VV Gigi az e havi Playboyban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A júliusi Playboyban, ami már kapható az újságárusoknál, a Való Világ 4 testvérpárjának női tagja látható, aki a nyuszis magazin kedvéért hosszas gondolkozás után ledobta a ruháit.
VV Gigi sokáig gondolkozott azon, hogy elvállalja-e a Playboy-fotózást, amire felkérték, de végül beadta a derekát, és levetkőzött a legnevesebb férfimagazin kedvéért. A képeket Kasza Tibi készítette, a lány Balatonfüreden, egy jachton, luxuskörülmények között pózolt.
„Többen kiszúrták, mire készülünk, ezért egészen a tó közepéig bementünk a stábbal, hogy a vitorlázók ne láthassanak. Ám néhányszor így is félbe kellett szakítani a munkát, mert »véletlenül« épp arra sodródott a jachtjával valaki” – nevetett Gigi, majd hozzátette, hogy a leskelődőkön kívül a hullámok is akadályozták a fotózást, amelyet délelőtt kezdtek, és egészen estig eltartott.
A lány azt is bevallotta, szégyenlősen viselkedett, szerinte nem volt könnyű dolga a stábnak vele, mert amint végeztek egy-egy sorozattal, máris szaladt a köntöséért.
Az interjú alatt azt is kikotyogta Gigi, mit szólt eltitkolt szerelme ahhoz, hogy az egész országnak megmutatta magát.
„Meglepődött, de örült neki. Azt mondta, most vagyok szép és fiatal, és nyugodtan bevállalhatom – mesélte. – A képeket még nem látta, de néhány héten belül kiutazom hozzá Mallorcára, és személyesen fogom majd megmutatni neki. Remélem, büszke lesz rám, és tetszeni fognak neki a fotók.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Még mindig tart a válás.
Beperelték az egyik dala miatt.
Bejelentést tett a Netflix.