Starity

Tolvai Reni nem bánná, ha párja nyerné az Eurovíziót

2012. január 23. 08:08   |   Szerző: tabutv.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Megasztár legutóbbi szériájának nyertese is bekerült az Eurovízió lehetséges résztvevői közé. Ennek kapcsán faggatta a Tabu Tv az énekesnőt.

hirdetés
Tolvai Reni nem bánná, ha párja nyerné az Eurovíziót

„Elmondhatatlan érzés, hogy itt lehetek és próbálkozhatok, hogy kijussak Bakuba!” – lelkendezett Tolvai Reni, aki az Élek a szemeidben című szerzeménnyel készül a megmérettetésre. A nemzeti döntőket január 28-tól három héten keresztül követhetjük figyelemmel, azonban a végső, azerbajdzsáni összecsapásra csak május 26-án kerül sor.

Reni az következő hetekben-hónapokban nem csak magáért izgulhat, hiszen párja, Kállay-Saunders András dala is bekerült a kiválasztott húszba. „Most összeköltöztünk, és annak ellenére, hogy külön indulunk, és mondjuk egymás ellen, mi nem vagyunk egymás ellen. Ugyanúgy örülnék, ha ő jutna be, vagy ő nyerné meg, és nem én – és ugyanúgy örülne ő is nekem. Egymás közt nem érezzük, hogy ez egy verseny – ugyanúgy, mint ahogy a Megasztárban sem éreztük.”

Az ötödik Megasztár győztese természetesen Andrással közös új fészkükről is szívesen mesélt a Tabu Tv riporterének: „Találtunk egy belvárosi lakást, ahol most lakunk, és amit nagyon-nagyon szeretünk. Együtt díszítettük ki, a közös ízlésünk szerint. Ugyan bútorozott volt, de egy pár darabot vittünk mi is, és végül nagyon meleg hangulatú és otthonos lett.”

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek