miregondoltokmost?

fú... vettem cigitöltőt közel egy ezresért, erre totál kukábavaló az egész. amikor már harmadjára is szrul töltött, fogtam magam, és molekulákká vertem...
jó volt gyereknek lenni... kis szürke patkányként semmit sem tudni erről az undorító világról. lebegni, csak létezni, nevetni. akármilyen hányadék gyerekkorom volt, néha azért visszasírom.

Jelenleg szomorúan ülök az ágyamban, ölemben a laptoppal, mellettem egy zacskó csipsz és a Family Guy-t nézem a tévében. A nagy álmomról és a tervemről már letettem, csak naivan reménykedem abban, hátha kapok lehetőséget kibontakozni, de ez tényleg esélytelen. De legalább elmondhatom magamról, hogy a kezdő lépést megtettem, a szándék megvolt; tényleg meg, nem csak emésztettem magam a problémával.

Dán ismerősömmel magyar blogokat olvastatok.
Életemben nem nevettem még ennyit.

Kísértem öcsémet a buszhoz, erre ezek a kamionok fogadtak a cirkusztéren (képminőség elég ratyi, bocsesz). Öcsi elkezdett kérdezősködni, hogy miért hoztak lakókocsit is, hol vannak az elefántok, és oroszlánok, miért nincs még kész a sátor, meg ilyenek.

úgy érzem, talán már nem is élek, mikor belegondolok, hogy nincs cigim, két hónapja nem krtam be kegyetlenül, illetve fél éve nem szexeltem.

Milyen jó volt még az, amikor még nem akartam magam elsírni minden órában valami miatt.

érdekes, amikor ilyen "küldd el 20 barátodnak" körüzenetek vannak, hirtelen mindenkinek a barátja vagyok
és ha már üzeneteknél tartunk: olyan jó érzés lenémítani (?) valakit, aztán még archiválni is like a boss. engem hagyjon békén. mától nem vagyok kíváncsi a baromságaira, és ezzel egy borzalmasan zavaró tényező eltávolítva. mondjuk akad néhány ember, akiktől nem tudok megszabadulni, de ha eddig kibírtam, akkor még egy kis ideig menni fog, aztán úgyis lelépek innen. a drake & joshból tanultam (amit mostanában megint túl sokat nézek help meh), hogy kerüljem ki életem kamionjait lol és pontosan ezt teszem.

de most boldogság van, mert rám írt egy bizonyos személy, akivel nagyon régen beszéltünk utoljára. örülök, hogy nem feledkezett meg rólam, és még érdekli, hogy mi van velem. nagyon szerettem/szeretek vele beszélni, mert mellette nem érzem azt, hogy furcsa vagy nyomi lennék, vagy semmit sem érnék, és szinte mindig akad közös témánk.

Oké, a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer négy, azaz NÉGY srácnak fogok tetszeni. Mondjuk na, nem rossz érzés, de akkor is.

Csak engem zavar, ha egy bizonyos személytől kivétel nélkül negatív hozzászólásokat látok? 2012 óta, mióta tag vagyok, még egyszer sem láttam Őt örülni bárminek is. Az ilyen savanyú embereket esküszöm csak sajnálni tudom.

azért az is csak én tudok lenni, hogy majdnem elfelejtem, hogy mikor érettségizem és majdnem elhagyom az ahhoz szükséges papírt (őszi érettségi)
azt' most örülök a fejemnek, hogy már most elintéztem két barátnőm karácsonyi ajándékát

Alig egy óra múlva a második x-be lépek. De nem is az a fontos. A bátyámtól kaptam születésnapi ajándékba egy könyvet, mivel ma ment haza. Igazából mikor láttam ,hogy milyen alakja van a becsomagoláson keresztül megrémültem: Jaj, nehogy megint egy motivációs könyvet adj ,mert esküszöm falhoz csapom!
Mert ,hogy a bátyám imád olyanokat olvasni és szerinte ilyeneket kéne olvasnom nem csak regényeket.
Nos, meglepődve tapasztaltam ,hogy egy írással kapcsolatos könyvet adott nekem: hogyan írjunk könyvet? Ő az egyetlen a családból, aki tudja rólam ,hogy írok. Ő persze támogat ebben. A könyv is ezt bizonyítja. Bár mit ne mondjak nagy nehezemre esett anyám elől eltitkolni, hogy milyen könyvet kaptam, miért nem nézheti meg. Szerencsére leállt vele. Vagy már a bátyám sunyiba elmondta neki.
Igazából nem igazán vagyok ilyen könyvért oda, mert amúgy belezavar az eredeti elképzelésembe(már most, hogy a neten is olvastam pár órája hasonlót), meg szerintem mindenki olyat írjon, amilyet tud, nem amilyet megtanult. Viszont hasznos tippeket és gyakran ismételt kérdésekre szívesen keresek választ. Alapjába véve jobb, mint egy motivációs könyv, aminek eddig semmi értelmét nem láttam, akárhányszor olvastam bele. Végül is ez tényleg olyan ajándék volt, amivel jelezni akarta nekem, hogy olyan ajándékot ad nekem, ami hasznos is (ő mindig olyan ajándékot keres mindenkinek, ha ajándékozni kell) és érdekel is. Különben egyre buzgóbb vagyok a még meg nem írt irományommal kapcsolatban. Legutóbb a 2 órás buszúton, hogy mentem suliba, vázlatot is készítettem, nem is vettem észre, hogy a busz közben már Pestre is elért. Mostanában egyre inkább megfogalmazódik bennem ,hogy szeretnék egy könyvet kiadni és nem olyat, amit már vagy századjára olvastam neten meg könyvben (a lúzer lány megismerkedik egy menő sráccal, szenvednek egymással száz oldalt, a végén boldogan élnek míg meg nem halnak, (elnézést kérek attól, aki esetleg ilyet ír), hanem olyat, amit még én magam se olvastam és azt hiszem, amit most kiötlöttem azt még nem olvastam sehol. Az már más kérdés, hogy mikor szedek össze annyi lóvét, hogy sikerüljön kiadni....viszont nem szabad ennyire előre haladnom. Pattanjon ki a fejemből egy üres doksiba és akkor ráérünk ezen agyalni.

Öcsivel alig negyed órája hallottuk, hogy valaki eltolja lent a széket, azt hittük, anya párja jött meg, mert éjszakás. Erre, mikor öcsi ki akart menni a szobámból, a kutya itt állt az ajtómban. Nem, kicsit sem kapott szívbajt szegény gyerek.
A szék egyébként azért volt fontos momentum, mert, miután a kutya bent alszik, pár szék oda van rakva a lépcsőhöz pont azért, hogy ne tudjon feljönni, de hát meg sem kottyant neki, szépen arrébb tolta. Persze csak azért jött fel, mert ki akart menni az udvarra (ugyanis anya szokta kiengedni hajnalban, mikor megy munkába), szóval ha már úgyis le kellett küldenem, akkor ki is engedtem.

Próbálom nem elsírni magam informatika közben.. Elfoglalhattuk magunkat, én azonnal a youtubera mentem.. És természetesen mit dobott ki ajánlott videónak? One Direction zenéket.. És ekkor minden eszembe jutott. Hogy én mennyire szerettem őket. Hogy bármit megadtam volna azért, hogy találkozhassak velük.. Hogy mennyire szerettem Zaynt, Niallt, Louist, Harryt és Liamot. És így, együtt őket. Eszembe jutott a negatív időszakom, amikor mindent, de mindent lesza.roztam, semmi sem tetszett, nem érdekelt semmi és senki.. És persze ebbe az 1D is beletartozott. Lehurrogtam őket, elmondtam mindennek, persze ami egyáltalán nem igaz. És aztán jött, amire egyáltalán nem számítottam. Zayn, a kedvenc tagom kilépett. Összetörtem. Még akkor is, ha nem szerettem őket. Legalábbis én ezt állítottam. De legbelül mindig is szerettem és szeretni fogom őket. És később felmerült a kérdés, hogy a bandának vége. Amikor pedig szünetre mentek elsírtam magam. És rájöttem, hogy én mekkora hülye voltam. Nagyon szeretem őket, mit áltattam magam. Mindig is az életem részei voltak. Nagyon remélem, hogy újra visszaáll minden a régi kerékvágásba. Hogy ők együtt. De sosem lesz már a régi. Egyszer már szünetre mentek, minden megváltozott, ráadásul Zayn sem lesz már soha a banda tagja.. De szeretnék visszamenni abba az időbe, amikor ők még együtt voltak, amikor még indulatosan rajongtam értük.. Amikor még az életet jelentették nekem.. Persze még mindig azt jelentik. Erre jöttem rá infó közben.

Ugyan nem szeretem a One Direction-t, a helyzetedet tökéletesen átérzem. Sajnos a zenekarokkal nagyon gyakran megesnek az általad leírt dolgok. Kilépések, szünetelések, feloszlás, és a többi, de gondolj arra, hogy a régi dalaik még mindig ott vannak. Sok évvel ezelőtt feloszlott egy számomra igen kedves zenekar, de a régebbi dalaik még ott vannak, és így, bár fáj a hiány, annyira mégsem elviselhetetlen. És két évvel ezelőtt a kedvenc zenekaromat hagyta ott az egyik tag. Kissé összetörtem akkor, mert mindig úgy tekintettem rájuk, mint egy boldog kis családra, a megmentőimre, és szörnyű volt a tudat, hogy az emberek, akik többször megmentettek már, elszakadnak egymástól. Vagyis egy szakad el tőlük, ki tudja, miért. Fájdalmasak ezek a dolgok, de sajnos benne vannak a pakliban.
Szóval csak annyi, hogy hallgasd azokat a dalaikat, amik megszülettek, gondolj arra, mennyi örömöt okoztak, milyen szép volt az együtt töltött idejük, és kitartást kívánok, előbb-utóbb kicsit enyhül a hiány.

Amikor egy dal minden sora tökéletesen leírja az érzéseidet. Sírok belülről, komolyan.

Fogszabályzóm lett. Még nem tudom pontosan, hogy hogyan viszonyulok hozzá, barátomnak tetszik, külsőre nekem is tetszik, de most még nagyon zavar, hogy folyamatosan ott van az a számban , és bármit csinálok érzem. Elvileg még két hosszú évig lesz rajtam, kíváncsian várom, hogyan fogom bírni.

próbáltam fürdés után becsoszogni a szobámba, a mamuszom belsejét pedig kb 2 cérnaszál tartja már, szóval igyekeztem nem eszeveszett tempóban becsoszogni és mikor azthittem túl vagyok minden akadályon ott volt a kicsi szőnyegem, ami amúgy nem tudom minek van, szerintem csak arra, hogy engem bosszantson.
mindegy, a lényeg amúgy az, hogy akkorát zuhantam a szőnyeg szélében és olyan fura hangot adtam ki, hogy még anya is bejött, hogy egyáltalán élek e még, aztán röhögött rajtam és kiment.
az anyai szeretet.

Az érzés, amikor ma a fél napodat átmetrózod, mert imádsz metrózni, egész nap az kattog az agyadban, hogy ki lehet az a Bajcsy-Zsilinszky, majd mikor hazaérsz, cirka 50 percet töltesz el csak azzal, hogy a metrómegállók neveit böngészed... felbecsülhetetlen.
*sheldon-cooper metro-mode on*

Ma este fürdés előtt ráálltam a mérlegre, és majdnem 50 kilót mutatott. Wow, kezdem értelmét látni a napi 4000-5000 kcal zabálásnak, ugyanis ez már haladás a részemről. Július elején 44 kiló voltam a műtétet követően, és ez pár hónap leforgása alatt csak nem hat kiló plusz, ami nagyon durva, hisz az elmúlt években képtelen voltam ilyen nagymértékű hízásra. Még hat kiló, és ki leszek békülve én is magammal, valamint a műtőasztalra sem fogok visszakerülni. Pluszban több mint egy hónapja vesegörcsöm sem volt, ami nagyon furi, mert műtét után néhány alkalommal még itt is panaszkodtam. Igaza volt a dokinak, tényleg csak baromi türelmetlen voltam, és gyorsan akartam azt a bizonyos nagy változást. Szóval úgy néz ki, hogy egészségügyileg kezdek gatyába rázódni.

Nekem is volt anno, 11-14 éves korom között. Eleinte engem is nagyon zavart és nem egyszer felsértette a számat. Idővel viszont hozzá lehet szokni. Miután nekem levették már egyenesen fura érzés volt az igazi fogaimat tapogatni. Viszont megérte, mert most már nem állnak csálén a fogaim. Igaz, két fogamat is(ráadásul egészségeseket) ki kellett húzni ahhoz, hogy a későbbiekbe mikor nő a bölcsesség fogam ne okozzon problémát, hogy megint eltolódjanak. Szóval 2 év múlva lehetséges, hogy már egyenesen hiányozni fog neked.