Az orosz nők bálványával, plátói szerelmével, miniszterelnökünk BFF-jével, Putyinnal, aki miatt egész Budapest megbénult egy napra. Az egy dolog, hogy két szeminárium között beugrottam az oktogoni Spar-ba, hogy vegyek magamnak egy tzatzikis salátát -elkerülvén a gyomorfekély minél hamarabbi kialakulását, de az, hogy visszafele sétálnom kellett, mert egy villamos sem járt, mert jött Putyin, kiverte a biztosítékot. Hát agyamat eldobom, elkéstem az órámról emiatt a felhajtás miatt.
Akkor ismerősöm nem tudott bemenni a bölcsődébe a saját gyerekéért pontosan ezen okok miatt, de amin a legjobban kiakadtam, hogy unokaöcsém jött ma haza iskolából, és nem engedték besétálni a saját környékünkre, mert szerencsétlen nem tudta magát igazolni (Kérdem én, egy 10 éves gyereknek mi a fenének magával hordoznia a Lakcím kártáyáját?!) Plussz poén, hogy utána már az iskolába sem engedték vissza. Szerencsétlen gyerek sétált, próbált mindenhol bejutni a Rottenbillertől délre eső területre, de nem tudott. Szóval: a 10 éves unokaöcsém, egy gyerek, 1 órát császkált az utcán, mert Putyin itt volt. Értitek, egy 10 éves gyerek?! Engem kurvára nem érdekel, hogy az arab világban ilyen idősek az öngyilkos gyermek merénylők, de az én unokaöcsém nagyon féltem.
A másik világfájdalmam, hogy van egy hatalmas nagy pattanásom a jobb arccsontomon, ami bőr alatt van. Tényleg nagy, nem látszik, de ha én megfogom, tök érzékeny és érezni, hogy a púp körülbelül 1-1,5 cm. Szóval holnap irány a kozmetikus, mert nem akarom, hogy mégdurvább állapotba kerüljön -és inkább kozmetkius, mint bőrgyógyász :S
Ma éppen mivel van tele a tököd?
2015. február 17. 22:43
#9321
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
14 felhasználónak tetszik:
AFCfan,
Szandi0820,
Lil98,
Angel,
Nina 10,
icarlyluv,
Beyla,
IQninja99,
Lizania,
Reni005,
Cute girl 998,
Bátor Ventillátor,
menthol,
Fannycska999
2015. február 18. 11:54
#9322
Nina 10posh tea drinker |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.12.09. Hozzászólás: 5961 Csatolások: 2199 Azonosító: 191214 offline |
Egyrészt még mindig a betegséggel, mert hiába múlt el a lázam, a torokgyulladás átment a mandulámra és a bal meg is van dagadva, így az orvos kiírt 7-6 napra még a suliból. Rengeteg dologról le fogok maradni, ha meg elkérem a házit és az anyagot mindenki mást ír. Hogy fogom én ezt bepótolni?
A másik pedig, hogy kabaré van itthon, természetesen megint az én hibámból. Ezúttal a bátyám sértõdött meg mert mondani mertem valamit a drágalátos barátnõjére (mellesleg már megbántam). Nem mintha bajom lenne a csajjal, egész normális, de rohadtul idegesít, hogyha itt van nálunk mindenki vele foglalkozik, mindig én vagyok a rossz, ha mondani merek valamit. Mint kiderült, a könyv amit december eleje óta keresek, nála van. Nem, nem ez bosszant. Hanem, hogy minden megkérdezés nélkül vette el és még mindig nem hozta vissza. Máskor is vitt már el könyvet, most nem ezzel van a baj. De olyan rohadt nehéz lenne szólni? Ráadásul annak a bizonyos könyvnek a közepén tartottam, anyukámmal felkutattuk érte a házat mert egyszerûen sehol sem találtuk. Erre megmondja a bátyám, hogy ja, elfelejtette mondani, hogy odaadta a csajnak. De már ez is két hete volt, anyukám meg már ordibált velem azért, hogy nehogy meg merjem kérdezni, hogy mikor hozza vissza. Annyira elegem van belõle, hogy mindig én vagyok a rossz bármit is csinálok. Olyan nagy bûn, hogy vissza akarom kapni azt a rohadt könyvet? Ne is említsem, hogy amikor kivételesen jól érezném magam a szüleim kezdenek veszekedni mindenféle sz_rságokon, egész nap szóba sem állnak egymással. Ha meg nincs kit idegesíteni velem kezdenek el ordibálni. Másnap meg szent a béke, mindenki szeret mindenkit.

9 felhasználónak tetszik:
CandUs,
Lil98,
icarlyluv,
Szandi0820,
Beyla,
ApusztákBoszorkánya,
IQninja99,
Lizania,
Cute girl 998
2015. február 18. 12:30
#9323
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
Komolyan mondom, hogy az agyam eldobom. Ugye tegnap nálunk járt Putyin, és a kíváncsiság kedvéért -meg, hogy a saját agyvizem felb.sszam, megnéztem, milyen kommenteket írtak Orbán fényképei alá, és hát azt hittem, leborulok a székről. Ezeket az embereket fizetik, hogy ennyi baromságot mondjanak össze-vissza? Vagy annyira aluliskolázottak és buták, hogy a rezsicsökkentéssel be lehetett etetni őket? Szégyen gyalázat, ha máshol olyan dolgok mennének, mint nálunk, már régen polgárháború dúlna az elnyomás ellen. A magyar nép meg még lelkesen asszisztál hozzá. Megértünk a pusztulásra, nincs mit szépíteni ezen.
13 felhasználónak tetszik:
Nina 10,
Harleen,
icarlyluv,
Szandi0820,
Beyla,
ApusztákBoszorkánya,
IQninja99,
Lizania,
Angel,
Cute girl 998,
Bátor Ventillátor,
menthol,
Jolie_77
2015. február 18. 17:42
#9324
Elment az áram a környéken, én meg végre rászántam volna magam egy kis tanulásra erre nincs villany, se fűtés, se wifi ( mondjuk ez a legkisebb baj), sőt még az utcai lámpák se működnek. Legalább a házim valahogy megírom 2 gyertya segítségével. Remélem igazat mondtak és pár óra múlva lesz áram.
1 felhasználónak tetszik:
Good Girl1999
2015. február 18. 17:53
#9325
Az ofőnkkel, de mostmár nagyon. Tegnap bejött tesire, hogy legyünk már szívesek kitölteni egy határozatot, amit amúgy az igazgatóságnak kéne megcsinálnia. És még mi voltunk lecs.szve, ha rossz helyre írtunk valamit. Aztán, ezt ma tudtam meg, hogy a drága már elkezdte szervezni az osztálykirándulást, amivel még nem is lenne baj, de a szülőknek alig mondott valamit, az osztály meg csak sejti hogy hova megyünk. Azt is imádtam, amikor pont azon a héten lett beteg, amikor be kellett szedni a jelentkezési lapokat. Megértem, influenza időszak van, de én is képes voltam elmenni tiszta betegen az adventi napi sz.rságokra, mert tudtam, hogy muszáj! Fogja ár fel, hogy van egy 8.-os osztálya, foglalkozni is kéne velünk.
Hihetetlen ez a nő. Kétszínű, nem tud fegyelmezni, nem ért a hivatalos papírokhoz.(komolyan. én normálisabban töltöm ki a dolgokat. osztálytársamnak az elmúlt kb. másfél évben 2x is változott a lakcíme, de a jelentkezési lapra még a legrégebbi van beírva, és ofőnknek még véletlenül se jutna eszébe átíratni, pedig annyiba kerülne, mint amikor egy másik osztálytársamnak írták át a 3. helyen lévő iskolát, ahova jelentkezne.)
Arghh, az ilyen ne menjen tanárnak.

sg1992,
Szandi0820,
Lil98,
IQninja99,
Lizania,
Reni005,
Cute girl 998,
menthol,
Fannycska999
2015. február 18. 21:01
#9326
A szőke ötven másolata (érezd az iróniát) körüli felhajtással. Nem tudom elkerülni, hogy ne halljak róla valamit. Ha nem az iskolában hallgatom, hogy milyen volt a film és milyen a könyv, (és az egyikük kezén is az rohad) akkor ahogy feljövök az oldalra, rögtön az arcomba kapom. Ritkán benézek fb falvára is és azt a kiírást látom, hogy Xy éppen azt olvassa vagy nézi. Olyan mint az influenza, mindehol ott van és alig lehet tőle megszabadulni...
13 felhasználónak tetszik:
Nina 10,
Good Girl1999,
Beyla,
Cute girl 998,
Reni005,
Bátor Ventillátor,
goldman,
icarlyluv,
menthol,
CandUs,
Fannycska999,
Jolie_77,
Earth Song
2015. február 19. 21:34
#9327
AngelSt☆rlight™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.21. Hozzászólás: 2479 Csatolások: 3541 Azonosító: 120837 offline |
Fú, megint itt
Csak nekem szúr szemet, vagy esetleg csak nekem vannak olyan ismerőseim, akik 1-2 (ez még nem is vészes, mert az kb. 18 év...) vagy akár 3-4 évvel fiatalabbak nálam, és terhesek?! Hetek óta, ha fellépek a 'szeretett' közösségi oldalamra (igen, a facebook) mindig szembe jön néhány kép 1-1 nagy pocakról. Ez még nem is lenne durva, mert szeretem nézegetni, ahogy valakiben növekszik egy pici élet (), de az, hogy ezen személyek átlagban 17 évesek... Elhiszem, hogy ez így alakult, de legalább ne ezzel lenne tele posztolva az egész oldal... és ezen nem is csak ezért vagyok kiakadva. Míg mások még 25-6-7 évesen is tanulnak, hogy megteremtsék a biztonságos környezetet a gyermeküknek, és persze maguknak is, addig ők 2 évente 'lepottyantanak' egyet. Nem fogom soha megérteni, hogy ők ilyenkor mit éreznek, a pasi miért nem tett semmit ellene, vagy a lány, és a szülők?! Kérdezem én, egy rendes szülő mit szólna, ha a lánya 15-6-7 évesen teherbe esne?! Én helyből ellenék ásva, de őket úgy látszik laza pórázon fogták. S az ilyen emberek miatt reménykedem még egy picit, hogy vannak és lesznek rendes szülők, akik kicsit jobban odafigyelnek a gyerekükre.
Előre is bocsánat, ha valakit felzaklattam ezzel, de ez engem nagyon... idegesít. A nálam fiatalabbak már 2 gyerekkel rohangálnak, míg a nálam jóval idősebbek még 30 évesen sem mernek gyereket vállalni... számomra ez eléggé felháborító... vagy csak engem készít ki... szóval bocsánat mindenkitől...

Rocket,
Minimanó94,
menthol,
Lil98,
Beyla,
CandUs
2015. február 19. 22:07
#9328
Bátor Ventillátorlevel 90-es procrastinator |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.09.22. Hozzászólás: 2771 Csatolások: 6 Azonosító: 233680 offline |
Idézet (CandUs @ 2015.02.17. 22:43)
Az orosz nők bálványával, plátói szerelmével, miniszterelnökünk BFF-jével, Putyinnal, aki miatt egész Budapest megbénult egy napra. Az egy dolog, hogy két szeminárium között beugrottam az oktogoni Spar-ba, hogy vegyek magamnak egy tzatzikis salátát -elkerülvén a gyomorfekély minél hamarabbi kialakulását, de az, hogy visszafele sétálnom kellett, mert egy villamos sem járt, mert jött Putyin, kiverte a biztosítékot. Hát agyamat eldobom, elkéstem az órámról emiatt a felhajtás miatt.
Akkor ismerősöm nem tudott bemenni a bölcsődébe a saját gyerekéért pontosan ezen okok miatt, de amin a legjobban kiakadtam, hogy unokaöcsém jött ma haza iskolából, és nem engedték besétálni a saját környékünkre, mert szerencsétlen nem tudta magát igazolni (Kérdem én, egy 10 éves gyereknek mi a fenének magával hordoznia a Lakcím kártáyáját?!) Plussz poén, hogy utána már az iskolába sem engedték vissza. Szerencsétlen gyerek sétált, próbált mindenhol bejutni a Rottenbillertől délre eső területre, de nem tudott. Szóval: a 10 éves unokaöcsém, egy gyerek, 1 órát császkált az utcán, mert Putyin itt volt. Értitek, egy 10 éves gyerek?! Engem kurvára nem érdekel, hogy az arab világban ilyen idősek az öngyilkos gyermek merénylők, de az én unokaöcsém nagyon féltem.
Akkor ismerősöm nem tudott bemenni a bölcsődébe a saját gyerekéért pontosan ezen okok miatt, de amin a legjobban kiakadtam, hogy unokaöcsém jött ma haza iskolából, és nem engedték besétálni a saját környékünkre, mert szerencsétlen nem tudta magát igazolni (Kérdem én, egy 10 éves gyereknek mi a fenének magával hordoznia a Lakcím kártáyáját?!) Plussz poén, hogy utána már az iskolába sem engedték vissza. Szerencsétlen gyerek sétált, próbált mindenhol bejutni a Rottenbillertől délre eső területre, de nem tudott. Szóval: a 10 éves unokaöcsém, egy gyerek, 1 órát császkált az utcán, mert Putyin itt volt. Értitek, egy 10 éves gyerek?! Engem kurvára nem érdekel, hogy az arab világban ilyen idősek az öngyilkos gyermek merénylők, de az én unokaöcsém nagyon féltem.
Ez igen. *ultimate double facepalm* Én is láttam a felhajtást, a rendőröket, de engem nem csesztettek, amikor mentem hazafelé, és a metró meg a vonat is járt szerencsére.
1 felhasználónak tetszik:
CandUs
2015. február 19. 22:10
#9329
Bátor Ventillátorlevel 90-es procrastinator |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.09.22. Hozzászólás: 2771 Csatolások: 6 Azonosító: 233680 offline |
Idézet (CandUs @ 2015.02.18. 12:30)
Komolyan mondom, hogy az agyam eldobom. Ugye tegnap nálunk járt Putyin, és a kíváncsiság kedvéért -meg, hogy a saját agyvizem felb.sszam, megnéztem, milyen kommenteket írtak Orbán fényképei alá, és hát azt hittem, leborulok a székről. Ezeket az embereket fizetik, hogy ennyi baromságot mondjanak össze-vissza? Vagy annyira aluliskolázottak és buták, hogy a rezsicsökkentéssel be lehetett etetni őket? Szégyen gyalázat, ha máshol olyan dolgok mennének, mint nálunk, már régen polgárháború dúlna az elnyomás ellen. A magyar nép meg még lelkesen asszisztál hozzá. Megértünk a pusztulásra, nincs mit szépíteni ezen.
Csodálkozol? Mindenhonnan csak a propaganda folyik. Fuck this shit, I'm out.
1 felhasználónak tetszik:
CandUs
2015. február 20. 18:08
#9330
a volt sulimmal. ma van a farsang, és én szívesen visszamennék, de nem lehet, mivel már elballagtam, és már nem járok oda. komolyan, már idegrohamot kapok, hogy már elkezdődött, és nem lehetek ott. romantikus emlékek fűződnek a tavalyi farsanghoz, mivel tavaly farsangkor lettem szerelmes egy osztálytársamba, akibe még mindig szerelmes vagyok (tehát 1 éve vagyok belé szerelmes. ez nálam rekord) és nem mehetek vissza, és nem láthatom. már 1 órája elkezdődött. nem értem: aki tavaly ballagott, vagy aki ide járt 8 évig, azt mért nem engedik be?? mert hogy az utca széléről egy hajléktalant nem engednek be, az oké, de hogy minket, akik 8 évig jártunk ide, minket mért nem engednek be??? mondjuk, biztos lesz osztálytalálkozó, ahol viszont láthatom, de addig még várnom kéne egy pár hónapot.
a szürke ötven árnyalatával. MINDENKI erről beszél, és már az agyam eldobom. bsszus, felfogtuk, levetítették, megtörtént, az élet megy tovább. már 1 nyomvadt hete vetítették le, de konkrétan nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne szóba. UNALMAAAS
az osztálytársaimmal. olyan perverzek. konkrétan állandóan ARRÓL beszélnek, meg hogy szívesen meg***nák egymást, meg hogy l**bik. és ezek 15 éves lányok jó ég, milyen gimibe kerültem???
ezzel a gimivel. semmi nincs itt. se gólyaavató, se halloween buli, se FARSANG.
infó tanárral. oké, hogy péntek 6. órában (meg úgy álltalában ) nehéz minket elviselni de akkor is. folyton ordítozott, és amikor valaki kérdezett volna valamit, akkor ráordít, hogy: ÉN BESZÉLEK! ott vágtam volna fejbe. mért kell ilyennek lennie???

2015. február 20. 18:46
#9331
Ma derült ki,hogy abban a gimiben,amibe annyira be akartam kerülni 115 ponttól van szóbeli meghallgatás és nekem csak 109 pontom van.Kicsit vérlázítónak találom,mivel van olyan osztálytársam,amelyiket sz*rabb pontokkal behívtak egy erősebb iskolába.
Annyira utálom ezt a "felvételid alapján megállapítom,hogy mennyire vagy eszes gyerek" felfogást.Mert való igaz,nagyon elcs*sztem az írásbelit,összesen lett 62 pont,de ettől én még senkitől sem tűröm el,hogy bármilyen következtetést is levonjon,amíg nem beszélt velem személyesen és meg nem bizonyosodott róla,miszerint én tényleg olyan hülye vagyok-e,mint a felvételim mutatja.

8 felhasználónak tetszik:
IQninja99,
Szandi0820,
menthol,
Lil98,
Cute girl 998,
icarlyluv,
CandUs,
Lizania
2015. február 20. 20:29
#9332
Minimanó94♥Mrs. Brown♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.17. Hozzászólás: 4158 Csatolások: 1061 Azonosító: 120485 offline |
Igazából azzal, hogy még mindig ott tartunk, ha valami nem tetszik vagy nem tartjuk méltónak "óh nagy személyiségünkhöz", akkor abból egyből adódik is, hogy az csak rossz lehet. A Sátán találmánya és fúj, fúj, aki szereti, vagy ne adj Isten még beszél is róla. Komolyan, szólásszabadság van! Ha nem tetszik nem nézem meg. A "Fanoknak" meg elég rosszul esik ha valaki ennyire pocsék és rossz véleménnyel van arról, amit ő szeret.
2015. február 20. 20:33
#9333
Bertinaporg |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.01.17. Hozzászólás: 1217 Csatolások: 102 Azonosító: 219449 offline |
Elromlott a gépem, és valószínűleg elveszett egy csomó képem vele, mert persze nem mentettem le máshova én az ész...
9 felhasználónak tetszik:
Angel,
menthol,
Lil98,
Cute girl 998,
Beyla,
CandUs,
IQninja99,
Szandi0820,
ApusztákBoszorkánya
2015. február 20. 23:48
#9334
mentholkiller queen |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.07.16. Hozzászólás: 5095 Csatolások: 183 Azonosító: 206342 offline |
Most azzal, hogy minden nap kib*szott sok könyvet kell vinni suliba, (van, hogy a felét nem használjuk) anyuék is mindig kiakadnak, hogy mennyire nehéz a táskám. És természetesen állandóan fáj a vállam meg a nyakam. Ja és egyik nap a nővérem barátja hazavitt a suliból, úgyhogy mehettem fel a dombon (csak engedéllyel lehet behajtani az suli utcájába, ez is rohadt jó) na az volt vagy 30 perc, szinte lehúzott a földre a táska, minden irányba dülöngéletem...miért nem lehetne kevesebb tancuccal terhelni a gyerekeket?
10 felhasználónak tetszik:
Angel,
Lil98,
Cute girl 998,
Beyla,
Nina 10,
CandUs,
Good Girl1999,
IQninja99,
Bátor Ventillátor,
Szandi0820
2015. február 21. 13:19
#9335
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
Jöttem a kedvenc topikomba sztorizgatni
Naszóval, tegnap volt a konzervatóriumi felvételim a zenesuliba, ahová most kezdtem el ősszel járni. Mivel én egyetemista vagyok, ezért én kiegészítő képzésre jelentkeztem, nem szakközépbe. Délelőtt volt a hangszeres felvételi, ahol akkorát fújtam, mint az állat, 120-ból 110 pontot kaptam. Ettől nem féltem, csak egy picit izgultam, de aztán jött a rémálom: szolfézs írás -és szóbeli vizsga. Az írásbelin nagy nehezen túlestem, volt ott minden, aminek kell lennie: egy-és kétszólamú dallamírás, hangközök felismerése, hármashangzatok felismerése, akkor szerkesztés egy adott hangra. Ezután jött a szóbeli: elénekeltem egy népdalt -hej dunáról by the way- és dallamot kellett volna szolmizálnom. Na, a probléma: 7 évvel ezelőtt fejeztem be a szolfézstanulmányit és azóta k.rva sokat felejtettem. És a felvételiztető tanárok olyan szemetek voltak, merthogy "ők nem tudják, hogy én képes leszek -e szeptemberig megtanulni a szolfézst". Mondom mi a f.szom bajuk van ezeknek? Én ezeket már tanultam egyszer, csak fel kéne frissítenem. Nem is azzal van a bajom, hogy megmondták, hogy szar a szolfézs tudásom jelenleg, de hogy úgy beszéltek rólam, mintha valami retardált hülyegyerek lennék, aki 1 éve tanulna zenét... Igen, egy kicsit vehettem volna komolyabban is ezt a részét, de a vajmi kevés időmet, ami az egyetem és a vizsgaidőszak mellett volt, inkább a hangszeres tárgyra fektettem. A fuvolatanárom (az ország első számú fuvolaművésze, Horgas Eszter) mondta, hogy nyugodjak meg, a főtárgyból már bent vagyok, szolfézsból meg van pótfelvételi

2015. február 21. 13:22
#9336
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
Idézet (Sydney Adams @ 2015.02.20. 18:46)
Ma derült ki,hogy abban a gimiben,amibe annyira be akartam kerülni 115 ponttól van szóbeli meghallgatás és nekem csak 109 pontom van.Kicsit vérlázítónak találom,mivel van olyan osztálytársam,amelyiket sz*rabb pontokkal behívtak egy erősebb iskolába.
Annyira utálom ezt a "felvételid alapján megállapítom,hogy mennyire vagy eszes gyerek" felfogást.Mert való igaz,nagyon elcs*sztem az írásbelit,összesen lett 62 pont,de ettől én még senkitől sem tűröm el,hogy bármilyen következtetést is levonjon,amíg nem beszélt velem személyesen és meg nem bizonyosodott róla,miszerint én tényleg olyan hülye vagyok-e,mint a felvételim mutatja.
Annyira utálom ezt a "felvételid alapján megállapítom,hogy mennyire vagy eszes gyerek" felfogást.Mert való igaz,nagyon elcs*sztem az írásbelit,összesen lett 62 pont,de ettől én még senkitől sem tűröm el,hogy bármilyen következtetést is levonjon,amíg nem beszélt velem személyesen és meg nem bizonyosodott róla,miszerint én tényleg olyan hülye vagyok-e,mint a felvételim mutatja.
Ez véletlenül nem a Kölcsey Ferenc Gimnázium BP-n? Ott volt ugyanez a szituáció velem, hogy én is 62 pontot írtam, és ezért nem hívtak vissza szóbelizni -mondjuk én 2010-ben írtam, és akkor volt nagy balhé is abból, hogy milyen pofátlanul könnyű volt a magyar és milyen k.rva nehéz a matek. Emlékszem, akkor az országos átlag 13 pont volt matekból
2015. február 21. 14:13
#9337
AFCfan |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 13.02.09. Hozzászólás: 2782 Csatolások: 219 Azonosító: 195661 offline |
Pár nappal ezelőtt tök jó kedvem volt, a rajzoláshoz is volt kedvem, ment is elég jól. Ma meg... fáj a karom, olyan szerencsétlennek érzem magam, mintha most kezdeném az egészet... a f@szomat is bele. Tegnap derült ki, hogy hétfőn kell mennem rajzalkalmasságira, szerdán meg hogy keddre is lesz egy Már csak az lesz a legjobb, ha csütörtökön potyára elmegyek Győrbe és kiderül hogy két hét múlva kéne mennem
2015. február 21. 17:39
#9338
Fannycska999rrrromantic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.09.04. Hozzászólás: 3681 Csatolások: 163 Azonosító: 160042 offline |
Órákat töltöttem adatlapszerkesztéssel, de persze voltam olyan hülye, hogy nem csináltam biztonsági mentést meg ilyeneket, úgyhogy amikor a gép egyik pillanatról a másikra felmondta a szolgálatot (mert hát miért is ne), fél napi munkám odalett. Ma még megölök valakit
7 felhasználónak tetszik:
Good Girl1999,
Lil98,
CandUs,
Bátor Ventillátor,
Szandi0820,
Cute girl 998,
ApusztákBoszorkánya
2015. február 22. 14:25
#9339
Szandi0820mousquetaire™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.05.02. Hozzászólás: 8797 Csatolások: 218127 Azonosító: 59785 offline |
Nem tudom, hogy én éjszaka mi a frászkarikát műveltem alvás címszó alatt, de reggelre úgy meghúztam a nyakam, hogy még most is iszonyatosan fáj, ha esetleg mozgatni szeretném a fejem, pedig van annak már egy pár órája, hogy felkeltem. Lehet, hogy kipróbálom a nyakamra is a svédkeserű krémet, hátha az használ... ha nem, akkor nagyon hisztis leszek.
A másik pedig, hogy esik az eső, csak hogy teljes legyen a mai nap boldogsága.

2015. február 22. 22:11
#9340
CandUsperfect imperfection |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.19. Hozzászólás: 7938 Csatolások: 1586 Azonosító: 125437 offline |
Mocskosul undorító dolog egy pánikroham. A legváratlanabb pillanatban támad rá az emberre. Bár, ha jobban belegondolok, olyan, mintha lenne egy biológiai órám, ami beállítaná magát arra, hogy minden hónap ilyen tájban rámjöjjenek a tünetek. Szar érzés, na. Általában ilyenkor egy csokit szoktam enni, vagy valami szénhidrátban gazdag kaját, de most diétázom. Bár lehet, hogy a lelki békém most fontosabb, és eszem egy kinder country-t.
Update: ettem csokit és talán jobban érzem magam egy fokkal. Éljen a cukor és a szénhidrát!
Update: ettem csokit és talán jobban érzem magam egy fokkal. Éljen a cukor és a szénhidrát!
13 felhasználónak tetszik:
Reni005,
baby95,
Lil98,
IQninja99,
Lizania,
Bertina,
Szandi0820,
AFCfan,
ApusztákBoszorkánya,
Angel,
Nina 10,
ilus1996,
Cute girl 998
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő

Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre

Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér

Új színész kaphatja meg a szerepet.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos

Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő

Beperelték az egyik dala miatt.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem

Jelentkezett egy szerepre.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez

Újra találkoztak a válás benyújtása után.