A barátságból. Szomorú, de hasznos felismerés volt, hogy a lány-lány barátság bár erős kötelék, törékeny, és rövid idő alatt megszakad...
Körülbelül 13 évig voltunk legjobb barátnők, együtt nőttünk fel, aztán megjelenik egy hímnemű egyed, és ennyi volt. Kibeszél a hátam mögött, kétszínűsködik, jópofizik, de másoknak egy r#bancnak állít be, mert neadjisten' esetleg tetszem valakinek, aki neki is tetszik. Aztán ebből levontam a következtetést egy kérdés formájában: Mégis mi az oka annak, hogy a lányok ennyire rivalizálnak, ennyire féltékenyek egymásra, és ennyire nem tudnak őszintén, és nem képmutatóan örülni egymás sikereinek? Soha többé nem leszek egy lánynak sem a barátnője. Fiúkat akarok. A fiúk királyak. Jófejek, lazák, őszinték - legalább is a haverjaim. Szeretek velük lenni, rájöttem, ebből a szempontból volt hasznos az, hogy erre rájöttem.
NE BÍZZATOK A LÁNY BARÁTAITOKBAN.
Ezen kívül a szokásos tinihiszti: Nem akarok iskolába menni, nem akarok nyelvvizsgázni, nem akarok tanulni, korán kelni, dolgozni, korán lefeküdni. De hát hív a kötelesség.
Addig is még van egy értékes hétvégénk.
Ma éppen mivel van tele a tököd?
2014. január 03. 21:47
#7061
hungergamesFan16aha |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.29. Hozzászólás: 1616 Csatolások: 1 Azonosító: 185038 offline |
2014. január 03. 21:56
#7062
Idézet (hungergamesFan16 @ 2014.01.03. 21:47)

Nekem is ment tönkre nyolc éves barátságom. Ebből megtanultam, hogy teljesen mindegy, hány évig vagy barátja valakinek, bármikor véget érhet. De a ne bízz a lány barátaidban felfogás, valamint a ne bízz senkiben is szerintem hülyeség. Lehet bízni, és nincs is annál jobb, amikor megbízol valakiben, csak résen kell lenni.
2014. január 04. 03:07
#7063
TheDanushღ ℓοωе ღ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.16. Hozzászólás: 7418 Csatolások: 5288 Azonosító: 175833 offline |
Idézet (Ayame.01 @ 2014.01.03. 19:38)
Már egyből a hétfői napomon rágódok. Mivel a tanárjaim olyan rendesek voltak, hogy egy történelem témazárót, és egy matematika 15 perces dolgozatot illesztettek be rögtön a szünet utáni első napra. Köszönöm, igazán kedves.
Teljes mértékben megtudlak érteni. Hétfőn mi matek, történelem témazárót írunk, és biológiából még felelünk is. Ezek a tanárok azt hiszik, hogy a szünet csak nekik szünet.
2014. január 04. 05:22
#7065
Idézet (hungergamesFan16 @ 2014.01.03. 21:47)
A barátságból. Szomorú, de hasznos felismerés volt, hogy a lány-lány barátság bár erős kötelék, törékeny, és rövid idő alatt megszakad...
Körülbelül 13 évig voltunk legjobb barátnők, együtt nőttünk fel, aztán megjelenik egy hímnemű egyed, és ennyi volt. Kibeszél a hátam mögött, kétszínűsködik, jópofizik, de másoknak egy r#bancnak állít be, mert neadjisten' esetleg tetszem valakinek, aki neki is tetszik. Aztán ebből levontam a következtetést egy kérdés formájában: Mégis mi az oka annak, hogy a lányok ennyire rivalizálnak, ennyire féltékenyek egymásra, és ennyire nem tudnak őszintén, és nem képmutatóan örülni egymás sikereinek? Soha többé nem leszek egy lánynak sem a barátnője. Fiúkat akarok. A fiúk királyak. Jófejek, lazák, őszinték - legalább is a haverjaim. Szeretek velük lenni, rájöttem, ebből a szempontból volt hasznos az, hogy erre rájöttem.
NE BÍZZATOK A LÁNY BARÁTAITOKBAN.
Ezen kívül a szokásos tinihiszti: Nem akarok iskolába menni, nem akarok nyelvvizsgázni, nem akarok tanulni, korán kelni, dolgozni, korán lefeküdni. De hát hív a kötelesség.
Addig is még van egy értékes hétvégénk.
Körülbelül 13 évig voltunk legjobb barátnők, együtt nőttünk fel, aztán megjelenik egy hímnemű egyed, és ennyi volt. Kibeszél a hátam mögött, kétszínűsködik, jópofizik, de másoknak egy r#bancnak állít be, mert neadjisten' esetleg tetszem valakinek, aki neki is tetszik. Aztán ebből levontam a következtetést egy kérdés formájában: Mégis mi az oka annak, hogy a lányok ennyire rivalizálnak, ennyire féltékenyek egymásra, és ennyire nem tudnak őszintén, és nem képmutatóan örülni egymás sikereinek? Soha többé nem leszek egy lánynak sem a barátnője. Fiúkat akarok. A fiúk királyak. Jófejek, lazák, őszinték - legalább is a haverjaim. Szeretek velük lenni, rájöttem, ebből a szempontból volt hasznos az, hogy erre rájöttem.
NE BÍZZATOK A LÁNY BARÁTAITOKBAN.
Ezen kívül a szokásos tinihiszti: Nem akarok iskolába menni, nem akarok nyelvvizsgázni, nem akarok tanulni, korán kelni, dolgozni, korán lefeküdni. De hát hív a kötelesség.
Addig is még van egy értékes hétvégénk.
Hallod... átérzem. 1,5 évig jártam egy sráccal, aztán összeszűrte a levet a barátnőmmel. Mindig is a srácokkal jöttem ki jobban, mert pasik között nőttem fel, de volt pár barátnőm is, hát bánom. A pasik sokkal igazabb barátok szerintem, már ha találsz olyat, aki tényleg csak barát és nem akar többet. Plusz, ha a pasid megérti, hogy csak barátok vagytok. Eddig csak 1 barátnőm volt, aki nem cseszett át, a többi igen, pasibarátokból meg kb van 5, de egyik se vágott át soha.
2014. január 04. 11:59
#7066
hungergamesFan16aha |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.29. Hozzászólás: 1616 Csatolások: 1 Azonosító: 185038 offline |
Idézet (Maise93 @ 2014.01.04. 05:22)
Hallod... átérzem. 1,5 évig jártam egy sráccal, aztán összeszűrte a levet a barátnőmmel. Mindig is a srácokkal jöttem ki jobban, mert pasik között nőttem fel, de volt pár barátnőm is, hát bánom. A pasik sokkal igazabb barátok szerintem, már ha találsz olyat, aki tényleg csak barát és nem akar többet. Plusz, ha a pasid megérti, hogy csak barátok vagytok. Eddig csak 1 barátnőm volt, aki nem cseszett át, a többi igen, pasibarátokból meg kb van 5, de egyik se vágott át soha.
A lánybarátok kétszínűek.. Csak sajnos a másik gond az, hogy voltak már fiú barátaim, de mindegyik hátsó szándékkal barátkozott velem. Így hát arra jutottam, hogy nem kell legjobb barát, csak legyenek emberek, akikkel jóban vagyok, mert társas lény vagyok, de nem kell így behatárolni, hogy "na most ő a legjobb barátom, a többiek csak a barátaim".
2014. január 04. 14:17
#7067
Az irodalom tanárommal. Nem sokára felvételi, és még csak most, január elején fog hozni nekünk felvételi feladatokat. Az addig oké, hogy az irodalom munkafüzetbe csináltunk pár feladatot, de ezzel a tanárral nem megyünk semmire. Nem tud jól magyarázni, semmit se értek, főleg nyelvtanból. Most a határozókat, jelzőket, meg az idézetet vesszük, már nem tudom hányadszorra, de semmi. Ez a tanár egy nagy sz*r, még a kitűnő tanuló sem érti a nyelvtant. Ugyanez van a matek tanárral is. Ő is magyaráz mindent, de úgy, hogy meg sem értjük. Év eleje óta járok külön matek tanárhoz, ő is mindig szidja a másik tanárt, de érdekes, a külön tanáromnál értem a matekot, amott meg nem, szóval ennyit erről. Már csak magamra számíthatok, megtudom-e majd írni a felvételit, vagy sem. Aztán, van a művészet tanárom. Jó párszor nem mentem be az óráira, le is szidott, sőt, még anyámnak is "árulkodott". De hát utálok odajárni, nem is a művészetis suliba akarok menni.. Mondjuk azt is mondta nekem, hogy esély sincs, hogy felvegyenek oda ilyen hozzáállással. De ha egyszer nem oda akarok menni? Meg még van az angoltanárom, akivel készülünk a nyelvvizsgára, de nagyon semmit sem ért eddig. Az igaz, hogy egész nyáron ott voltunk ketten a suliba és angoloztunk, de még fele annyit sem tudok angolból, mint a tagozatosok (nálunk úgy van, hogy van 4 csoport: gyenge, közép1, közép2, tagozat és csak a tagozatosok nyelvvizsgáznának, de én, a csoportba (közép2-be vagyok) a tanár szerint az angoltudásom felér egy tagozatoséval, így lekéne nekem is vizsgáznom. Ez így rendben van, de a tanár hol hiányzik, hol nem tud órát tartani. Azt is mondta, hogy téli szünetre ad házit, de nem. Így hogy az életbe fogok levizsgázni? Amúgy ez alapfokú nyelvvizsga lenne, szóval jó lenne, ha letudnám tenni, meg szüleim is szeretnék, ha sikerülne, meg ha minden jól megy, 9. végén meglenne a középfokú nyelvvizsgám is, de ehhez felkéne, hogy vegyenek abba a középiskolába, de hát ilyen tanárokkal.. Tavaly év végén, a matektanár kettesre zárt engem matekból, mikor már előtte megbeszéltük, hogy hármasra zár. Tudta jól, hogy tovább fogok tanulni, nehezére esett volna megadni 7. év végén a hármast? Fizikából (ugyanaz a matek meg a fizikatanár) 4-es lettem volna, mert mondta is, hogy ha jól megírom a témazárót, akkor megadja a négyest. Jó, a témazárót megírtam ötösre, erre hármas lettem év végén fizikából. És ez még mindig 7. év vége. Igazából most állok a legsz*rabbul, úgyhogy nagyon belekéne még húznom, hogy megtudjam írni jól a felvételit..
2014. január 04. 16:48
#7068
JadeB✿ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.04.18. Hozzászólás: 2865 Csatolások: 75 Azonosító: 200398 offline |
Idézet (Annaaa1999 @ 2014.01.04. 14:17)

Nálunk is ez van, csak nekem éppen annyi a szerencsém, hogy abba a középsuliba amibe menni akarok nem kell felvételit írnom, viszont az egyik osztálytársamnak akinek pedig kell kb. ugyanez a problémája. A magyar még nem vészes, mert tavaly óta készít minket a magyar tanár, aki felvételizni fog azzal délutánonként még pluszba foglalkozik, de a matektanár...Elhadarja gyorsan a leckét, feladja az önállót, aztán 4-5 óra után dolgozat, ráadásul nem is akar foglalkozni a felvételisekkel. Az egyik barátnőmnek is megígérte, hogy segít neki felkészülni, viszont még egyszer sem szólt, hogy ekkor vagy akkor gyere, pedig mindjárt itt a felvételi. Mondjuk a technika/infó tanár még ezerszer rosszabb. Egész évbe szinte semmit sem tanít, max elolvastatja a leckét, aztán félévkor meg év végén jut eszébe, hogy senkinek nincs jegye és gyorsan írat valamit, de fogalma sincs, hogy meddig vettük a leckét.
Amúgy már előre parázok, hogy mi lesz a következő 2 hétben. Hétfőn első órába már kémia tz-t írat a drága ofő, de fogunk tz-t írni még töriből, állítólag németből is, de nem is sorolom tovább, mert szinte mindenből most jut eszükbe a tanároknak, hogy hoppá, még egy dolgozat meg egy témazáró jegy kell félévig. A legjobb pedig az, hogyha ha valamelyiket elcseszem, akkor lőttek az eddigi jó jegynek, 3-4 tantárgyból ezeken a dolgozatokon fog múlni a jobb jegyem szóval már előre depis vagyok ezek miatt. Csak zárulna már le ez a félév, mert már kivagyok rendesen...
2014. január 04. 17:46
#7070
ByeeThe raven |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.04.08. Hozzászólás: 1384 Csatolások: 85 Azonosító: 148914 offline |
Nekem abból van most éppen elegem, hogy míg más tanárok nem adtak házit(max szorgalmit, vagy egy tényleg kevés írásbelit) és azt mondták hogy a szünet a pihenésre van meg minden, addig történelemből tuti hogy felelni fogunk már hétfőn, mert miért is ne?! Mert hogy ott volt az egész szünet tanulni és nincs elég jegyünk... Én személy szerint eddig töri mániás voltam szó szerint, legnagyobb szerelmem volt, már töris pályára is készültem, de ebben az évben sikerült megutáltatni velem a törit... Órán 30-20 percben darálunk le több oldalas anyagokat,és mindent csak nagyon felszínesen veszünk át. Ezzel talán nem is lenne gond, de én szeretek belemenni a részletekbe és engem érdekelne mondjuk egy-egy uralkodó élete vagy valami... Emellett meg nagyon , vagyis számomra, nehéz anyagokat veszünk...És hiába rimánkodunk hogy senki sem érti, meg hogy ez túl gyors tempó, ugyanúgy száguldunk az anyaggal, és a kitűnő töris átlagomat sikerült lerombolni 3-ra... Emellett abból is elegem van hogy rajzórán egész évben mostanáig kb semmit sem csináltunk és most hogy itt van a nyakunkon a félévi osztályzás a tanár keményen osztogat egyeseket. Nos én magamat nem tartom olyan rossz rajzosnak, rajzszakköre is szoktam játni meg a tanár is azt mondja hogy tehetséges vagyok, erre ad nekem egy 1-est mert otthon hagytam az egyik SZERKESZTÉST.Nem is rajzolunk, hanem szerkesztünk és ezzel sikerült produkálnom rajzbl egy kemény kettes átlagot... Így most teljesen le vagyok hangolva, és nem is tudom hogy mi lesz velem...Eddig olyan biztos voltam hogy továbbtanulásnál valami töris vagy művészetis szakra megyek, most meg fogalmam sincs semmiről, más tantárgyból meg hülye vagyok
2014. január 04. 18:13
#7071
xMilessssztármániás |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.01.27. Hozzászólás: 3655 Csatolások: 3236 Azonosító: 194820 offline |
Miért kell mások munkáját leszólni? Rengetegszer tűrtem, hogy leszólják a cikkeimet és ezúttal sem fogok oda írni, de most már nagyon felhúzott a dolog. Lehet, hogy k#rvára nem érdekli ez meg az a híresség, de akkor minek nézi meg, minek olvassa el (ha egyáltalán elolvassa) és legfőképp: minek kommentel? Az agyamra mennek. Egy 20-30 perces munkámat elintézi annyival, hogy nem érdekli. Engem se érdekel egy csomó cikk, de nem fogok odapofátlankodni a hozzászólásokhoz és benyögni, hogy 'Felesleges cikk, nem értem minek kellett publikálni, mivel senkit nem érdekel', hiszen valakinek sok munkája volt vele. Imádom, hogy a cikkírókat szinte mindig bántják. Unatkozó, idegesítő tagok.
2014. január 04. 18:55
#7072
Idézet (xMilesss @ 2014.01.04. 18:13)

Teljesen egyetértek veled! Ez annyira igazságtalan...
2014. január 05. 02:59
#7073
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline |
Idézet (xMilesss @ 2014.01.04. 18:13)
Miért kell mások munkáját leszólni? Rengetegszer tűrtem, hogy leszólják a cikkeimet és ezúttal sem fogok oda írni, de most már nagyon felhúzott a dolog. Lehet, hogy k#rvára nem érdekli ez meg az a híresség, de akkor minek nézi meg, minek olvassa el (ha egyáltalán elolvassa) és legfőképp: minek kommentel? Az agyamra mennek. Egy 20-30 perces munkámat elintézi annyival, hogy nem érdekli. Engem se érdekel egy csomó cikk, de nem fogok odapofátlankodni a hozzászólásokhoz és benyögni, hogy 'Felesleges cikk, nem értem minek kellett publikálni, mivel senkit nem érdekel', hiszen valakinek sok munkája volt vele. Imádom, hogy a cikkírókat szinte mindig bántják. Unatkozó, idegesítő tagok.
Nekem múltkor sz*rozta le egy IQ bajnok tag azt az egy áldott cikket, amit ide írtam. Nem tudta megmondani, hogy miért csak egyszerűen sz*r, szemétbevaló és számon kért, hogy miért is írtam meg, mert ez ugyan nem érdekel senkit sem. B*szott sz*rul esett, hogy az egy napos kutatómunkámat fél perc alatt elintézte annyival, hogy sz*r és szerintem még el sem olvasta. Én aztán el tudom fogadni, hogyha valakinek nem tetszik valamelyik munkám, hiszen én sem vagyok tökéletes, de azt nem tudom elviselni, mikor valaki hozzám b*ssza azt, hogy az egész kukába való és még meg sem magyarázza, hogy miért. Pillanatok alatt felment a pumpa emiatt, pedig múltkor még gondolkoztam is, hogy hozok néhány betegségről pár cikket laikus nyelven megírva, amikről nem árt, ha esetleg olvastok. Nos, ezek után én biztos, hogy egy percet nem fogok cikk írással tölteni. Nem tudom, hogy hogy jön valaki ahhoz, hogy lefikázza más munkáját, pláóne úgy, hogy végig sem olvasta vagy bele sem kezdett.
On:
Én is az iskola miatt siránkozom. Fel sem fogtam teljesen, hogy holnap ilyenkor már húznom kéne a lóbőrt, hogy fel tudjak kelni. Egy betűt sem tanultam, mert úgy voltam vele, hogy most az egyszer ugyan sz*rok mindenbe bele. Az osztálytársaim egész évben tojnak konkrétan mindenre, akkor én egyszer egy szünetbe mindezt miért ne tehetném meg? Tanulok holnap amennyit tudok és sikerül úgy a dolgozat, ahogyan sikerül. Szerintem lehetetlen ilyen szintű orvosi hablatyot megtanulni perfektül úgy, hogy az meg is maradjon a fejecskémbe még cirka negyven évig. Valahogy én is ódzkodom attól, hogy korán keljek és menjek be a suliba agyat zsibbasztani, majd a klinikára dolgozni ingyen. Már nagyon várom, hogy elvégezzem, mert úgy érzem, hogy teljesen kihasználnak minket gyakornokokat és lósz*rt nem kapunk a csicska melóért. Sz*r ez így egyébként. Hajnali vonattal megyek, és nyolc óra meló pénz nélkül. Az lesz a jó, ha lesz papírom, lesz munkahelyem, akkor ez az egész nem ingyé' alapon fog menni. Ja, nincs kedvem dogát írni és valami esszével is le vagyok maradva, de lehet, hogy kettővel. Tudja a bánat! Életemben először linkeskedtem és sz*rtam unblock mindenre. Csak az a sz*r, hogy hétfőtől megint kezdődik a gürizés elölről.
10 felhasználónak tetszik:
Lil98,
MadHatter,
Szandi0820,
Lizania,
JadeB,
menthol,
Fan-ily6889,
Jody,
xMilesss,
drfan
2014. január 05. 13:02
#7074
Na, akkor beszállok én is, az iskolával van tele a tököm, de nagyon. Annyira, de annyira nincs kedvem visszamenni abba a mocsokba, a hideg kiráz tőle. Jönnek sorra a dolgozatok, felelések; csak azt tudnám, hogy hova tűnt ez a két hét! Szinte semmit nem csináltam, csak lustálkodtam, tanulni nem tanultam, ez szünet, csak a pihenésre fogom felhasználni, nem arra, hogy megtanuljak körülbelül 100 történelmi dátumot. Most tényleg sz#rok bele mindenbe, igaz, hogy felvételit írni fogok, de hát csak anya kedvéért jelölök meg egy gimit, amúgy meg nem oda megyek, szóval ez se érdekel nagyon. A matekot tuti, hogy nagyon el fogom cseszni, a magyart meg csak össze tudom hozni, szóval nem nagyon gyakoroltam rá. Ez van. Annyira hiányozni fog az, hogy délben vagy fél egykor kelek, és most olyan sokára lesz szünet *sigh* Ah, semmi kedvem nincs felkelni hat órakor, a táskám még mindig ott van, ahol a szünet kezdetekor ledobtam.
2014. január 05. 14:28
#7075
Asteliaℳαяαบđєя™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.01.29. Hozzászólás: 17324 Csatolások: 18066 Azonosító: 168141 offline |
Akkor már én is beszállok az iskola témába. A drága jó iskola. Nem is lenne semmi bajom, angol tagozatos suliba járok, a tanárok jó fejek meg minden. 4 db feladat volt a házink egész szünetre, plusz magyarra kell tanulni, mert csütörtökön írunk. Ezt még meg is oldanám, de mint már egy ezelőtti hozzászólásomban írtam, lesz majd egy félévi vizsgánk, ahol majd 4 tantárgyból kell vizsgáznunk. Ez eddig oké is lenne, de nem tudjuk mikor. A tanárok nem mondanak semmit, pedig már kérdeztük is őket, nem tudjuk mikor lesz, vagy, hogy hogyan lesz. Csak annyit mondanak az eddigi anyagból. Klassz. Ez nyelvtanból a jelen,múlt és jövő idő, szófajok, határozók stb. Ezt tuti meg tudom csinálni, hiszen egész nyáron ezt tanultam egy külön tanárnál, és órákon is odafigyeltem. A Headway is menni fog, az csak szövegértés. A lektor nagyon kedves szóval szerintem a vele való szóbeli vizsga is menni fog, azt mondta oda kell ülni a tanári asztalhoz, vele szemben és beszélgetünk. Viszont a Vocabulary-től nagyon félek. Nagyon, de nagyon. Szünetben nem tanultam rá semmit, 4 óra körül nekiállok és átnézek annyi témát, amennyit tudok a többibe meg szarok bele. Nem érdekel, egész idáig tanultam, a csoportom 60%-a szart se tud, szóval én is leszarom. Viszont akkor is marha idegesítő, hogy nem tudtak egy pontos időpontot mondani, hogy mikorra készüljünk, mert vizsga lesz.
A másik dolog, ami szintén az iskolához tartozik. Bár szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egy héten csak 1x van első óránk, amúgy 8:40-kor kezdünk, akkor is 6:40-kor kell kelnem, 8 órára pedig benn vagyok Szombathelyen. Holott a többiek, akik a városban laknak 7:30 körül kelnek, amikor én már rohadt álmosan caplatok a buszmegállóba. Oké, már megszoktam, de a szünetben általában hajnali 2-3-ig fenn voltam és 11 óráig, esetleg délig aludtam. Most pedig le kell feküdnöm 10 órakor, legkésőbb 11-kor, mert kelhetek 6:40-kor. Abban az iskolában, ahova az egyik barátnőm jár 8:30-kor kezdődik az ELSŐ óra! Hol van itt az igazság?

2014. január 05. 15:53
#7076
Hát, nekem is a suli... Holnap kelhetek 5:50-kor, és 8 órám lesz. Ja, és első óra tesi, ahol természetesen olyan idétlen feladatokat csinálunk, amit képtelen vagyok végrehajtani. Na mindegy, túlélem.
2014. január 05. 16:16
#7077
A gondolattal, hogy holnap suli. Egyszerre jó és rossz... Kelhetek megint korán, pedig az utóbbi időben rászoktam arra, hogy hajnalban fekszem, tízkor kelek. És megint kezdetét veheti a tanulás, ráadásul nemsoká itt a félév vége is.
2014. január 05. 17:00
#7079
Idézet (Cs10 @ 2014.01.05. 16:20)
Azzal hogy holnap suli!!!
Dettó
2014. január 05. 18:54
#7080
Vampiregirl1Angel. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.12.30. Hozzászólás: 2451 Csatolások: 318 Azonosító: 166234 offline |
Azzal, hogy most szólt a drágalátos barátnőm, hogy műtörire kell egy két oldalas gyűjtőmunka, és jó, lehet ez nem olyan sok, de direkt azért bíztam meg őt azzal hogy mondja el a házikat(mert hiányoztam uccsó hétről), mert még ő a legmegbízhatóbb, erre pont nem volt képes figyelni, és ő is az egyik osztálytársunktól tudta meg. A hátam közepére sem kívántam ezt, de amit meg kell tenni azt meg kell tenni, így fél órácska alatt gigászi betűkkel teleírtam, letojom, és elegem van hogy soha nem tud senki semmit, hogy most írunk-e valamiből vagy nem, vagy hogy ezt meg kell-e csinálni vagy nem
1 felhasználónak tetszik:
Lizania
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő

Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre

Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos

Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem

Jelentkezett egy szerepre.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének

Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér

Új színész kaphatja meg a szerepet.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez

Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő

Beperelték az egyik dala miatt.