A Niagara-vízesésnél csapott szilveszteri bulit a Simple Plan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az óévet mindenki saját hagyományai szerint búcsúztatta el. Ez alól pedig a sztárok sem kivételek. Valaki családja körében töltötte az ünnepet, míg mások óriási bulit csaptak egy koncerten.
Nos, a Simple Plan az utóbbiak közé tartozik, ugyanis ők szilveszterkor sem pihentek, és szülőhazájukban, a Niagara-vízesés melletti Viktória királynő parkban csaptak fergeteges bulit. A koncert teljesen ingyenes volt az odalátogatók számára, így körülbelül negyvenezer ember gyűlt össze a szilveszteri éjszakán, hogy kedvenc előadóival búcsúztassa el az óévet.
A Simple Plan mellett más neves kanadai előadók is felléptek. Ott volt többek között Stephanie McIlroy, a The Sheepdogs, a már közel húsz éve fennálló Our Lady Peace és Keshia Chanté is.
Az est sztárjai egy-egy koncerttel lepték meg az odagyűlteket, majd a visszaszámláláskor mindegyikük felment a színpadra, hogy a közönséggel együtt számoljanak vissza. Ez után ünnepi tűzijáték következett, majd a Simple Plan vezényletével elénekelték a népszerű szilveszteri himnuszt, az Auld Lang Syne-t.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.