Keira Knightley ismét randizik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő, úgy tűnik, hamarabb jutott túl a szakításon, mint gondoltuk volna. Csupán nemrég ért véget ötéves kapcsolata Rupert Frienddel, máris új férfi oldalán tűnt fel.
hirdetés
Keira Knightley, a Domino sztárja öt évvel ezelőtt ismerkedett meg exkedvesével, Rupert Frienddel a Büszkeség és balítélet forgatásán. Rá pár hónapra már össze is költöztek, azonban néhány hete bejelentették, hogy különváltak útjaik.
A színésznő eleinte begubózott, nyomát sem lehetett látni, majd hajnalig tartó karaoke-bulikon vett részt, most pedig – úgy tűnik – felejteni próbál. Keirát egy étterem előtt kapták lencsevégre egy titokzatos idegennel, akivel kézen fogva sétáltak London kínai negyedében. Knightley mostanság egy színházi darabban játszik a brit fővárosban, és a The Sun riporterei már ki is derítették, hogy a férfinek nincs köze a színházhoz.
„Keira jól megbirkózik a szakítással, és minden erejével a West Endre koncentrál. Ő így teszi túl magát rajta. Tudom, hogy ő és Rupert nagyon jó barátok maradnak, és ha úgy dönt, tovább lép, én hiszek benne, mert roppant erős nő” – nyilatkozta a színésznő édesapja a William magazinnak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











