Ma éppen minek örülsz?
2014. június 21. 00:46
#4802
Végre lecserélték a gyári hibás tabletemet, és ez az új sokkal gyorsabb és kezelhetőbb.
2014. június 21. 11:52
#4803
Túléltem a vásárlást, amit utálok, beszereztem egy Christina Aquilera parfümöt, és immár csak 3 hét, és hazajön a párom.
2014. június 22. 11:51
#4805
|
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline
|
Próbálok pozitívan hozzáállni a héthez, pláne, hogy lassan vége van a hajnali korán kelésnek és a reggeltől délutánig tartó güriző, megerőltető munkának. Már félidőnél vagyunk, és nem fogom feladni akkor sem, ha netalán tán jön az Armageddon - végigcsinálom, mert végig tudom csinálni! Tegnap kifestettem szép pötyisre a körmeimet, de a kezemről mindenképpen le kell még ma szedni, mivel ugye munkában tiltják a festett körmöket, viszont a lábujjaimon maradhatnak.
Pluszban ma még találkozok a párommal - mivel éjszakás lesz a héten, így szegénykém már ma megy tízre dolgozni.
Viszont az a jó benne, hogy legalább pénteken megint együtt lehetünk. Valamint jövő héten meg lettünk hívva mozizásra, így a szombatot is együtt fogjuk tölteni, s előreláthatólag benézünk egy ékszerészhez is, hogy pótoljuk az elhagyott jegygyűrűt. Olyan jó lenne, ha végre lenne. Sírok, hogy nincs meg.
Ha minden igaz, akkor jövő hét szombaton - bár nem akarom elkiabálni - lesz egy szépecske gyűrűcském is, ami az eljegyzésünket szimbolizálja. Olyan jó lenne! Ja, és tegnap éjszaka eldöntöttem, hogy elölről kezdem a Harry Potter köteteket olvasni.
Jött valami hirtelen késztetés, úgyhogy elkezdem őket. Miért is ne?
2014. június 22. 12:53
#4806
Nemsokára jön az unokatesóm
és végre mehetünk a horrorházba 3:'D
2014. június 22. 13:23
#4808
Hogy jó napom van,és végre holnap mindenképpen megyek a strandra!!
2014. június 23. 13:15
#4809
|
|
TarjaNightwishBruja de Oz |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.03.26. Hozzászólás: 2037 Csatolások: 235 Azonosító: 198762 offline
|
Annak,hogy ma végre én főztem(ami egész jóra sikerült)és emellett még mostam és mosogattam is meg stb.3 ember helyett végeztem el különbféle munkákat itthon és mint mindíg apám most is segített,hogy betudjam fejezni amit elkezdtem ééééééss végre nem mondhatják nekem azt,hogy nem csinálok semmit!!
1 felhasználónak tetszik:
Szandi0820
2014. június 23. 15:01
#4810
|
|
elavan2000Bexi |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.01.05. Hozzászólás: 1074 Csatolások: 9 Azonosító: 218658 offline
|
Annak, hogy az előbb Arianaról volt szó a rádióban és az ő számát játszották
2014. június 23. 16:37
#4811
Annak, hogy a ballagásomra csináltattam műkörmöt (ez volt május elején, de a köröm egy héttel előbb már felkerült), mivel az enyém elszíneződött a sok festéstől. És ugye a köröm nő ezért újra kéne tölteni. A körmösöm 3 hete !! ígérgeti, hogy ad időpontot, közben persze óra 24ben elérhető facen és posztolgatja a körmös képeket, de időpontot még nem kaptam. Úgyhogy ma felhívtam egy csajt, hogy vészhelyzet van és mit ad isten holnap 1-re mehetek. Remélem érzitek a két csaj között a különbséget
már úgy várom a gonosz karmokat *u*
2014. június 23. 22:06
#4813
Idézet (shelley @ 2008.12.19. 18:13)
Hogy ma volt az utolsó tanítási nap!
és még annak h. 5-ös lett a szintvizsgám gyakorlatból.

és még annak h. 5-ös lett a szintvizsgám gyakorlatból.
én annak, hogy elkezdhetek énekelni
2014. június 23. 22:12
#4814
|
exoverdoseleech |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.05.28. Hozzászólás: 2353 Csatolások: 1181 Azonosító: 226704 offline
|
Annak,hogy elég időt tudtam szánni a kedvenceimre.
2014. június 24. 10:07
#4815
Annak, hogy a problémák végre kezdenek megoldódni a családban.
2014. június 24. 21:27
#4817
|
|
Szandi0820mousquetaire™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.05.02. Hozzászólás: 8901 Csatolások: 237461 Azonosító: 59785 offline
|
Megérkezett a Büszkeség és balítéletes bögrém.
Nem is akármilyen idézettel, hanem természetesen a "Meg kell engednie, hogy elmondjam, mennyire lelkesen csodálom és szeretem ..." kezdetű Mr. Darcy-klasszikussal.
1 felhasználónak tetszik:
CandUs
2014. június 25. 12:46
#4819
hogy holnap beiratkozás a petőfibe!! jee!!! és akkor hivatalosan is petőfis leszek!!!
2014. június 25. 12:46
#4820
Annak, hogy hamarosan meglesz a 100 hozzászólás.
Cara Delevingne bevallotta: összejött Amber Hearddel
Cara Delevingne bevallotta: összejött Amber Hearddel
A magánéletéről mesélt.
Millie Bobby Brown szerint kibírhatatlan volt az Enola Holmes 3. forgatása
Millie Bobby Brown szerint kibírhatatlan volt az Enola Holmes 3. forgatása
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Így tündökölt Selena Gomez Taylor Swift esküvőjén - fotó!
Így tündökölt Selena Gomez Taylor Swift esküvőjén - fotó!
Hát persze, hogy ő is ott volt!
"Nagyon tapadós tud lenni" - itt az igazság Ariana Grande szakításáról
"Nagyon tapadós tud lenni" - itt az igazság Ariana Grande szakításáról
Újra szingli az énekesnő.
Ez az, amit Millie Bobby Brown a mai napig nem tudott megtanulni a Stranger Things miatt
Ez az, amit Millie Bobby Brown a mai napig nem tudott megtanulni a Stranger Things miatt
Kimaradt sok dolog az életéből.
Nicola Peltz a bátyja lagzija kapcsán szólt be Brooklyn Beckham kishúgának
Nicola Peltz a bátyja lagzija kapcsán szólt be Brooklyn Beckham kishúgának
Még mindig csatázik a két család.



offline
