyira, de annyira ritka az ilyesmi! Néhány ilyen eset velem is történt, és néha csak elképedek, hogy az emberek mennyire nem törődnek a másikkal, hogyha az segítséget kér tőlük. Valahogy úgy egy éve történt velem szintén ilyen, hogy egy vaklány szállt fel a Keletinél a 4-es metróra. Én meg ugye éjszakáztam, fáradt voltam, zene a fülembe, félig aludtam már, csak annyit veszek észre, hogy lökdösődnek. Amint megláttam a vaklányt, egyből átadtam neki a helyemet és segítettem neki leülni, míg a másik húsznak eszébe nem jutott, hogy talán fel kellene emelni a valagukat az ülésről. Ironikus volt, hogy én nekem jutott eszembe egyedül, holott egy tizenkét órás kemény éjszakai műszakon voltam túl, míg a szerelvényen ülők többsége épphogy kizuhant a pihepuha ágyikójából. A lány pedig nagyon hálás volt, többször megköszönte az önzetlen segítségemet, pedig igazából olyat tettem, aminek szerintem magától értetődőnek, normálisnak kellene lennie a mai világban. Csütörtökön állásinterjúról hazafelé jövet egy néni lett rosszul a metróaluljáróban, és már egyszerűen zsigerből jött, hogy odamenjek és megkérdezzem, hogy mi történt, ápolónő vagyok és talán tudok segíteni, amíg kiér a mentő. Úgy többen megbámultak és kaptam néhány meglepő pillantást. Megdöbbentő, hogy a legtöbb ember csak úgy elsétál az ilyenek mellett, holott lehet, hogy egy mentőhívás az életét menthetné meg. Valóban jó érzés volt segíteni akkor is, és bár valószínűleg csak a vérnyomása esett le, nem volt nagy baj, de ha kell, akkor akár helyben is újraélesztettem volna. Tartsd meg ezt a szokásodat, mert manapság nagyon ritka az olyan ember, aki tiszta szívből segít a másikon anélkül, hogy várna bármiféle viszonzást. És ez sajnos nagyon-nagyon elkeserítő.

már biztossá vált, hogy MEGYÜNK A HOLLYWOOD UNDEAD - re, szóval jelenleg elképesztően boldog vagyok. (azt hiszem ezzel én is csatlakozhatok, azokhoz akik elfogult cikket írtak a kedvencükről...)