Ma éppen mivel van tele a tököd?

Nálunk kilencedikbe van egy drága kis keringő február végén. Na engem a drága kis keringő próbája közben úgy kell elképzelni,hogy légies könyedségel repülök a táncparket fölött és kecsesen ringunk a páromal.Egy fityfenét.A párom elképesztő jól táncol,de engem csak húz maga után,lassan és darabosan mozgok és ha ez nem lenne elég mindenkinek neki megyek.Ezzel még nem is lenne semmi baj már megszoktam,hogy szerencsétlen vagyok,de a mai próbán (a tornaterembe próbálunk) magamra rántottam egy zsámolyt (forgás közben), plusz egy barátnőmet sikerült magam alá rántanom.Neki szerencsére nem lett semmi baja,mert könyű vagyok. Viszont nekem sikerült olyan hangosan felsikkantanom,hogy a tánctanár elrendelte,hogy holnap nem táncolhatok.Pedig már így is le vagyok maradva.

A tanulással. Mindig is tűrtem és képes voltam minden sz*rt bemagolni, aránylag könnyen tanulok de azért néha még nekem is sok. Év végén vizsgázunk, folyamatosan dolgoznunk kell kifelé a tételeket, ezzel még nincs is baj, mert nekem (fogjuk rá) a fele megvan. De azért tanárnő elvárja, hogy jövőhétre magoljunk be legalább 3 tételt, verseket meg azért még haladjunk tovább és dolgozzuk kifelé a többit, meg ugye még tanuljunk minden más egyéb tantárgyból. Nem akarok egész este és egész hétvégén a könyv meg a füzet előtt ülni, néha én is leülnek már egy hosszú nap után a s*ggemre. Arról nem is beszélve, hogy az osztályból összesen 3-4 ember dolgozta ki normálisan a tételeket, a többi meg nem csinálna semmit, elvárják azt, hogy majd mi kidolgozzuk helyettük is, persze mi üljünk rajta órákat, hogy nekik jó legyen...

Tudom, hogy alapdolgok, már az összeset vettük és mennek is, csak valahogy a múlt időket nem tudom megkülönböztetni... Nyelvtanon kívül van még pár más témájú angol óránk is, azokon általában a mindennapi életre készítenek fel minket, mint például a vásárlás, az egészségügy ilyenek. Jövőre biztos nehezebb lesz, mert bejönnek a szakmai tantárgyak is. Sokkal jobban bírom az iramot, mint a legtöbb osztálytársam, csak néha rám is rám jön az 'Elegem van, mindjárt sírok' dolog. Ez körülbelül eltart egy napig aztán megrázom magam, mert tudom, hogy meg tudom csinálni. Csak valahogy ki kellett írnom magamból.

Valaki lepontozta a profilomat..

Már megint fáj a fejem.

Azzal, hogy anya pár órácskája lecs*szett, hogyha ennyire utálom őt azért mert nem egyezett bele ebbe a dologba akkor utáljam, meg hogy ki van nyalva a s*ggem, ha nekem nem jó itt menjek állami gondozásba, satöbbi(vagyis a jól bevált érzelmi zsarolás)... jó, hogy egy darabig tényleg mérges voltam azért mert nem engedte meg, de igazából amivel jobban felbosszantott, az az, hogy míg tegnap egy pár teljesen jó indokot mondtam, hogy miért kéne igent mondania, addigra ő csak 1-2 elég nyögvenyelős érvet hozott fel ez ellen, és nemet mondott. Ma megint megkérdeztem hogy esetleg mondhatnék-e több indokot, de meg sem engedte hogy elmondjam őket, mert hogy ő már tegnap mondta hogy nem és kész, de mikor megkérdeztem hogy akkor most miért is nem a válasz, akkor a "Mert én azt mondtam, és az akkor úgy is van!" szülői választ kaptam. Ezt úgy imádom már önmagába, hogy ilyen szituációkban imádnak visszaélni a hatalmukkal mint a tanárok, mint a szülők. De engem ami kiakasztott az az, hogy folyton csak visszautasít, de ez gondolom fel sem tűnik neki, amilyen érzéketlen általában. Neki azért lehetnek olyan elvárásai, hogy én látogassam öregkorában, meg tegyek le nyelvvizsgát nyáron, de ahhoz ő nem tesz hozzá semmit, azt várja hogy létra nélkül másszak fel és javítsam meg a villanykörtét, hogy neki legyen fény és tudjon olvasni. Ha nem érzem úgy hogy törődik velem, akkor én mi a fészkes fenéért kéne hogy kedvesen bánjak majd vele? Ha ő nem képes segíteni ezzel a dologgal az angoltudásom fejlődését, meg úgy semmivel, akkor hogy várhatja el hogy letegyem a nyelvvizsgát úgy, hogy a "béna csoportban" vagyok és csak most a négy év alatt ez az ötödik angoltanárunk?
Ez most nagyon felcs*szte az agyamat így estére...

Kábé 2 napja úgy köhögök, mint valami tüdőbeteg. Nagyon fáj a mellkasom, mert annyit köhögök, plusz már beszélni is alig bírok. Voltam orvosnál, de a gyógyszer csak ma estére hatott, az is csak olyan mértékben, hogy már picit kevesebbszer köhögök. Persze jóanyám kitalálta, hogy ez csakis iskolaundor lehet, és hogy ezt csak erőltetem, mert én mindig csak 'megjátszom'. Jah, persze. Örülök ám neki, hogy ennyire, de ennyire megbízik bennem. Mostanában az anya-lánya kapcsolatunk nagyon, de nagyon mélyen van, mert anya alig törődik velem, lenne rá valamennyi ideje - jó, nem olyan sok, de mégis... - de nem, ő inkább a barátnőivel beszélget, ha beszélni akarok vele akkoris a telefonját nyomkodja, és múltkor is nélkülem ment bevásárolni, pedig mindig együtt szoktunk... Rosszabb, mint egy tinilány, komolyan. Én nem vagyok ilyen... Amúgy nagyon, de nagyon rosszul esik, amit csinál. Inkább egész nap az ágyamba nézem a meséket, kikapcsolt telefonnal és egy jó nagy bögre teával. Aztán öcsém hazaér és beront a szobámba, hogy leköpjön. Igen, szép is az a testvéri szeretet. Istenem, néha annyira, de annyira szeretnék csak legalább egy fél napot egyedül lenni, és átgondolni mindent..

Azzal, hogy milyen igazságtalan az élet. A mamám testvére ma telefonált, hogy kórházban fekszik, sterilizált szobában, mert leukémiás. Senki nem látogathatja, csak a férje, aki mentős és ő is csak beöltözve. Hamarosan elkezdik a kemoterápiát, de nem tudni, hogy mi lesz. Azt sem tudjuk, hogy milyen stádiumban van. Aztán később jött a második csapás. Mamám sógorának cukorbetegsége van, amitől megvakult és hályog van a szemén. Tegnap elmentek Székesfehérvárra a kórházba megnézetni a szemét, ahol kiderült, hogy a szeme mögött daganatokat találtak, és nem mernek hozzányúlni, menjenek el Pestre. Ma felmentek Budapestre, ahol szintén azt mondták nekik, hogy nem merik megműteni. Szegény már teljesen ki van és még nem is tudja, hogy a húga is kórházban fekszik. Ha ezt megtudja kikészül, ha pedig bekövetkezik az, amit még leírni sem merek, mind a mamám, mind a testvérei kikészülnek. Egy testvérét már elvesztette, a másodikat szerintem nem igen bírná ki, főleg, ha a nővére is kikészülne, mert elvesztette a férjét! Ha bekövetkezik, amitől a legjobban félünk egy nagyon hosszú depressziós korszak köszönt majd ránk, és nagyon remélem, hogy emiatt nem vesztem el a nagymamámat... Tudom, hogy ezt nem egy nyílt fórumra kéne leírnom, hiszem ez már tényleg nagyon magányügy, és nem csak az én magánügyem, de most úgy érzem erősnek kell látszanom, főleg a mamám miatt, aki már így is teljesen kikészült. Nagyon remélem, hogy végül is rendbe jönnek, mert nem szeretnék 15-16 évesen temetésről-temetésre járni és nagyon szeretném, hogyha a mamámnak semmi baja nem lenne, még akkor is, ha megtörténik a legrosszabb, nagyon szeretném, ha ott lehetne majd 5 év múlva a ballagásomon, és akkor mikor elkezdem a főiskolát.

Azokkal, akik nem képesek normálisan végezni a munkájukat, és össze-vissza kevernek mindent. Ezen a héten betegség miatt otthon voltam, a mai napon már végre jobban éreztem magamat, de alighogy leültem reggelizni, hív a nővérem, hogy ügyintézés zajlik éppen, mivel depressziósnak lettem kikiáltva. Mondom mi a fene. Egyszerűen nem voltak forrásai, csakhogy felhívta egy nő, és azt sem tudta igazán, hogy mi ez az egész, de hát az egész napom emiatt tök szarul telt, és kétségek között, mert el sem tudtam képzelni, hogy mégis mi a fészkes fenéért lennék én depressziós, mikor tudtommal nem viselkedem úgy Erre most este hív megint a nővérem hogy az egész egy félreértés volt, nem is rólam volt szó, hanem egy másik csajról, akinek a VEZETÉKNEVE megegyezik a SÓGOROM vezetéknevével (amihez nekem mellesleg SEMMI közöm az égvilágon ). Meg nem is értem igazából, hogy az a nő hogyan jutott el hozzánk... mindenesetre a mai nap tökéletesen el lett cseszve emiatt, már a kezem is tökre remegett, hogy mégis mi a fene folyik itt a hátam mögött, és közben teljesen feleslegesen idegeskedtünk mindannyian. Ráadásul azért tartott egészen késő délutánig, mire megoldódott az ügy, mert az a kedves hölgy nem vette fel a telefont, hiába hívogatták, csak most este. Szóval, köszönöm, tényleg.
Másrészről: az, hogy a nővérem úgy generálta a feszültséget, hogy semmit sem tudott, és semmi indokkal vagy ténnyel nem tudott előrukkolni, ráadásul nem bírt kiállni mellettem, anyának mondta az alaptalan vádakat (például hogy miért nem beszélek többet bent, de már elmagyaráztam neki, hogy néha még nem vagyok biztos a svédemben, és nem akarok hülyeséget beszélni, nehogy besüljek, vagy ilyesmi) rólam. Aztán persze bocsánatot kért, de ez akkor is rosszul esett.

per pillanat a pasikkal. Egy bizonyos fiú elrontotta a napom...

Pánikrohamok, gombócérzés a torokban, erős szívdobogásérzés, stb. Persze egyik nyugtató sem hat.

Ajtó zárakkal, kulcsokkal... >.<

A napi Miley, Selena és Justin cikkekkel

Szeretem Mileyt, de már nekem is sok.

On: az idióta betegséggel. Majd' kiköpöm a tüdőm, annyira köhögök már egy hete kb. (pedig egyébként ilyen gondom nem volt már kb. 10 éve), de hát dokihoz kinek van ideje elmenni?

A kétszínűséggel, vagy nem tudom minek nevezzem ezt. Múltkor elmondtam a véleményem egy csajról, aki nem szimpatikus, szerintem sunyi, mire rögtön lehurrogtak, hogy csak féltékeny vagyok, hogy ki a pasija meg ilyenek. Erre rögtön két nap múlva mondja az egyik barátnőm, hogy neki nem szimpi ez a csaj, mire rögtön egyetértenek, az nem számít, hogy az is a kedvenc énekesének csaja. Ma is azt hallom, hogy nem szimpi neki egy csaj, aki a kedvenc színészével járt, meg van szépségpöttye meg ilyenek. Meg is írtam neki, hogy milyen ironikus, hogy engem ezért leszóltok, míg aztán egymás között egyetértetek... Annyira unom már ezt.

Hihetetlen, hogy egyesek még mindig úgy küldözgetik a Nyílt nCore regisztrációs eseménymeghívásokat, mintha igaz is lenne.

csütörtökön a mise miatt maradtam le 2 részről, pénteken elfelejtettem mert hülye vagyok, mai ismétlést meg nem láttam, mert reggel még aludtam, délután meg nem volt ismétlés
egyébként a kedvenc sorozatomról van szó

Facebook.. Kell még magyaráznom??

Vasárnap -nem sokára- dél van, reggel hétkor keltem, azóta az ágyban ülök, nyakig betakarózva húsz takaróval, körbe zsepikkel. Se inni, se enni nem tudok, a torkom olyan szinten fáj, nyelni sem bírok. A sok fújkálástól már a vér is ömlik az orromból, emellett majd szétesik a fejem, a betegségtől alig bírom mozgatni a karomat, ráz a hideg, sötötbö. Ehhez társul még, hogy nyár óta össze vagyunk veszve apumék tesójával, meg annak a családjával, mivel még akkor csúnyán megaláztak, persze elfogult nagyanyám csak azt fújja, hogy én vagyok a sz.arkavaró, és jómagam találtam ki az egészet, na persze.. Pár perce hívott telefonon, hogy ezt közölje velem, hogy mekkora bunkó vagyok, hogy már el sem mentünk unokatesóm szülinapjára, holott én vagyok ebben legkevésbé hibás.

Jobbulást!