John Barrowman ölni tudna, hogy megint útitárs legyen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Barrowman, aki gyerekkorától fogva nagy rajongója a lassan fél évszázada futó sorozatnak, elárulta, hogy bármit megtenne egy újabb szerepért. Ő megtett mindent, amit tudott, most már minden a sors kezében van.
A glasgow-i születésű amerikai színész elárulta egy interjújában, hogy régóta tervezi visszatérését a Ki vagy Doki című sorozat 50. évfordulóját ünnepelendő speciális adásába. Eddig is ügyelt arra, hogy projektjei mellett szakíthasson időt a megbeszélésekre, és a széria írójával, Steven Moffattal meg is tárgyalták a visszatérés részleteit.
„Matt [Smith] és én beszéltünk erről egyszer a BBC-nél, ültünk az asztalnál, és úgy gondoltuk, hogy így remek lenne. Steven [Moffat] szerint jó ötlet.”
„Ez az én véleményem – szerintem szégyen lenne, ha Jack kapitány nem térne vissza az ötvenedik évforduló külön kiadásában, mert fontos eleme volt a műsornak, illetve a melléksorozatának, a Torchwoodnak.”
Az énekes-színész azt is hozzátette, hogy ölni is képes lenne, hogy újra Jack bőrébe bújva útitárs lehessen, de innentől kezdve ő már nem tud mit tenni.
„Nem tőlem függ, a producereken múlik minden, és ha úgy nézzük, a fanok véleményén is, mert ha ők akarják, csak annyi dolguk van, hogy indítsanak egy petíciót. A rajongók már elértek ezt-azt a sorozatban petíciókkal.”
John azt is hozzátette, hogy az ABC új drama pilotjában, a Gilded Lilysben látjuk viszont, ha berendelik a sorozatot, és talán a Torchwoodban, de számára mindig Jack figurája lesz a legfontosabb.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szakíthatott a páros?
Szívesen vett részt a partikon.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Ő Bill Kaulitz párja.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.