Nem lesz házigazdája az MTV díjátadójának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A korábban felröppent hírek ellenére az idei MTV Video Music Awardsot biztosan nem Lady Gaga fogja vezetni. Helyére pedig nem került senki.
Tegnap nyilvánosságra hozta az MTV, hogy nem lesz az idei Video Music Awardsnak műsorvezetője. Pedig felröppentek olyan hírek is, miszerint teljes arculatváltás fog bekövetkezni, ami valószínűleg annak tudható be, hogy a tavalyi gála nem hozta meg a hozzáfűzött reményeket. Így 2006 óta először szeptember helyett augusztusban adják át a díjakat.
A műsor vezető producere, Amy Doyce korábban így nyilatkozott: „Új tehetségeket keresünk, akik olyanok, mint Chelsea Handler és Russell Brand. Valóban nagy kihívás ez nekünk, hogy megtaláljuk a megfelelő személyt, aki a show-t teljessé teszi.”
Katy Perry férje 2008-ban és 2009-ben vezette a díjátadót. A két évvel ezelőtti műsor olyan jóra sikeredett, hogy 2004 óta a legnagyobb nézettséget produkálta, amit nem volt nehéz elérni: a pop királya, Michael Jackson előtt tisztelegtek, Madonna beszédet mondott, Janet Jackson különleges produkcióval rukkolt elő, valamint hónapig Taylor Swift és Kanye West botrányától volt hangos a sajtó.
Eddig 2004-ben és 2007-ben nem volt műsorvezetője a díjátadónak.
Hónap elején olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy esetleg Lady Gaga lehet az idei gála háziasszonya, de múlt héten megerősítették, hogy csupán fellépő lesz.
A további fellépők névsorát már nyilvánosságra hozták, hozzájuk még Jessie J, Bruno Mars, Pitbull, Sabi és Beyoncé csatlakozik.
A vasárnap megrendezésre kerülő gálán Amy Winehouse és Britney Spears előtt fognak tisztelegni az előadók.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Beperelték az egyik dala miatt.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
Új fotót posztolt magáról a modell.
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Elárulta, hogy miért.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.