Ma éppen mivel van tele a tököd?

Nem elég, hogy egész nap szinte alig beszélek valakivel (általában csak ritkán beszélgetek, de akkor hosszan), de még így is sikeresen sikerül felcsesznek a saját agyam a hülyeségemmel...

Az történt, hogy elvoltunk beszélgettünk posztolgattuk a képeket, az egyik csoportban. Erre posztolok, és egyik nagyon kedves ismerősöm kijelenti, hogy mit fogok legközelebb posztolni. Több sem kellett a másik nagyon kedves ismerősöm berágott, hogy miért mástól kell megtudnia?! Na akkor innentől kezdve nála ment az önsanyargatás, hogy az ő hibája, és hogy milyen önző... akkor a másik fél is rákezdett, és egyből hangulatrombolásba mentünk át..tudom, hogy én vagyok a hibás, de egyikük sem fogadja ezt el, és mindketten magukat sanyargatják..és most inkább gyorsan el is jöttem tőlük, aztán ha megnyugszom a hülyeségem miatt, akkor megint színrelépek közéjük..nem tudom esküszöm..ilyenkor úgy érzem rá kéne ülnöm a számra, vagy nem is tudom

Azzal, hogy a felettünk lakónál szétdurrant a radiátor, és mi is beáztunk. Még mindig takarítjuk a konyhát, meg a speizot, mert mindent elöntött a víz. És ez reggel volt. Sőt, az alattunk lakó is nekünk izélt, hogy miattunk "megint" beázik, holott nálunk sosem volt se csőtörés, se semmi. A tetejébe a húgommal közös szobánk is kissé beázott, mert a födém miatt a víz felénk folyt. Hála égnek, hogy a gépnek nem esett baja. Akkor kaptunk volna idegbajt.

De már nem ázunk, majdnem ki is takarítottunk anyuval szépen, már csak az elázott papírholmikat kell levinni és kész. De gondolhatjátok, milyen "kellemes" reggelünk volt. Kész szerencse, hogy nem éjjel történt.

Láttam valakit, akit nem kellett volna.

1. azzal, hogy ha egy r*banc elmegy, jön helyette másik... az ostoba liba osztálytársnőm az utóbbi napokban normálisan viselkedett, minden rendben volt vele... erre most egy másik ismerősöm vette át tőle a r*banc szerepet... na mindegy.
2. azal, hogy a holnapi farsangon a mi osztályunké a nyitótánc, de csak ma próbáltuk el a báliruhával, ami bekavart, és egy csomóan elrontották.. ráadásul az egyik osztálytársnőmnek még a ruhája is elszakadt, mert a kölcsönzőben képesek voltak félkészen, felvarratlanul odaadni neki... ráadásul egy másik suliból is odapofátlankodtak páran MI főpróbánkra, csak, hogy kiröhögjenek minket.

az összes elb*szott tanárral. megértem, ha valaki nem szimpatizál velem, elfogadom, valószínűleg én is utálnám magam külső szemlélőként, de mindennek van egy határa. érdekes, hogy minden tanárom, meg átlagban minden idősebb ember elsőként emeli ki, hogy tisztelettudó vagyok, még ha rossz is a viszonyunk, vagy épp leszarom a tárgyát, a magyar tanárom meg lehord mindennek anyámnak is, az osztályom előtt is, meg szimplán a szemembe is. de jó, nem érdekel, én is rühellem őt, úgyhogy az érzés kölcsönös. csak vicces, hogy anyám egész évben menni akar miatta az igazgatóhoz, én hisztizek hogy ne, mert nem akarok kib*szni vele, és mégis ennyit kapok viszont.

egyszerűen nem veszi be a gyomrom, hogy egész héten magolok, alig alszok, minden erőmmel azon vagyok, hogy amit elrontottam, kijavítsam. megbuktam töriből, folyamatosan beadandókat írok, próbálok minél többet tanulni rá, közel hármas az átlagom, éjszakákig magolok minden szart, hogy tarthassam az átlagban ötös jegyeimet, majd megdöglök, hogy kijavítsam a matekot és megértsem, mert van bennem annyi, hogy ne mentessem fel magam, hanem küzdjek a kettesért, és letegyem a rohadt érettségit, akkor is, ha ponthatáron csúszok át, és akár csak szóbelivel együtt. erre csak azért, mert nem szimpatizál velem egy ember, vagy épp szar az élete, kiszúr engem és rajtam vezeti le a problémáit. sajnos két éve már végigcsináltam egy tanévet nyugtatókkal hasonló okok miatt, úgyhogy kissé kezd elegem lenni.

tegnap tz-t írtunk, bevallom, kimerültség miatt nem készültem, hanem netről puskáztam ki - kettes, oké kit érdekel, majd kijavítom. ma szövegértés dolgozatot írtunk négy év után először, mert annyira tanár, hogy amióta középsuliba vagyok, kompetencián kívül véletlenül sem találkoztam szövegértéssel, verselemzéssel meg végképp nem. azt mondta, oda írja direkt a jegyeket, ahol javít az átlagon. érdekes módon, nekem úgy, hogy kilencből öt kérdésre válaszoltam, fogalmazásos részre is, egyes lett, és beírta ahhoz a tárgyhoz, amiből eddig egy darab kettesem van, míg irodalomból a szintén "késtél, egyes" mellett egy négyes témazáróm van, hogy bukjak csak meg. hát köszönöm, kib*szott jó, csodálatos, csak érdekes hogy három évig voltam osztályelső, helyesírási versenyeken minden alkalommal első tízben vagyok, osztályon belül első, amióta írni tudok, dicsérnek fogalmazásból, sosem volt hármasnál rosszabb jegyem, szövegértésből pedig angolul is, magyarul is közel 100%-os vagyok, és irodalomból és nyelvtanból is örülök, ha a hármast megkapom, miközben tavaly mondta ő maga a szemembe, hogy ne hisztizzek, amiért kettest ad évvégén, mert "mindketten tudjuk, hogy ötös lesz az érettségim". csak tudnám, hogy egy ilyen ember hogy a f*szomba lehet tanár. de persze az a holnapi dogáknál sem fog senkit érdekelni, hogy ja, én végigbőgtem az estét az efféle igazságtalanságok miatt, és nem tudtam felkészülni. esküszöm, nem vagyok tanköteles, fogom magam és kiiratkozok. inkább dögöljek éhen érettségi nélkül, minthogy még tovább romoljon a stressz miatt amúgy is szörnyű egészségem...

az egész estém azzal telik nagy vonalakban, hogy itt ülök, az ötödik bögre kakaómat iszom, bámulom a tévét, és bőgök. egész életemben mindig is meghallgattam mindenki problémáját, nem egyszer fordult már elő, hogy éjszaka mentem át egyik barátnőmhöz, teljesen leszívják az én idegeimet is, persze még megköszönni senkinek sem jutott eszébe, de mindegy, nem is várom el. amikor egyszer meg nekem van olyan problémám, hogy jól esne, ha valaki meghallgatna, akkor már nagy ívben szarnak a fejemre. felhívtam egyik barátnőmet, -akivel állítólag jóban vagyok, és minden nap hallgatom az aktuális problémáit-, megkérdeztem, hogy lenne e egy perce rám, hogy legalább meghallgasson, vagy valami, olyan hízelgő választ kaptam, hogy most nem ér rá, mert épp tévét néz, és nem szeretné, hogy ne bírja követni... köszönöm szépen, igazán kedves. én éjszaka rohangálok át hozzá egy hangyaszarnyi probléma miatt is, de ő persze, hogy nem ér rá...

Tegap volt farsangi főpróba, de azt hittem, hogy fejbelövöm magam. (Mindenki így volt vele amúgy...)
Mindenki tökéletesen előadja a farsangi izébizéjét, mindenkié jó, csak a miénk botrányos, mert amíg a lányok tudták mit kell csinálni (még szép mert csak 2 sz.ros táncuk van) addig a fiúk a tanár szavaival élve "botrányos, katasztrofális" volt. KOMOLYAN?! Már nem azért de egyszer se próbáltuk el egybe, színpadon, jó hogy nem tudtam, mikor mit kell mondanom, a tanár meg arra se volt mindeközben képes, hogy lejátssza a szinkronúszós zenét a fiúknak, mert csak. De nem ő a hibás, hogy nem vitt el minket EGYSZER a színházba próbálni, hogy nem tud egy számot mp3-ba letölteni, hogy nem tudja velem megbeszélni, hogy mikor mit mondjak, vagy esetleg hogy a végleges szövegemet ideadja végre, mert már ma előadás és ha megint leégünk, akkor nem tudom mit csinálok...

Ismételten a Facebookkal. Az embernek nem lehet (kulturált) negatív véleménye, mert törlik. Kezdem nagyon unni, hogy aki nem birka mód megy a sok hülye után, mert van saját egyéni gondolata, mert képes rá, hogy használja az agyát, az ki van moderálva. Pedig tényleg az égvilágon semmi sértőt nem írtam.

Plusz az egyik - korábban már itt is említett - ismerősöm megint beindult és elkezdte rövid időnként a lecserélem a profilképemet, mert mégse ezt akarom posztolását.

Annyira szánalmas ez az egész FB és a rajta folyó mentalitás, hogy az nem igaz. És én vagyok a hülye, hogy ilyen dolgokon bosszankodom. Nem ér annyit, de akkor is rossz látni, hogy ennyi hülye / olyan ember van, aki mindent kimoderál, mert fáj az igazság(?!) plusz nehogy más is lássa és esetleg felnyíljon a szeme..?

Két apróbb dolog idegesít. Az első, hogy mivel jó idő van, emiatt a kutyákat görkorival vittem le sétálni. Lent sétáltak még idős nénik, akikkel nincs baj, nem zavart volna, akkor ha nem az út közepén állnak neki beszélgetni. Az egész apró kis utat elfoglalták, így minden körnél ott lassíthattam le, bénázhattam a kutyákkal, meg minden. A másik szintén emiatt van. Mivel görkorinál hajlított térd és felsőtest van, emiatt megfájdult a derekam. Vagyis már több napja fáj, de nem ennyire, mint most, ez így előhozta. Apróság, tudom, de kicsit idegesítő, ülni sem tudok. :/

Az unalommal...szombat van és az ég világon semmit sem tudok csinálniii

Úgy bírom, hogy néhány értelmes csak annyit tud hozzászólni egy cikkhez, hogy: nem ismerem...
Komolyan, minek ezt hangoztatni?

Hogy hullik a hajam.

Néha anyámmal, de akkor nagyon. Mindig azt szoktuk csinálni, hogy ha könyvet rendelek, akkor a bolti átvételt kérem, mert anyu el tud érte menni meló előtt/után, vagy ha nem is dolgozik, neki úgyis ingyen van a vonat (meg amúgyis van Budapest-bérlete), így spórolunk. Viszont tegnap reggel, mikor felkeltem, hallottam, hogy szokás szerint kibeszélnek a húgommal (de ezt már megszoktam) és azon van fennakadva, hogy neki el kell mennie a könyvemért egy tök ismeretlen helyre (érdekes, ezt a pofámba elfelejtette megmondani). Jó, elfelejtettem átállítani, hogy a Móricz Zsigmond körtéri üzletbe vigyék, ahova egyszerűen odajut (csak felül Kelenföldön a vilingerre és kész), viszont annyira híres arról, hogy eltalál akárhova. Én sem jártam még a Pozsonyi úton, viszont van annyi kreativitás bennem, hogy beüssem a kicseszett keresőbe. De mindegy, elmegyek érte... annak ellenére, hogy ami neki ingyen utazás, az nekem 5420 forintomba kerül (és akkor még el is kell kéredzkednem a képzésről). Legközelebb inkább fizetek egy 1000-rest a futárért (bár annál meg rizikós, hogy itthon van-e valaki).

Megint elkaptam valami szrt, belső lázam van, mindjárt megfagyok, annyira fáj a fejem, hogy homályosan látok (bár az lehet, hogy a sírástól van), kiköpöm a tüdőm és még a fülem is bevan dugulva a náthától. De nem maradhatok otthon, mert 2 hete is hiányoztam, szóval ma kipihenem magam, bár ez úgyse fog sikerülni, mert feküdni se bírok, mert akkor meg szédülök. Anyám persze iskolába akar küldeni, mert ismét csak megjátszom magam. Pihenni se lehet tőle, mert szeretetszolgálatot játszik. Már egy csomó ruhámat elosztogatta, úgy hogy megse kérdezett róla. Szívesen odaadtam volna, ha megkérdez és nem visz el olyanokat, amikről tudja, hogy kellenek nekem, mert valamihez/valakihez kapcsolódnak. Ma meg berontott, hogy van e 38-as tornacipőm. Aztán mindennek elhordott azért, mert nem adtam oda neki a totál szétjött tornacipőm, mert ennyire izé azért nem vagyok..

Az elkényesztetett hétéves kislányokal.
Ma délelőt barátnőmnek segitetem a vak édesapja által szervezett jótékonysági rendezvényen.Az apja szervezetének gyüjtöttek pénzt amiből a vakoknak vesznek nekik kifejlesztet spéci cucokat.
Az a lényeg,hogy reggel oda mentem berendezni a termet székeket pakolni meg ilyesmi.A barátnőm mondott is beszédet a színpadon,ezért úgy döntött kimegy a mosdóba,hogy kisminkelje magát.Nem nagyon értetem,hogy minek sminkel,de nem baj pakolgatam tovább.Amikor odajön hozzám egy kislány aki feleanyi idős mint én rámnéz és megkérdezi,hogy én is kimegyek-e sminkelni. Mondtam,hogy nem.Erre nekiáll kiosztani,hogy neki már tök sok sminkje van és valmi utánozhatatlan hangsúlyal közli,hogy csúnya vagyok és csak sminkel lenék szép. Aztán úgy záráskép megkérdezte,hogy a XXI században élek-e vagy az őskorban ragadtam. Anyira megdöbbentem,hogy meg se birtam szólalni.Hihetetlenül ideges lettem,de nem szóltam csak nagyobb hével pakolgatam tovább a székeket.

Ez nem a gyerek hibája, hanem a szülőké és a médiáé. Tudod, amilyen a szülő, olyan lesz a gyerek is. Egy hét évestől nem lehet elvárni, hogy felelősen gondolkodjon. Gondolom azt szajkózta, amit otthon vagy a tévében hallott. Az is a szülő hibája, hogy egy hét évesnek sminket vesz. Én is kipróbáltam anno 6-7 évesen anyám sminkkészletét, felügyelet mellett, és anyum nem is hagyta rajtam.

Ma elmentem a szüleimmel vásárolni.4 helyre mentünk,ez addig oké,de az első vásárlásnál oda jött hozzánk egy részeg nő,hogy adjunk neki aprót,vagyis nem adnánk-e.Persze,hogy nem adtunk,de a nőnek a szájában cigi volt... Azt bezzeg megtudja venni,de enni valót nem.Ha kéregetni megy akkor ne legyen a szájában cigi.Aztán átmentünk egy másik üzletbe (nincs messze az első üzlettől ahol voltunk),bevásároltunk és mikor kiakarunk menni ott látjuk,hogy ott van,kéreget.Nem értem,hogy ha cigire vagy alkoholra telik pénz kajára miért nem?Mindig az első,cigi vagy pia aztán jön a kaja

Ismételten a sógor és drága családja... A sógor (J-nek rövidítem a nevét megint) apjának volt szülinapja, és háromra hívtak oda minket. Persze csak most értünk haza, és tömény unalom volt ez az egész, ez a három kerek óra. Alighogy odaértünk, J. nővére, aki mindig olyan lenézően méreget minket a kétszínű vicsorával, most oda sem akart jönni, csak ímmel-ámmal köszöntött minket. Aztán bevonultunk az apró kis konyhájukba, és ott ácsorogtunk, mint az idióták, mert senki nem mondaná, hogy üljünk le az étkezőbe, aztán ott koccintsunk, nem, tizenöt percig ott rostokolunk, aztán végre betessékelnek minket. Senki sem bírt hozzámszólni, én meg nem tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe, mert arról, hogy pl. kocsi/ház/stb mennyibe kerül, én mit tudok mondani? És mindig ez van, és rohadtul unom. A nővérem persze utána engem hibáztat, hogy miért nem beszélek, de a drágalátos férje, akinek a tulajdon családjáról van szó (!) szintén nem bír megszólalni, úgy ült ott mellettünk, rideg arccal, mintha tök idegenek lennék, annyira bunkón viselkedett, hogy már meg sem lepődtem rajta, hisz ez a szokása. De beszélgetni ő sem bírt, csak sóhajtozott hogy milyen fáradt így meg úgy. Közben sír a gyerek, nyűgös, de nem, akkor még ott kell maradni, és megvárni, amíg az öreg kibontja az ajándékot. És ez ment három teljes órán keresztül, hosszú szünetekkel a beszélgetésben, mikor én próbálok beleszólni, akkor meg úgy bámulnak rám a svédek, mint borjú az új kapura. Aztán végre hazajutottunk, és a nővérem nekiállt megint engem csesztetni, és állandóan ezt csinálja, ettől már komolyan agybajt kapok. A hülye férjét bezzeg csak védeni tudja, miközben az se vendégként, se házigazdaként egy mukkont sem képes szólni, csak bámul ránk nagy bambán, utána meg vágja a pofákat. Cseppet sem barátságos, semmi kedvesség nincs benne, velem is csak cseszekedni tud, meg szarozni az ízlésemet, meg sértő tréfákkal bánt meg. És ezért kell nekem ezt minduntalan elszendvedni ezeket az összejöveteleket, hogy halálra unjam magamat, utána meg még engem szidjanak. Tök jó program volt így vasárnap délutánra.

A barátnőmmel állítólag a legjobb barátnők vagyunk..de ezek után kétlem...

Bármit akarok neki mondani, nem hallgat meg, ráadásul mással beszél inkább. Akartam neki mesélni, erre egy az egyben a képembe röhögött..

Utálom, amikor kiröhögnek azért amit szeretek...pláne a *legjobb* bnőm..

Akármit is csinálok, a többiek elmennek tőlem. Próbálok hozzájuk szólni, és inkább elkezdenek mással foglalkozni hogy ne kelljen nekem mondani valamit is. És a legrosszabb, hogy köztük van az egyik legjobb barátnőm...