miregondoltokmost?

Még tegnap írta az osztályfőnök, hogy ma nem kell bemennünk az iskolába, hanem holnap találkozunk a városban, mert a suli egy sportágválasztó rendezvényen vesz részt, ahol kipróbálunk különböző sportágakat, a ruházat legyen sportos, megjelenés kötelező, és aki nem jön igazolatlant kap egész napra. Lehet irigyelni. Nem fogom megérteni, hogy az érettségi utáni évfolyamoknak miért kell mindig részt vennie ilyen dolgokban. Meg most komolyan, mire számít a nénnye? Az osztály többsége nem is helybeli, szóval meglepődnék, ha mindenki megjelenne. Tavaly is csak akkor tette tiszteletét az egész osztály, ha valami fontos dolgozat volt (kellett a jegy vagy a bukás elkerülése) + a szakmunkás vizsga, valamint nem hiszem, hogy bárkit is megijesztene pár óra igazolatlan, de mindig ezzel fenyegetőzik. Jaaa, és órarendünk (állítólag) még nincs és gyakorlat sincs a héten, szóval arra fogni sem tudjuk, de ezt is leírta.. Mondjuk azt nem, hogy a szülőit nem fogadja el , de nem nagyon szeretnék már az első/második napon elhasználni egyet.. Szóval képzelhetitek mennyi kedvem van a holnapi naphoz.

Barátomnak ebben az évben lesz a szalagavatója, és ma derült ki, hogy táncolhatok vele, szóval el kell kezdenem keresni ruhákat. De nagyon félek, hogy a szebbeket már elkapkodták, és nem találom meg a megfelelőt. Esetleg, ha valaki Budapesten belül kölcsönzött, tudna ajánlani jó szalonokat? ^^

Ma még csak annyit kellett kibírnom, hogy kilencre bementem a suliba és végigültem a két és fél órás ünnepi tanévnyitót, aztán mehettünk is, de így is, mikor hazamentem, rögtön ledőltem, és egész délután aludtam. Alig várom a napi 8 órákat megint

Életemben nem volt részem még ilyen megrendítő évnyitóban.
Az egyik tanár urunk elhunyt. A megemlékezése után sírva, síri csenddel övezve nyitotta meg az igazgatónő a tanévet. Az egész olyan furcsa volt, mert ilyenkor az ember ahhoz van szokva, hogy tapsol, fújol, örjöng, majd gyorsan lenyugszik és társalogva visszagaloppozik a termekbe. Még soha nem hallottam ekkora csendet az iskolában.... Vagy bárhol máshol ahol több száz ember között voltam... Szinte hallani lehetett az emberek gondolatait cikázni a csend rengetegében. Nem voltak örömujjongások vagy mérges felkiáltások...csak több percnyi csend, majd csendes elsomfordálás.
Az egészben az volt a rossz, hogy nem tudtam kire emlékezni, mert nem ismertem a tanár urat. Részvétet éreztem társaim, tanáraim iránt is, és szomorú voltam. De nem ismertem az embert akit gyászoltunk, még látásra sem, így az egész roppant szürreális volt.
Nyugodjon békében S.L. tanár úr.

kibírható volt.Ki gondolná!?ÉN!mindig ilyen.ebbe az évbe lehetne más!!!tanár néni elfoglalja valamivel magát mi meg ülünk és nézünk,mint a birkák!

Nem lesz semmi baj,majd lesznek barátaid,barátságos is vagy és kedves is,szóval ne aggódj

Nekünk pár évvel ezelőtt eltűnt az infótanárunk, akit több héten át kerestek, majd megtalálták, de akkor már halott volt a tanárok mindig beszélgettek velünk róla és az informatika termet pedig messziről elkerültük
Nyugondjon békében S.L. tanár úr - habár én sem ismertem - és Laci bácsi

Éééééés nem lett semmi baj, nem kellett megbeszélnünk, mert úgy látszik, csak ez a három hónap kihagyás volt a baj. Ma osztályfőnöki kellős közepén, a síri csendben, a terem másik feléből szól nekem így: "Lucus, még mindig metalfan vagy?". Ezután egyáltalán nem zavartattuk magunkat és elkezdtünk beszélgetni, hogy milyen volt a nyarunk, a többiek meg figyelmesen hallgatták. Aztán magyaron szintén a terem másik felében voltunk, de dupla magyarunk volt és azt vettem észre, hogy két órán keresztül csak engem nézett. Úgyhogy nekem több se kellett, a második óra vége felé elővettem a legcukibb formám és aranyos mosollyal az arcomon integettem neki egyet. Ő pedig meglepődött, majd vigyorogva elfordult. Rajz előtt pedig pacsiztunk, mire hatalmas örömmel és megkönnyebbüléssel mondtam neki, hogy "Hát még emlékszel". Na jó, ebben a mondatban igazából benn volt minden iránta érzett érzelmem, szóval nagyon drámaian hangzott, de nem érdekelt, mert a következő mondata ez volt: "Hogy is felejthetném el?"
Áá, annyira boldog vagyok és asszem szerelmes is. Jaj.

Ma volt az első hét fordulóm a sulimban... - túl éltem 7 tanítási napot Néha csináltam pár hülyeséget (pl. beültem 10.-es órájára és csak 5 perc múlva vettem észre magam, hogy nem itt kellene ülnöm... de azért angol óra közepére beértem a saját osztálytársaim közé) Megtetszett valaki a boltban... - pár napra rá kiderül, hogy a sulimba jár... rá 1 napra kiderül, hogy magyar így elkezdtünk barátkozni... kár, hogy homofób és hetero így nincs semmi esélyem

Nekünk is most halt meg augusztusban a történelem tanárunk. A mi igazgatónk is hasonlóan indította a tanévet. Én ismertem a tanár urat, egy végtelenül kedves, jó ember volt. Amikor megtudtam, hogy meghalt, elsírtam magam. Egyik kedvenc tanárom volt, imádtam az óráit.

Nem elég, hogy éppen most jövök haza az iskolából (utálom a délutáni váltást), de még a rohadt facebook is emlékeztet rá, ma már negyedszerre, hogy le fogok maradni a paprikásról

Egyébként az új kilencedikesek minden évben egyre tragikusabbak lesznek. A többség se rendesen viselkedni, se összefüggő mondatokban nem tud beszélni, ráadásul némelyik olyan, hogy sír alatta az anyaföld. Nem tudom, hogy ez valami globális jelenség, vagy csak én élek ilyen helyen, de kb így éreztem magam ma

Boglárka szalon a legnagyobb, ott van rengetegféle ruha, évfolyamom nagy része onnan kölcsönöz (é nnem mert nem kölcsönzött ruhám van) és egész olcsó

egyik kedves osztálytársamat már ma meg akartam ütni és még csak 3 órát töltöttünk együtt. hosszú lesz ez az év

suli első napja után mindig elgondolkozom, hogy az akkora seggdugaszok, mint az osztálytársaim, hogyan élhették eddig túl. ezek esküszöm egyre jobban meghülyülnek, és most 'mi vagyunk a nagyok', (fúj, de undorítóan hangzik) ezért még nagyképűbbek, mint az elmúlt években. és jött két új srác az évfolyamunkba, az egyiket Milosnak, (esküszöm egy jó darabig pilosnak értettem...) a másikat Benitonak (like mussolini) hívják. igazából nem tudom mit várjak ettől a tanévtől, heti háromszor kilenc órám lesz és még majd járjak el matek tanárhoz, a deutsch-ról pedig egyenlőre ne is beszéljük. sok volt ez nekem egy napra. (és egy egész évre is) NYÁR TE KRVA GYERE VISSZA!

Nagyon nem hiányzott most az életemből egy pánikroham. Eléggé megvisel, még most is az utóhatása alatt vagyok. Próbálok enni egy kicsit meg inni, körbe tekertem magam a nedves törcsimmel, "minőségi" pop zenét hallgatok (Alexandra Stan-Lollipop) bevettem egy valeriánát is. Na most mar viszont tényleg kellene kezdenem ezekkel a lelki sz.rokkal kezdeni valamit...

Nekem kimondottan pozitív élményeim vannak az iskolával kapcsolatban. Most vagyok utolsó éves, és az egész osztály szalagavató lázban ég. Valahogy átragaztották rám is, pedig sosem álmodoztam róla, sosem akartam "hercegnő" lenni, tulajdonképpen tavaly azt terveztem hogy el sem megyek. Most meg már az első nap a ruhámról álmodozok (amit minnél előbb le kéne foglalni).

*UPDATE* Nemrég tudatta velünk a nénnye, hogy a tanév nem szeptember ötödikén kezdődik és örüljünk annak, hogy iskola adott nekünk (a két 15. évfolyamnak) plusz egy napot és nem azon kellene gondolkodunk, hogy hogyan lógjuk el a holnapot + nem szeretne több üzenetet kapni, hogy holnap kik nem "tudnak" még jönni. Nem csalódtam az osztálytársaimban, de hogy őszinte legyek, egy kicsit megsajnáltam szegénykémet, hogy már most kiakadt pedig még szinte el sem kezdődött az iskola.

Túléltem az 1 napot a suliban.Bár az osztálytársaim már hülyék voltak , főleg a fiúk . Már csak 10 hónapot kell kibírnom !!!

Nos, hétfőtől egyetem, egész héten három nap kell bemennem, egyelőre bevezető előadások lesznek. Egyébként halvány fogalmam sincs még, mi hogy működik, és tök ijesztő az egész, mert egyedül kell mennem, ugyanis a lány, akivel megismerkedtem, hétfőn még nem tud jönni. Ennek hatására elkezdtem sírni, hogy úristen, mi lesz velem (köszönöm, szorongás, komolyan, úgy viselkedek, mint egy ötéves ), barátom mondta, hogy elkísér (de mivel ő is ugyanott gólya, ahol én, csak más szakon, neki máshogy vannak az előadások), aztán valahogy csak kibírom, hogy ott kell ülnöm... Vinni kell egy rakás dolgot, szóval holnap mehetek igazolványképet csináltatni, mert persze tablókép, az nem jó. Aztán mehetek Valeriánát venni, meg citromfűteát, felszerelkezve az évkezdésre (a kombó eléggé lenyugtat ahhoz, hogy kevesebb valószínűséggel pánikoljak be), meg még egy rakás helyre. Pozitív, hogy a lány, akit megismertem és csoporttársam lesz (vagy hogy mondják ezt, igazából gőzöm sincs, na mindegy) nagyon kedvesnek tűnik, szóval szerintem jól kijövünk. Le kell küzdenem ezt a hülye szorongást, nagyon örülök, hogy szakemberhez fordultam, mert én szerintem már kész lennék mostanra...
Pillanatnyi örömöm jelenleg, hogy holnap jön a rendelésem a H&M-ből, ami picit most drágább, mint szokott. Igazából kivételesen r*hadt sok pénzt költöttem ruhára a ballagási pénzemből, máskor ennyit nem szoktam (mondjuk még a western csizmám így is drágábban vettem, mint nyolc darab ruhát, na de azt is saját pénzből, meg amúgy az igazi, marhabőr csizmák drágák), de anyával beszéltük, hogy ráfér egy frissítés a ruhatáramra, szóval ne sajnáljam rá a pénzt, meg majd ő is fizet bele. Amire amúgy semmi szükség, mert amúgy sem költöttem volna más dologra a pénzem, ugyanis semmi konkrét tervem nem volt.
Szóval érdekes lesz, el kell intéznem hatszáz dolgot, miközben a gyomrom időnként görcsbe rándul a hétfő gondolatára. Oh, és még valami, az egyetemen, ahogy látom, óriási kultusza van az alkoholizálásnak, szóval UFO-ként néznek majd rám Sebaj, megszoktam.

Azon röhögök, hogy az ebay-ről rendelt cuccom, svédből hamarabb megjött, mint az ugyanazon a napon rendelt csomagom a mediamarktbol. Itt magyarországon belül

Tegnap döbbentem rá, hogy valóban nem tartozom a hétköznapi emberek közé, és ezt bizony több meglepő, megdöbbentő tekintet, pillantás bizonyította. Annyira kikészült a lábam a tegnapi egész napos mászkálástól, hogy menni alig bírtam a szandálban. Úgyhogy leültem a plázában a legközelebbi padra, levettem a cipőmet és mezítláb vásárolgattam, nézelődtem. Végül is miért ne? Lehet, hogy a padlóról enni nem lehet, de nem volt koszosabb, mint bármelyik strand vagy uszoda kövezete. Többen meglepődtek, volt aki feltűnően meg is bámulta a - teljesen hétköznapi - lábaimat. Érdekes és számomra egyben vicces is volt, hogy az emberek mennyire ledöbbennek, ha valami olyat látnak, ami az általános, megszokott "normálistól" eltér, pedig nem vibrátorral a homlokomon sétafikáltam.