Starity

Csúnyán megverték VV Shadit!

2011. november 25. 19:07   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy szórakozóhelyen kötöttek bele tegnap éjjel ismeretlenek a Való Világ legutóbbi kiesőjébe.

hirdetés
Csúnyán megverték VV Shadit!
Fotó: Blikk

Még nincs egy hete, hogy Shadi elvesztette a legutóbbi párbajt és kiszabadult a luxusbörtönből, máris rátámadtak egy szórakozóhelyen. Úgy látszik a kiesésekor tett fenyegető üzenetét – miszerint mindent kifog tálalni Attiláról – egyesek nagyon komolyan vették, annak ellenére, hogy Shadi később elárulta, hogy csak viccnek szánta az egészet.

A támadók viszont nem vicceltek, a kiesett játékos elmondása szerint Attila-rajongók voltak és már a legeljén kiszúrták maguknak, és cukkolni kezdték. Sapkáját többször levették a fejéről és kötekedtek, majd a szóváltások tettlegességig fajultak. Shadi éppen lelépni készült, amit a banda nem hagyott annyiban, rögtön elcsattant az első pofon.

„Odafordultam, hogy mit akarnak, és abban a pillanatban kaptam egy pofont. Mondtam a srácnak, ha verekedni akar, akkor álljon elém, ne hátulról támadjon. De a fiú abban a pillanatban a biztonsági őr mögé bújt, aki valószínűleg a haverja is volt, mert ahelyett, hogy megakadályozta volna a balhét, inkább végignézte. A második pofont ugyanis már én sem hagytam annyiban, aztán valahogy a földre kerültem, és akkor a barátai elkezdtek rugdosni” – nyilatkozta Shadi a Blikknek, aki sosem gondolta volna, hogy olyan ellenszenvet fog kiváltani egyesekből, amiért kezet is emelnek rá.

A megvert valóságshow-celeb végül a rendőrséget hívta, de támadói már elhagyták a helyszínt, mire a rendvédelmi erők kiérkeztek. Végül Shadi feljelentést sem tett, mert úgy gondta, olyan szinten nem sérült meg, ami ezt indokolta volna.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek