Ma éppen mivel van tele a tököd?

Egész télen kutya bajom nem volt, erre mikor végre már alakulna az idő, akkor kapom el a hülye megfázást. Az orrom már rendesen fáj a sok zsepi dörzsöléstől, ha a szemem gondol egyet akkor ömlik belőle a könny. Egyszóval borzasztó. Nem is én lennék, ha nem ilyenkor kapnám el.

A másik meg a suli. Először is a hülye osztálytársak. Egyre jobban elegem van belőlük. Az egyikhez nem lehet egy normális szót szólni mert egyik percben lehurrog, a másikban meg már nyalizik. A többi meg úgy kétszínű ahogy van. A tanulásról meg inkább nem mondok semmit. Engem kell rángatni minden versenyre, amivel nem lenne gond, csak egy fél tankönyvet be kell hozzá magolni, (meg azért pluszba készüljek a témazárókra) és a tanárok nekem mondanak mindent, mert a másik két csapattársammal nincs mire menni.

A mamám napok óta rosszul volt. Nagyon fájt a hasa. Végre sikerült elrángatni orvoshoz, aki mondta, hogy menjen el ultrahangra. Kivizsgálták, kiderült, hogy az epeköve, műteni kell. De a mama csak halogatni akarja... Annyira önfejű, mindig ezt csinálja. Nagyon fáj neki, látom rajta, de ő azt mondta majd ráér. Az orvos is mondta, meg kell műteni jövő héten... Mindenki ideges emiatt, szerintem főleg én. Műtöttek már, de akkor nem izgultam ennyire, mint most. Nagyon, de nagyon féltem Őt...

Úgy őszintén? Az egész hétből elegem van!
Kezdődött ugyanis azzal, hogy az egyik osztálytársam - aki nem mellesleg január elején jött - szépen befészkelte magát közém, és a legjobb barátnőm közé. Tisztában vagyok azzal, hogy még új, és nem tudja, hogy kik - kinek a legjobb barátja, meg minden, de azt már ő is észrevehette, mondjuk az első napon, hogy kik kinek a barátnője. Második nap, mikor megjött nem tudom miért, de rögtön az barátnőmhöz ment oda. Lehet, hogy ő volt neki szimpatikus és azért. Szóval, attól a naptól kezdve van elegem az iskolából. Azóta ugyanis imádkozok, hogy szóljon hozzám a legjobb barátnőm, és örülök, hogyha odajön hozzám megkérdezni, hogy, hogy vagyok.
Persze azután jött egy másik lány, rá két héttel. Igazából ő nem is új, mivel még ötödikben elment, de idén visszajött. Szóval, amióta megmondtam neki, az órarendet, szó szerint úgy jön után mint a pincsikutya. Akármit csinálok ő is azt csinálja, mindig megvár, mindig, ha leülök ő is leül, ha felállok ő is feláll, ha valahol vagyok rögtön odajön...egyszerűen gyűlölöm az ilyen nyomulós lányokat. Plusz egy ok arra, hogy eltávolodjunk a legjobb barátnőmmel egymástól.
Előző héten az a bizonyos lány - aki januárban jött és a barátnőmmel tölti a mindennapjait - beteg volt. Nem mondom, hogy nem örültem, mert az nem lenne igazság. Tényleg örültem annak, hogy végre van esélyem vissza kapni azt a lányt, akire tényleg mindig számíthatok. De nem így lett. Vagyis félig-meddig. Nem mondom, hogy nem töltöttünk el több időt, de azt sem mondom, hogy eleget. Rengeteget töltött más lányokkal is, pedig szerintem ő is észrevehette, hogy kevés időt töltöttünk együtt. Szóval tényleg többet voltunk együtt.
Ezen a héten:
Mikor a csaj meggyógyult, észre sem vettem, hogy megkérdezett. Szokás szerint az ebédlőben kellett gyülekeznünk - ügyelet van reggelente, hogy ne zavarjuk a nulladik órákat - észre sem vettem, hogy a barátnőm megérkezett. Csak akkor volt szerencsém őket ismét együtt látni, mikor felmentünk a terembe. Igazából lehet azt is mondani, hogy ezen a héten a lehető legkevesebbet töltöttem vele együtt.
Ugyanis:
Hétfőn, kedden, szerda (tanítás közben) hozzám se szól, mintha levegő lennék. Az a nyomulós csaj meg továbbra is csak jön utánam. Szóval hozzám se szólt. Kedden, mikor úgy volt, hogy együtt megyünk haza, szó szerint ott hagyott ebédnél. - mivel ő nem ebédel, csak én, és ő meg szokott várni -. Nem akartam rögtön vádaskodni, hogy biztosan csak sietnie kellett. Bár egy kicsit gyanús volt nekem, mikor bementek a mosdóba cseverészni. Szerdán ismét nem mentünk együtt, mert lemondta az állítólagos vásárlás miatt. Csütörtökön ismét ott hagyott, egy olyan SMS-el, hogy elment a pékségbe kaját venni magának. Örültem, hogy akkor már volt mersze szólni, de még mindig bántott, hogy nem monda meg szemtől - szembe. Mikor megebédeltem én is elmentem a pékséghez, hogy tudjunk együtt menni haza. Persze nem bírtam megállni, hogy rákérdezzek, mégis miért nem szólt nekem, hogy ott fog hagyni, de hirtelen szerintem azt se tudta, hogy mit szóljon, csak egy ártatlan "nem tudom"-mal válaszolt. A csütörtök szerencsére normálisan telt, mármint úgy, hogy együtt mehettünk. Ma viszont ismét jöttek a kifogások, hogy neki így, meg úgy a keresztanyjához kell menni, de sajna láttam őket együtt hazamenni, és hallottam is, mikor megbeszélik, hogy pénteken átmennek egymáshoz - nem értem, hogy akkor miért kell nekem hazudni, és azt kérdezni, hogy átjöhet-e hozzám, persze én azt hittem, hogy az ő átmenésükből nem lesz semmi - . És ezt nem csak én, hanem már mások is észrevették, hogy hanyagol engem, semmibe vesz és mindig ott hagy a suliban. Sokak szerint a barátnőm megváltozott, nagyon, bunkó módon viselkedik felük. Én biztos nem fogok nyomulni, és visszakönyörögni magamat, ez távol áll tőlem. Ha neki csak ennyire kellettem...akkor legyen így!

Pluszba szeretném azt megjegyezni, hogy amikor én megyek oda más barátnőimhez, az már komoly bűn! Én nem csinálhatom azt, amit szeretnék, de ő persze igen. Lehet, hogy ez féltékenységnek tűnik, meg minden, de igen is FÁJ azt látnom, hogy percről - percre veszítem el azt az embert, aki számomra az egyik legfontosabb. Nem tudom, úgy érzem nem bízhatok meg az emberekben. Főleg nem azokban, akiket azt hiszem megértenek engem. De nem! Ha én vagyok szomorú, sz*rnak rám, de ha más rögtön elkezdik kérdezgetni...ilyen az élet! Igazságtalan!
Ezen kívül persze a dogákkal, a felelésekkel, a nulladik órákkal, és a többi baromsággal, ami az iskola hátránya.

Mostanában elég sz*r minden, hogy őszinte legyek. Talán legutoljára 16-17 éves koromban éreztem így magamat. Akkoriban is enyhe depresszió jeleit mutattam igen csak erős szuicid hajlammal. Szó mi szó, sosem voltam valami erős ember. Bár már azóta eltelt egy pár év, de ugyanazok a negatív érzelmek és ugyanaz a depresszív hangulat képes egyik pillanatról a másikra jelentkezni. Egyáltalán nem vagyok jól lelkileg, ma nem is tudtam bemenni dolgozni, mert végig sírtam az egész estémet és az egész éjszakámat. Hajnalban két Cataflamot kellet bevennem, mert úgy éreztem, hogy a fejemben lévő nyomás miatt a fejem fog lerobbanni a helyéről. Gyűlölöm magamat amiért még mindig nem nőttem ki a megfelelési kényszeremet. Mi a fenéért akarok olyanoknak megfelelni akiket soha sem érdekeltem igazán? Annyira felesleges és annyira dühítő, hogy még mindig csak pár elismerő szóra vágyok. Nekem nem kell pénz vagy ajándékok netovábbja, csak néhány elismerő szó azoktól, akik a "szeretteimnek" vallják magukat. Pláne, hogy egyesek azt hiszik, hogy szórakozni járok be gyakorlatra, és akkor még ők háborognak, hogy miért nem megyek be suliba az olyan órákra, ahol b*sszuk a rezet. K*rvára el vannak tévedve, de legközelebb közölve lesz velük, hogy jöjjenek be a klinikára és nézzék meg, mi a f*szt gürizek heti háromszor napi nyolc órát nulla fizetésért. Gyakornok tábla mellé mehet a betegszállító feliratú tábla is, mert az egész napom abból állt csütörtökön, hogy a gyerekeket tologattam kocsikon oda-vissza, oda-vissza, oda-vissza, ja és mellette egész könnyedén csicskáztatnak apró dolgokért. Például, menj fel vagy öt emeletet azért, hogy lehozz egy kib*szott fertőtlenítőt. Ja, de én nem csinálok semmit sem, mellette meg hajnalban kelek, este érek haza és még amiatt is hőbörögve van sokszor, hogy miért alszom hétvégén délelőttig. Az meg a legjobb amikor erőteljesen éreztetik az emberrel, hogy egy kis csicska sz*r, mert nem egyetemre jár és nem tesz le olyan diplomát, ami maximum a s*gge kitörlésére jó. A f*szomat, a BGF-re én is bejutottam volna ilyen potom 200-290 ponttal! Sőt, két éve is csak húsz pont hiányzott ahhoz, hogy bejussak a Semmelweis Egyetemre államira, csak sajnos nem rendelkezem semmilyen rokkantsággal, hogy random 40 pontot jóváírjanak. Majdnem sikerült, és csak emiatt vagyok egyáltalán bárkinél is kevesebb? El vagyok keseredve teljesen. Keményen tanulok, iszonyatosan sok az óraszámom (heti két napba van összesűrítve húsz óra) és rendesen csinálom a melót bent. Legalább azt had mesélhessem el, hogy a csicska munkában tudtam fél órát babázni, de nem. Az nem olyan fontos, hogy hogyan élem meg lelkileg azokat amik a munkában vannak. Bírom a munkát, megy, de tudjátok az felbecsülhetetlen volt, amikor nagyjából egy hónapja egy fél óránként görcsölő baba rám volt bízva, mert az alkalmazottak annak ellenére is megbíztak bennem, hogy még nincsen bizonyítványom. Amint kellett kapta a görcsoldót majd oxigén terápiát. Tényleg ennyire sz*r amit csinálok? Tényleg kell az a kib*szott diploma, hogy ember legyek? Sőt, komolyan a végzettség teszi az embert? Tudom, hogy le kéne sz*rnom ezt az egészet, mert nincs értelme, de ne azért legyek kevesebb, mert nincs diplomám. Sz*r ez így.

Igazából magammal, meg a rövidtávú memóriámmal. Még nyolcadikban osztogattak nekünk "ingyenes" busz bérletet Monostortól Molajig, és én akkor (kis naivan) el hordtam mindennek, hogy kinek lenne rá szüksége, amikor komáromi vagyok, és gyalog is el tudok jutni oda, ahova akarok. Igen ám, viszont idén a matek korrepetálásom Monostorban volt, és, hát mondjuk úgy, hogy jól jött volna a bérlet, amit széttéptem, és kidobtam a kukába. Idén, úgy döntöttem, hogy kilencedikes révén, több eszem van, és kérek újat, amire úgy fogok vigyázni, mint szemem kincsére. Szerdán megkaptam, betettem a telefonom hátuljába, csütörtökre meg nem is találtam. Valahogy elkeveredett a telefonomból, és nem emlékszem, hogy hova tettem. És már újat sem lehet kérni, így mondjuk úgy, hogy ismét nagyot alkottam. Az összes könyvemben kerestem, az ellenőrzőmbe, a táskámba, de sehol nem találtam. Már elegem van a rövidtávú memóriámból. Komolyan mondom, hogy a kezemre fogom írni a dolgokat, de magamból kinézem, hogy így is otthagynám/elveszíteném/elfelejteném.

~ Nekem ezzel a f#s idővel. Orkán erejű szél, borult idő, és pont hétvége van mikor az ember szivesen kimozdulna, csak hát nem tud. De még mindig jobb mint a tavalyi nagy havazás. Remélem csak átmeneti lesz ez az időjárás, mert a héten nagyon jó napos idő volt.

~ Van sok felhasználó itt, akik az adatlapjukon olyat irnak, hogy "órákon át képes lennék róla beszélni", és ilyenkor elgondolkozok azon, hogy mi a jó eget? 2 percet ha épphogy tudnának. A legnagyobb kedvenceiről persze mindenki tud sokat áradozni - feltéve ha utána olvasott, hallott róla dolgokat -, mert hát van úgyis, hogy valakinek olyan a nagy 'példaképe', akinek ismeri 2 filmjét, 2 dalát, esetleg néhány jó cselekedeteit, frizura váltásait, hireit blabla.. De ha komolyan gondolták, akkor biztos úgy van, de meghallgatnám hogy mit makogna 'órákon át'.

Az internettel. Állandóan akadozik és lefagy

Ma nekem is ezt csinálta egyfolytában a szégyentelen, pedig Lúdas Matyit akartam nézni ><

Ez semmi nálunk szabályosan olyan mintha forgó szél lenne fújja a szemetet,meg a port ráadásul amikor elindultunk sétálni semmi,hanem amikor odaértünk a parkba(ami nekem csak egy sarok ) már az ágakat törte meg stb.Szóval mire hazaértem a sétálásból csupa fekete volt a szemem alatt az arcom a sok portól...
On:Azzal,hogy a mai világban mennyi mindent megengednek maguknak az emberek.Telefonálnak nagynehezen felveszem a telefont és egy teljesen ismeretlen alak kezd el dumálni,aki arra sem veszi a fáradságot,hogy bemutatkozzon.Levegővétel nékül károgott a fülembe és még arra sem adott lehetőséget,hogy megkérdezzem tőle ki az és mit akar - az emberke olyanszinten flegmájul hajtotta a dumáját,hogy pislogni sem volt időm,amikor meg végre lehetőségem lenne rákérdeznék,hogy kit keres meg,hogy át e- kell neki esetleg valami üzenetet adni,fogja és lecsapja a telefont...

Ugyanazzal, mint mindennap. Habár még csak 16 vagyok, megpróbáltam a kezembe venni az életem irányítását. Tavaly szeptemberben abbahagytam a sulit, pedig évekig minta tanuló voltam. Az elmúlt 1 év leforgása alatt 3szor szöktem meg otthonról, pedig azelőtt sosem tettem ehhez hasonlót. Jelen pillanatban pedig a negyedik szökésemet tervezem. Hogy mi ennek az oka? Az, hogy már 3 éve egyedül érzem magam. Amióta zátonyra futott a barátságunk a legjobb barátnőmmel, akivel 10 évig legjobb barátok voltunk, azóta egyszerűen nem találom a helyemet. A cél most az, hogy Budapesten kezdjek új életet. Az Éjjel-Nappal Budapest felnyitotta a szememet arra, hogy van még remény és még újra tudom kezdeni az életemet. Lehet, hogy a sorozat nélkül én már öngyilkos lettem volna, hiszen mielőtt a képernyőre került volna a műsor, azelőtt brutálisan depis voltam. Annyira megjött az erőm amióta megy a sorozat, hogy az valami hihetetlen és már egyáltalán nem vagyok szomorú, hanem gőzerővel dolgozok az új tervemen. Néztem 1-2 ilyen hirdetést ahol lakótársakat keresnek és nem is kellene olyan sok lakbért fizetni. Szóval az egész megoldható, csak jól meg kell terveznem az egészet. Mert amikor legutóbb megszöktem otthonról akkor kijutottam Pestre, de hajléktalan lettem 1 napra. Nem volt se pénzem, se kajám, telefonálni se tudtam és egész éjjel az utcákat jártam, plusz villamosoztam, hogy ne fagyjak meg, mert január közepe volt. Szóval akkor nagyot koppantam, pedig azt hittem, hogy sikerülni fog, mert tudtam, hogy kihez fogok menni, csak aztán mégsem alakultak jól a dolgok. Emlékszem, hogy éjjel 3 óra volt és ott voltam a Margit Hídon és bámultam a parlamentet, annyira csalódott voltam, hogy nem sikerült, pedig akkor úgy vágtam neki, hogy na én ide többet vissza nem jövök és most megint itt vagyok, sajnos. Aztán már annyira éhes és fáradt voltam, azt sem tudtam, hogy most sírjak-e vagy inkább röhögjek, hogy ennyire pofára estem. És emiatt néz engem mindenki örültnek, hogy megszökök otthonról, pedig ha egy kicsit kinyitnák a szemüket, akkor bizony látnák, hogy rohadtul nincs semmi rendben az életemben. Mindenesetre remélem, hogy negyedszerre sikerülni fog, de ha nem, akkor újra próbálom, mert érzem, hogy helyesen teszem ezt, hiába is mondják mások, hogy teljesen elment az eszem.

Igazából nekem nem lenne bajom az időjárással, ha nem kéne visszamennem a koliba, átszállással. Imádni fogom mikor én jobbra tartanék, a szél meg visz balra. Remélem esni is fog pont annyira, hogy a hajamból elkezdjen folyni a vörös festék mert az úgy lenne esztétikus. A másik problem, hogy egyszerűen nem érzek semmit, se fájdalmat, se örömöt, se bánatot, se dühöt. Azt tudom, hogy mennem kell matekozni, ugyanis kényszer matekozó lettem, még álmomban is a matekra gondolok, és töri órán zugmatekozó üzemmódba kapcsolok. Annyira szeretnék már túl lenni az érettségin és vissza kapni a tiszta gondolataimat, hogy végre írhassak megint. Mindenkinek távpacsi és nyugalom ,,Örökké nem eshet"

1. Egyik barátnőm sem ér rá, házim sincs, könyvem sincs, filmem sincs (már mindet kivégeztem amit összegyűjtöttem, az újakat meg addig keresgetném, ami tetszik is, hogy mire elkezdeném már este lenne) A kamerám töltődik, szóval kisvideót se tudok csinálni
2. Anya hajat fest, és utálom a tömény hajfestékszagot
3. Éhes vagyok, de ha enni akarok elkezd görcsölni a hasam
4. A srác aki tetszik nem ír nekem, az öccsével beszéltem és most ő se ír vissza, de a nővére meg igen, de ő meg nem mondott semmit, mikor megkérdeztem mi baja van velem az öccsének.
5. A volt legjobb fiú barátom, teljesen és totálisan figyelmen kívül hagy, és amikor még rátudom venni, hogy két szót beszéljünk tök bunkó, pedig nem tettem ellene semmit.
6. Az ex legjobb barátom mostani barátnője egyfolytában úgy stíröl mint aki mentem kinyír, és egyfolytában nekemjön

A jövőhetem hipi-szupinak ígérkezik Nem elég hogy szerdán írunk töri tz.-t egy féléves anyagból, ami igazából két anyag, csak az előzőből nem íratott külön, merthogy az "túl kevés", és így magolhatok 40 várost vaktérképen, nem tudom hány évszámot/fogalmat/személyt plusz esszét is tudjak írni bármiből amit kér, de ugyancsak szerdán írunk egy föci vaktérképes/tájas dogát, ami nekem nehéz lesz, mivel a vaktérkép nagyon nem megy, és nagyon sokat kell rá tanulnom hogy jó jegyet szerezzek, meg emellett hétfőn egy jó kis matekdoga, csütörtökön angol tz., pénteken fizika tz. és elméletileg meg kéne tanulni egy verset is irodalomból, amit csak a másik csoportnak említett meg, holnapra.
Képzelhetitek mennyire boldog vagyok Mert így kell ezt, egy hétre kell besűríteni minden egyes dogát. Sőt, az a poén hogy még egy beadandót is kéne írni hittanra, de azt kikönyörögtük hogy egy héttel tolódjon el, és ugyanez a biosz dogával

Már bocs, hogy beleszólok, de nem lehet, hogy végre megoldást kellene találnod, arra a csuda nagy problémádra, ahelyett, hogy már megint, negyedszerre elfutsz előle? Ha annyira felnőttnek érzed magad, ahhoz, hogy 16 évesen Pestre költözz, akkor ahhoz is legyél felnőtt, hogy szembenézz a problémával. Nem pedig világgá futsz, mint egy ötéves kisfiú, akit cikiznek a szemüvege miatt. Annyira gyerek vagy még, ez süt az írásodból is. Nem mintha annyira érdekelne a jelentéktelen kis életed, de nagyon tud idegesíteni, mikor valaki ekkora baromságokat ír...

Igazából nem tudom, hogy milyen bajod van. Semmi problémám sincs, amitől el kellene menekülnöm. Lezártam valahogyan a legjobb barátnőmmel a kapcsolatot és most arra vágyok, hogy élvezzem Pesten az életet, és hogy szabad legyek, korlátok nélkül tehessem azt, amit szeretek. Tehát Bazdmeg nem értem, hogy mi a f*szomért kötekedsz, de úgy látom, hogy sajnos nem tudod máshol kitombolni magad.

A nyomorult időjárással, azzal hogy olyan szél fújt egész nap hogy majd elvitt. Na és ez a vacak megfázás se akar elmúlni már fáj az orrom a sok törölgetéstől.

Szerintem meg kamu az amit itt előadsz. Elolvastam és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek. Süt az egészről, hogy kitaláltad.

Ööö, egy, nem kötekedésnek szántam, kettő, egyáltalán nem tomboltam, köszönöm szépen, de jelenleg teljesen nyugodt lelki állapotban vagyok. De nekem aztán édes mindegy, hogy minek nevezed, a kommentedből süt a gyávaság, és mint mondtam, nem nagyon izgat a sz*r kis életed, de utálom, mikor valaki így próbálja fölhívni magára a figyelmet.

Lassan pályát kéne választanom, de egyszerűen fogalmam sincs, milyen irányba induljak el, mert úgy érzem, semmihez sem értek.

Egyáltalán nem akarom felhívni magamra a figyelmet, egyszerűen csak jól esett leírni, hiszen ezért találták ki ezt a topicot.
Végül is tök mind1, hogy mit írok nem? Ha ti eldöntöttétek, hogy én feltűnési viszketegségben szenvedek és csak kitaláltam az egészet, akkor az ellen nem tudok semmit tenni.