Ma éppen mivel van tele a tököd?

A sírássommal,kedvemmel.

Ma voltam bejelentkezni a nyelviskolába, ahová már évek óta járok. Úgy volt, hogy egy csoportba kerülök a barátaimmal, mert egy "kedves" anyuka vállalta, hogy majd ő elmegy és elintézi, hogy egy ugyanabban legyünk mindannyian. Természetesen kit nem tartott fontosnak, hogy átjelentsen? Persze engem. Öten járunk, ebből a négy barátom másik nap, másik időpontban jár, engem persze betettek olyanok közé, akiktől az agyam elszáll (párat közülük ismerek és ennyi bőven elég is). A legviccesebb pedig az, hogy egyszerűen nem hajlandóak engem is hozzájuk csapni. Mondjuk ez talán még érthető is, mert egy ilyen kis zárt csoportnál jobb, ha kevesebb a diák, de már 6 fővel meghaladta a maximumot. Engem igazából az húz fel, hogy az anyuka még olyan érdekében is szólt pár szót, akit alig ismer, bezzeg engem, akit eleve át kellett volna tennie, hagy a búsba. Lehet, hogy csak túlreagálom, de eleve félek a teljesen idegen közösségbe való beilleszkedéstől

Az irigy emberekkel, akiknek fáj, ha én valamiban kiemelkedőbb vagyok, mint ő. Pedig én sem így bújtam ki az anyaméhből, hanem évekig tanultam érte. Persze az nekik büdös, mint a trágyadomb, könnyebb a másiknak gúnyosan odavetni, hogy "neked könnyű". És persze én hülye még utána rosszul érzem magam.

Eddig úgy voltam vele, hogy nem írok ide, de most már tényleg elegem van...
Kezdjük ott, hogy megkaptuk az egész iskolában fellelhető két legbunkóbb és egyben legerősebb tanárt. Ez már úgy bearanyozta a múlt hetemet. Ehhez hozzájöttek a szakmai tantárgyak, ANGOL nyelven, amelyek -szépen kifejezve magam- ki*aszott nehezek, még magyarul sem vagyok képes megérteni az anyagot, nemhogy angolul, pedig valahogy muszáj lesz beleverni a fejembe, mert pénteken már felelünk és a tanár, akit kaptunk fogja és bevágja az egyest, ha 3 szót nem tudsz helyesen. A tesi tanárom még mindig egy szadista d*g, így meg sem lepődtem azon, hogy ma reggel kivitetett velünk pár padot az udvaron lévő betonpályára (!) és azokon keresztül ugráltatott és futtatott minket, de előtte legalább volt olyan kedves (?) és elmondta, hogy ha elesünk jobban fog fájni, mint a teremben. Egyem a drága szívecskéjét.. Tegnap pedig a belünket kiköptük, a nem tudom hány kör futás és az egyes futás szakaszok közötti gyakorlatoktól, legjobb barátnőm kezébe beleállt egy kő, annak a helyén mára egy szép kis vízhólyag lett. Az órarendem maga a "tökéletesség", olyan szinten kics*sztek velünk, hogy csak na. Mi vagyunk az egyetlen osztály, akiknek 8. órája van, ráadásul egy héten kétszer is, arról ne is beszéljünk, hogy olyan órákat raktak be 7. órába, hogy sírni támad kedvem, ahányszor csak rágondolok. ( fizika, üzleti tervezés, áruforgalom stb. ) Reggel 6:20-kor kelek, olyan vagyok, mint egy zombi, aztán kicaplatok a buszmegállóba, felszállok a heringjáratra, a 6 kilós táskámmal - lemértem, tényleg annyi és ez "jobb" napokon van -, majd kezdem a fantasztikus napomat... Mire hazaérek agyilag zokni vagyok, de tanuljam meg egyik napról a másikra a történelmet, a földrajzot meg a kémiát, mert a kedves emberke, aki ezt a sz*rt - amit egyesek órarendnek mernek nevezni - úgy rendezte, hogy ezen csodálatos tantárgyak egymás utáni napokon legyenek. Úgy szeretném viszonzásul kilógatni az ablakon.. A magyar tanárom egy b*rom, amennyire szerettem, most annyira rühellem az irodalmat - és ha rajta múlik, akkor hamarosan a nyelvtant is.
A sráccal, akibe szerelmes voltam június óta nem beszéltem, mióta Párizsból ráírtam, hogy küldje el a kötelező olvasmányokat. Úgy látom, hogy Ő próbálkozna, de nem hagyok rá lehetőséget. Minek? Hogy még jobban fájjon? Köszönöm nem kérek belőle. Pedig hiányzik amúgy... csak, úgy érzem nem lennék képes megint elviselni azt, amit ebben a közel 3 hónapban átéltem...
Slussz poén így a végére, hogy a kocsinkból elfolyt az olaj, szóval ma egész délután autókereskedésből autókereskedésbe jártunk, de nem találtunk semmit, így a holnapi program is megvan.
Komolyan, ma az egyetlen olyan dolog, ami fel tud vidítani az, hogy hamarosan lejön a WWE és végre meg tudom nézni. Sőt, azt hiszem ma szükséges lesz megnézni a The Evolution of a Predator-t, mert most nagyon nagy szükségem van Randy megnyugtató hangjára.

Nincs energiám átnézni, szóval az esetleges hibákért bocsánatot kérek és sajnálom, hogy ilyen gondokkal fárasztattam azt, aki elolvasta, tudom, hogy az ittlévők 85-90%-ának is hasonló mindennapjai vannak.

Lassan már úgy néz ki, mintha kényszeresen minden idegesítene, és ezért látogatom napi szinten ezt a topikot... A tököm nincs vele tele, de undorodom a dologtól, és elgondolkoztat, hogy mennyi ebarált ember mászkál az utcán. A buszon, vagyis inkább csak az elején tömegnyomor volt, mert isten biza a páwáknak az egójuk bánja, ha beljebb mennek és nem torlaszolják el az utat. Én beszorultam egy kövér, rövidnadrágos öreg tata meg egy srác közé, de úgy, hogy a kislábujjamat megmozdítom,a másik ember érzi azt. Egy idő után feltűnt, hogy a vénség feltűnően bámul, mondom; jól van az öregek néha elbambulnak. Aztán már szinte keresztül szúrt a szemével és zavaróan vigyorgott, próbáltam arrébb araszolni, de a tömeg miatt ez a tervem kudarcba fulladt. Majd miután próbáltam tudomást se venni a fószerről, hatalmasra széttárta a lábát és úgy figyelt tovább, vigyorogva, terpeszre nyitott lábbal. És sokszor nyúlkált a férfiassága tájékára...én meg azon voltam, hogy ne hányjam el magam, aztán másnak is feltűnt az, hogy abnormalisan viselkedik a tata ezért inkább utat nyitottak én meg hálásan leszálltam és bemutattam a buszról a vén f‘szinak...És ettől ne kapjak hörgő hányógörcsöt? Lehet, hogy éppen egy nyugdíjas éveit szatírkodással töltő "bácsikához" vollt szerencsém, undorító egyszerűen erre más szót nem nagyon talalok. Lehet, hogy leírva nem jön át annyira a helyzet, és valaki nem annyira vizuális alkat, hogy el tudja képzelni a mozdulatait, de nem is kérem, mert szánalomra sem méltó...

Van egy nagyon jó fiúbarátom, aki nagyon más, mint én. Mármint, tiszta feketébe jár és szőke a haja, szóval úgy külsőre más a stílusa, mint nekem. Vannak olyan emberek, akik belelátnak a kapcsolatunkba, és minden hülyeséget kitalálnak. Plusz azt hangozatják, hogy mi mennyire nem illünk össze, mert ő tök máshogy néz ki, mint én, és nem tudják hogyan állhatok vele szóba. Szerintem elég nagylány vagyok ahhoz, hogy megítélhessem, hogy kikkel szeretnék szóba állni. Az, hogy picit más a stílusa, mint másoknak, attól ugyanolyan ember, mint bárki más. De ezt nagyon nem értik meg páran, és rohadtul unom, hogy ezt kell hallanom, mert az én életem annyira fontos, hogy ezzel kell foglalkozni. Bezzeg én nem szólhatok egy rossz szót sem, mert akkor én vagyok a bunkó. Szerinte csak röhögnöm kéne ezen az egészen, de én nem akarok, mert nagyon zavar, hogy ilyeneket mondanak róla, mert imádom őt.

Bizonyos emberek hozzáállásával...
Mikor átjöttem gimnáziumba azt hittem vége lesz az örökös "cs*sztessük egymást minden megszólalása után" dolognak, ami általánosban elég jellemző volt. Hát nem.
Vannak emberek, akik olyan szinten le vannak nézve, hogy hiába nem vagyok egy közülük (legalábbis as far as I know), felfordul a gyomrom az egésztől. Egyszerűen elmegy a kedvem attól, hogy bizonyos emberekkel beszéljek, mert abban a pillanatban, mikor odakeveredik valaki, akit nem bírnak, érezni lehet rajtuk, hogy legszívesebben kifutnának a világból, még akkor is, ha az a személy még csak meg se szólalt. Ha meg neadjisten órán rontanának el valamit, akkor aztán jönnek a szánakozó nézések. Csak nem tudom mire föl, mikor az osztály három negyedét eleve fellebbezéssel vették fel...
Pedig ez még mind semmi: a tehetséggondozós osztály is hasonlóan érezheti a törődést, mikor a nyolcadikos kis senkik kioktatják őket. A kettő között a különbség csak annyi, hogy a tehetséggondozóba feleannyi ember kerül be, emelt szintű felvételivel, a nyolcadikosok pedig már negyediktől itt meresztik a s*ggüket, 36-an/évfolyam.
De főleg ismét csak magammal, amiért ezt csak így egy év után vagyok képes észre venni, addig pedig csak mentem a tömeggel, röhögtem a "fantasztikus" vicceken és konkrétan ugyanakkora s*ggfej voltam, mint azok akiket most itt leírtam. Néha legszívesebben felpofoznám magam.

Azzal,hogy megírok egy rendezett és részletes profilt,leírom a szabályokat,a teljesen eszement emberek kedvéért még ki is emelem a szöveg lényegét,de még úgy sem olvassák el. Aztán meg dobnak egy jelölst,mikor is profilképem alatt is látható,hogy nem vagyok barátgyűjtő és nem jelülök vissza senkit ismeretlenbe...

Van egy egyszerű megoldás erre, mint sok más tag Starityn, -én is- letiltotta a jelölést, ha valóban nem vagy barátgyűjtő akkor ez a megoldás megszabadít a pofátlan tagoktól.

Még mindig pikkel rám a technikát tanító tanárom (aki egyben a tanulószobás tanár is), mert tavaly kiléptem év vége felé kiléptem t.szobáról és nincs ki korrepetálja az ötödikeseket nyelvtanból /igen, nekem kellett tanítanom a tanár helyett/.

mert CurlyGirl törölte magát!nagyon jó barátom volt,de sajnos nem tudom pl. teleefonszámát,e-mailjét se

Betegen keltem, egy vödör teát meg egy Strepsils-t magamba imádkozva vonszoltam be magam az iskolába. Pont tesi óra előtt kezdett esni az eső, és ez persze nem állította meg a kedves tanárnőt, hogy kivigyen minket futni a kinti pályára, hát azt hittem az agyam eldobom. Jövő héten meg majd azon problémázik, hogy a fél osztály otthon nyomja az ágyat tüdőgyulladással.

Az az egyik bajom(a többi túl személyes),hogy nyomorult kis életemben azt a kis örömöt is eltörlik,ami lehetne...példának okáért: Nagyon szerettem az NBC csatornán futó Dracula c.sorozatot,olyan megnyugtató,hangulatos volt nekem,és alig vártam a második évadot,mert mostanában nem sok sorozat nyerte el a tetszésemet(ennek is rengeteg hibája volt,de mégis megszerettem)erre utánanézek,és kiderült,hogy törölték,lefújták az egészet,nem folytatják valószínűleg soha többé azt a jó kis sorozatot.Egy másik probléma meg a sok közül,hogy nem nyaraltam sehol,még az országon belül sem,pénz hiány,ismerősök hiánya miatt.(mindenkinek volt dolga,nem értek rá),és most meg folyton be vagyok zárva valahová(szakmát tanulok,iskolába,ocsmány tanműhelybe)és nem voltam sehol sem,és teljesen beszűkült az életterem...régi barátaimmal már rég megszakadt a kapcsolatom,és most egyetlen egy barátom sincsen,vagy olyan ember,akivel nagyon jól kijönnék,mert hasonlítanánk,vagy valami...mondhatni magányos vagyok,és még a mostani kedvenc sorozatomat is törölték,nem folytatják..és úgy átlagban a buszozást ki nem állhatom..és még..és még...és méég...lenne nagyon sok minden,csak már fáradt vagyok megfogalmazni azokat..

Az idővel. Ma reggel egyik barátnőmmel a suli előtt álltunk, ő cigizett, én pedig vártam, hogy menjünk már be. Az eső csöpögött. Nos, barátnőm elszívta a cigit, de kitalálta, hogy ő éhes, menjünk boltba. Szóval oké, elsétáltunk a boltba, de azalatt az öt perc alatt, míg bent voltunk, leszakadt az ég. Zuhogott, dörgött, villámlott, minden volt. A sulink kb. 5 percre van a bolttól, és hiába vettem fel kapucnit (esernyő nem volt nálam, mert eltört), mire beértünk a suliba, csöpögött a víz a hajamból. Osztálytársaim háromnegyede úgy nézett ki, mint barátnőm (akinek még kapucnija sem volt), borzalmas volt. Tocsogott a víz a cipőnkben, a ruhánkból és a hajunkból pedig csavarni lehetett a vizet. A pulcsim is átázott, a pólóm is tök vizes volt, még a melltartóm is. Ráadás, hogy a nadrágom még mindig nem száradt meg normálisan, és a pulcsimat hiába terítettem ki minden órán, és hiába van most is kiterítve, kizárt, hogy megszárad holnapig.

A mandulámmal. Még vasárnap reggel kezdet el fájni a torkom, amirõl nem nagyon vettem tudomást, ittam egy forró teát meg vettem be cukorkát, hogy enyhítse a fájdalmat. Azóta nem múlt el, de nem elég, hogy nyelni alig tudok, lehetséges, hogy annyi év allergiamentesség után rajtam is kiütött ez a betegség. De fogalmam sincs, hogy pontosan mire is lennék allergiás, csináltatni kellene egy vizsgálatott, mert eddig úgy volt, hogy semmire nem vagyok. Ez miatt a szemem folyamatosan viszketett, tegnap matekon teljesen vörös lett a szemem és az orrom is folyamatosan bedugul. A suliban majdnem megfulladtam órákon, nem kaptam levegõt, és ha valaki megmozdul egy zsebkedõért arra rögtön rászólnak vagy lebasszák. Amikor hazaértem akkor éreztem, hogy fáj a mandulám, azóta gyógyszert is bevettem, de nem mondhatnám, hogy nagyon enyhült a fájdalom. Szinte már lehetetlennek tûnik, hogy túléljem ezt a két napot a suliban, nemhogy figyeljek is az órákon. Alig bírtam figyelni amíg a tanár lediktálta az anyagot, legszívesebben elaludtam volna annyira gyengének éreztem magam. Ennek tetejében pedig feleltem is angolból, valamint írtam bioszból, énekbõl (csak tudnám mi a fenének ez a tantárgy?) és nyelvtanból is. Folyamatosan szomjasnak érzem magam, közben szinte egész nap nem ettem semmmit, nem is érzem, hogy éhes lennék. Holnap nagy valószínûséggel megint iskolába megyek, elsõ órában egyébként megint dolgozatot fogok írni föcibõl/földrajzból. Valamint lesz tesim is, amin határozottan ki fogok nyifani ha elkezd futatni az esõben (ahogy ismerem azt a tanárt megtenné).

Az egyik tanárom ma konkrétan a nagy semmi miatt alázott porig. Legalábbis ez volt a célja, de mivel nem éreztem úgy, hogy akármilyen szörnyűséget is elkövettem volna, nem is vettem magamra a fenyegetőzést és a cirkuszt, amit levágott, mindössze azért, mert egy kicsit lassabban írtam és ezért lemaradtam. És ez neki elég indok volt arra, hogy az osztály elé kiállítva akarjon a földbe döngölni és azzal fenyegetni, hogy elzavar az igazgatóhoz. Szerencsére van annyi eszem, hogy ha egy tanár szemlátomást a torkomnak készül ugrani, akkor nem ellenkezek, hanem próbálok bűnbánónak tűnni, ahogy most is. Érett már benne ez a műsor egy ideje, és a legszebb, hogy ez csak kb. a 3. óránk volt vele. Ez is azt bizonyítja, hogy nem is a viselkedésemmel volt igazán baja, hanem azzal, hogy ki vagyok... utálja a szüleimet, utálja a testvéremet (legalábbis amikor még tanította, akkor utálta), és most én vagyok a soros. Az általánosban is pont ugyanez volt, akkor a földrajztanárral, aki azért akart kipaterolni az órájáról, mert ki merészeltem nézni az ablakon... ott pont ugyanez volt a háttérsztori. Nem bírják a szüleimet (nem értem miért, hisz elfogultság nélkül mondhatom, hogy minden rossz tulajdonságuk ellenére becsületes, jó emberek), és ebből alapvetően következik, hogy bennem és a testvéreimben is csak a rosszat látják, és nem mulasztanak el egy alkalmat sem, hogy alázhassanak minket.
Szerencsére ez a tanár csak helyettesítő, nagyon remélem, hogy jövőhétre meggyógyul a rendes tanárunk, nem hiányzik még egy ilyen műsor...

Ha esetleg az ember azt hinné, hogy az eleget esett a nyáron, a kedves időjárás nyomban rácáfol. Nálunk már napok óta esik - ismét. Ami nem csak azért rossz, mert kiszívja az összes életkedvemet, de mivel földes utcában lakunk (ráadásul az egész faluban mienk az egyedüli utca, ahol puha a föld), ezért hóolvadáskor/esőzéskor olyan ronda az utca, hogy ahhoz képest Shrek mocsara virágos rét. Be- és kiközlekedés csak helikopterrel/gumicsónakkal ajánlott. Utálom, utálom és utálom.

...az értetlen, gagyi agyú hülye emberekből, akik mézes-mázos stílusban próbálnak meggyőzni a saját hülyeségükről, és hogy én pattogjak nekik. Egy ilyen illetőt "leforráztam" egy kurta nemleges válasszal, és remélem, nem fogja tovább húzni az agyam, mert már így is tök pipa vagyok rá!

Osztály társamtól most

Három napja kölcsönadtam a sávozó ecsetemet az egyik osztálytársamnak, mondtam, ha már nem kell szóljon. Ma reggel vissza is kaptam, tövig beleszáradt fekete festékkel. Sikerült reggel 7 órakor fölvinnie a vérnyomásomat, azért ezek a porcelánfestő ecsetek 3000 forinttól kezdődnek, és nem örülnék, ha miatta vennem kéne egy újat. Kb. 15 percen keresztül mostam mire tiszta lett, és hála az égnek nem lett baja, legalább is így ránézésre. Meg egyébként is basszus, ha kölcsönkapok valamit, számomra természetes, hogy ugyan olyan állapotba adjam vissza, és ezt elvártam volna tőle is. Meg is mondtam neki, hogy nagyon szívesen kölcsön adok bármit, de máskor legyen szíves és normális állapotba adja vissza.