Lauryn Hill hatodik gyerekével várandós
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 36 éves énekes-színésznőnek már van öt gyereke, most várja a hatodikat, bár hogy ki az apa, azt nem lehet tudni.
Lauryn Hill arca mindenkinek az Ápacashow 2-ből lehet ismerős. Az akkor mindössze 18 éves lány ma már családanya lett. 1996-ban találkozott mostani férjével, Rohan Marley-val. Első gyermekük (Zion David-Nesta) 1997-ben született, majd őt követte Selah (1998), Joshua (2002), John (2003) és Sarah (2008).
2007-ben a Fugees egykori tagja, Wyclef Jean szerint Laurynnak pszichológiai segítségre lenne szüksége, ugyanis amit művel, az nem normális.
„Lauryn Hill, Mrs. Hill, The Hill, el kellene menni pszichiáterhez – itt lenne az ideje. Csak kérj segítséget! Ez az a pont, amikor Isten próbára teszi őt, mert messze van a normálistól.”
„Szünetet fogok tartani a gyerekem születése miatt” – nyilatkozta Lauryn hatodik terhességéről, bár azt nem árulta el, ki a gyerek édesapja, ugyanis férjével még most is vitatott, hogy házasok-e. Jelenleg édesanyjával és gyerekeivel él New Jersey-ben.
Két hónappal ezelőtt az egyik fellépésén közönségének azt mondta: „Mindig ezek a gyerekek. Nem tudom, de lehet, hogy én vagyok a legtermékenyebb nő Amerikában.”
Bár Lauryn az elmúlt 10 évben csak a családjával foglalkozott, sem lemezt, sem filmet nem adott ki, a tengerentúlon mégis legendának számít, ugyanis olyan emberek rajonganak érte, mint Alicia Keys, Christina Aguilera, Mary J. Blige és Michelle Obama.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.