Visszatért a Jonas Brothers!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszú szünet után új dallal, és hamarosan új albummal is jelentkezik a három testvér.
hirdetés
Hosszú szünet után végre újra hallat magáról az elmúlt évek egyik legsikeresebb fiúbandája. Joe, Nick, és Kevin a közelmúltban nagyon el voltak tűnve, és az a pletyka járta, hogy a Jonas Brothersnek vége. De ez nincs így, olyannyira, hogy új dallal jelentkeztek, és gőzerővel készítik új albumukat, ami jövőre fog megjelenni.
Joe-ról hallottunk a legtöbbet, hiszen nemrég jelent meg első szólóalbuma, és csajozásáról elég sokat szólt a sajtó. Járt Demi Lovatóval, majd miután dobta a lányt, Demi szanatóriumba került. Utána összejött Ashley Greene-nel. Szép pár voltak, sokak szerint össze is illettek, mégsem tartott sokáig a románc. Nick volt az első a fiúk közül, aki szólókarrierbe kezdett. A Nick Jonas & The Administration nevű csapata nem volt túl nagy siker, így inkább a Broadwayen próbált szerencsét. Kevin pedig elvonult a kamerák elől, és immáron három éve él boldog házzaságban feleségével, Danielle Deleasaval.
Az új dal a Dance Until Tomorrow nevet viseli. Kiváncsian várjuk a folytatást, mert ez – második – kezdetnek nem rossz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











